Kovács Krisztián
2021. szeptember 29. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 39. – H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Howard Philips Lovecraft munkássága manapság, közel 85 évvel a halálát követően már széleskörben a popkultúra egyik leginkább tisztelt irodalmi pályafutása, mely jelentőségében kizárólag Edgar Allan Poe-hoz mérhető, és Stephen Kingtől Robert Bloch-on át Clive Barkerig számos horroríróra gyakorolt eltéveszthetetlen hatást. Lovecraft 1937-ben gyakorlatilag nincstelenként halt meg, és csupán hű követőinek, leginkább August Derleth-nek volt köszönhető, hogy élete műve túllépve az egyszerű horrorponyva skatulyáját manapság az egyetemes irodalomtörténet részévé válhatott.

Hogy melyek a nagyszerű novellista legjobb munkái, az nagyrészt még manapság is megosztja az olvasóit (mi EBBEN a listában gyűjtöttük csokorba a kedvenceket), de bizonyos központi, és az általa létrehozott Cthulhu-mítoszt leginkább meghatározó darabokért szinte mindenki egyöntetűen rajong, így aztán elsőként a Világirodalmi krónikák kezdete óta kivételesen nem egy regényt, hanem egy kisregényt, vagy még inkább egy hosszúra nyújtott novellát hoztunk Nektek, melyben minden ízében megmutatkozik, miért is volt olyan jelentős alakja Lovecraft a XX. századi félelemkeltésnek, és némileg gótikus regényeket idéző stílusa miért tud még manapság is hatásos lenni. Világirodalmi krónikák sorozatunk 39. epizódjában Az őrület hegyei.

H. P. Lovecraft: Az őrület hegyei

Arthur Gordon Pym

Lovecraftnak számos vitája akadt a legkülönbözőbb magazinszerkesztőkkel, így többek közt még magával a modern sci-fi egyik atyjaként tisztelt Hugo Gernsback-kel is, aki számos alkalommal „elfeledkezett” róla, hogy kifizesse a szerző honoráriumát, mikor leközölte egy-egy novelláját a saját maga által alapított Amazing Stories-ban. Lovecraft végül azután elégelte meg a várakozást, hogy a kifizetéseit tekintve szintén hoppon maradt H. G. Wells nyíltan elhatárolódott a kiadványtól, innentől pedig Lovecraft írásai szinte csak és kizárólag a Weird Tales oldalain láttak napvilágot. A szerző csúcskorszakát általában 1926-tól datálják, ekkor jelent meg nyomtatásban a mítosz névadó, Cthulhu hívása című novella, melyet bár ő maga később meglehetősen közepesnek minősített, és nem volt elégedett mesterkélt fordulataival, de még a végső formájával sem. Akárhogy is, a Weird Tales kis túlzással innentől minden egyes írására vevő volt.

Megjelent a Pickman modellje, a Rémület Dunwichben, a Suttogás a sötétben, a Szín az űrből, valamint a Charles Dexter Ward esete is. Lovecraft fejében régóta ott motoszkált egy ötlet, mely egy 12 éves korában átélt élmény hatására fogant meg benne. Akkor olvasta ugyanis először Edgar Allan Poe egyetlen megjelent regényét, az Arthur Gordon Pym, a tengerészt, melynek fináléja épp az Antarktiszon játszódik, és lényegében innentől érzett különös vonzalmat a hetedik kontinens iránt. Mindössze 21 éves volt, mikor Amudsen expedíciója elérte a Déli-sarkot, és érdeklődve olvasott minden létező tudósítást, mely a rendkívüli út viszontagságairól számolt be.

Az, hogy az Antarktisz mennyire tökéletes helyszín saját teremtményeinek nyughelyéül, már a Cthulhu hívásának megjelenése óta világos volt a számára, és végül egy korábbi, 1921-es A névtelen város című írását kibővítve foglalta bele a saját maga által kreálta mítoszba.

H. P. Lovecraft (1890-1937)

A Lord sorai

Manapság is megoszlanak a vélemények, vajon pontosan mely művek hatottak Lovecraft írására, de a legtöbb cím a szerző leginkább August Derleth-nek kelt leveleiből visszakövethető. Az Arthur Gordon Pym, a tengerész mellett ott van egy 1887-es, idehaza jórészt ismeretlen W. Clark Russell The Frozen Pirate című regénye, mely az egyik első (egyesek szerint az abszolút első) mű volt, mely cselekményét a fagyott földrészre helyezte. Ott van aztán még Tarzan megalkotójának, Edgar Rice Burroughs-nak 1914-es A Föld magjában című műve, melyben – hasonlóan Lovecraft koncepciójához – egy intelligens, idegen hüllő faj él a Föld belsejében.

Magát a címet egyébként Lovecraft Edward John Moreton Drax Plunkett, Dursay 18. bárójának egyik művéből kölcsönözte, melyben az élete során közel 100 fantasy kötetet publikált lord azt írja: „és végül elértünk az elefántcsont-dombokhoz, az őrület hegyeihez.”

Lovecraft életrajzírója, Sunand Tryambak Joshi irodalomkritikus felhívja a figyelmet a kisregény egy másik inspirációs forrására is: az életében köztudottan sokat betegeskedő írót látszólag ok nélkül is kínozta a hidegrázás, egyszer állítólag téli időben elájult az utcán, és a járókelők vitték be egy drogériába, ahol a kályha mellett melegedett meg, de Joshi szerint az elmélet nem áll igazán stabil lábakon. Ami viszont bizonyos, hiszen erről Lovecraft levelezései szintén tanúskodnak, hogy az évekig készülő kisregény lezárásának leginkább Richard Byrd 1928 és 1930 közt az Antarktiszra vezetett expedíciói adtak lendületet, mert az egykori haditengerészeti tisztet maga Lovecraft is kifejezetten tisztelte. Az őrület hegyei végül 1931 februárjában készült el. A szerző javított még a szövegen, majd az év júliusában küldte el közlésre a Weird Tales-nek, onnan azonban nem várt választ kapott.

Az őrület hegyei első megjelenése az Astounding Stories magazinban

Fájó elutasítás

Farnsworth Wright, a lap főszerkesztője azonnal elutasította az írást (hosszúnak, zavarosnak és dagályosnak titulálta), amit 1926-tól fogva kevés Lovecraft művel tett meg, a visszautasítás pedig annyira rosszul esett az írónak, hogy félre is tette a kisregényt, és még állandó ügynökének – a később Ray Bradbury-vel, Robert Bloch-al és Alfred Besterrel is dolgozó – Julius Schwartz-nak sem beszélt róla. Schwartz csak évekkel később értesült a teljesen kész kisregényről, akkor pedig, 1935-ben el is küldte F. Orlin Tremaine, az Astounding Stories szerkesztőjének részére, aki odáig volt Az őrület hegyeiért. A mű végül három részletben 1936. február és április közt jelent meg, a lap pedig 315 dollárt fizetett érte Lovecraft-nak, ez volt a legmagasabb összeg, melyet valaha kifizettek a szerzőnek egy-egy művéért (az inflációval számolva ma nagyjából 6 ezer dollárnak felelne meg).

Lovecraft maximum a honoráriummal lehetett elégedett, amikor ugyanis kézhez kapta a tiszteletpéldányait, felháborodva fogalmazott levelet Tremaine-nek, kifogásolva, hogy a tudta és beleegyezése nélkül a kisregény számos pontját megváltoztatták, komplett mondatokat, bekezdéseket vettek ki, vagy írtak át benne, a történet vége felé pedig több magyarázó szövegrészt egyszerűen töröltek belőle.

Lovecraft „istenverte hiénának” nevezte a szerkesztőt, és továbbra is inkább a Weird Tales-nek küldte írásait, Az őrület hegyei pedig csak közel 50 évvel a halála után, egy 1985-ös gyűjteményes kiadásban látott napvilágot először az eredetileg megálmodott, teljes verzióban.

A francia művész, Francois Baranger egész albumot áldozott a kisregény vizuális megjelenítésére

„A tökéletes Lovecraft”

Bár Lovecraft nagy reményeket fűzött a novellához, és karrierje egyik legjobbjának tartotta, a kritika nem volt elragadtatva tőle, a szerző pedig összezavarodott az itészek visszajelzéseit olvasva, mert képtelen volt eldönteni, hogy a kisregény egyébként is rossz, vagy csupán az Astounding Stories kéretlen átírásai tették azzá, mindenesetre komolyan elgondolkodott rajta, hogy végleg felhagyjon-e az írással. Persze a műnek viszonylag hamar akadtak lelkes rajongói, igaz, ők akkoriban még nem számítottak akkora névnek, mint ahogy most az utókor emlékszik rájuk. Theodore Sturgeon például azt mondta róla, hogy ez a „tökéletes Lovecraft, tisztább és világosabb, mint bármi, amit eddig írt; bámulatos sci-fi”. Arthur C. Clarke szintén rajongott a novelláért és később többször is írt arról, mennyiben segített neki Lovecraft, hogy saját irodalmi expedíciót megfelelően tálalni tudja az olvasónak, így például a Randevú a Rámával sem létezne Az őrület hegyei nélkül.

Manapság Lovecraft kisregényére mintegy az életmű definitív darabjaként tekintenek, melyben együtt van a tudományos érdeklődés, a feszültségkeltés, a hangulat, a környezet, a fordulatok és az izgalmak, nem hiába, A víz érintése Oscar-díjas rendezője, Guillermo del Toro már 2006-ban megvásárolta a megfilmesítés jogát.

Az adaptáció kapcsán producerként felmerült James Cameron, főszereplőként pedig Tom Cruise neve, de miután del Toro ragaszkodott a történet hű adaptálásához, ami a legmagasabb korhatár-besorolást jelentené, nem volt olyan stúdió, aki beállt volna egy ekkora projekt mögé, így az végül a mai napig asztalfiókban pihen.

Persze a rendező továbbra sem tett le róla, hogy egyszer tető alá hozza a feldolgozást, ami azért is különösen nagy kihívás, mert a korábbi Lovecraft-adaptációk nem igazán tudták visszaadni mindazt a fojtogató, sötét és komor hangulatot, mely annyira egyedivé tette a mester írásait, és melyeknek egyik igazi ékköve Az őrület hegyei.