Irodalom

Világirodalmi krónikák 23. – John Steinbeck: Édentől keletre

Kovács Krisztián
2020. november 13.
Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hirdetés

Minden nagy íróban ott lapul a nagy regény. Az a gigászi jelentőségű műremek, melyre akár egy egész életen át vár, és mely később, az utókor számára kiemeli majd őt a kortársak közül. A regény, mellyel azonosítják a nevét, és melyet a magnum opusaként, pályafutása karrierösszegzőjeként jegyeznek majd. Ernest Hemingway számára ez volt Az öreg halász és a tenger, Ralph Ellisonnak A láthatatlan, F. Scott Fitzgerald számára A nagy Gatsby, vagy épp J. D. Salingernek a Rozsban a fogó. Jelen írásunk tárgya is közéjük tartozik, és egyben talán a XX. századi irodalom egyik legremekebb családtörténetét is magában rejti.

John Steinbeck nem mindennapi figura volt, kétkezi munkásként legalább olyan jól, ha nem jobban érezte magát, mint Pulitzer-díjas színdarab, vagy később Nobel-díjas regényíróként. Tudósított a Vietnámi-háborúból, jóban volt Lyndon B. Johnson amerikai elnökkel, Robert Capával karöltve pedig beutazta a Szovjetuniót. Steinbeck egész életében közel érezte magához az egyszerű munkásembereket, és felemelte a szavát a társadalom kizsákmányoló hatalmával szemben, tulajdonképpen e mozaikokból állt össze saját maga által is legtöbbre tartott regénye. Világirodalmi krónikák sorozatunk 23. epizódjában az Édentől keletre.

John Steinbeck: Édentől keletre

Nehéz kezdetek

Steinbeck az 1920-as évek közepén kezdett publikálni, első regénye pedig, az Egy marék arany 1929-ben jelent meg, és gyakorlatilag visszhang nélkül maradt. 1935-ig és a Kedves csirkefogók című regényig kellett várni arra, hogy a kritika is felfigyeljen rá, és már ebben a művében megjelenítette azt a motívumot, mely végül később számtalan írásában visszaköszönt: a társadalom peremén élő, és annak kiszolgáltatott, ám saját magukkal, és a természeti környezettel teljes harmóniában élő emberek mindennapi életét és küzdelmeit. 1940-ben már Pulitzer-díjas írónak nevezhette magát, hiszen a kifejezetten színpadra írt Egerek és emberek (melynek első változatának kéziratát széttépte az író kutyája) meghozta neki a kitüntetést. A vele egyidőben megjelent Érik a gyümölcs pedig hiába kapott számtalan negatív kritikát a társadalom felsőbb köreiből, mára a Nagy Amerikai Regények listáján szerepel.

Steinbeck tehát 1940-re beérett, sikeres író, és számtalan társához – Hemingway-hez, vagy Orwellhez – hasonlóan ő is beáll a második világháború amerikai haditudósítóinak sorába, aztán a háború után Robert Capával körbejárja a Szovjetuniót, és dokumentálja a pusztítást.

Ezzel párhuzamosan a szakma is elalél tőle, az Amerikai Művészeti Akadémia a tagjai közé választja, miközben az ünnepelt szerző egy látszólag értelmetlen autóbalesetben elveszíti legjobb barátját, a tengerbiológus Ed Ricketts-t,

a gyászt feldolgozandó pedig Steinbeck az írásba menekül, és elkezdi kibontani addigi legambiciózusabb ötletét, mely mintegy pályája utolsó nagy kihívásává válik majd a számára.

John Steinbeck (1902-1968)

A legnagyobb munka

Steinbeck négy teljes év munkáját fektette a kezdetben My Valley munkacímen futó művébe, melybe a Paradicsomból való kiűzetés bibliai témájának egy az adott kor Amerikájára vonatkozó átiratát fogalmazta meg. Steinbeck számtalan címet kipróbált, mikor elkészült a korábbi műveihez képest is gigászi kézirattal: Salinas-völgy, Le a völgybe, Káin jele, csupán néhány a később megbukott címvariációkból, végül a jóval hangzatosabb, és allegórikusabb Édentől keletre mellett döntött. Miután elkészült a regénnyel azt írta egy barátjának:

„Egy hete fejeztem be a könyvet. Ez volt életem leghosszabb és legnehezebb munkája. Minden benne van, amit az írás mesterségéről megtanultam. Alighanem minden korábbi munkám csupán felkészülés volt erre a regényre.”

Az Édentől keletre című családi eposzt a Viking Press kiadó dobta piacra 1952. szeptember 19-én. Az addig is – különösen az Egerek és emberek színpadi sikere után – jól fogyó Steinbeck karrierjének legjobb debütálást produkálta az új művel, mely azonnal az aktuális bestsellerlisták élére katapultálta magát, ráadásul a kiadó készült egy kis meglepetéssel is, ugyanis az első kiadás első 1500 példányát maga Steinbeck is aláírta, és azok így kerültek ki a könyvesboltokba. Az Édentől keletre manapság is a szerző legnépszerűbb műve, amit jól bemutat a tény, hogy évente még mindig legalább 50 ezer példányt értékesítenek belőle, és gyakorlatilag nincs olyan amerikai iskola, ahol ne képezné tananyag tárgyát.

A regény első amerikai kiadása

Káin és Ábel

Az Édentől keletre a családi ismétlődések és tragédiák három generáción átívelő története, mely a hasonló családi eposzok univerzális témáit használja fel, olyan érzelmi motívumokat jár körül, mint a szeretet, a kötődés, az öröklődés, a bűntudat, a szabadság, az elfogadás, vagy a jótékonyság, melyeket egészen parádésan és észrevétlenül kapcsol össze a bibliai Teremtés Könyvének Káin és Ábel történetével, a fináléban felkínálva a lehetőséget a családi sorsöröklődés megváltoztatására. Lenyűgözően emberi történet, melyet rengeteg boldog olvasó érzett saját megénekelt élettörténetének.

„Levélhalmokat kapok, az emberek úgy írnak a könyvről, mintha a saját életük lenne” – mondta Steinbeck egy barátjának, mindössze pár hónappal a regény megjelenése után.

A regény elsöprő piaci sikernek bizonyult, de a kritikusok – akik egyébként is számtalanszor tették szóvá Steinbeck egyenetlen életművét – még ezen is képesek voltak fanyalogni. Akadt, aki szóvá tette, hogy a szerző túlságosan erőszakosan igyekszik bibliai üzenetet megfogalmazni, volt, aki szerint visszataszító regény, bár dicsérni való az, amilyen realitásérzékkel viseltet az erőszak és a szexuális erőszak terén. Mások azt mondták, azzal, hogy az író két család történetét akarta párhuzamosan elmesélni, a regény végül túlságosan is egyenetlen lett, emiatt a narratívát rendezetlennek, a szereplők jellemábrázolását pedig irreálisnak találták. Az olvasókat persze mindez a legkevésbé sem érdekelte, olyannyira nem, hogy mikor Oprah Winfrey 2003-ban világhírű könyvklubjában újra elkezdett Steinbeck művével foglalkozni, az Édentől keletre hirtelen megint felugrott a The New York Times bestsellerlistájának második helyére.

John Steinbeck átveszi az irodalmi Nobel-díjat 1962-ben

Elia Kazan kedvenc regénye

A regény épp abban az időszakban fogant, amikor Hollywoodban is hatalmas kereslet mutatkozott a családi drámák iránt, hiszen ezekben az években olyan művek kerültek a mozikba, mint a Macska a forró bádogtetőn, vagy épp az Óriás. Az Édentől keletre filmadaptációja sem váratott sokat magára, Elia Kazan 1955-ben dolgozta fel Steinbeck regényének utolsó harmadát, és ez volt az a film, melyben debütált a vásznon a később kulturális ikonná váló James Dean is. 1981-ben aztán az ABC is készített egy minisorozatot a filmből, melyben főleg B-listás színészek szerepeltek, és ha a hírek igazak, Ron Howard tolmácsolásában a Universal Stúdió égisze alatt érkezhet egy XXI. századi változat is, melyben az Oscar-díjas Jennifer Lawrence alakíthatja a főszerepet.

Steinbeck megítélése ma sem egyértelmű irodalmi körökben. Míg kortársait, Faulknert és Hemingway-t gyakorlatilag egyöntetűen a XX. századi próza legkiválóbb alakítóiként tisztelik – holott az ő karrierjükben is akadtak minőségi ingadozások – Steinbecknek általában három művét emelik ki igazán, aziránt pedig folyamatosak a viták, hogy vajon az Érik a szőlő, vagy épp az Édentől keletre képezi-e az életműve csúcsát. Az kétségtelen, hogy utóbbi regény elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Steinbeck 1962-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. 2012-ben aztán a Nobel-archívum megnyitásával kiderült, hogy az író díjazása egyfajta kompromisszumos megoldás volt, mert a bizottság nem igazán érzett kiemelkedőnek senkit (Steinbeck mellett többek közt Robert Graves, Lawrence Durrell, és Karen Blixen voltak esélyesek), függetlenül ettől Steinbeck már csak e regénye miatt is érdemesnek tűnik a kitüntetésre,