Kovács Krisztián
2022. február 23. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 48. – Stephen King: Végítélet

Az 1970-es évek elején a horror műfajában alapvető változás állt be. Nem volt azonban mindez minden előjel nélkül, hiszen a gótikus horror előképpel a dark fantasy-t népszerűvé tevő Weird Tales magazin, benne a H. P. Lovecraft, Clark Ashton Smith, Robert E. Howard triumvirátussal lassan átadta helyét egy megfoghatóbb, és ezáltal minden korábbinál borzongatóbb formának, mely cselekményét bevitte a modern amerikai kisvárosok kulisszái közé. Robert Bloch, Ray Bradbury vagy még inkább Richard Matheson után Stephen King első regénye, a Carrie 1974-ben épp a legjobb időpontban jelent még, és tette a zsáner királyává szerzőjét.

Persze túlságosan egyszerű lenne King sikerét a megfelelő időzítésnek tulajdonítani, az írónak ugyanis boszorkányos érzéke volt hozzá, miként fesse fel részleteiben az amerikai kisvárosok szociológiai viszonyait, jellemábrázolásai pedig a legjobb kortárs szépírókat idézték, így aztán, amikor 1977-ben boltokba került harmadik regénye, A ragyogás, már egy olyan közegbe érkezett, mely ki volt éhezve a King-féle borzongásra, a regény pedig a szerző addigi legnagyobb bestsellere, és azóta is egyik legnépszerűbb története lett. Kevesen tudják, de a megjelenést követően King kisebb alkotói válságban szenvedett, melynek végeredménye aztán mégis karrierje egyik legösszetettebb művévé vált.

Stephen King: Végítélet

King A ragyogás befejezését követően nagyjából egy hónappal Ház a Value Streeten címmel fogott bele következő műve írásába, mely a hírhedt médiamágnás, William Randolph Hearst unokája, Petty Hearst alakja körül forgott volna. Patty-t otthonából rabolta el Szimbion Felszabadítási Hadsereg, aminek aztán katonájává vált, a téma ráadásul folyamatosan közbeszéd tárgyát képezte, ám King nem találta meg a megfelelő formát. Hosszú-hosszú napokat töltött az írógépe, és a befűzött üres fehér lap előtt, de bárhogy is próbálkozott – pedig még színdarabként is elképzelte – a történet egyszerűen nem akart működni. Így aztán úgy döntött, előveszi egy korábbi ötletét, melyen még 1975 februárjában kezdett dolgozni, amikor úgy döntött, tisztelgésből megírja egyik nagy irodalmi kedvence, J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Urájának amerikai változatát.

Igen ám, de ez sem indult könnyen, Kingnek ugyanis kezdetben csak az ötlet volt meg a fejében, azonban fogalma sem volt, miként lehet működőképes formát adni neki a cselekményt saját korába helyezve úgy, hogy ne tűnjön okvetlenül másolásnak. Akkoriban King és családja a coloradói Boulderben lakott, ahol a szerző rendszeres hallgatója volt a helyi rádió bibliai műsorainak, melyben egy nap az aktuális prédikátor azt mondta: „A pestis minden nemzedékre lesújt egyszer.”

Ez épp egybevágott King a korábbi Patty Hearst könyvhöz végzett kutatási munkája közben előkerült cikk témájával, melynek szerzője egy utahi laboratóriumban lezajlott vegyi szivárgásról írt, és elejtett egy mondatot, miszerint Salt Lake City-nek szerencséje volt, hogy a szél épp ellenkező irányba fújt. A cikk megemlítette továbbá George R. Stewart Earth Abides című regényét, mely szintén egy halálos pestisjárvány körül forog. Ez már elég volt hozzá, hogy King fejében kezdjen összeállni a koncepció.

A regény első kiadása 1978-ból

King első mondata a Végítélet kézirata kapcsán úgy szólt: „A világnak vége”, majd „Egy sötét, arc nélküli férfi.” És gyakorlatilag ezzel meg is volt a kezdőlökés, mely segített átvészelni lappangó írói válságát. A szerző az elkövetkező két teljes évet a regény megírására fordította, saját bevallása szerint olykor egyáltalán nem látta a végét, ezért a saját különbejáratú Vietnámjának kezdte nevezni a barátai körében, és néha kifejezetten gyűlölt rajta dolgozni különösen a szereplők nagy száma, és eltérő sorsa miatt, melyeket már csak fejben tartani külön jegyzeteket igényelt.

King: „Végül csak megírtam a magam fantasy eposzát, csak nálam egy hobbit helyett Stu Redman volt a főszereplő, Sauron helyett Randall Flagg a gonosz, míg Mordor földjét Las Vegas jelentette.”

Ahogy King a Danse Macabre című műfajtörténeti munkájában is leírja, a Végítélet ugyanakkor nem csupán egyszerű tisztelgés J. R. R. Tolkien monumentális műve előtt, de mintegy reflexió az akkoriban még zajló hidegháborúra, az 1970-es évek eleji olajválságra, és az Egyesült Államok és a Szovjetunió közt nyíltan zajló űrversenyre, ugyanakkor annak kutatása, hol is lakik pontosan az erkölcs. King szerint ugyanis ez az érzelem a jó indulatú nők és férfiak szívében található meg, és ez az, mely bátor kiállást eredményez a gonosz erői ellen, függetlenül attól, hogy az Randall Flagg alakjában, vagy csupán az egyszerű emberi rosszindulatként testesül meg. A Végítélet ennek egyetemes története, akárcsak A Gyűrűk Ura volt, és noha ott Tolkien haláláig tagadta, hogy a gyűrű az atombombát szimbolizálta volna, King egyenest bele is írta a nukleáris fegyvereket a regénybe, hogy üzenetét még egyértelműbbé tegye az olvasó számára.

King a dolgozószobájában

King teljes kézirata szerkesztés után is nagyjából 1200 oldalra rúgott, a Doubleday kiadó pedig tartott tőle, hogy egyrészt, miután ez még csak az író negyedik műve, az emberek nem éreznének hajlandóságot megvenni ekkora terjedelemben, különösen azért nem, mert a nagyobb terjedelem miatt borsosabb áron lehetne csak rentábilissé tenni. Így aztán a kiadó vezetősége azt kérte Kingtől, hogy vágja meg a művet, aki végül izzadtságos munkával 400 oldalt vett ki belőle abban a reményben, hogy egyszer majd boltokba kerülhet a teljes változat is. Az így végül valamivel több, mint nyolcszáz oldalas regény 1978. október 3-án került a boltok polcaira, és A ragyogás sikere után a következő King-művet tűkön ülve váró közönség azonnal lecsapott rá. A regény felkerült az összes létező könyves toplistára 1978 végén, rákövetkező évben pedig jelölték a legjobb regény World Fantasy-díjára is, de az elismerést Michael Moorcock elorozta King elől.

A regény összességében 4,5 millió példányban kelt el, amin persze sokat segített az is, hogy a kiadó 1980-ban újra piacra dobta, igaz, e változatban King a cselekményt már 10 évvel későbbre tolta, és számos utalást javított, hogy a kor viszonyaihoz igazítsa, ám ez a változtatás még nem volt annyira markáns, mint az 1990-es kiadásé.

Akkor ugyanis kiadója lehetővé tette az akkorra már függőségeivel leszámoló szerző számára, hogy a regény az eredeti, közel 1200 oldalas változatában is megjelenhessen, így King újra, oldalanként átnézte a kéziratot és ismét javított a dátumokon, és néhány azóta megváltozott tudományos és történelmi tényen. Ez a kiadás végül The Stand: The Complete and Uncut Edition címmel, és a Swamp Things képregény társalkotójának Bernie Wrightsonnak egyedi illusztrációival jelent meg. Készült belőle egy limitált, 1200 darabos gyűjtői változat is, melyet a rajongók a „koporsókiadásként” emlegettek, mert a könyv egy kis fadobozba került, melyen ott volt King és Wrightson eredeti aláírása is.

Az 1990-es vágatlan változat

2013-ban az Álomdoktor párizsi sajtókörútján egy újságíró megkérdezte Kinget, mely regényeit mentené meg, ha eljönne a világvége, ő pedig A ragyogás és a Lisey története mellett a Végítéletet említette, amit több interjúban is az egyik kedvencének nevezett. A regény egyébként a 11/22/63 megjelenéséig King leghosszabb művének is számított egyben a vágatlan amerikai kiadás 1153 oldalával, melyről aztán az első magyar verzió is készült az Európa Könyvkiadónál Bihari György fordításában. Az nem meglepő, hogy a regény megfilmesítési jogai már az 1978-as megjelenés után elkeltek, de a projekt éveken át nem sokat mozdult előre, pedig Kinget még George A. Romero is megkörnyékezte azzal, hogy szívesen vászonra álmondná a regényt. A Warner Bros. Kinget akkor arról tájékoztatta, hogy maximum televíziós változatként tudnák elképzelni a művet, ám a televíziótársaságok nem akarnak filmeket a világvégéről.

Végül a regény rajongója Rospo Pallenberg megkereste személyesen Kinget azzal, hogy elkészítené a forgatókönyvet, King pedig jóváhagyását adta, de épp amikor a mű végére pont került, a Warner Bros. kihátrált a projektből, mely ezt követően nagyjából tíz évig tetszhalott állapotban létezett csupán, így a jogok közben számtalanszor gazdát cseréltek, és Pallenberg eredeti forgatókönyvét is kikukázták.

Végül a 90-es évek elején az ABC felkérte Kinget egy újabb szkript elkészítésére, mely minisorozat formájában dolgozná fel a regényt. Az adaptációt 1994-ben mutatták be többek közt Gary Sinise, Molly Ringwald, Miguel Ferrer és Rob Lowe főszereplésével, és a regény monumentalitásához és terjedelméhez képes egyértelműen a jobban sikerült King-adaptációk közt a helye. A Warner aztán 2011-ben újra elkezdett fejleszteni egy teljes évados sorozatot a Végítéletből, kezdetben a főszerepet Christian Bale-nek, Randall Flagg karakterét pedig Matthew McConaughey-nek szánták (utóbbi el is játszotta a Fekete Embert a Setét Torony félresikerült adaptációjában), de végül mindketten kiestek a produkcióból egyéb elfoglaltságok miatt.

A széria végül 2020-ban mutatkozott be, és némileg eltérő narratív irányvonalat vett, mint a regény, vagy a korábbi miniszéria, ami nem talált egyöntetű elismerésre a rajongók részéről, akik ráadásul azt is felvetették, mennyire felesleges volt átírni a történet végét, holott az új fináléért maga Stephen King felelt. Persze a Végítéletből azóta készült rádiójáték, hangoskönyv és képregény is, sőt, inspirációnak használta a Metallica a Ride the Lightning című dalában, míg az Anthrax az 1987-es Among the Living albumon adózott King mesterműve előtt. Jelenleg a Végítélet King második legkelendőbb kötete, kizárólag A ragyogásból adtak el többet világszerte, ami már csak terjedelmes mérete miatt is abszolút elismerés a horror mesterének világvége-víziója számára.