Kovács Krisztián
2022. július 12. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 58. – Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Előfordul, hogy a művészet közvetett formában képes fellendíteni egy-egy adott hely, ország vagy város turizmusát. A Louvre zarándokhellyé vált A Da Vinci kód sikere után, a Central Parkban turisták gyülekeztek, hogy szemügyre vegyék a tavat, ahol J. D. Salinger főhőse, Holden Coulfield morfondírozott a kacsák hűlt helyén, de Dublin is rengeteget köszönhet James Joyce-nak, ahogy némely madridi, párizsi és havannai kocsma Ernest Hemingway-nek. Talán e tekintetben nem is olyan meglepő, hogy egy bizonyos Gerald Durrell regénye az egyik leginkább kedvelt, egzotikus nyaralóhellyé tette Korfu szigetét.

Durrell bizonyos szempontból kakukktojás a XX. századi természettudósok közt: nem a tudomány oldaláról érkezett, mint Konrad Lorenz, vagy később Dian Fossey és Jane Goodall. Nem, Durrell elsősorban rajongó volt, szenvedélyes, kompromisszumot nem ismerő állatbarát, aki az ember alapvető törekvéseként tekintett a veszélyeztetett fajok megmentésére, mert már idejekorán, a második világháború előtt megsejtett valamit az emberi tevékenység természetromboló hatásából, mely csak tovább burjánzott a XX. század második felére. Ennek egyik harceszköze volt a Világirodalmi krónikák sorozat 58. epizódjának szereplője, a Családom és egyéb állatfajták, mely ebben a hónapban a Nincs időm olvasni kihívás közös könyve is (exkluzív változatban csak a Libertine Könyvesboltban, és annak webshopján érhető el ITT.)

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Durrell Brit Indiában született 1925-ben, de a család nem sokkal később, még apja halála előtt átköltözött Angliába 1928-ban, a fiú itt kezdte meg általános iskolai tanulmányait, de már akkor érezte, hogy az intézményesített oktatás nem neki való, így számtalanszor – a lehető legkreatívabb módokon – színlelt betegséget, hogy kimaradhasson, az így egyedül töltött időben pedig legszívesebben olvasgatott. Könnyű dolga volt, mert általa mélyen tisztelt bátyja, Lawrence Durrell mindössze huszonhárom évesen már publikáló írónak számított, és házassága megkötése után pedig 1935-ben Korfu szigetére költözött azzal a tervvel, hogy özvegyen maradt édesanyja és kisebb testvérei hamarosan követik majd őket. A Korfu szigetén eltöltött öt év kulcsfontosságú volt az ifjú Gerald Durrell életében.

Egyrészt megszabadult az intézményesített oktatás rémétől, másrészt tanárául, mentorául Theodore Stephanides-t kapta, akit a szakma igazi polihisztorként tisztelt, hiszen természettudósként, biológusként, csillagászként, költőként, íróként és műfordítóként is elismertnek számított.

Durrell nap mint nap szívta magába Stephanides szenvedélyes tanítását, az órákat legtöbbször a természetben tartották, mondhatni paradicsomi körülmények közt, a fiúnak pedig lehetősége nyílt szabadon felfedezni és megismerni saját környezetét, melyben minden családtagja támogatta, hisz ők is hasonlóképpen élték a mindennapjaikat. Stephanides olyan olvasmányokat adott az ifjú kezébe, melyek egy részét akkoriban az iskolák nem is ismerték, így Durrell a szakma alapjait Charles Darwin, Alfred Russel Wallace, Jean-Henri Fabre és Gilbert White tollából született kötetekből tanulta meg.

Durrell az első könyvsikerek után

1939-ben a háború közelgő fenyegetésére reagálva a Durrell család úgy döntött, elhagyja Korfut, és visszaköltözik az egyelőre még semleges területnek számító Brit-szigetekre. Durrell számára nem csupán a paradicsomi lét ért véget, de miután magántanulóként szerezte ismereteit, azaz semmiféle hivatalos okmánya sem volt iskolai tanulmányairól, sehová sem akarták felvenni dolgozni, márpedig ő támogatni kívánta a családját. Végül egy kisállat-kereskedésben tudott csak elhelyezkedni, hogy aztán hamar átpártoljon a Whipsnade Állatkerthez, mind gondozó. Az itt szerzett élményei hatására döntött úgy, hogy részt kíván venni a főleg Távol-Keletre, Afrikába és Dél-Amerikába induló állatmentő expedíciókon, ám hiába nyújtotta be egyre-másra a jelentkezéseit a háború után, tapasztalatlansága miatt helyből elutasították.

Durrell 1946-ban betöltötte 21. életévét, a felnőtté válás küszöbén pedig kézhez kaphatta azt a 3000 font örökséget, melyet fiatalon elhunyt apja hagyományozott rá azzal a kikötéssel, hogy csak akkor juthat hozzá, ha a jog szerint is felnőttnek számít már.

Durrell nem sokat tépelődött, a pénzt felajánlotta John Yealland ornitológus 1947-ben Kamerunba induló expedíciójára, a mentett állatokat pedig a legnevesebb brit állatkerteknek adták el a következő kirándulások finanszírozása végett.

Ebben a pár évben Durrell így bejárta nem csupán Kamerunt, de Brit Guyanát is, miután pedig megfelelő jövedelmet szerzett, 1951-ben végre feleségül kérte Jacqueline Sonia Wolfendent, akivel már idestova öt éve kvázi szökésben éltek együtt, miután a lány apja ellenezte a kapcsolatukat.

A Családom és egyéb állatfajták első amerikai kiadása

Bár a házaspár igyekezett minden nehezen megkeresett fontot megbecsülni, vagy megtakarítani, miután Durrell egy üzlet miatt összeveszett George Carnsdale-el, a londoni állatkert igazgatójával, a férfi lényegében ellehetetlenítette őt, így Durrell-nek más bevételi forrás után kellett néznie. Bátyja, az akkor már nemzetközi hírű bestseller író javaslatára fogott bele addigi tapasztalatai irodalmi formába öntésébe, ebből született meg első önéletrajzi ihletésű regénye, a Noé bárkáján, mellyel bár csupán 50 fontot keresett odahaza, ugyanakkor a téma – állatvédelem és családregény, természetleírás és szépirodalom – felkeltette az amerikai Viking Press figyelmét az egyik kiadói kiajánló után, és 500 dollárért megvették a kiadási jogokat, ami akkoriban elégnek bizonyult egy következő állatbefogó expedíció megszervezésére.

Miután ez meghiúsult egy paraguay-i államcsíny miatt, azonban biztató adatok szivárogtak az amerikai és angol eladások kapcsán, Durrell úgy döntött, hallgat bátyjára, és megpróbál annyit írni, amennyit csak tud, így az elkövetkező három évben hat regényt vetett papírra, köztük 1956-ban jelent meg a Családom és egyéb állatfajták, mely gyakorlatilag egy csapásra népszerűvé tette a nevét. A kötetet Durrell leginkább Bournemouth-ban írta, miközben súlyos sárgaságából lábadozott, így gyakorlatilag minden idejét az írásnak szentelhette, ami miatt felesége visszaemlékezése szerint szinte ömlöttek belőle a szavak, és az azokon át megelevenedő emlékek,

a regény ráadásul minden korábbi művének egyfajta esszenciáját adta, ami Durrell későbbi bevallása szerint a siker záloga volt: egzotikus táj, az állatok és a természet közelsége, valamint a családtagok különc viselkedése valóban olyan hibriddé vált, mely nem csupán Durrell írói munkásságának sajátsága volt, de a legszélesebb olvasói rétegek megszólításának kulcsa.

Durrell szobra az általa alapított Jersey Állatkertben

A könyvet először a Rupert Hart-Davis Ltd. adta ki 1956-ban, majd puhakötésben a Penguin Books 1959-ben, mára több tízmillió példányban talált gazdára, és egyike azon köteteknek, melyeknek a könyvpiacon mindig megtalálható egy-egy aktuális kiadása (hasonlóan az olyan remekművekhez, mint a Rozsban a fogó, az Édentől keletre vagy A kis herceg). Durrell regénye a Korfu-trilógia első kötete lett, néhány évvel később követte a Madarak, vadak, rokonok, majd az Istenek kertje, az első kötet pedig azon túl, hogy címében is hivatkozási alapot teremtett (Terry Pratchett is utalt rá többek közt), a popkultúra egyik legsokoldalúbb történetévé vált, mely ugyanúgy képes megszólítania a felnőtt és a gyermek olvasótábort. Nem csoda, hogy már 1987-ben a BBC tízrészes sorozatot készített belőle, melynek kvázi remake-je 2016-ban az ITV műsorán debütált, ezúttal a teljes Korfu-trilógiát feldolgozva, de 2005-ben egész estés film, 2006-ban pedig az 50. jubileumra színpadi változat is készült belőle.

A Családom és egyéb állatfajták alighanem máig etalonnak számít egy saját maga által újradeffiniált műfajban, ahol a korábbi természeti megfigyelésekre építő útibeszámolók stílusát fiatalos, lendületes, szórakoztató és humoros formába ültette át, melynek soraiból már világosan érződik az állatvilág iránti mérhetetlen szenvedély, ugyanakkor nem feledkezik meg az ember és ember, családtag és családtag közti viszonyok ábrázolásáról sem.

És talán éppen ez az, ami miatt Durrell regénye idestova 66 éve ilyen széles olvasóbázist képes megszólítani: a gyermekek értékelik a kalandokat, az állatmeséket, a felnőttek a családi érzelmeket és viszonyokat, de Durrell művének univerzális tartalma alighanem mindenki számára világos: a természeti környezet fenntartásának és megőrzésének egyik alapja a kölcsönös tisztelet, melynek kifejezéséről épp az embernek nem szabad megfeledkeznie soha.