• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
William Gibson: Neurománc

Irodalom

Világirodalmi krónikák 41. – William Gibson: Neurománc

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Amennyiben a science fiction irodalom vitathatatlan alapvetései kerülnek porondra, általában Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, no meg Frank Herbert nevét emlegetjük. Vitathatatlan, hogy az Alapítvány-trilógia, a 2001 Űrodüsszeia, no és persze minden idők legtöbb példányban elkelt sci-fi remekműve, a Dűne nélkül a műfaj ma nem lenne ugyanaz, és jó ideig úgy tűnt, hogy e szent triumvirátus munkáin, tudományábrázolásán és irodalmi képein nem is igazán lép majd túl a műfaj. Akadtak persze renegátok, akik más oldalról közelítettek a műfajhoz, Kurt Vonnegut szatírába ágyazta, Philip K. Dick szürrealitást font bele, mégis úgy érkeztünk meg az 1980-as évekbe, hogy még mindig az Asimov-Clarke-Herbert hármas számított úttörőnek, esetleg kiegészülve Robert A. Heinleinnel.

A dekadencia évtizede azonban számos lehetőséget tartogatott. Ahogy később a Jurassic Park írója, Michael Crichton megfogalmazta, ez volt a tudományos fejlődés addig lehetetlen iramú gyorsulásának időszaka, mely nyilvánvaló módon nap mint nap újabb témákat kínált az arra fogékony alkotóknak, akik a maguk módján reflektáltak a géntechnológia, az informatika, vagy a hadiipar legújabb vívmányaira, ám 1984-ig a sci-fi műfaj radikálisabb irányvonalai így is csupán egy szűk underground réteg szórakozásának számítottak. Akkor aztán következett egy mű, mely mindent megváltoztatott, és mely most új fordításban, új címen (bár mi most még a régihez ragaszkodtunk) válik elérhető idehaza is. Világirodalmi krónikák sorozatunk 41. epizódjában William Gibson regénye, a Neurománc.

William Gibson: Neurománc

William Gibson: Neurománc

A beat hatása

Tom Madoxx sci-fi író a 80-as évek végén azt mondta Gibsonról, hogy egy olyan Amerikában nőtt fel, amilyet J. G. Ballard elképzelt magának a műveiben. Furcsa kijelentés ez egy íróra, aki tulajdonképpen szándékoltan épp Ballard egyfajta örökösének determinálta magát, és aki 12 éves kora óta megszállottan készült rá, hogy sci-fi író legyen. Gibson ekkor már apja elvesztése után félárvaként élt édesanyjával, és a trauma hatására egyre romlott a tanulmányi átlaga, tudatosan kereste a lehetőséget a környezetével szembeni lázadásra.

Mikor aztán 13 évesen kikölcsönözte – anyja tudta nélkül – a felfutóban lévő beat nemzedék antológiáját, egycsapásra megváltozott az élete. Jack Kerouac, Allan Ginsberg, és leginkább William S. Borroughs művei már ekkoriban új távlatokat nyitottak előtte, mert érezte, hogy tudatfolyamszerű, olykor szürreális, de mégis emberi műveik a sci-fi terén is új utakat kínálnak.

Gibson 18 éves volt, mikor édesanyját is elveszítette, az egyébként is lázadó fiatal fiú pedig nyakig merült az ellenkultúrába, és ha nincs az irodalom és magasztos tervei az irodalommal, akkor vélhetően végleg elkallódik. Bár folyamatosan tanulmányozta az angol irodalmat, és a posztmodern irányzatok sci-fi tematikákba való integrálhatóságával kísérletezett, lényegében egy végzetszerű találkozás állította a helyes irányba. A punk zenéhez és mozgalomhoz vonzódó Gibson épp lemezgyűjteménye kibővítésén fáradozott, amikor összeakadt John Shirley-val, akivel nem csupán életreszóló barátok lettek, de Shirley volt az, aki talán elsőként ismerte fel Gibson egyedi hangját, istápolta tehetségét az alkotásra, és nem mellesleg rávette, hogy próbálja meg eladni novelláit különböző antológiák és magazinok számára.

William Gibson a 80-as években

William Gibson a 80-as években

Izzó króm

Shirley bemutatta Gibsont két jóbarátjának, Lewis Shinernek és Bruce Sterlingnek, akik óriási fantáziát láttak a kanadai titán ábrázolásmódjában, és gyakorlatilag egyfajta íróközösségben hantolták el a cyberpunk-mozgalom csíráját. Gibson 1981 őszén Denverben volt, ahol Sterling nyomására egy tudományos-fantasztikummal foglalkozó konferencián egy mindössze négytagú közönségnek olvasta fel legújabb írását. Ez volt az Izzó króm című novella. Gibson művének erejét az adta, hogy nem távoli galaxisok ismeretlen bolygóira helyezte a cselekményt, hanem a nem is olyan távoli jövőbe, következtetéseit pedig a jelenkor tudományos és társadalmi viszonyrendszeréből vonta le, reflektálva a legfrissebb tudományos eredményekre, melyet némi noir hangulattal kombinált. Ez az újfajta hibrid már felkeltette az Omni magazin szerkesztőinek figyelmét, akik el is kezdték sorban leközölni Gibson önálló, vagy épp Shirley és Sterling segítségével szerzett írásait.

Gibsonnak tetszett a cyberpunk underground-mozgalom szintű terjedése, ahogy később fogalmazott, szeretett volna a szcéna kultírója lenni, és nem is igazán számolt vele, hogy ennél többre viheti.

Nagyjából ekkortájt történt, hogy a korábban Michael Morcock és Ursula K. le Guin művei felett is bábáskodó kreatív írás oktató és szerkesztő, Terry Gene Carr elindította az Ace Science Fiction Specials könyvsorozatát, mely célul tűzte ki, hogy kizárólag debütregényeket jelentet meg a sci-fi és fantasy tematikából.

Carr jól ismerte Gibson novelláit és azt mondta neki, hogyha az Izzó króm nyomvonalán haladva ír egy regényt, ő feltétlenül kiadja. Egy évet kapott rá, hogy letegye a művet a sorozatszerkesztő asztalára, és azon nyomban neki is veselkedett a munkának. A még cím nélkül álló regény egyharmadával elkészült, mikor 1982. júniusában látszólag minden összedőlt. Akkor mutatták be a mozik Ridley Scott filmjét, a Szárnyas fejvadászt.

A Neurománc első amerikai kiadása

A Neurománc első amerikai kiadása

Ridley Scott keresztbe tett

Gibson olvasta Philip K. Dick regényét, ám a filmadaptációból csupán 20 percet volt képes megnézni, aztán állítólag kirohant a moziból, és kis híján összetépte mindazt, amit addig papírra vetett. Scott filmje vizualitásában ugyanis pontosan ugyanazt a szmogtól és neonfényektől fuldokló, nagyvállalatok uralta jövőt vázolta fel, amit Gibson készülő regénye. Szerencsére az átmeneti frusztráltság inkább erőt adott az írónak a folytatáshoz, aki aztán végül a határidő szorításában 12 alkalommal írta át a teljes szöveget, míg az elnyerte végső formáját. A Szárnyas fejvadászt végül jó ideig nem nézte meg, ellenben inspiráció gyanánt újraolvasta Dick regényét, megnézte John Carpenter filmjét, a Menekülés New Yorkból című mozit, és közben Moebius képregényét, a The Long Tomorrow-t lapozgatta. Carr végül 1984 elején kapta meg a kész szöveget szerkesztésre, amit pedig a kezében tartott, az egy igazi, modern mestermű volt.

A Neurománc 1984. július 1-én került a könyvesboltokba, és bár már egy kisebb létszámú underground közönség várta, végül ennél jóval zajosabb sikert aratott.

A jellegzetes stílus, a semmihez sem hasonlítható tudományos háttér, a precíz társadalmi korrajz, a mesterséges intelligencia, valamint a kibertér ábrázolása olyan radikálisan más volt, mint bármi, amit korábban megszoktak a rajongók, hogy jelentőségét tekintve csupán Frank Herbert első Dűne-regénye által okozott irodalmi vérfrissítésre hasonlított.

Bár a regény híre kezdetben jobbára szájhagyomány útján terjedt, a mozgolódásra az irodalmi magazinok is felfigyeltek, és hamarosan egyre-másra jelentek meg róla recenziók új irodalmi szenzációként hivatkozva Gibson művére. A Neurománc igen hamar kilépett az underground körökből, és elindult világhódító útjára.

Rajongói festmények a Sprawl-trilógiához

Rajongói festmények a Sprawl-trilógiához

Új divat a tömegkultúrában

A megjelenést követően Gibson műve elnyerte a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat, a sci-fi díjak szentháromságát, mely bravúrt azóta sem sikerült egyetlen másik műnek sem megismételni, jelezvén, hogy valami valóban definitív mű született a kanadai író műhelyében. Gibsonból 36 évesen a sci-fi új fenegyereke és úttörője vált, a Neurománc pedig 6,5 millió példányban talált gazdára, és bár a The New York Times csak a megjelenése után tíz évvel írt először kritikát róla, a többi lap nem fukarkodott a jelzőkkel.

A Time magazin és a The Observer is elhalmozta dicséretekkel, előbbi 2005-ben beválasztotta minden idők 100 legjobb angol nyelvű regénye közé is. Bár Gibson eleve úgy zárta le a regényt, hogy később ne folytathassa, végül 1986-ban megjelent a Count Zero, 1988-ban pedig a Mona Lisa Overdrive, mellyel kialakult az ún. Sprawl-trilógia. A cyberpunk mozgalom aztán gyorsabban halt el, mint a közönség gondolta volna, 1990-ben Neal Stephenson a Snow Crash című regény képében már a paródiáját írta, a regény tudományos háttere felett hamar eljárt az idő, de a cyberpunk divat azóta is újra és újra szárnyra kap időnként.

Ezen felül ráadásul befészkelte magát a tömegkultúrába is: számos képregény, anime és film jelent meg a témában, zömében továbbra is Gibson eredeti művére alapozva, elég hacsak a Ghost in the Shell animációs filmet, a Mátrix-trilógiát, vagy a Transmetropolitan képregényt említjük. A Neurománcból készült videojáték, képregény, hangoskönyv és rádiójáték is, és számtalan alkalommal felmerült a történet megfilmesítésének ötlete, legutóbb 2007-ben volt rá komoly jelentkező Joseph Kahn személyében Milla Jovovich-csal a főszerepben, aztán 2012-ben már Liam Neeson és Mark Wahlberg nevét emlegették a produkció kapcsán, ezúttal a GFM Films égisze alatt Vincenzo Natali Gibson közreműködésével és felügyeletével írta a forgatókönyvet, de végül ebből a filmtervből sem lett semmi. 2017-ben ugyan még belengették, hogy a Deadpool rendezője, Tim Miller a Fox-nál viszi végül vászonra a regényt, azóta viszont néma csend honol a produkció körül.

Persze nem feltétlenül biztos, hogy mindez baj, nem kiált minden egyes regény a mozgóképes adaptáció után, ráadásul Gibson szociológiai korrajzát egyébként sem cselekménye tette széleskörben a sci-fi klasszikusává. Bár akadnak emlékezetes szereplői, mint Case, a konzolcowboy, vagy Armitage, esetleg a Wintermute nevű MI, Gibsonnál sokkal inkább a háttér a lényeges, semmint a történet, vagy a karakterek. A regények sokkal inkább elemzések, korrajzok és az író saját jelenén nyugvó következtetések, melyek közül nem egy és nem kettő vált valósággá az elmúlt évek során. Most ráadásul az Agave Könyvek új fordításában ismét átélhetjük majd azt a forradalmi élményt, mely 1984-ben felforgatta a szórakoztatóirodalom világát.

A Neurománc sokadik amerikai kiadásának borítóterve

A Neurománc sokadik amerikai kiadásának borítóterve

Kapcsolódó cikkek

Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

Téli mese

Természet és ember kapcsolatának misztikuma egy téli reggelen

Avagy Mikulás napján vers és elemzés egy jó kávé mellé.

Wohlleben gyerekekkel vezetett erdei felfedezőtúrán

Nőnek-e a fákon pattanások? – Avagy Peter Wohlleben különleges világa

Különös, ugyanakkor egészen hétköznapi, mégis csodálatos világ.

Stephen Fry: Trója

Homérosz újratöltve, avagy az ókor legnagyobb története – Könyvkritika

Itt van Stephen Fry harmadik kötete, ami legalább olyan jó, mint az első kettő.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

    Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

    A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. december 6.

    Természet és ember kapcsolatának misztikuma egy téli reggelen

    Avagy Mikulás napján vers és elemzés egy jó kávé mellé.

    • 2021. december 3.

    Nőnek-e a fákon pattanások? – Avagy Peter Wohlleben különleges világa

    Különös, ugyanakkor egészen hétköznapi, mégis csodálatos világ.

    • 2021. december 1.

    Zárkózott volt, és hallgatag, holott megírta a század magyar regényét – Ottlik Géza-portré

    Az Iskola a határon szerzője kifürkészhetetlen ember volt.

    • 2021. november 29.

    Olvass klasszikus hazait! – 10 halhatatlan regény a XX. századi magyar irodalomból

    Világszínvonalú magyar regények, melyek klasszikussá értek.

    • 2021. november 26.

    Kelet-Európai groteszk és Örkény István, aki Párizsba vitte a magyar abszurd drámát

    Magyar Miklós három évig tanította Örkényt Párizsban.