Kovács Krisztián
2022. április 19. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 55. – Alfred Bester: Tigris! Tigris!

A 2012-ben elhunyt világhírű sci-fi író, Harry Harrison egyszer azt mondta: „Alfred Bester kétségkívül egyike volt azon maroknyi írónak, akik feltalálták a modern sci-fit.” Egy ennyire sokrétű, és a XX. század második felében ilyen intenzíven fejlődő műfaj esetében egy ehhez hasonló kijelentés mondhatni Jules Vernéhez, vagy H. G. Wells-hez hasonlatossá teszi a szerzőt, ugyanakkor létjogosultságát bizonyítja, hogy bár e kijelentés óta évtizedek teltek el, manapság az olyan neves írók, mint Neil Gaiman, Stephen King, John Scalzi vagy William Gibson is lépten-nyomon igazolja, hogy Harrison nem tévedett, Bester köpönyegéből ugyanis számos alzsáner későbbi jellemzői bújtak elő.

Pedig kevesen váltak egy komplett műfaj alakítóivá kevésbé nyilvánvaló módon, mint a tősgyökeres New York-i Bester, aki fiatalon sokkal inkább a sportban mutatott tehetséget, 1935-ben a Penn Quakers futballcsapatában játszott, de kortársai szerint vívásban még ennél is ügyesebbnek tűnt. Tulajdonképpen a fantasztikummal való első kapcsolata felesége, Rolly Goulko, aki 1936-os házasságkötésük időszakában már rendszeres szereplő volt a Broadway-n, de számos rádiós produkcióban is feltűnt, így ő adta a hangját Lois Lane-nek a Superman kalandjai legelső rádiójátékában is.

Alfred Bester: Tigris! Tigris!

Rolly és Bester 48 évig, Rolly 1984-es haláláig voltak házasok, és a férfi sosem tagadta, mennyi mindent köszönhet szerető és hűséges felesége hatásának. Házasságkötésükkor Rolly keresett jobban, Bester mindössze 25 éves volt, PR-asszisztensként dolgozott, és felesége hatására először fordult érdeklődése a tudományos-fantasztikum felé. Első novellája a műfajban 1939. áprilisában látott napvilágot a Thrilling Wonder Stories magazinban, a következő években pedig John W. Campbell egyik kedvence lett, így folyamatos publikálási lehetőséghez jutott a kor talán legfontosabb és legnívósabb lapjában, az Astounding Science Fiction-ben. 1942-ben ismerősei révén bekerült a DC Comics szerkesztőségébe, ahol többek közt a Superman-sorozat írójaként dolgozott, és besegített a Zöld Lámpás kalandjaiba is, többek közt ő alkotta meg az egyik legnépszerűbb antihőst, Solomon Grundy-t is.

Bester örök útkereső volt, mindössze négy évet töltött a képregényiparban, aztán átnyergelt a rádiós játékok forgatókönyvírói tisztjéhez, ezekben az években átmenetileg mellőzve a sci-fi írói tevékenységét. Csak 1950 elején tért volna vissza az Astounding-hoz, ám akkoriban John W. Campbell kedvence már L. Ron Hubbard volt, akinek segített terjeszteni a Dianetika című könyvében megfogalmazott szcientológiai tanait is. Bester olvasta a könyvet, és marhaságnak tartotta, ezért nem is adott több novellát Campbell-nek, és átigazolt a Galaxy Science Fiction-höz. A lap főszerkesztője, és jóbarátja, Horace Leonard Gold dobta fel először az ötletet Besternek, hogy miért nem próbál hosszabb lélegzetvételű történetet alkotni.

Furcsamód ez éppen egybe esett annak időszakával, amikor Bester járni kezdett az elhíresült Hydra Clubba, vagyis a sci-fi írók New York-i, zártkörű egyesületébe, ahol a szerzők egymástól inspirálódhattak, és ahol olyanokkal ült egy asztalnál eszmét cserélni, mint Isaac Asimov vagy Theodore Sturgeon.

Alfred Bester (1913-1987)

Bester 1951-1952-ben írta meg Az arcnélküli ember című első regényét, melyet nem véletlenül barátjának, Goldnak ajánlott, és ami a XI. Worldcon találkozón 1953-ban elnyerte a frissen alapított Annual Science Fiction Achievement Award kitüntetést, azaz a legelső Hugo-díjat. Bester művészete lendületet kapott, a szerző pedig a díjjal járó honorárium, valamint következő műve, a szépirodalmi Who He? eladási mutatói és jogdíjai okán végül úgy döntött, hogy feleségével egy időre Európába teszik át székhelyüket, így a következő években megfordultak Angliában és Olaszországban is. Bester még Londonban kezdett dolgozni következő regényén, de végül Rómában fejezte be azt. A művet Poon Lim, egy kínai tengerésztiszt második világháborús története ihlette, aki 133 napos töltött egy tutajon az óceán közepén, miután hajóját elsüllyesztették.

Lim kálváriája abban áll, hogy robinzonádja alatt számos hajó ment el mellette, a fedélzetről még integettek is neki, de miután mindenki azt hitte, hogy jelenléte csupán csali, azért senki sem vette fel. Bester elképzelte Lim érzéseit, amikor a távolodó hajókat nézi, akik segíthettek volna rajta, majd mindezt összekötötte egyik kedvenc olvasmányával, Alexandre Dumas Monte Christo grófja című művével, amiből végül a Tigris! Tigris! című regény született.

A mű eredetileg ezen a címen először az Egyesült Királyságban jelent meg 1956. júniusában könyvalakban, aztán négy részletre bontva az Egyesült Államokban, a Galaxy magazinban is, ott azonban a meglehetősen allegorikus, és egy 1794-es William Blake költeményt alapul vevő címet megváltoztatták a könnyebb érthetőség és eladhatóság miatt The Stars My Destination-re.

Az inspiráló feleség, Rolly

Bester műve kezdetben vegyes kritikákat kapott, Damon Knight szerint a regény „rossz ízléséről, következetlenségéről, irracionalitásáról és ténybeli hibákról” szól, de legalább a finálé „groteszken megindító”. Persze akadtak kortársak, akik már ekkor értékelték a Tigris! Tigris!-t, köztük Samuel R. Delany, aki a „legnagyobb önálló SF-regénynek” nevezte, Robert Silverberg és Michael Morcock szerint pedig örök helye van minden idők 10 legjobb science fiction műve közt. Mikor 2011-ben a műfaj még élő nagy öregjeit a kedvenc regényeikről kérdezték, Morcock és William Gibson is abszolút favoritjaként hivatkozott rá. Később aztán Neil Gaiman az 1999-es kiadás előszavában azt írta, hogy mindenki, aki valaha cyberpunkot írt hatalmas köszönettel tartozik Bester regényének, Stephen King pedig több művében is hivatkozott rá, köztük a 2006-os Lisey történetében, de 1978-as Éjszakai műszak című novelláskötetében komplett novellát is szentelt neki.

Kétségtelen tény, hogy Bester regénye valóban évtizedekkel megelőzte a korát, így a helyenként negatív kritikai felhangok sem meglepőek, a szakma egész egyszerűen nem volt még felkészülve rá. A mű előszele Asimov, Clarke és Herbert poszthumanista regényeinek, akárcsak az említett teljes cyberpunk irányzatnak, hiszen itt is feltűnnek már az arra jellemző eszközök, mint a megavállalatok hatalma, a virtuális valóság, vagy a testmódosított főhős.

Emellett Bester műve az egyik első sci-fi regény volt, mely férfi szerző tollából ilyen erős női karaktert rendelt a főhős mellé, aki önmagában is megállta volna a helyét, és akkor még nem beszéltünk Gulliver Foyle páratlan jellemfejlődéséről, aki harmadosztályú segédgépészből válik mondhatni a bosszú legyőzhetetlen angyalává, változásai pedig még saját narrációján és párbeszédein is világosan érezhetők.

A Tigris! Tigris! első angol kiadása

Howard Chaykin és Byron Preiss 1979-ben a Baronet Publishing kiadásában készített belőle képregényadaptációt, de a teljes anyag a kiadó csődje miatt végül csak 1992-ben a Marvel égisze alatt jelenhetett meg, míg a BBC 4 1991-től kezdte sugározni a regény rádiójátékátiratát. A filmadaptáció kapcsán számtalanszor felmerült a feldolgozás ötlete, de a regényt legalább annyira megfilmesíthetetlennek vélték, ahogy Frank Herbert Dűnéjét, vagy az Alapítványt Isaac Asimovtól. A jogok egyébként Richard Gere-nél voltak, aki nem sokkal a Micsoda nő sikere után szerezte meg őket, mert ez volt a kedvenc regénye, és úgy tervezte, ha tető alá tudja hozni, ő keltené életre a főszereplőt is. A projektet végül egyetlen stúdió sem vállalta, noha konceptartok készültek hozzá, és Paul W. S. Andersont emlegették rendezőként, aki azonban végül inkább a Halálhajó című filmre mondott igent.

A jogok 2006-ban a Universalhoz, 2015-ben pedig a Paramount-hoz kerültek, és látva a Dűne és az Alapítvány adaptációit, most már vélhetően nem sokáig maradnak asztalfiókban. Furcsamód hiába a regény jelentősége, mely már bőven Bester életében felértékelődött, ő maga mégsem kapott vérszemet, és 1956 után megint jó időre hátrahagyta a sci-fit.

Szépirodalmi és ismeretterjesztő magazinoknál dolgozott, majd az 1960-as években televíziós sorozatokon, és csak a 60-as évek közepén írt újra fantasztikus novellákat, a következő regénye pedig csak 1975-ben jelent meg, és bár még 80-as évek elején is publikált két sci-fit, ezek egy része visszhangtalan maradt, és a legtöbb kritikus egyébként is 1956-ig, a Tigris! Tigris! megjelenéséig datálja szórakoztatóirodalmi pályafutását. Tulajdonképpen ez elég is, a regény ugyanis a megjelenése óta eltelt 66 évben mit sem veszített fényéből, a szöveg abszolút nem kopott, és ötletei a mai napig frissnek és izgalmasnak hatnak, stílusa pedig közel utánozhatatlan.