Kovács Krisztián
2020. október 13. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 21. – Edgar Rice Burroughs: Tarzan, a majomember

Alapvetően nem szeretem a ponyvairodalom, mint kifejezés használatát, mert az eredeti fogalom pejoratív értelme a mai napig át- meg áthatja a szórakoztatóirodalmat, holott jobb nem elfelejteni, hogy számtalan mai, modern sikerkönyv alapjait éppen e történetek hatása képezi. Részemről az irodalmat inkább jó és rossz regényekre, vagy novellákra osztanám, és ez a látszólagosan egyszerű terminológia érezhetően az Ectopolis.hu-ra is rányomja a bélyegét, hiszen e rovatunkban is ugyanúgy megtalálható Gabriel García Márquez, Ernest Hemingway, vagy Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, mint jelen cikkünk tárgya.

Ez a mű egyébként több szempontból is hihetetlen fontossággal bír. Nem csupán a teljes választott műfaját meghatározó kalandtörténet, de a popkultúra egyik legtöbbet feldolgozott karakterét is kitermelte, mellette pedig a tudatos és korai franchise-építés egyik prototípusa is egyben, pedig szerzője eredetileg pusztán azért kezdett az írással foglalkozni, mert gyors pénzkereseti lehetőséget látott benne. Világirodalmi krónikák sorozatunk 21. epizódjában Edgar Rice Burroughs sorozatindító regénye, a Tarzan, a majomember.

Edgar Rice Burroughs: Tarzan, a majomember

Útibeszámolóból regény

Edgar Rice Burroughs 1875. szeptember 1-én látta meg a napvilágot Chicagoban, ugyanabban a kertvárosban, ahol később Ernest Hemingway is született. Felvételt nyert a Michigan Katonai Akadémiára, majd később a világhírű West Pointra, de szívproblémái miatt 1897-ben leszerelték. A csalódott Burroughs, akinek egészen addig meghatározott és megtervezett irányba tartott az élete, kallódni kezdett a századfordulós Amerikában. Az elkövetkező közel 10 évben számtalan helyen megfordult, Idahóban cowboyként, Oregonban aranybányászként, Utah államban vasúti rendőrként dolgozott, és több, később elbukott vállalkozás kezdeményezője volt. Saját bevallása szerint ezekben az években legalább 17 különböző szakmával próbálkozott meg, miközben hódolt szenvedélyének is: szabadidejében korabeli ponyvamagazinok történeteit olvasgatta.

1908-ban e magazinokból való kiábrándultságában kezdett maga is írni, másrészt leginkább azért, mert kihívásnak, és könnyű pénzkereseti lehetőségnek tartotta az írást. Négy éven át jelentek meg különböző novellái, de az igazi áttörés váratott magára, így Burroughs továbbra is helytállt családja és két gyermeke megélhetése érdekében polgári foglalkozásában, egy ceruzahegyező-gyár ügynökeként. Felesége főnöke ekkoriban mesélt neki szenegáli vadászkirándulásairól, az érintetlen és vad afrikai környezetről.

Burroughs eltöprengett rajta, miként állná meg a helyét az ismeretlen vadonban egy odavetődő civilizált ember, majd mikor újra olvasott Róma alapításáról, Romulus és Rémusz meséjéről, a kettő gyakorlatilag azonnal egy kerek egész történetté állt össze a fejében.

Burroughs pályája csúcsán az Egyesült Államok legolvasottabb írója volt

Tarzan születése

Burroughs 1911-ben kezdte írni Tarzan történetét, a füzetet pedig az elkészült újabb és újabb fejezetekkel felesége magával vitte a munkahelyére, hogy ott olvassa el. Egy alkalommal a füzet az asztal sarkán maradt, a főnöke – akitől Burroughs korábban az afrikai vadon ihletét merítette – megtalálta, és elolvasta, majd azonnal javasolta is az akkor még kezdő írónak, hogy próbálja meg kiadatni. Burroughs elküldte a kéziratot az All-Story Magazinnak, melyben korábban is számos novellát publikált, a magazin pedig gyakorlatilag a következő hónaptól folytatásokban közölni kezdte a Tarzan, a majomember című művet.

Az első lapszám 1912 karácsonyára jelent meg, Burroughs pedig 700 dollárt, addigi magasan legtöbb honoráriumát kapta a történetért, mely aztán 1914-ben jelent meg először önálló kötetben is.

Mire a Tarzan, a majomember könyv formában a boltokba került, Burroughs már további négy regényt és számos novellát írt főhőse alakja köré, melyek sorban jelentek meg, és hihetetlen népszerűségre tettek szert, Burroughs pedig végre otthagyhatta addigi munkáit, és főállású íróként kezdett tevékenykedni. Bár a korabeli kritika számos párhuzamot vont pályatársa, Rudyard Kipling pályájának főművével, A dzsungel könyvével, maga, az akkor már Nobel-díjas író sietett megvédeni Burroughs-t, mondván őt magát személy szerint egészen elbűvölték a Tarzan-történetek leírásai, holott ő egész fiatalságát az ázsiai dzsungelben töltötte, így van képe annak hiteléről.

Az első All-Story lapszám, benne az első történettel

Úttörő ponyvairodalom

A Tarzan, a majomember című regényt manapság a ponyvairodalom egyik legfontosabb tételeként emlegetik, és bár az kétségtelen, hogy Burroughs prózája nem említhető egy lapon akár Kiplinggel, azt már akkor és azóta is számtalan író, és kritikus megjegyezte, hogy motívumaiban, ábrázolt képeiben, és mondanivalójában Tarzan jóval túltesz a szórakoztatóirodalom korabeli hősein, és történetein.

A teljesség igénye nélkül a Tarzan-történetekben megjelenik az öröklődés evolúciós motívuma, a rasszizmus, mely Tarzan az afrikai őslakosok iránti rokonszenvében mutatkozik meg, a civilizáció hatása, a civilizált világ és a természeti környezet szembeállítása, és ugyan némileg burkolt módon, de még a szexualitás is.

Burroughs összesen 24 további kötetet írt a majomember alakja köré, melyek egy része megmaradt a hagyományos kalandregények talaján, de akadnak köztük meglepően komoly és realista darabok is, mint például az életében utolsóként befejezett kötet, a Tarzan és az Idegenlégió 1947-ből, melyben a második világháborúba kalauzolja el közkedvelt főhősét. Tarzan alakja azonban nem csak irodalmi világhíre miatt fontos. Onnantól, hogy 1916-ban Burroughs farmot vásárolt a honoráriumokból Kaliforniában, majd azt elnevezte Tarzanának, jóval tudatosabban kezdte forgatni a regényhősei hozta pénzeket. Ennek első állomásaként 1923-ban megalapította saját kiadóját, mely attól kezdve művei gondozásáért felelt, így a bevételek legnagyobb hányada közvetlenül hozzá futott vissza.

Az 1914-es első önálló kötetes kiadás

Az első irodalmi franchise üzlet

Burroughs azonban itt nem állt meg. Miután ekkoriban az Egyesült Államok legolvasottabb szerzőjének számított, rendkívül okosan használta ki hírnevét, és Tarzan karakteréből márkanevet faragott.

Onnantól fogva a majomember rágógumi csomagolásán, ingek hajtókáján, és úszónadrágok korcán is megjelent, sőt, még mű Tarzan-mellszőrt is lehetett kapni.

Ezen túl, miután a filmstúdiók érdeklődni kezdtek a regények megfilmesítése után, maga Burroughs tárgyalt velük, hogy a lehető legelőnyösebb ajánlatokat kaparintsa meg. Összesen több mint 50 film készült, ebből már az első némafilmes változat is elképesztő, 1 millió dolláros bevételt termelt az 1930-as évek közepén.

A teljesség igénye nélkül Tarzan bőrébe olyanok bújtak a vásznon, mint a többszörös olimpiai bajnok úszó, Johnny Weissmüller, aztán Gordon Scott, Lex Barker, majd később Christopher Lambert, Casper van Dien, vagy épp a legújabb, 2016-os filmben Alexander Skarsgard. A legtöbb film egyébként érdekes módon csupán felhasználja Burroughs karaktereit, és a történetek fő motívumait, de sztori tekintetében gyakorlatilag alig-alig akad, mely pontosan követi az eredeti regényeket. Az évek során aztán Tarzan a popkultúra egyik legtöbbet adaptált karakterévé vált: társas- és szerepjátékok, animációs filmek, képregények, játékfigurák, kifestő- és hangoskönyvek, rádiójátékok tucatjával születtek az eredetileg még a szerző nevével fémjelzett és alapított franchise-alatt.

Tarzan alakja, vagy akár az első regény stílusa, és története manapság persze már messze nem úgy hat, mint akkoriban, az egész mű nem öregedett túlságosan elegánsan, ám minden hibája, egyszerűsége, vagy következetlensége ellenére is elmondható róla, hogy úttörő jelentőséggel bírt a szórakoztatóirodalom XX. századi alakulásában, nem hiába olvasni Burroughs nevét olyan világhírű kalandszerzők hatásai közt, mint Clive Cussler, Wilbur Smith, vagy Michael Crichton, de még nyomokban Harry Potter-történeteiben is megtalálhatóak azok a nyomvonalak, melyek ösvényét 1912-ben vájták ki, hiszen, ahogy Burroughs magába olvasztotta H. Rider Haggard, Mark Twain, vagy Jules Verne hatását, úgy adta azt tovább az utána következő generációknak.