Kovács Krisztián
2022. február 9. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 46. – Saul Bellow: Herzog

Akad olyan amerikai irodalomkritikus, aki váltig állítja, hogy a XX. századi amerikai irodalmat alapvetően két író határozta meg: William Faulkner és Saul Bellow. Az, hogy idehaza Faulknert már alig-alig olvas valaki, a Bellow magyar nyelvű életműkiadására tett kísérletek pedig a csekély számú eladás miatt rendre hamvába holtak, nem az ő hibájuk, ugyanakkor valóban fájdalmas tény, különösen utóbbi esetében. Faulkner életművének 90%-a ugyanis elérhető magyarul, Bellow-nál ugyanakkor számos regény – többek közt az irodalmi Nobel-díjat meghozó Humboldt’s Gift – sem érhető el anyanyelvünkön, ami komoly restanciája a hazai könyvkiadásnak.

Saul Bellow egész életében a katedrán állt, ahonnan nem volt rest politikai vagy vallásideológiai vitákba bonyolódni; véleményt alkotott akkor is, mikor tán hallgatni kellett volna, ugyanakkor jóbarátja, Philip Roth szerint mindig tudta, mikor kell poénra venni valamit, és egész lényében volt valamiféle jóleső derű, ami kisugárzott írásaira is, mert bár alapvetően az olyan művekben, mint a Sammler bolygója, az Augie March kalandjai, vagy a Henderson, az esőkirály a meghasonlott életekről mond krónikát, végül minden egyes hősének ad reményt, kínál második esélyt. Ennek szellemében fogant életműve egyik csúcsa is, mely szupersztárt csinált belőle. Világirodalmi krónikák sorozatunk 46. epizódjában a Herzog.

Saul Bellow: Herzog

Saul Bellow 1941-ben kezdett publikálni, első novellája a Partisan Review-ban jelent meg, és bár a szerző egész életében kereste a katedrát, és kifejezetten oda volt az intenzív eszmecseréért, akár kollégáival, akár diáktársaival volt azt kénytelen azt lefolytatni, szabadidejét folyamatosan az alkotásra fordította. Bár ekkor még kanadai állampolgár volt – amerikai állampolgárságát csak 1943-ban kapta meg – már karrierje kezdetén, rövidebb írásaiban is képes volt összefogni az amerikai átlagpolgár életének ellentmondásait, az egzisztenciális és magánéleti kiégés problematikáját. Bellow irodalmi ábrázolásainak ereje abból fakadt, hogy e problémákat ő maga is saját bőrén tapasztalta, kis túlzással mindent átélt, amiből később prózát faragott, így aztán regényei elsődleges alanya ő maga, vagy épp valamelyik irodalmi szintézise volt. 1944-ben már regényt publikált, és első hosszabb lélegzetvételű műve, a Dangling Man megjelenésétől kezdve a kritika folyton érdeklődése középpontjában tartotta.

Persze a nagyközönség ekkoriban még nem igazán fedezte fel magának, pedig az Augie March kalandjai című monumentális, pikareszk műve 1954-ben meghozta számára a Nemzeti Könyvdíjat is, a saját maga által kedvenc regényének tartott Henderson, az esőkirály pedig 1959-ben már egy olyan közegbe érkezett, mely számolt, számított, sőt, várta a következő Bellow-regényt.

Mindeközben persze a szerző is megküzdött saját magánéleti válságával. Az 1960-as évek elején jött rá, hogy második felesége Sondra, megcsalja a legjobb barátjával, Jack Ludwiggal. Ludwig Bellow egyik kedvenc tanítványa volt a Minnesotai és a New York-i Stony Brook Állami Egyetemen, a férfi viszonya pedig aközben szökkent szárba mentora feleségével, miközben Bellow és az ő barátságuk is elmélyült. Miután a viszony kiderült, Bellow előbb magát hibáztatta az esetért, aztán úgy döntött, hogy az általa egyszerűen számító és gonosz nőnek tartott Sondrán a saját fegyverével áll bosszút.

Saul Bellow (1915-2005)

Következő regényének főszereplőjévé – annak ellenére, hogy később azt nyilatkozta, saját magáról inkább a Henderson, az esőkirály címszereplőjét mintázta – saját magát tette, és mintegy a mű felütésében már megemlékezett arról, miként szarvazták fel anélkül, hogy ő akár a legcsekélyebb jelét vette volna a történteknek. A formálódó mű, mint később kiderült, egyfajta terápia volt írójának, aki a főszereplőjével íratott fiktív leveleken keresztül igyekezett gyógyítani magát. A kísérletből az 60-as évek egyik legfontosabb műve született, noha hozzá kell tenni, hogy a társadalmi környezet és befogadókészség is kedvezett neki. Egy évvel a regény sikere előtt került a boltokba Betty Friedan The Feminine Mystique című könyve, mely mondhatni mintegy irodalmi előfutára volt a manapság ismert feminista mozgalmaknak, és számos feleségnek mutatta meg, melyek azok a helyzeteket, melyeket nem engedhetnek meg a férjüknek.

James Atlas, Bellow későbbi életrajzírója arról számolt be, hogy szerinte Bellow nem feltétlenül szándékosan nyúlt hozzá a közhangulatot és közbeszédet alapjában meghatározó kérdésekhez, egész egyszerűen saját magánéleti válságát is javarészt ezek töltötték ki.

A Herzog így végeredményben önéletrajzi vallomásregény, a terápiás gyászmunka egyik legteljesebb és legkiválóbb irodalmi összefoglalója, mely olyan súlyos, mégis emberi hangnemben mesélt a házasságtörés és a válás lélektani következményeiről és megélési technikáiról, ahogy korábban nem volt szokás.

Atlas úgy véli, a regény első ötven oldala alapvetően könnyen elveszíti az olvasót, ám ha azon túljut valaki, onnantól egészen egyedi és túlságosan is ismerős utazásra kalauzol, amit aztán lehetetlen letenni. Bellow pedig, akit a kritikusok már ekkor is a jelenkor egyik legkiválóbb amerikai írójaként tiszteltek, művével végre a szélesebb közönséghez is eljuthatott.

A Herzog első amerikai kiadása

A Herzog 1964. szeptember 21-én került a boltokba keménykötésben, a Viking Press gondozásában, és meglehetősen hamar a sikerlisták élén találta magát, ahonnan jó ideig nem is lehetett elmozdítani. Összességében negyvenkét hétig szerepelt a The New York Times bestsellerlistáján, és pár hónapon belül száznegyvenkétezer példányban talált gazdára, szerzőjéből pedig közszereplőt faragott. Egy csapásra egyfajta divattá vált Bellow regényét olvasni, és birtokolni, és állítólag sokszor felmerült akkoriban a kérdés: „olvastad a Herzog-ot?”. A regény sikere természetesen magával húzta a korábbi műveket, a kiadó pedig azonnal piacra dobta az Augie March kalandjai és a Henderson, az esőkirály keményfedeles kiadásait is, melyek követték eladási számokban a Herzog-ot. Bellow, aki addig irodalomkritikai sikerei dacára is jobbára a főiskolai munkáiból és a tanításból élt, egyszerre tehetős embernek mondhatta magát.

Az író negyvenkilenc éves volt, mikor a Herzog meghozta számára a nemzetközi hírnevet, és ahogy fia, Greg Bellow mondta később: „apám akkor lett fiatal Saul-ból, idős Saul.”

A kijelentés persze nem feltétlenül pozitív, az életrajzírók szerint ugyanis Bellow teljes mértékben kiélvezte hírnevét, és az azzal járó előnyöket: a szép nők társaságát, az újságírók igényét arra, hogy provokatív válaszokba hajszolják, és bár kedvelte a fejhajtást, gyanakodva kezdett tekinteni mindenkire, aki újonnan, a sikert követően került a közvetlen környezetébe, kritikusaival pedig kíméletlenül bánt, és mindig felvette a kesztyűt.

James Atlas szerint ugyanakkor ezt nem a Herzog váratlan sikere váltotta ki belőle, Bellow mindig is ilyen jellem volt, mindössze annyi változott, hogy hírneve miatt már nagyobb nyilvánosságot kapott.

Saul Bellow interjút ad 1992-ben a Chicagói Egyetemen

Akárhogy is, a Herzog az amerikai próza egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. Irving Howe, a The New York Times-ban megjelent recenziójában azt írta róla: „Herzog világának fogságába esünk”, a National Post-ban pedig a regény megjelenések 50. évfordulójára Robert Fulford úgy fogalmazott: „Bellow prózája éppolyan élő, mint fél évszázada volt, nyelvének gazdagsága mámorító. Még mindig élvezek minden egyes oldalt, és úgy fest, világszerte az olvasók zöme ugyanígy érez.” Bellow 1976-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat és azt a Svéd Akadémia is elismerte, hogy a díjazáshoz vezető út első lépése egyértelműen a Herzog volt, az út pedig a magyarul kiadatlan Humboldt’s Gift-el ért a csúcsára. Bellow máig az egyetlen író, aki háromszor nyerte el a Nemzeti Könyvdíjat, ami mellett még egy Pulitzer-díj tulajdonosa is. Már önmagában ez lenyűgöző teljesítmény, ám életműve erejét nem a jutalmak és a jogdíjak adják.

Már a Svéd Akadémia is kiemelte indoklásában: „humánus megértőkészségéért…”, és valóban, Bellow ereje abban rejlik, hogy képes volt megérteni és érthetően felfejteni élete viszontagságait, azokat értő morális, filozófiai és intellektuális analízisnek alávetni, melyekből aztán olyan nagyívű lélektani elemzések születtek, melyek időtállósága manapság is megkérdőjelezhetetlen.

Ahogy Philip Roth is fogalmazott barátja kapcsán: „Bellow nagylelkű személyiség volt és végtelenül szellemes, mint művei is mutatják, igencsak széles látókörrel bírt”, és talán éppen ezért, Bellow művei komoly válságba taszítják főhősüket, de számos klasszikus íróval ellentétben – és ez kiválóan megjelenik a Herzog-ban – kiutat, gyógyulást, második esélyt is kínálnak, ami az olvasónak is reményt adhat, hisz holnap is lesz nap.