Irodalom

Világirodalmi krónikák 20. – Gabriel García Márquez: Száz év magány

Hirdetés

Nagyon nehéz klasszikusokról írni, az irodalom halhatatlan monolitjait elemezgetve minden felesleges szócséplésnek tűnik, éppen ezért sem a klasszikus kritikai hozzáállás mellett álmodtuk meg ezt a rovatunkat. Ha így lenne, erről a regényről is nehezen tudnánk mit mondani, és messze nem ez lenne az utolsó olyan regény. Mert jelen cikkünk tárgya nem is csupán regény, hiszen azon túl, hogy utat mutatott a dél-amerikai íróknak, és végleg feltette a térképre a térség irodalmát kortársaival együtt, egészen új, már-már lehetetlenül komplex módját adta a betűkkel való alkotásnak.

A dél-amerikai irodalmat ezer közül is felismerni, egy egészen különös íz határozza meg őket, mely nem hasonlítható máshoz, egy hangulat, melynek súlyos, párás, és poros illatától izzadni kezd az ember egy láthatatlan nap tűző fénye alatt, és mely nem csupán olvasást jelent, hanem valódi mesét annak legszebb, megdelejező hagyományai szerint, és egy utazást, ahol fel sem kell állnunk fotelből. És e térség talán valaha írt egyik legjobb regénye egyértelműen a Világirodalmi krónikák 20. epizódjában szereplő Száz év magány.

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Mercedes segítségével

Gabriel García Márquez 1927. márciusában a család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot a kolumbiai Aracatacában, egy kicsi, és lassan cseperedő, lassan várossá alakuló faluban egy többgenerációs család legifjabb sarjaként. A művészetekre kezdettől, különösen nagyanyja történeteinél fogva igencsak fogékony fiút gyógyszerész apja jogásznak szánta, de már középiskolai tanulmányai alatt is inkább írásaival, szónoklataival, verseivel tűnt ki a kortársak közül. Márquez lenyűgöző szemlélő volt, mindent elraktározott, ami csak történt vele, minden élményt magába szippantott, miközben lelkes amatőr irodalmárként, ha kellett, lopta magának az olvasnivalót. Már fiatalon, a jogi pálya elhagyása után némileg kényszerűségből, és mert nem volt egy vasa sem, újságírónak állt, mely titulusához aztán haláláig mereven ragaszkodott.

Márquez kezdeti novelláit szüntelenül dicsérték a kortársai, azonban ő mindig többre szomjazott. Egy argentin kiadó Buenos Aires-ben akkoriban kezdett nagyobb mennyiségben külföldi regényeket spanyolra fordítani, a fiatal fiú pedig ekkor ismerkedett meg William Faulkner regényeivel, ami végül egész életére és művészetére rányomta a bélyegét.

Faulkner időtlen fantáziája, szabad, minden látszólagos szabályt felrúgó prózája saját kezdeti szárnypróbálgatásait is meghatározta, ám még első, Söpredék címen megjelent regénye környékén is közelebb állt a koldushoz, mint a tisztességes megélhetésű átlagpolgárhoz.

Márquez az 1950-es évek közepén ismerkedett meg Mercedes Barchával, aki iránti kezdeti plátói szerelme végül a házasságban csúcsosodott ki. Talán nem is sejtette, hogy élete szerelme lesz az, aki miatt képes lesz megírni saját magnum opusát.

Márquez és felesége, Mercedes Barcha

Márquez és felesége, Mercedes Barcha

18 hónap munkája

Az 1958-ban kötött házasság után Márquez múzsaként tekintett feleségére, miközben először jelent meg egy kötetben az évekkel korábban egy újságban, folytatásokban publikált, Egy hajótörött története című kisregénye, melynek visszhangja nem kívánatossá tette személyét az országban, így 1961-ben Mexikóvárosba költöztek. Itt egy utazás során Márquez fejében megjelent egy jelenet, melyből aztán hamar egy generációkon átívelő családtörténet sarjadt. Felesége, bízva Márquez megérzéseiben és tehetségében, átvállalta a kenyérkereső szerepét, hogy férje dolgozhasson következő regénye kéziratán. A később Száz év magány címre keresztül mű 18 hónapon át készült, és utóéletét tekintve megszolgált minden egyes ráfordított percet.

A Száz év magány végül némi szerkesztés után 1967-ben került a boltok polcaira egy argentin kiadó, az Editorial Sudamericana jóvoltából, és hamar óriási sikert aratott. Még manapság is a legjelentősebb dél-amerikai regények közt emlegetik, és kétségkívül új irányvonalakat szabott a világirodalomnak, Márquezt a legolvasottabb dél-amerikai íróvá téve.

A hamar hivatkozási alappá váló műből máig nagyjából 50 millió példányt adtak el, és 46 különböző nyelvre fordították le.

A Száz év magány nem csupán egy regény, de valami olyasmi, ami egyben nevet is adott egy korábbról motívumaiban már felismerhető új műfajnak, mely keresztségében a mágikus realizmus nevet kapta. És, hogy miről is szól Márquez regénye?

A regény első amerikai kiadása

A regény első amerikai kiadása

A mágikus realizmus alapköve

A Száz év magány történetét összefoglalni két bekezdésben a lehető legfeleslegesebb mutatvány lenne. James Joyce vagy épp William Faulkner nyomvonalán haladva ugyanis Márquez egy olyan végtelenül komplex, ezerszívű szimbólumrendszerrel bíró művet alkotott, mely bár olvasva egy lineáris családtörténetnek hat, még a történet időérzékelését is képes felborítani.

A Buendía-család hat generáción átívelő krónikája azonban nem egy megszokott történelmi tabló Kolumbiai viszontagságos évtizedeiről, sokkal inkább egy a természetfeletti motívumokat észrevétlenül hétköznapivá alakító mágikus történet a szó legszorosabb értelmében, mely bár hozzákever valós történelmi eseményeket a meglehetősen furcsa karakterek legkevésbé sem szokványos hétköznapjaihoz, azt mégis inkább afféle színezőelemnek fogja fel.

És nem csak azt. A Száz év magány valósága egy szigorúan szubjektív valóság, melyben mintha nem létezne történelem, nem létezne idő. A regény egyébként is annyi szinten működőképes, hogy szinte összefoglalni sem lehet, Márquez azonban még így képes emelni a tétet, és teljesen felkavarja még a regény kezdetén látszólag egyszerűnek tűnő narratívát is. Filmművészeti technikákat emel be afféle tudatos „látványelemnek”, ötvözi a tragikus fordulatokat a humorral, a realitást a groteszk megmagyarázhatatlannal. Mindezek alapján talán úgy tűnik, a Buendía-család rendkívüli története bonyolult, és nehezen értelmezhető mű, de ez nincs így, erről pedig Márquez költőien gyönyörű, és finoman gördülő, olvasmányos prózája tehet, mely egyszerűen beránt a történetbe.

A szerző és a mű

A szerző és a mű

Egy Nobel-díjas regény

A megjelenést követően nem sokkal a Márquez által is tisztelt chilei költő, Pablo Neruda azt mondta róla: „a spanyol nyelv legszebb kinyilatkoztatása a Don Quijote óta”.

De nem csupán ő dicsérte a regényt. Miután megjelent az amerikai Harper & Row kiadónál nem sokkal az eredeti után az angol nyelvű változat, a The New York Times is lelkendező kritikát közölt róla, melyben azt írta, hogy Günter Grass és Vladimir Nabokov méltó vetélytársra lelt. Harold Bloom a talán legrettegettebb amerikai irodalomkritikus úgy fogalmazott: „Minden egyes oldala tele van élettel, szinte meghaladva az olvasó befogadóképességét”.” Hozzátette azt is, hogy szerinte a Száz év magánynak nincsen egyetlen elpazarolt mondata sem, és egyértelműen William Faulkner örökösének kiáltotta ki az írót.

A Száz év magány még lenyűgözőbbé válik, amennyiben valaki elolvassa mellé Márquez 2002-ben megjelent önéletrajzát, mely az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címet viseli. Ekkor válik ugyanis végleg világossá az, amit a regény már sejtet, miszerint hemzseg az önéletrajzi ihletettségű epizódoktól, és nagyrészt a Buendía-család Márquez többgenerációs családjának egyfajta olykor kifejezetten szürreális áthallását képezi. A szerző ugyanakkor a valós epizódokat olyan már-már Franz Kafkát idéző természetfeletti bájjal volt képes keverni, amiből nem csak új történet, de egy egészen új, és korábban nem ismert univerzum született. Bár többen is akadtak Márquez kortársai közül, akik legalább annyit tettek a dél-amerikai irodalom felfutásáért (Mario Vargas Llosa, Julio Cortazár, Jorge Luis Borges, Miguel Angel Asturias, vagy Carlos Fuentes), egyetlen regényével egyikőjük sem volt képes ekkora ugrásra.

Márquez többek közt a Száz év magány miatt is kaphatta meg 1982-ben az irodalmi Nobel-díjat, és még életében nagyon bölcsen és mereven elzárkózott attól, hogy eladja a regény megfilmesítési jogait, bármennyit is ajánlottak neki érte, hiszen ha létezik feldolgozhatatlan mű, akkor ez az 1967-es remekmű az. Más kérdés, hogy 2014-es halála után öt évvel, 2019-ben aztán fia, Rodrigo García Barcha végül megegyezett a Netflix-szel, vagyis jelenleg vélhetően épp zajlik az adaptáció előkészítése. Tegyük hozzá, teljesen feleslegesen, mert a Száz év magány éppen a szavain keresztül képes életre kelni az olvasó szívében úgy, hogy még az utolsó oldal után is velünk marad. Mi az igazi mágia, ha nem ez?

Márquez 1982-ben Stockholmban, az irodalmi Nobel-díjjal

Márquez 1982-ben Stockholmban, az irodalmi Nobel-díjjal

Kapcsolódó cikkek

Bret Easton Ellis és Irvine Welsh közös sorozaton dolgozik

Az Amerikai psycho és a Trainspotting írói közös sorozaton dolgoznak

Bret Easton Ellis és Irvine Welsh igazán különleges projektbe fogtak American tabloid cím alatt.

Hírek

2020. 10. 25.

Crichton dedikáláson

Nyughatatlan úttörő volt a popkultúra polihisztora – Michael Crichton-portré

Vészhelyzet, Jurassic Park, Wesworld. Íme az ember és az örökség a címek mögött.

Irodalom

2020. 10. 23.

Jubileumi kötet érkezik hamarosan, és az Ectopolis.hu mutatja majd be az olvasóknak

Új Jóbarátok-album érkezik a legnépszerűbb 100 epizód történetével

Az albumot ráadásul november 11-én a Holl Nándorral és Nyírő Beával együtt mutatjuk be az olvasóknak.

Hírek

2020. 10. 23.

Matthew McConaughey önéletrajza novemberben jelenik meg

Magyarul is megjelenik Matthew McConaughey járvány alatt írt memoárja

Karácsonykor már mi is elolvashatjuk az Oscar-díjas színész megemlékezését karrierjéről.

Hírek

2020. 10. 22.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Crichton dedikáláson

Nyughatatlan úttörő volt a popkultúra polihisztora – Michael Crichton-portré

Vészhelyzet, Jurassic Park, Wesworld. Íme az ember és az örökség a címek mögött.

Irodalom

2020. 10. 23.

Jack Kerouac (1922-1969)

Jack Kerouac, a beat pápája, és a művész hobó, aki csak szabad akart lenni

A beatnemzedék atyja, és a kísérleti próza zászlóvivője.

Irodalom

2020. 10. 21.

Tolkien, a világteremtő

A bátorság az igazi mágia – J. R. R. Tolkien, a világteremtő filológus

Az ember, aki megmutatta, miben is rejlik az irodalom ereje.

Irodalom

2020. 10. 20.

Settenkedő betűrémek – 9 hátborzongató szörnyeteg a világirodalom remekeiből

Rémalakok, akik életre keltik és megtestesítik félelmeinket.

Irodalom

2020. 10. 16.

Edgar Rice Burroughs: Tarzan, a majomember

Világirodalmi krónikák 21. – Edgar Rice Burroughs: Tarzan, a majomember

A popkultúra egyik leghíresebb neve, mely az első tudatos franchise eredménye.

Irodalom

2020. 10. 13.

Facebook közösség