Kovács Krisztián
2021. augusztus 9. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Világirodalmi krónikák 36. – J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Rendkívül nehéz, talán egyenesen lehetetlen meghatározni azt, miként válhat egy műből egyetemes klasszikus, mely nem csupán műfajában hivatkozási alap, de lényegében az adott műfaj teljes szórakoztatóirodalmi palettán elfoglalt helyét képes megváltoztatni annak ellenére, hogy a kritikusok finoman szólva sem ájulnak el tőle. J. R. R. Tolkien monumentális remekművének esetében talán még nehezebb a válasz, mert bár vannak egyértelműnek tűnő okok, a történet komplexitása, vagy épp rendkívüli hossza éppúgy szerepelhet érvként, mint ellenérvként.

Akárhogy is, szerencsére az első angol nyelvű megjelenés óta eltelt közel 70 év bőven választ adott Tolkien történetének időtállóságára, miután pedig Peter Jackson filmadaptációjának első része épp idén lesz 20 éves, a könyv első magyar nyelvű kiadása pedig épp 40 éve, 1981-ben látott napvilágot a Gondolat Kiadónál, úgy véltük, érdemes egy kicsit feleleveníteni, miként született meg a XX. századi irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Világirodalmi krónikák sorozatunk 36. epizódjában J. R. R. Tolkien és A Gyűrűk Ura.

J. R. R. Tolkien – A Gyűrűk Ura

Még többet a hobbitokról

Amikor megjelent Tolkien első regénye, A hobbit 1937. szeptember 21-én, a közvélemény az új Alice Csodaországban-ként kezdte emlegetni, a kiadó pedig ifjúsági regénytől ritkán látott marketingráfordításokat szavazott meg neki, aminek az lett az eredménye, hogy az első kiadás mindössze pár hónap alatt elfogyott a boltok polcairól. A kiadó, az Allen & Unwin meglátta a potenciált a hobbitok történetében, és gyakorlatilag azonnal felkérte Tolkient, hogy folytassa a mesélést, ahogy fogalmaztak „még többet a hobbitokról.” Tolkien számára kihívást jelentett a projekt, ugyanakkor lehetőséget is, mert végre úgy érezte, talán kiadás alá szerkesztheti az 1917 óta íródó A szilmarilok című Biblia-szerű történetét, mely egyfajta összegzése Középfölde krónikáinak, amelynek maga A hobbit csupán egy apró szeletkéje volt.

A szerző taktikát váltott, és azt mondta a kiadónak, hogy ő maga meglehetősen lassan ír – A hobbit rövidke terjedelme ellenére is közel tizenöt év alatt nyerte el végső formáját – ellenben van egy megközelítőleg teljes kézirata, melyet csak szerkeszteni kell.

A kiadó elolvasta az így kézhez kapott A szilmarilokat, de nem voltak elragadtatva tőle, és tovább ütötték a vasat, miszerint mindegy, hogy Tolkien mennyi idő alatt végez, akkor is a hobbitokról akarnak olvasni. A szerzőt nem csupán személyes perfekcionizmusa hátráltatta a munka előrehaladtában – bár a hátráltatás nem jó szó, hiszen éppen e komplexitás emeli ki A Gyűrűk Urát a tömegből – hanem az is, hogy oxfordi nyelvészprofesszorként meglehetősen elfoglaltnak számított. Első körben lényegében ötlete sem volt, miként fogjon bele A hobbit folytatásába, főszereplőként kezdetben Zsákos Bilbóval számolt, és állítása szerint, ahogy tevődött át a hangsúlya a gyűrűre, és az azt övező háborúra, úgy öltött a történet is egyre komorabb hangvételt, míg aztán e tekintetben már összehasonlíthatatlanul másabb lett, mint elődje. A hobbittal ellentétben A Gyűrűk Ura egyértelműen a felnőtt korosztályt célozta már meg.

J. R. R. Tolkien Oxfordban

Szerződések és megalkuvások

Tolkient több alkotói válság hátráltatta, 1943-ban saját bevallása szerint úgy vélte, végleg félreteszi a művet és inkább Középfölde krónikájának tényirodalmát alkotja meg A szilmarilok nyomvonalán haladva, de aztán egy évvel később újra elővette a kéziratot és tovább dolgozott rajta, melyben óriási szerepe volt jóbarátjának, a Narnia krónikái írójának, C. S. Lewis-nak, aki nem csupán olvasta, de folyamatosan jótanácsokkal is ellátta Tolkient, amikor pedig megakadt, buzdította a folytatásra. Végül 1947-re a történet háromnegyede már készen állt arra, hogy a kiadó is vessen rá egy pillantást. Nekik tetszett ugyan, azonban a terjedelem miatt új értékesítési stratégia kidolgozásába fogtak, és szerették volna látni, hogy Tolkien pontosan milyen végső oldalszámban gondolkodik.

A szerző azt ígérte, hogy 1948-ra leadja a végleges változatot, de végül még 1949-ben is csupán a később az első két kötetben megjelent szövegrészt javítgatta.

A terjedelmi korlátok, és azok a szerződésre és szerzői honoráriumra is kiterjedő hatása miatt ekkoriban Tolkien komoly vitába bonyolódott kiadójával, és fel is kínálta a kéziratot a konkurens Collins Kiadónak. A szerző legfontosabb feltétele az volt, hogy A Gyűrűk Urával párhuzamosan A szilmarilok is a boltokba kerüljön – ezt az Allen & Unwin nem akarta teljesíteni – a Collins pedig beleegyezett a dologba – anélkül, hogy tudta volna, hogy A szilmarilok kéziratán még több évnyi javítanivaló akad – ugyanakkor azt kérte Tolkientől, hogy ez esetben jelentőségen rövidítse le A Gyűrűk Urát. Az író erre érthető okokból nem volt hajlandó, így aztán végül azzal ment vissza az Allen & Unwinhoz, hogy nem érdekli, milyen formában kerül boltokba a regénye, csak adják ki. A kiadó könyörtelenül kihasználta Tolkien hibáját, és felkínált neki egy szerződést, mely szerint sem előleget, sem jutalékot nem kap egészen addig, míg az eladások legalább a nyomdai költségeket vissza nem termelik, ha ez megtörtént, akkor viszont egy-egy kötet vételárának az 50%-a a szerzőt illeti.

A Gyűrűk Ura első kiadása

Kalózkiadások

A kiadónak erre leginkább azért volt szüksége, mert a közel 1500 oldalas terjedelem miatt a regényt egyébként sem lett volna gazdaságos egy kötetben megjelentetni, így bár Tolkien vonakodott azt részekre bontani, végül három kötetben sikerült megállapodniuk, a megjelenést pedig 1954-re időzítették. Az első kötet, A Gyűrű Szövetsége végül 1954. július 29-én került a boltok polcaira, a második, A két torony pedig ugyanazon év november 11-én követte, ám ekkor Tolkien rájött, hogy az utolsó köteten még néhány javítást kell eszközölnie, ráadásul a függelékekkel sem készült még el. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy nem volt megegyezés a kiadó és a szerző közt a harmadik kötet címét illetően. Tolkien A Gyűrűháború címet erőltette, a kiadó A király visszatér mellett kardoskodott, ám a szerződés szerint a végső szót utóbbi mondta ki. A vitáknak és javításoknak köszönhetően a harmadik kötet így végül csak 11 hónappal a második után, 1955. október 20-án jelent meg, ekkor azonban már népes olvasóközönség várta a történet zárását, ami végül jót is tett az eladásoknak.

A teljes névmutató A király visszatér végéről persze így is lemaradt, és csak tíz évvel később pótolták, de akkor ezzel már senki sem foglalkozott. Nem is volt rá feltétlenül szükség, A Gyűrűk Ura így is óriási sikert aratott, jócskán felülmúlva A hobbit sikereit, leginkább azért, mert hangulatát tekintve jóval szélesebb közönség felé tudott nyitni, ráadásul a két mű publikálása közt eltelt 18 év alatt felnőtt egy komplett generáció, akik még gyerekként olvasták, és lettek A hobbit rajongói, most azonban felnőttként vehették kezükbe a folytatást.

Amikor aztán az 1960-as évek elején az amerikai, főleg sci-fi irodalomra specializálódott Ace Books kiadó, Donald A. Wollheim vezetésével, a szerző és kiadója tudta nélkül puhakötésben piacra dobta az Egyesült Államokban, a népszerűségi hullám még inkább megnőtt, amikor pedig kiderült a kiadó turpissága, még az ehhez kötődő botrány is segítette az eladásokat.

Ralph Bakshi rajzfilmadaptációjának plakátja 1978-ból

Fanyalgó kritikusok

Furcsamód az amerikai olvasók magától Tolkientől tudták meg, hogy művét lényegében jogosulatlanul terjesztik a tengerentúlon: Tolkiennek ugyanis szokása volt személyesen és saját kezűleg válaszolni a rajongói levelekre. Végül az Ace Books a botrány kipattanása után kénytelen volt visszahívni, és bezúzni a megmaradt példányokat, ami így komoly hiánytermék lett az amerikai könyvpiacon, és mikor nem sokkal később a Ballantine Books kiadta újra, az olvasók ismét elkapkodták a könyvesboltokból. A népszerűségnek persze óriási lökést adott húsz évvel ezelőtt Peter Jackson trilógiája, ami végül elképesztő magasságokba repítette a regényt, és

manapság minden idők harmadik legtöbb példányban elkelt művének számít a maga 150 millió példányával Charles Dickens Két város regénye, és Cervantes Don Quijote-ja után.

Persze, ahogy A hobbit esetében, itt is megjelentek a fanyalgók, főleg a kritikusok körében, akik egyenesen az angol irodalom hanyatlását látták A Gyűrűk Ura sikerében, legalábbis így fogalmazott Judith Schilevitz, a New York Times kritikusa, Germaine Greer pedig azt mondta róla: „Rémálmaimban Tolkien a 20. század legbefolyásosabb írója lett. Ez a rossz álom valósággá vált.” 1961-ben a főleg versesköteteiről ismert Philip Toynbee a The Observer hasábjain azt jósolta, hogy a művet hamar elfelejtik, ami talán így is lett volna, ha számos különálló esemény nem tartja az érdeklődés középpontjában. Így például alig pár évvel a kötetek megjelenése után a The Beatles, leginkább John Lennon kezdeményezésére tervezett filmet forgatni belőle, és a népszerű énekes nem is nyugodott addig, míg a rendezésre kiszemelt Stanley Kubrick el nem magyarázta neki, miért megfilmesíthetetlen a mű.

Peter Jackson 17 Oscar-díjat gyűjtött trilógiája

Korszakos remekmű

Persze, ez nem szabott gátat a mozgóképes adaptációknak, és 1978-ban az új erőre ébredő amerikai rajzfilmipar is felfedezte magának Tolkien remekét. Ralph Bakshi meglehetősen hányatott sorsú adaptációjának ugyan megvan a maga bája, de végeredményben így is megbukott, és bár a 80-as évek óta folyamatosan felmerült a megfilmesítés ötlete, egy ekkora projektet egyetlen stúdió sem mert bevállalni. A mű nagyjából ekkortájt már legalább két tucat nyelven volt elérhető, és 1981-re elkészült a magyar fordítás is. Az első 11 fejezetért a korábban a Svejk, a derék katonát, a Tamás bátyja kunyhóját, és több Robert Merle kötetet is kiválóan átültető Réz Ádám felelt, 1978-as halála után pedig a későbbi köztársasági elnök, Göncz Árpád vette át a stafétát, míg a versbetétekért Tandori Dezső felelt a 12. fejezettől. Nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar szöveg minősége nemzetközi viszonylatban is elképesztően magas, egyesek szerint még Tolkien eredetijét is felülmúlja.

Tolkien 1973-as halála után irodalmi örökségét fia, a tavaly januárban elhunyt Christopher Tolkien vette át, aki sokáig ódzkodott attól, hogy engedélyt adjon apja magnum opuszának megfilmesítésére, de végül az 1990-as évek közepén igent mondott, hogy aztán elkészülhessen minden idők legnagyszabásúbb mozis produktuma 2001 és 2003 közt, mely bár jócskán változtatott a történet hangulatán és hangnemén, végül meglehetősen hűen és az alapanyag iránti mérhetetlen tisztelettel vitte vászonra A Gyűrűk Urát a kötetekhez hasonlóan három részben.