Kovács Krisztián
2019. október 24. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 4. – Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Akadnak regények, melyekre meg kell érni, és melyek élvezetének, zamata felismerésének legnagyobb ellensége, hogy kötelező olvasmánnyá tették őket. Így járt a XX. század William Faulknerrel együtt legjellegzetesebb amerikai írójának definitív műve is, mely amellett, hogy díjözönt, és sosem látott elismerést szerzett időskorba forduló szerzőjének, megfogalmazott egy olyan alaptételt, mely irodalmi köntösbe csomagolta az ember kitartásvágyát.

Ez a rövidke történet olyannyira a szépirodalmi kánon részét képezi, hogy elkerülhetetlen volt, hogy be ne kerüljön a magyar gimnáziumok kötelező olvasmányai közé, ahol olyan korban lévő tinédzsereknek kellett forgatniuk az oldalait, akik nagyobbik része kétségtelenül nem kellett, hogy élete során szembesüljön azzal a végtelen, és mindent átható bátorsággal, és kitartással, mellyel a mű főhőse. Ez a történet alighanem akkor válik igazán élvezhetővé, ha mi magunk is megtapasztaljuk, milyen rögös és olykor céltalannak tűnő út vezet a céljaink eléréséhez. A Világirodalmi krónikák sorozatunk negyedik részében Ernest Hemingway Pulitzer-díjas kisregénye, Az öreg halász és a tenger.

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Egy 16 éves történet

Hemingway élete meglehetősen jól dokumentált, ráadásul Magyarországon a mai napig nagy népszerűségnek örvend, szikár stílusa, és az emberi kitartás és bátorság mindenekfelett állóságának hirdetése valahogy nem látszik megkopni. Önéletrajzi ihletettségű regényei és novellái manapság is sokrétű és izgalmas olvasmányok, talán épp hitelességük miatt is, hiszen ő valóban az volt, amit leírt. A katona, aki megjárt két világháborút sérülésekkel és kitüntetésekkel, a kalandor, aki Kuba partjainál német tengeralattjárókra vadászott, aki Spanyolországban bikaviadalokra járt, Afrika szavannáin pedig nagyvadakat üldözött.

Hemingway a spanyolországi polgárháborút megjárva tért haza Floridába, ahol megírta, majd 1940-ben kiadta egyik leghíresebb regényét, az Akiért a harang szól címűt, mely mindössze 6 hónap alatt félmillió példányban kelt el, és a Pulitzer-díj döntőjéig vitte. Nem sokan tudták, pedig az író bizonyságát adta, hogy alapvetően nem ezt a regényt akarta megírni akkoriban: egy egészen más ötlet motoszkált a fejében, melyről már 1936-ban hírt adott egy az Esquire magazinban közölt cikkében: „Egy öreg ember, aki Cabanasból hajózik ki, és akit egy nagy hal két napig húz kelet felé, végül pedig úgy tér haza, hogy zsákmányát megdézsmálták a cápák.” A szerző végül a második világháború után, saját békéjének keresése közben vetette papírra 1951-ben.

Afrikai vadászaton

Bizonyságul valamire

Hemingway-t megviselte, hogy 1950-ben kiadott regénye, A folyón át a fák közé rendkívül rossz kritikákban részesült. Az író, aki tudatosan dolgozott saját életműve nagyságán és főleg maradandóságán – költői túlzással mondhatni – utolsó lélegzetével úgy döntött, még egyszer, talán utoljára bizonyítani akar. Ekkoriban már több, mint 10 év telt el utolsó igazi sikere, az Akiért a harang szól óta, a legtöbb kritikus pedig úgy állt hozzá, hogy a szerző kiégett, és pályafutása lezárult. Ebben a hangulatban kezdett neki Hemingway Az öreg halász és a tenger ötletének kibontásához, és alighanem ez a kis történet mutatja be igazán, miért is lett olyan a kisregény, amilyen.

Santiago, a halász nyolcvannégy nap után hajózik ki kis csónakján újfent a tengerre, hogy végre zsákmánnyal térjen haza, és egy átlagember számára elviselhetetlen gyötrelmek közepette üldöz egy hatalmas marlint, hogy végre bizonyítson önmagának és a világnak. A gigászi hal elejtése után aztán hazaindul Kubába, ám a vízben cápák lesnek a kifogott halra, így hiába a sikeres fogás, Santiago küzdelme még messze nem ért véget. Hemingway hihetetlenül egyszerű történetet alkotott, mégis annyi érzést közvetít, amit felsorolni is nehéz: hűség, bátorság, kitartás, becsület, a küzdelem tisztasága, a természet tisztelete, vagy épp az öregkor elmúlása.

A műhöz készült illusztráció

Adózás az emlékeknek

Hemingway élete művének nevezte Az öreg halász és a tengert, amikor a kéziratot először küldte el szerkesztőjének, Wallace Meyernek, a csatolt levélben ezt írta: „Tudom, hogy ez a legjobb, amit valaha is megírhatok, és elhomályosít minden egyebet, amit valaha is írtam.” A kiadó óriási kampányt folytatott a regény népszerűsítéséért, a Life magazin 1952. szeptemberére időzített egy exkluzív megjelenést, melyben részleteket közölt a művéből. A teljes kiadás közel 5 milliós példányszámát mindössze két nap alatt elkapkodták az újságosbódék polcairól. Az öreg halász és a tenger végül egy 127 oldalas kiadásban látott napvilágot 1952. szeptember 1-én, első nyomásként 50 ezer példányban.

Hemingway saját megfogalmazása szerint a kötetet elhunyt barátainak ajánlotta, köztük Charles Scribnernek, kiadója egykori vezetőjének, Max Perkinsnek, egykori szerkesztőjének, valamint James Joyce, F. Scott Fitzgerald, Gertrude Stein, Sherwood Anderson és Thomas Wolfe írók emlékének. Az öreg halász története igazi nemzetközi hírességet csinált az íróból, 1953 májusában Pulitzer-díjat kapott érte, majd egy évvel később irodalmi Nobel-díjban részesítették, az indoklás szerint: „Erőteljes és a korstílust befolyásoló elbeszélő művészetéért, amelynek csúcspontja az Az öreg halász és a tenger című kisregény.”

Spencer Tracy az első filmadaptációban

Szimbolizmus? Ugyan!

Érdekes, hogy Hemingway, a jéghegy-elv kidolgozója úgy nyilatkozott, a mű semmiféle szimbolikát sem tartalmaz, még akkor sem, ha ez nyilvánvalónak tűnik. Így fogalmazott: „Megpróbáltam valódi öreget, valódi fiút, valódi tengert és igazi halat írni. Ha túlságosan igaznak bizonyulnak az olvasó számára, az sok mindent jelent.” Egy másik interjúban így fogalmazott: „Olvassa, amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz.” Akárhogy is, Az öreg halász és a tenger nem véletlenül lett tananyag, ugyanis kevés mű ragadja meg az emberi kitartás mibenlétét olyan végtelenül tiszta, mégis komplex módon, mint Hemingway kisregénye.

A mű legfontosabb pontja éppen az, hogy rendkívül egyszerű, ám univerzális történetet dolgoz fel, az ember vágyát arra, hogy megszerezzen valamit, és ezzel kiteljesedhessen az élete, nem feltétlenül mások elismerése kedvéért, sokkal inkább önbecsülése helyreállításáért. Hemingway, aki világéletében a férfias kitartás és bátorság hirdetője volt, ugyanakkor kiválóan világít rá, mennyire a természet, és olykor külső tényezők kezében van a sorsunk, ám a dicsőség soha nem a győzelemmel, hanem a kitartással érhető el, melyet tisztelet övez. Mert a regényben, Santiago elnyeri a tiszteletet, de éppen azért, mert ő maga is tiszta lélek, hiszen tiszteli a halat, a tengert, még saját fájdalmát is, mert tudja, hogy minden az előre meghatározott céljait szolgálja.

Gregorio Fuentes, akiről Hemingway az öreg halász alakját mintázta

Az egyetemes irodalomtörténet része

Az öreg halász és a tengert imádta a szakma és az olvasók is, Santiago magával ragadó története mindenki szívéhez utat talált, Joseph Waldmeir nem sokkal a regény megjelenése után kiadott elemző esszéjében azt írta: „Hemingway végre megtette a döntő lépést annak érdekében, hogy a férfias kitartás filozófiáját egyfajta vallási szintre emelje.” William Faulknert sok tekintetben tartották Hemingway egyik legnagyobb riválisának, mely mind irodalmi témáikban, mind stílusukban éles különbségeket mutatott, de még ő is elámult Hemingway műve kapcsán: „A legjobb, amit írt. Ez a regény bármelyikünk legjobbja lehetne, beleértve engem, és a kortársainkat. Hemingway végre felfedezte a Teremtőt.”

Nem hiába emlegette a kiadója, a Charles Scribner Son’s a művet az egyik legfontosabb amerikai regényként, jelentőségét olykor kifejezetten Herman Melville Moby Dickjéhez mérve. Ez volt egyébként Hemingway életében megjelent utolsó műve, és bár az elkövetkezendő, öngyilkossághoz vezető évek meglehetősen viszontagságosan alakultak az író számára (erről külön cikkben is megemlékeztünk), végül örökre beírta magát az irodalom halhatatlanjai közé, miközben betetőzött egy hihetetlenül kalandos, és változatos irodalmi pályafutást, és életet.

Az öreg halász és a tenger ezt követően megjelent hangoskönyvben, rádiójáték formájában, valamint két filmadaptációt is kapott, az elsőt Spencer Tracy, a másodikat Anthony Quinn főszereplésével, de az egyik legjobb, és számomra valahogy az eredeti regény hangulatát leginkább megragadó mű 1999-ben készült el, akkor egy orosz animátor, Aleksandr Petrov stop-motion technikával álmodta vászonra 20 perces rövidfilmként, mely végül az Oscar-díjat is elnyerte neki. Jól látszik, hogy az öreg halász egyetemes megpróbáltatásainak története 50 évvel születése után is aktuális volt, ahogy ma is az, és – ebben tökéletesen biztos vagyok – az lesz 100 év múlva is.