Kovács Krisztián
2020. január 23. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Világirodalmi krónikák 9. – Robert Louis Stevenson: Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esete

Egy korábbi cikkben elmeséltem már, miként kerültem kapcsolatba a gótikus horror műfajával, még jóval azelőtt, hogy Stephen King és kortársai a műfaj rajongójává tettek volna. Az egész történet eredője egy irodalmi fakultációs óra volt gimnáziumban, amikor az egyik feladat keretében szabadon választhattunk a kedvenc olvasmányélményeink közül, amit aztán egy prezentáció keretében kellett bemutatnunk az osztálytársainknak. A magam részéről Mary Shelley legendás Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című regényére esett a választásom.

Az, hogy a feladat kapcsán némileg beleáshattam magam a horror műfaj történetébe és terminológiájába, sok kiváló művész, legendás művéhez vezetett el, így Edgar Allen Poe, Ambrose Bierce, Bram Stoker, John Polidori, vagy épp jelen írás tárgyának szerzője, az a Robert Louis Stevenson, akit gyermekkorom egyik kedvenc kalandregényének borítójáról ismertem. Ez volt A kincses sziget, Jim Hawkins lenyűgöző kalandja, így aztán igencsak furcsának hatott, hogy egy ifjúsági regény szerzője olyasvalamit vet papírra, ami aztán nem csupán a horrorirodalomra, de még a teljes popkultúrára is érzékeny hatást fejt majd ki. Világirodalmi krónikák sorozatunk nyolcadik epizódjában a Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esete.

Robert Louis Stevenson: Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esete

Az álmokon túl

Az angol Robert Louis Stevenson már túl volt eredetileg gyermekei szórakoztatására íródott A kincses sziget című művének 1883-as megjelenésén. Ebben az időszakban a pszichológia még igencsak gyermekcipőben járt, a zseniális kriminológus és orvos, Cezare Lombroso alig tizenöt éve jelentette meg később úttörőnek számító Lángész és őrültség című művét, mely először sorolt fel tipikus jeleket a bűnözővé váló emberekkel kapcsolatban, ez a gondolat pedig magát Stevensont is évek óta foglalkoztatta. A végső inspiráció aztán már nagy sikereinek csúcsán igen váratlan helyről, egy álom mélyéről látogatta meg végül.

Felesége, Fanny Stevenson később elmondta férje életrajzírójának, hogy egy hajnalon Louis hánykolódott az ágyon, így neje azt gondolta, borzalmas rémálma lehet, így felébresztette őt. Stevenson ideges lett, azt mondta, a mumusról álmodott, és nem kellett volna felébreszteni. Az álomban a végső formát öltött történet három különböző, igen jellegzetes jelenete elevenedett meg, melyeket az író másnap hamar papírra is vetett a maguk kezdetleges formájában. Az álom később összemosódott egy Edinburghi franciatanár bírósági tárgyalásával, akit 1878-ban végeztek ki, mert az esküdtszék szerint szándékosan rókagombával mérgezte meg a feleségét. Stevenson jelen volt a tárgyalás során, és sűrű feljegyzéseket készített, ezekkel kiegészítve saját ötletét aztán végül mindössze három nap alatt megírta a történet első vázlatát.

Robert Louis Stevenson

Egy regény, melyért valóban szenvedni kellett

A köztudottan egész életében rossz egészségnek örvendő Stevenson az első vázlat megírását követően tuberkulózis következtében ágynak dőlt, fájdalmaira pedig William Gray 2004-es A Literary Life című műve szerint kokaint használt, ami nagymértékben befolyásolta, miként írja újra a történetet. Betegen, drogoktól fűtve hat nap kellett neki ahhoz, hogy elkészüljön a következő vázlattal, majd további hat héten át finomítgatta a szöveget, végleg nevet adva karaktereinek. Jeckyll nevét egyébként a vele jó barátságot ápoló Walter Jekyll tiszteletestől kölcsönözte.

Az elkészült történet – bár Stevenson szerette volna, ha később nem pusztán egyfajta allegóriaként tekintenek rá – végül mégis egy több rétegben értelmezhető, irodalomtörténeti jelentőségű írássá vált. Ahogy már a korabeli kritika is rámutatott, a regény központi szimbóluma a dualitás, az egymással szembenálló érzelmek, hiszen Jeckyll és Hyde „harca” egyaránt lehet az állat, és az ember, a civilizáció és a barbarizmus, vagy épp az ember lelkében dúló rosszindulat, és jóhiszeműség allegóriája is. A legendás Vladimir Nabokov mutatott rá hosszú évekkel később, hogy ezek az értelmezések félre is viszik némileg a mű mondanivalóját, hiszen ha a korabeli viktoriánus szabályok szerinti társadalmi életet vesszük alapul, akkor már maga Henry Jeckyll sem nevezhető feltétlenül jó embernek. Ez a teória egyébként Stevenson életrajzírói szerint is közelebb áll ahhoz a törekvéshez, melyet az író – utalva többek közt Lombroso munkásságára – meg akart jeleníteni a regényben.

A mű első, puhafedeles kiadása

Egy borzongató siker

Stevenson maga ezt tartotta legjobban sikerült munkájának, vélekedése szerint A kincses sziget még csak nem is említhető egy lapon a végül a Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esete címet kapott történettel. A regény végül 1886. január 5-én látott napvilágot 3000 darabos puhakötéses változatban, és igen hamar nyomdai utánnyomásra szorult, mert csak a megjelenést követően első hat hónapban 40 000 példányban talált gazdára, köszönhetően többek közt a The Times magazinban megjelent dicsérő kritikáknak. Graham Balfour, aki szintén Stevenson életét kutatta, úgy vélte, a hihetetlen siker nem az irodalmi alapanyagnak, sokkal inkább az ábrázolt bűncselekmények populitásának köszönhető, de tulajdonképpen mindegy is, hiszen 1901-re a fogyási mutatók immáron 250 000 eladott példányt jeleztek csak az Egyesült Államokban.

Stevenson persze kapott hideget-meleget írása kapcsán, az egyik legerősebb vélemény a New York Sun magazinban jelent meg, hol Jeckyll és Hyde kapcsolatára burkolt homoszexuális viszony allegóriájaként utaltak, amit maga Stevenson cáfolt meg egy a lapnak küldött nyílt levélben. Mások egyszerűen a regény nagyszerű összetettségét dicsérték, elismerősen szólva arról, hány különböző irodalmi területet képes működőképes egésszé olvasztani, így a vallási allegóriát, a detektívtörténetet, a skót ördögmesét, vagy épp a gótikus prózát. Stevenson sajnos mindössze 44 éves korában, sikereinek csúcsán, 8 évvel regénye megjelenése után elhunyt, ám a történet tulajdonképpen már életében túlnőtt rajta.

Illusztráció a regényhez

A Hasfelmetsző Jack-hisztéria

Alig néhány hónappal a regény megjelenése után Richard Mansfield megvásárolta az írótól a színpadra állítás jogát, és Thomas Russell Sullivannel együtt kezdték kidolgozni az adaptáció forgatókönyvét. A darabot a korban újítónak számító színpadi fény- és sminktechnikával készítették, hogy minél hangsúlyosabban tudják ábrázolni Dr. Jeckyll átalakulását. A sok munka elérte a hatását, a nézők rettegve nézték az előadást, és a székük karfáját, vagy a mellettük ülő kezét szorongatták, a sikernek pedig hamar híre ment, és egy évvel később már Londonban játszották a Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esetét. 1888-at írunk, ez az az év, amikor Hasfelmetsző Jack borzalmas rémtettei kezdetüket veszik az angol fővárosban, ami épp párhuzamosan zajlott a darab színpadi premierjével is.

Az eset kisebbfajta botrány robbantott ki, London rettegett a sorozatgyilkostól, páran pedig egyenesen úgy vélték – és a teória gyorsan terjedt – hogy a Stevenson művéből készült darab hatására vált szörnyeteg az emberből, aki egyre-másra végzett brutális módon a rossz hírű kerületek prostituáltjaival. A hisztéria odáig fajult, hogy a Scotland Yard a darabban Hyde-ot alakító színészeket is gyanúsítottként hallgatta ki, mikor pedig a készítőt, Richard Mansfieldet is bírósági perrel fenyegették, a hatóságok nyomására végül leállította a darab gyártását.

Spencer Tracy Dr. Henry Jeckyll szerepében

Egy populáris klasszikus

A Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esete ugyanakkor ennek ellenére már rég ott élt az emberek tudatában, amit jól bizonyít, hogy 1931-re már 24 különböző némafilmes adaptációja létezett, máig pedig mintegy 120 darab színpadi és filmes feldolgozást ért meg, a leghíresebb közülük talán az 1931-es Fredric March-féle verzió, ahol a kor neves színészét egyedi technikával alakították át Jeckyllből Hyde-á, de tíz évvel később Hollywood halhatatlan legendája, Spencer Tracy is magára öltötte a szerepet Victor Fleming, Ördög az emberben című filmjében. Ezzel együtt felsorolni is nehéz, milyen elképesztő hatást fejtett ki Stevenson kisregénye a popkultúrára, és az irodalomra, és gyakorlatilag a thriller, a krimi, a fantasy, a horror, de még a sci-fi műfajára is érezhető befolyással bírt.

A Dr. Jeckyll és Mr. Hyde különös esetéről megemlékeztek egy Tapsi Hapsi-rajzfilmben, készült belőle Nintendo-játék, számtalan paródia, rádiójáték, de karakterei megjelentek képregényekben is közvetetten (Stan Lee róla mintázta a Hihetetlen Hulkot) és közvetlenül (Alan Moore beleírta a Különleges emberek szövetsége című képregényébe), Mr. Hyde-ot pedig gyakorlatilag minden évben beválasztják a világirodalom, a filmművészet, és úgy alapvetően a popkultúra leggonoszabb teremtményei közé, ahol bátran együtt emlegethető Victor Frankenstein teremtményével, Bram Stoker vérszívó grófjával, vagy épp H. P. Lovecraft interdimenzionális szörnyistenségeivel.