Kovács Krisztián
2022. január 20. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 45. – Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg

Akadnak szerzők, akik látszólag észrevétlenül masíroznak át a szépirodalmat a szórakoztatóirodalomtól elválasztó szigorúan őrzött határvonalakon: Robert Merle, David Mitchell vagy Kurt Vonnegut látszólag azért tehette, amit tett, mert markáns stílusuk, egyedi narratívájuk jóval még szórakoztatóirodalmi témaválasztásuknál fogva is jelentősen túlmutatott az irodalmi kánon által csupán ponyvairodalomnak titulált eszköztáron, ám mindezt talán senki sem hajtotta végre olyan stílusosan, ahogy tette azt Ray Bradbury, aki nélkül ma talán Stephen Kinget és Neil Gaimant sem emlegetnénk a popkultúra legnépszerűbb írói közt.

Bradbury stílusát egyszer középnyugati szürralizmusként határozta meg egy kritikus, ő maga pedig tudatosan elhatárolódott attól, hogy művészetét tudományos-fantasztikumnak nevezzék. Ahogy ő fogalmazott, ő fantasy-t ír: „A sci-fi a valóság ábrázolása, a fantasy az irrealitásé.” Bradbury igazi ereje leginkább tökéletesre csiszolt novelláiban nyilvánult meg, szépirodalmi minőségű prózája még ma, tíz évvel a halála után is rendkívül népszerű, ám éppen emiatt olykor elfeledkezünk hosszabb lélegzetvételű munkáiról, márpedig csekély számú regénye a fantasy fejlődése szempontjából legalább olyan komoly jelentőséggel bír. Világirodalmi krónikák sorozatunk 45. epizódjában a Gonosz lélek közeleg.

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg

Bradbury egészen fiatalon megszállott olvasóvá vált, 12 éves korától napi szinten írt – leginkább kedvenc regénysorozataihoz készített további folytatásokat – és falta Jules Verne, H. G. Wells és Edgar Rice Burroughs történeteit, noha saját bevallása szerint is 16 éves koráig leginkább Edgar Allen Poe-t akarta utánozni.

A fiatal fiú világát akkoriban három esemény határozta meg gyökeresen: egyrészt az 1930-as évek elején a család Los Angelesbe költözött, mindössze négy háztömbre Hollywoodtól, Bradbury pedig gyakran töltötte napjait a közeli stúdiók előtt egy padon ülve, ahol láthatta, ahogy a kor legnagyobb sztárjai, köztük Cary Grant vagy Marlene Dietrich dolgozni igyekeznek. Másrészt 1936-ban, mikor már napi szinten az írással foglalkozott, pedig alig múlt 16 éves, egy hollywoodi antikváriumban felfedezett egy felhívást, mely a Los Angeles-i Science Fiction Társaság találkozóit hirdette, ebből pedig végre megtudta, hogy szenvedélyével nincs egyedül.

Ugyanakkor jelen cikkben tárgyalt regényét tekintve ennél is fontosabb az a 12 éves korában lezajlott találkozás, mely nélkül e mű vélhetően sosem készül el. Még a Los Angelesbe való költözés előtt a család Waukeganben élt Illinois államban, amikor vándorcirkusz látogatott el hozzájuk, Bradbury pedig barátaival részt vett az előadásokon nézőként. Az előadást követően aztán elment a mágus, Mr. Electrico sátrába, a férfi pedig azt mondta neki: „Élj örökké!” Bradbury ekkor már javában írónak készült, noha még messze volt attól, hogy megtalálja saját hangját, de az üzenetet úgy értelmezte, hogy élete végéig írnia kell, és jó az irány, amit elképzelt magának, így aztán, ahogy később önéletrajzában is elmondta, ettől kezdve nem telt el nap, hogy ne írt volna.

Ray Bradbury filmes relikviái közt

Bradbury Los Angelesnek köszönhetően számos hírességgel kötött közeli barátságot, köztük volt a később a filmes speciális effektusok úttörőjévé vált Ray Harryhausen, a híres rádiósztár, George Burns, és az a Gene Kelly, aki később Hollywood egyik legnagyobb sztárjává emelkedett. Kelly és Bradbury egy beszélgetés alkalmával jutottak arra, hogy Kelly filmes kapcsolatait bevetve filmre álmodhatnák a fiatal író valamelyik történetét. Így aztán az immáron publikáló írónak számító Bradbury elővette 1948-as The Black Ferris című novelláját, melyet aztán öt hét leforgása alatt 80 oldalasra bővített.

Kelly el is vitte az anyagot néhány producerhez, de senki sem mutatott iránta komolyabb érdeklődést, és a közös terv a sikertelenségek okán el is sikkadt. Bradbury ugyanakkor továbbra is napirenden tartotta a novellát, és a következő öt évben szabadidejében folyamatosan foglalkozott vele, többek közt beleírta gyermekkori cirkuszi élményét, és Mr. Electrico irodalmi megfelelőjét is megalkotta.

Bradbury kiadója eredetileg úgy tervezte, hogy a történet az 1957-ben megjelent Dendalion Wine című regénye folytatása legyen, leginkább azért, mert mindkét sztori a fiktív Green Townban játszódik, és bár a hangvételük alapvetően eltérő, a kiadó a marketingkampányban folytatásként hivatkozta őket, amit Bradbury se nézett mindig jó szemmel: részéről a két sztori alapvető dolgokban különbözött a közös helyszín ellenére is. Mindenesetre a regény végül Gonosz lélek közeleg címmel került a boltok polcaira 1962. szeptember 17-én a Simon & Schuster kiadó gondozásában. Bradbury ekkor már nemzetközileg elismert író, Marsbéli krónikák novellaciklusa, és a Fahrenheit 451 egyaránt hivatkozási alap a sci-fi műfaján belül akkor is, ha ő maga a műfaji besorolással nem ért egyet, így aztán a közönség komoly érdeklődéssel várta az új művet, különösen amikor a kiadó elárulta, hogy ezúttal önálló, teljes hosszúságú regényről van szó.

A regény első amerikai kiadása

Bradbury műveiből világszerte 36 nyelven 8 millió kötet fogyott, ami egy alapvetően szürreális fantasy és horrornovellista esetén egészen hihetetlen és kimagasló teljesítmény, a Gonosz lélek közeleg pedig harmadik legkelendőbb munkája volt a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 után, hasonló eladásokat produkált, mint Az illusztrált ember, vagy a Szép arany almáit a nap című novelláskötetek. A Gonosz lélek közeleg alapvetően a jó és rossz párharcának allegóriája, mint megannyi történet a horror és dark fantasy műfaján belül, melynek minden sorából kiérződik a szerző saját gyermekkora iránt érzett nosztalgiája, egy coming-of-age regény ízével színesítve az egyébként is páratlan atmoszférájú történetet. A Science Fiction Weekly a megjelenést követően hosszabb recenziót közölt a műről, melyben azt írta: „Bradbury prózája dallamos és hipnotikus, leköti az érzékeket és az érzelmeket; egy könyv, melyet kinyitva megszűnik a valóság.”

A Denver Rocky Mountain News 1999-ben vette újra elő a regényt, akkor azt írták róla: „Amennyiben értelmes lények hozzák létre minden idők legjobb regényeinek listáját, ennek a könyvnek garantáltan helye lesz rajta.”

A Gonosz lélek közeleg két világhírű írónak is meghatározó élmény volt: Stephen King elsődleges hatásai közt említi a Danse Macabre című műfajtörténeti munkájában és Az írásról című önéletrajzi kötetében is, míg Neil Gaiman Bradbury 2012-es halála után a The Guardianben megjelent nekrológjában úgy fogalmaz, addigi legsikeresebb regénye, az Amerikai istenek egyértelműen Bradbury korszakalkotó műve előtti tisztelgés. Kiemelte továbbá, hogy Bradbury volt az egyik első író, aki a lehető legszenvtelenebbül mutatta be, létezik átjárás szórakoztatóirodalom és szépirodalom közt, és ezzel számos írónak nyújtott inspirációt és nyitott utat, akik addig kételkedtek saját erejükben.

Azóta számos gazdagon illusztrál változat jelent meg belőle

Bradbury 70 éves irodalmi pályafutása során csupán 7 teljes hosszúságú regényt írt, nem számítva ide az összefüggő novellákból szőtt köteteket, ám talán még a Fahrenheit 451 sem volt akkora hatással a popkultúrára, mint a Gonosz lélek közeleg. Stephen King tényirodalmi munkáin túl több regényébe is beleszőtte, így megjelenik a Hasznos holmik koncepciójában, de említve van a Holtsávban és a Borzalmak városában is. A Nuclear Assault thrash metal banda egyik dala ugyanúgy ezt a címet viseli, ahogy a Rick & Morty vagy a South Park animációs szériák is felhasználták. 1983-ban film is készült belőle, melynek forgatókönyvét maga Bradbury írta, a Disney által készített adaptációban a főszerepet a kétszeres Oscar-díjas legenda, Jason Robards kapta, de feltűnt Jonathan Pryce és Pam Grier is. Roger Ebert, Pulitzer-díjas filmkritikus azt írta róla: „Egyike azon kevés könyvadaptációnak, mely nem csupán az alapmű hangulatát és hangvételét ragadja meg, de érezteti Bradbury finom prózáját is.”

Bradbury lényegében a halála hetéig megállás nélkül alkotott, és ekkortáj beszélt ismét arról is, kiknek köszönheti többek közt a Gonosz lélek közeleg sikerét.

Pályakezdő korában volt egy különös gyakorlata: képzelt beszélgetéseket folytatott kedvenc íróival, köztük volt William Shakespeare, John Steinbeck, Aldous Huxley és Thomas Wolfe is, és minden beszélgetést lejegyzett magának, majd az így kapott fiktív jótanácsokból igyekezett kihámozni azokat az írástechnikai fortélyokat, melyeket később saját prózájában alkalmazott.

A furcsa munkamódszer mindenesetre tökéletesen működött, mert bár a legtöbben Bradbury szuggesztív és lírai novelláira esküsznek, ő maga a Gonosz lélek közeleg című művével bizonyította, hogy formától függetlenül megállja a helyét, mert a szakma minden csínja-bínja a kisujjában van. A regény nem véletlenül ma már a modern horror és dark fantasy egyik legfontosabb és legtöbbet hivatkozott klasszikusa, holott idén már épp 60. születésnapját ünnepli.