• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Irodalom

Világirodalmi krónikák 32. – Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A második világháború bizonyos szempontból fordulópontot hozott az irodalomba. Egyszerre katartikus, másrészről tragikus történelmi esemény, olyan mélységes mély, világot és hatalmi viszonyokat átrajzoló jelentőséggel, melyet törvényszerűen a művészetek, és így az irodalom is évtizedekig visszhangzott még. Az olyan írók, mint Pierre Boulle, Lothar-Günther Buchheim, Irwin Shaw, Herman Wouk, Robert Merle, vagy Norman Mailer saját háborús tapasztalataikra alapozták későbbi remekműveiket, a Híd a Kwai folyón, A tengeralattjáró, az Oroszlánkölykök, a Zendülés a Caine hadihajón, a Két nap az élet és a Meztelenek és holtak pedig méltó emléket állítottak a harcoknak, és a katonák mindennapjainak.

Akadt persze pár kívülálló író, akiket leginkább az irodalmi közvélemény tett azzá, mert háborús műveik kerülték a hőseposzok idealista hangvételét, és külön halmazt képezve egyfajta háborúellenes hangulatot árasztottak. Világszerte ismert példa Joseph Heller kultikus, és sok helyütt betiltott műve, A 22-es csapdája, a téma másik legendás alkotása pedig egészen valószerűtlen módon egy korábban ponyvaírónak elkönyvelt egykori hadifogoly tollából származott, aki korábban sosem látott tartalmi formát és narratívát adott regényének. Világirodalmi krónikák sorozatunk 32. epizódjában Kurt Vonnegut műve, Az ötös számú vágóhíd.

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

A drezdai bombák

Az 1941. december 7-én történt Pearl Harbor elleni japán támadás országos hullámot indított el az amerikai fiatalok körében, akik sorba álltak a sorozóirodák előtt, hogy revansot vegyenek a harctéren az elesettekért. Kurt Vonnegut akkoriban a tartalékosok táborát erősítette, és a Cornell újságban megjelent szatirikus hangvételű cikkei miatt egészen biztos volt, hogy a frontra vezénylik, így aztán meg sem várva a behívót, önként jelentkezett a seregbe. Kiképzése alatt anyák napjára hazalátogathatott, és akkor szembesült vele, hogy édesanyja altatókkal öngyilkosságot követett el. Az összetört fiút ebben a hangulatban küldték át Európába a 106. gyalogos ezreddel, és ő maga is részt vett a Bulge-i csatában az Ardennekben. Hadosztályából közel ötszázan estek el 1944 decemberében, és nagyjából hatezren estek hadifogságba, köztük két nappal Szenteste előtt ő maga is.

A mindössze huszonhárom esztendős fiút és társait tehervagonok szállították a Drezdától délre fekvő hadifogolytáborba. Egy gyárba osztották be kényszermunkára, ahol terhes nőknek készült málnaszörpöt gyártottak.

Itt dolgozott akkor is, mikor 1945. február 13-án a szövetséges bombázók a földdel tették egyenlővé a várost. Vonnegut és társai az ötös számú vágóhíd pincéjében bújtak el, és itt vészelték át a rettenetes pusztítást, melynek során kis híján saját bajtársaik okozták a halálukat.

1945 májusáig itt bujkált a többi túlélővel együtt, amikor is megérkeztek a George S. Patton tábornok vezette amerikai csapatok. Bíborszívvel szerelt le és tért vissza hazájába, ám élményei tulajdonképpen egész életére kihatással voltak.

Kurt Vonnegut (1922-2007)

Kurt Vonnegut (1922-2007)

Szatíra és sci-fi

Vonnegut már húszas évei elején is komolyan kacérkodott az írás gondolatával, és a háború után számos akkoriban a háborús tapasztalatok alapján született regényt olvasott el, de egyikben sem találta meg igazán saját élményeinek visszhangját, és ő maga is egészen máshonnan igyekezett témát meríteni. Komolyan hatottak rá Ray Bradbury novellái, és e vonalon elindulva jelentette meg első regényét, a Gépzongorát a Charles Scribner Son’s kiadó 1952-ben. A harmadik világháború után játszódó mű szatirikus felhangja ellenére is beskatulyázta a sci-fi ponyvaírók táborába az akkor még igencsak megosztott amerikai irodalmi közbeszédben. Bár a New York Times kritikusa, Granville Hicks már akkor párhuzamot vont pozitív kritikájában a regény, és Aldous Huxley Szép új világa közt, akárcsak Vonnegut elkövetkező közel húsz évben születő művei, ez is jelentősebb visszhang nélkül maradt.

A szerző régóta tervezte, hogy meghatározó háborús élményéből regényt formál, de egész egyszerűen, mikor arra került a sor, alig-alig bírt két-három mondatnál többet egybefűzni. Így aztán, miután az írásból látszólag képtelen volt megélni, félretette ötletét, és tanári állást vállalt korábbi szerkesztője, George Starbuck jóvoltából. Billy Pilgrim formálódó története persze nem hagyta nyugodni, így aztán 1964-ben felvette a kapcsolatot volt katonatársával, Bernard V. O’Hare-rel, hogy segítsen neki eligazodni a háborús emlékei közt, 1967-ben pedig elnyert egy Guggenheim-ösztöndíjat, melynek keretében visszamehetett Drezdába kutatómunkát végezni. Ekkor fogalmazódott meg benne a regény későbbi alcíme is.

A gyermekek keresztes hadjárata az amerikai katonákra utal, a történet pedig tobzódik a szimbólumokban, összekötve Vonnegut sci-fi gyökereit egy magasabb szintű szatirikus és társadalomkritikus felhanggal.

Az ötös számú vágóhíd első kiadása

Az ötös számú vágóhíd első kiadása

Jókor és jó helyen

A szerző később azt mondta, újra megtalálta valódi kapcsolatát az irodalommal, mikor a regényen dolgozott, melynek kiadási jogaiért aztán a Seymour Lawrence kiadó 25 ezer dolláros előleget ajánlott fel neki, valamint rögtön lefoglalta két további regényét is. A mű végül 1969. március 31-én Az ötös számú vágóhíd címen került a könyvesboltokba, és óriási sikert aratott, összességében tizenhat hetet töltött a New York Times bestsellerlistáján, a legmagasabb helyezése pedig a 4. hely volt, és március és június közt öt utánnyomáson ment át, hogy a kínálat ki tudja szolgálni az újdonságra kiéhezett olvasók keresletét.

Vonnegut műve több szempontból is kiváló időpontban érkezett, hiszen ne feledjük, javában zajlottak a polgárjogi mozgalmak, a bestnemzedék új irodalmi irányvonalat teremtett, és egyre többen emelték fel a szavukat a Vietnámi-háború feleslegesnek tűnő veszteségei ellen.

Az ötös számú vágóhíd hamar a háború értelmetlenségének szimbólumává vált, szerzőjéből gyakorlatilag új irodalmi szupersztárt, és főállású írót faragott, és még a negatív kritikai visszhangok is csak még népszerűbbé tették. A New York Times Book Review a címlapon hozott egy becsmérlő kritikát, és ugyanezt tette a Saturday Review is, ám ez nem hogy nem törte meg a regény diadalmenetének lendületét, de még kíváncsibbá tette az embereket erre az új irodalmi szenzációra, mely ugyanazt az egyre inkább elburjánzó rendszerellenes hangulatot árasztotta, mely a társadalmi közbeszédet is mozgatta akkoriban. Vonnegut elérte tehát célját, üzenete megtalálta a közönséget, ő ugyanis az első betűtől az utolsóig egy valódi háborúellenes regényt kívánt letenni az asztalra.

Vonnegut és Ray Bradbury

Vonnegut és Ray Bradbury

A posztmodern előfutára

Vonnegut rövid, szakaszokra bontott és közérthető stílusa egyértelműen a posztmodern narratívájának előfutára,

mely megnyerő következetességgel ötvözi a sci-fi toposzokat, a háborús memoárok jellemzőit, az iróniát és a fekete humort a társadalmi szatírák kesernyés hangulatával, ráadásul Az ötös számú vágóhíd végleg létrehozza azt az összefüggő vonneguti univerzumot, mely karakterein és motívumain át teljes életművét egy rendszerbe kapcsolja.

Az eredeti kiadásában is alig háromszáz oldalas remekmű ráadásul az átgondolt szerkesztés, és a komplex tartalom prototípusa is lehetne, hiszen rövid terjedelme ellenére nem csak a háborúról, de filozófiáról, vallásról, és mentális betegségekről is mesél, és ha lehet ilyet mondani, huszonöt évvel a háború vége után végleg leszámolt a klasszikus értelemben vett hősmítoszokkal.

A regényt jelölték Hugo- és Nebula-díjra, melyet aztán Ursula K. Le Guin szintén kultikus A sötétség balkeze című műve halászta el előle, és a legtöbb kritika megjegyezte, hogy Vonnegut művét vagy imádja majd, vagy utálja az olvasó, de senkit sem hagy közömbösen, aki csak olvassa. A regény a világhírű író, Anthony Burgess kedvence is lett, és George Roy Hill már 1973-ban filmre adaptálta, az alkotás pedig elnyerte a zsűri díját az 1972-es cannes-i filmfesztiválon, valamint a Hugo- és a Szaturnusz-díjat. Bár tartalmazott bizonyos eltéréseket a regényhez képest, még maga Vonnegut is kifejezetten elégedett volt vele, és elismerősen szólt róla. A mű népszerűsége tulajdonképpen töretlen: 1996-ban színpadi adaptáció készült belőle Chicagoban, 2009-ben a BBC készített belőle három felvonásos rádiójátékot, 2020-ban pedig Ryan North képregényíró és Albert Monteys, rajzoló megkezdték a történet képregényadaptációjának elkészítését is. Bár Vonnegut 2007-ben elhunyt, a főművének tartott Az ötös számú vágóhíd kétségtelenül azon művek közé tartozik, melyek témájuknál fogva még sokáig visszhangoznak majd a klasszikus irodalomtörténetben.

George Roy Hill adaptációjának plakátja

George Roy Hill adaptációjának plakátja

Kapcsolódó cikkek

Közel 30 év után új fordításban jön William Gibson műfajteremtő cyberpunk trilógiája

A cyberpunk alapvetése díszdobozos kivitelben is elérhető lesz novembertől.

Ritkaságokra, köztük egy eredeti Kossuth Lajos-kéziratra is licitálhatunk a mai naptól

Az antikvarium.hu újabb nagyszabású online aukciót hirdet.

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem

Pusztító koktél, vérbő apáca és egy halott politikus – Könyvkritika

Úgy tűnik, az Osztrák-Magyar Monarchia kora nem szűnik inspirálni a hazai (krimi)szerzőket.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. szeptember 15.

    Rendhagyó történelemórák – 9 gigászi történelmi regénysorozat kalandkedvelőknek

    Fikcióba ágyazott történelem leckék, melyek megkönnyítik a tanulást.

    • 2021. szeptember 13.

    A férfi, akinek akkora az ökle, mint egy grillcsirke – A Jack Reacher-univerzum

    Lee Child letette a lantot, de főhőse történetei népszerűbbek, mint valaha.

    • 2021. szeptember 9.

    Hallgatag szómágus volt a kisember krónikása – John Updike-portré

    Ami a drámának Arthur Miller, a prózának John Updike.

    • 2021. szeptember 7.

    A zsarnokság szavai – 10 rémisztő regény diktátorokról és elnyomásról

    Hatalmi rendszerek lenyűgöző irodalmi kritikái.

    • 2021. szeptember 2.

    Világirodalmi krónikák 37. – Raymond Carver: Kezdők

    Legendás amerikai novellista kultikus gyűjteménye az amerikai hétköznapokról.