• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
John Williams: Stoner

Irodalom

Világirodalmi krónikák 29. – John Williams: Stoner

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Amennyiben az olvasó nem hallotta még John Williams nevét, az nem az ő hibája. Amennyiben hallotta, vélhetően az öt Oscar-díjas zenészlegendára asszociál, aki a Csillagok háborúja, a Jurassic Park, no meg az Indiana Jones taktusaiért felelt. Ez a John Williams nem az a John Williams, ám ahogy névrokona a filmzenék területén, úgy ő az irodalomban alkotott felejthetetlent, igaz, az ő sikere nem visszhangzott végig a bolygón, amikor mégis, akkor ő maga már nem volt az élők sorában. Irodalmi karrierje alatt mindössze négy regényt írt (ebből egyet megtagadott), főművét manapság mégis olyan regényekkel emlegetik egy lapon, mint a Rozsban a fogó, A hang és a téboly, vagy a Ne bántsátok a feketerigót.

Nagyon nehéz meghatározni, mi miért válhat gigászi bestsellerré, mely leigázza a világ könyvpiacait, de az kétségtelen tény, hogyha létezik is kimunkált recept a sikerhez, Williams könyve azt vélhetően nem teljesíti, így nem csupán az egyik legérthetetlenebb közönségkedvenccé válik, de ahogy egyik kritikusa fogalmazott, a legjobb amerikai regénnyé, melyet soha nem olvastál. Világirodalmi krónikák sorozatunk 29. epizódjában John Williams regénye, a Stoner.

John Williams: Stoner

John Williams: Stoner

John Edward Williams 1922. augusztusában született Texasban, szolgált a második világháborúban az Egyesült Államok légierejénél, megfordult Indiában és Burmában, ahol először vetette papírra gondolatait, melyből aztán első regénye, az 1948-ban megjelent Nothing But the Night született. A regényt a szerző később nem sokra tartotta, nyíltan el is határolódott tőle, és inkább a tanulmányaira helyezte a hangsúlyt, melynek eredményeként végül 1950-ben szerzett bölcsész diplomát a Denveri Egyetemen. Irodalomtudósként fő kutatási területe immáron doktori címe megszerzése után a Missouri Egyetemen a reneszánsz irodalom lett, 1963-ban már a Doubleday kiadónak szerkesztett egy kötetet, mely a legjobb 14-15. századi írások elemzését gyűjtötte csokorba.

Williams mindeközben verseket írt, 1965-ig két verseskötete, valamint egy újabb regénye, a Butcher’s Crossing jelent meg, mely utóbbi az 1870-es évek Kansas-ének határmenti életét ábrázolta. Műveit csak egy meglehetősen szűk kör olvasta, és gyakorlatilag komolyabb kritikai visszhang nélkül maradtak. 1964-ben kezdett dolgozni következő kötetén, mely nagyrészt saját életét vette alapul, melyet ötvözött J. V. Cunningham amerikai költő és kritikus életrajzának elemeivel. Williams igazán hazai pályán mozgott, hiszen egy olyan egyszerű ember történetét írta meg, amilyen ő maga is volt.

Az így megszületett William Stoner alakja manapság már a XX. századi amerikai próza egyik legszívszorítóbb hőse, aki mégis közel 50 évet várt arra, hogy igazán elismerjék.

A szerző munka közben

A Stoner egy egyszerű vidéki földműves családból származó fiú története, aki irodalmat tanul, lediplomázik, megházasodik, aztán a nyugdíjig tanít ugyanazon az egyetemen, ahol a doktorátusát szerezte, végül meghal. Nem lövünk le semmiféle poént, hisz a történetet nem a váratlan fordulatok viszik el a hátukon, ráadásul Williams mindezen információkat már a regény legelső bekezdésében megosztja az olvasóval. A Stoner lényege valóban nem ez, sokkal inkább az rendkívül gördülékeny és olvasmányos, kiváló tempóban megírt próza, mellyel a szerző nem az élet nagy igazságaira, inkább a részleteben rejlő élményeire világít rá. Talán éppen e csendesen csordogáló történetének köszönhette, hogy kezdetben az eladásokat tekintve meglehetősen szerényen teljesített. A Stoner 1965-ben került a boltok polcaira a Viking Press gondozásában, és összesen kétezer példányban fogyott.

Hogy ez mennyire szerény szám, azt jól mutatja, hogy a 60-as évek zajos bestsellerei, mint a Ne bántsátok a feketerigót!, a Nyúlcipő, vagy néhány évvel korábban az Édentől keletre mind több százezer példányban kelt el. Hiába jelent meg Williams művéről néhány méltató kritika – az egyik pl. a neves New Yorker magazinban – az olvasókat valamiképp nem érte el a regény.

Ne feledjük, hogy ez az időszak már a beat irodalom virágzásának korszaka, amikor olyan formabontó, lázadó hangvételű művek láttak napvilágot, mint Jack Kerouac-tól az Úton, így némileg érthető, hogy e változó közízlésben miért volt képtelen utat találni magának egy ilyen végtelenül egyszerű, olykor szívmelengető, máskor szívfájdító történet.

A Stoner első kiadása 1965-ből

A Stoner első kiadása 1965-ből

Különös, mennyire összecseng Williams, és főhőse, Stoner élete. Williams kiadott még egy regényt 1972-ben, mely Augustus császár korába kalauzolta el az olvasót, aztán 1985-ben visszavonult az egyetemi katedráról, majd 1994. márciusában elhunyt. A Stonert közben 1972-ben Pocket Books kiadásban, puhafedeles kivitelben ismét piacra dobták, de ezúttal sem aratott nagyobb sikert. Tán nincs is még egy regény, mely ilyen hosszú idő alatt találta meg a közönségét. Ez leginkább a neves francia írónak, Anna Gavaldának köszönhető, aki régóta Williams nagy rajongója volt, és végül 2011-ben maga fordította le a regényt franciára. A szerzőnő ajánlásával megjelenő kötet hatalmas sikert aratott, egy évvel később az Egyesült Királyságban is újra kiadták, sőt, közel 50 évvel az eredeti megjelenést követően az év könyvének választották.

Az elkövetkező években a Stoner igazi diadalmenetet produkált, közel 30 nyelvre (köztük magyarra) fordították le, és sok százezer példányban fogyott. Azok a kritikák, melyek fél évszázaddal korábban elmaradtak, ezúttal nem várattak sokat magukra, a Times, a The Daily Express, a Globe, a New York Times mind egyhangúlag dicsérték Williams prózájának egyszerűségét, és történetének nagyszerűségét.

A New Yorker, mely nem volt rest rámutatni, hogy ő már az eredeti megjelenéskor is egy új klasszikus születését vizionálta, egészen egyszerűen annyit mondott róla, hogy minden bizonnyal ez a legjobb amerikai regény, melyet nem olvastál.

John Williams (1922-1994)

John Williams (1922-1994)

Williams számos egyetemes témára húzta fel alig háromszáz oldalas kötetét. John McGahern irodalmár azt mondta róla, ez a munka regénye, ami nem csupán az egyszerű ember kézzel fogható munkáját jelöli, hanem mindazt a munkát, melyet emberi kapcsolataiba fektet. Morris Dickstein szerint a Stoner egyértelműen a szenvedély regénye, még akkor is, ha főhőse végül elbukik olykor kifejezetten szélmalomharcnak tűnő küzdelmeiben.

Edwin Frank, aki a NYRB Classics szerkesztőjeként 2005-ben már a Gavaldának tulajdonított siker előtt beillesztette a kiadó klasszikus sorozatába a regényt, egyértelműen egzisztencialista műnek nevezte, sőt, tovább is merészkedett. Szerinte a Stoner mögöttes filozófiájában egyértelműen visszakacsint Albert Camus hatása, miközben olvasása közben úgy érezzük magunkat, mintha egy Edward Hopper festményt néznénk. Utóbbi bámulatos összefoglalása Williams regényének.

A Stoner azonban mindenekelőtt az életről szól, úgy, ahogy számunkra, átlagemberek számára zajlik. Munka, család, szerelem, küzdelem, kompromisszumok, megalkuvások, győzelmek és vereségek, egzisztenciális és magánéleti válságok, félelmek és remények, és végül az út végén az elkerülhetetlen vég. Nem véletlen, hogy bár akadtak negatív kritikái is (Elaine Showalter irodalomkritikus 2015-ben a The Washington Post-ban nyíltan nőgyűlölőnek titulálta), mára a Stoner olyanok kedvenc olvasmánya, mint Tom Hanks, vagy Barack Obama. Mondhatnánk, Williams tragédiája, hogy nem érhette meg műve feltétlen sikerét, de bármilyen furcsán is hangzik, talán így van ez jól. Williams ugyanis úgy élt, mint főhőse, Stoner, az irodalomtörténetben pedig kevés csodálatosabb példa létezik mű és szerzője varázslatos önazonosságára. Nincs mit ragozni, a Stonert minden irodalomkedvelőnek el kell olvasnia.

Kapcsolódó cikkek

Rajzolt valóságok

Rajzolt valóságok – 5 képregény, mely igaz történet alapján készült

Még a kilencedik művészettől sem idegen a valóság inspirációja.

10 szépirodalmi mű, mely sci-finek se utolsó

Fantasztikus elemek és toposzok a világirodalom nagyjainak remekeiben.

Mustafa Kemal Atatürk (1881-1938)

Mustafa Kemal Atatürk – A modern Törökország megálmodója

Egy volt katona vezette be Törökországot a XX. századba.

Judy Batalion: Partizánnők

Hős lányok és asszonyok keserves áldozathozatala – Könyvkritika

Nyomasztó történetek a történelem keveset emlegetett, néma hőseiről.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Rajzolt valóságok

    Rajzolt valóságok – 5 képregény, mely igaz történet alapján készült

    Még a kilencedik művészettől sem idegen a valóság inspirációja.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. június 24.

    10 szépirodalmi mű, mely sci-finek se utolsó

    Fantasztikus elemek és toposzok a világirodalom nagyjainak remekeiben.

    • 2021. június 21.

    Írás, olvasás, irónia – Így látta Jean-Paul Sartre a saját gyerekkorát

    Kora egyik leghíresebb filozófusa jól tudta, hogy minden a gyerekkorban gyökerezik.

    • 2021. június 17.

    A cornish-i száműzött maga volt regénye főszereplője – J. D. Salinger-portré

    Avagy egy különleges élet, melyben a mű nagyobbá vált szerzőjénél.

    • 2021. június 15.

    Leszámolás Tolkiennel – China Miéville, a modern fantasy fenegyereke

    A fantasy egyik legegyedibb hangja a maga hajmeresztő ötletparádéival.

    • 2021. június 14.

    A valóság és fantázia peremén – 35 éve hunyt el Jorge Luis Borges

    A XX. századi egyetemes irodalom valaha élt egyik legnagyobb alakja volt.