Kovács Krisztián
2019. augusztus 14. | Becsült olvasási idő: 7 perc

7 képregényhős, akinek elkelne egy jó pszichológus

Tekintve, hogy idén mérföldkőhöz érkezett a Marvel filmes univerzum, a Végjáték nézése közben akaratlanul is eszembe jutott látva a terjedelmes csapatban felsorakozó Bosszúállókat, vajon mi szükségeltetett ahhoz, hogy azzá váljanak, akiknek mi megismertük őket? Arra jutottam – igaz, akkor még csak elnagyolva belegondolva – hogy nem igazán akad köztük olyan, akinek az életét ne egy közel végzetes, de mindenekelőtt nyomot hagyó trauma vitte volna abba az irányba, ami végül a Thanos elleni küzdelemben érte el végpontját.

Szélesebb spektrumon vizsgálva a képregényeket, szintén jól kirajzolódik a kép, hogy hiába a sokak szerint manapság is e gyerekes szórakozást nyújtó művészet (mekkora baromság), azt láthatjuk, hogy a képregényalkotók meglehetősen tudatosan éltek a lélektan eszközeivel, mikor új figuráikat megalkották, és a traumák, életvezetési és önbecsülési problémák gyakorlatilag minden fontos képregényhős életét megkeserítették, hogy aztán ezekből kiemelkedve válhassanak a mi kedvenceinkké. A folyamat pontos hátterével később külön cikkben foglalkozunk, most addig is nézzünk 7 képregényfigurát, akik számára kétségtelenül elkelne egy jó pszichológus.

Képregények és lélektan

Doctor Strange

A mágikus tanok mestere, a Föld legnagyobb varázslója sok tulajdonságában afféle ikerszemélyisége az egocentrikus Tony Starknak, azaz a Vasembernek. Míg azonban Stark egy szigorú apával ugyan, de végül kiegyensúlyozott gyermekkort tudhatott maga mögött, addig Strange-t már nyolcéves korában megpróbálta meggyilkolni későbbi nagy ellenfele Karl Mordo. Tulajdonképpen már arról is a gyermekkori tragédiák sora tehet, hogy Stephen Strange orvosnak állt, miután végignézte, ahogy húgát, Donnát felemészti a halálos kór, miután pedig a lány 19 évesen elhunyt, Strange személyisége gyökeresen megváltozott. Arrogánssá vált, lenézte környezetét, nyilván a gyászból, a veszteségből fakadó heves érzelmek hatására, gyakorlatilag páncélt vont maga köré, miután pedig közben a világ egyik legjobb idegsebésze vált belőle, mindez csak táplálta egocentrikus beállítottságát, ami emberi kapcsolatainak is gátat szabott. A végső fordulat végül egy autóbalesetnek köszönhetően érkezett el az életében. Olyan súlyos kézsérüléseket szenvedett, melynek hatására fel kellett adnia praxisát, miután pedig nem maradt senki, aki igazán törődött volna vele, az öngyilkosság határán vett csak tudomást az Ősvarázsló létezéséről.

Doctor Strange

Megtorló

Frank Castle a Marvel híresen jól kitalált antihőseinek egyike. Az egykori amerikai tengerészgyalogos, Bronz Csillaggal és Bíbor Szívvel kitüntetett vietnámi háborús veterán leszerelése után előbb kiképzőtisztként, majd kommandósként kereste a kenyerét, közben pedig igyekezett háborús tapasztalatait félretéve jó apává válni. Castle története talán az egyik legkeserűbb az összes képregényhős közül, hiszen családját a maffia belharca közepette a szeme láttára mészárolták le New Yorkban, a Central Park közepén. Innentől Castle életét egyetlen érzelem mozgatja, a düh. A gyászának első fázisába temetkező katona a gyilkolás nagymestere, irgalom nélkül, szenvtelenül végez a maffia minden egyes tagjával, aki csak az útjába kerül, és bár emberfeletti képességekkel nem rendelkezik, harctéri tapasztalatai, szigorú taktikai kiképzése, és tehetsége folytán olykor olyan érzése van az embernek, hogy valóban elpusztíthatatlan. Castle alapvetően meggyőzhetetlen, hajthatatlan személyiség, emiatt csapatjátékra zömmel alkalmatlan, egyetlen szilárd elve – miszerint minden rossznak vesznie kell – nem ad lehetőséget kompromisszumra, így számtalanszor tett ellenségévé olyan szuperhősöket, mint Pókember, vagy a Fenegyerek.

Megtorló

Rorschach

A maszkos igazságosztó minden idők kétségtelenül egyik legjobb képregényének, Alan Moore Watchmenjének egyik központi alakja. Bizonyos szempontból személyisége rokonjegyeket mutat a Megtorlóéval, jól körülhatárolható saját elvrendszerrel bír, kompromisszumra képtelen, ezt még követlenül halála előtt is kijelenti („Nem alkuszom meg. Még a végítélet kapujában sem.”), és meglehetősen nehéz és emellett súlyosan torzult, némileg pszichopata jegyeket mutató személyiség, amire nagyrészt gyermekkora determinálja. Rorschach egyszerű családból jön, anyja prostituált volt, a gyerek pedig végig kellett nézze, ahogy idegen férfiak adják egymásnak az otthoni hálószoba kilincsét. Emiatt persze számtalanszor gyúnyolták gyerekkorában, ő viszont csúnyán megtorolt minden gúnyos kijelentést, egy alkalommal kiharapott egy darabot az egyik fiú arcából. Walter Kovacs ráadásul meglehetősen torzult személyiségjegyeket mutat, folyton változó mintázatú maszkjára saját arcaként hivatkozik, igazi énjének pedig nem a hétköznapi, hanem az álruhás alakját tekinti, amivel mintegy el is zárkózik attól a személytől, akinek valójában született, és egy ponton egy korábbi ügyét felemlegetve be is vallja: „Ami Walter Kovacsból megmaradt, az ott halt meg a kislánnyal együtt. Azután csak Rorschach maradt.”

Rorschach

Deadpool

Dacára a karakter elképesztően morbid humorának valójában rendkívül sérült személyiség, akit egyaránt sújtanak fizikai és lelki deficitek. Deadpoolról megoszlanak a vélemények a képregényrajongók körében, vajon hősnek, vagy antihősnek számít-e, és miután deviáns viselkedésének hála képtelen beépülni az X-Men soraiba, valamint módszereiben jó adag öncélúság fedezhető fel, és kompromisszumra ugyanúgy képtelen, akárcsak a fentebb említett Megtorló és Rorschach, én inkább az antihős kategóriába sorolnám, hiába keresi olykor görcsösen az igazságot. Ez az igazság azonban a legtöbb szuperhőssel szemben egy jóval szubjektívebb igazság, vagyis Deadpoolt sajátos elvrendszer hajtja, melyben olykor képtelenség ép ésszel logikát találni. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a Farkastól „lopott” képessége, vagyis a teljes regenerálódás is végeredményben a harcban van csupán segítségére, ám hosszabb távon mentális zavarokat okoz egy olyan testben élni, melynek nincsenek korlátai, és mely gyakorlatilag a halálnak is képes ellenállni. Deadpool esetében vélhetően a pszichológus kevés lenne, hiszen ő maga minden olyan tézisből képes viccet csinálni, mely nem illeszkedik szorosan saját világába. Vélhetően nem lenne ez másképp a pszichológiával sem.

Deadpool

Lex Luthor

Luthor leginkább egy Arthur Conan Doyle-féle Sherlock Holmes történetre hajazó gonosztevő, mintha csak James Moriarty, a mesterbűnöző reinkarnációja lenne képregényes keretek közt. Luthor szuperképessége, akárcsak Moriarty esetében, az elképesztő intelligencia, mely zseniális üzleti érzékkel párosul. Luthor eredettörténetét, ahogy megannyi, a képregény aranykorában született karakterét, többször is átírták az évtizedek során, és számomra ennél fogva nem is az eredeti történetszál, inkább egy későbbi variáció tűnik logikusnak későbbi személyiségére nézve. Ebben a történetben Luthor szülei a passzív és a fizikai agresszió börtönében tartották gyermeküket, egészen kicsi korától haszonszerzésre használva emberfeletti szellemi képességeit. A fiú abban a tudatban nő fel, hogy ő csupán eszköz, ezért nem is csoda, hogy legtöbb felnőttkori kapcsolatában tárgyiasítva jelennek meg az őt körülvevő emberek. Ezt az eredettörténetet figyelembe véve találunk némi hasonlóságot közte, és legnagyobb ellenfele, Superman közt, ám míg utóbbit szeretetből „taszították” ki, addig Luthort csupán a szülők önös érdekes száműzte a családon kívülre. Ugyanakkor Luthor, igaz, szintén puszta önzésből, felajánlja együttműködését Supermannak, az ellentétet pedig éppen az szüli, hogy Superman, undorodva Luthortól, elutasítja azt.

Lex Luthor

Spider Jerusalem

A Transmetropolitan című kultikus, politikai és társadalomszociológiai szálakkal átitatott, cyberpunk beütésű képregény főhőse olyan, mintha egy Hunter S. Thompson regényből lépett volna ki. A szarkazmusban, dohányfüstben tobzódó, mocskos szájú lázadó, és egyben kábítószerfüggő gonzó újságíró, aki öt éves, önként választott vidéki remetésége után tér vissza a városba, hogy megküzdjön a mindent átható intézményesített politikai korrupcióval. Jerusalem egy a megszokottól egészen eltérő szuperhős, akit lényének egyes momentumaiért merek mégis annak titulálni (pl. a gyermekek védelme iránti elkötelezettség), hiszen, ahogy a legtöbb hős, ő is hisz egy egyetemes, és követendő igazság létezésében. Jerusalem alakja mintegy keresztmetszetét is adja a politikai hatalmakkal szembenálló kisember örökös harcának, egyfelől minden erejével az igazságot kutatja, másfelől elkeseríti a tény, hogy az emberek, akiket tájékoztat, mennyire szenvtelenek a hatalom túlkapásaival, vagy visszaélésével szemben. A legérdekesebb tényt mégis szerkesztője mondja róla, mikor kijelenti, hogy Spidert gyűlölni kell, hogy újságíróként igazán ki tudjon teljesedni, a feléje irányuló utálat működik nála katalizátorként.

Spider Jerusalem

Joker

Nehéz kihagyni egy a képregénykaraktereket a pszichológiával összekötő listáról Batman legfőbb ellenségének alakját. Joker tankönyvi pszichopata, bűntudat nélküli manipulatív és durva személyiség, aki láthatóan tökéletesen élvezi azt, amit tesz, a karakterében lakozó káosz pedig éppen az ellentéte minden társadalmi normának, és elvi logikának. Joker külső megjelenése már maga egy szimbólum. A bohóc eleve egy olyan alak, melyből általában két véglet él, a szomorú, és a boldog, és Joker éppen ezt testesíti meg. Nevet, miközben körülötte mindenki sír, megintcsak alátámasztva az antiszociális személyiségzavar vonásait. Hogy tettei és törekvései mögött világos célok állnak, nem csak pontosan kidolgozott tervei, és terroristaakciói, merényletei hívják fel a figyelmet, de az a gondolat, mikor arról beszél, hogy ő nem más, mint tükör a társadalomnak, ezzel mintegy Carl Gustav Jung által Árnyéknak nevezett autonóm résszemélyiséget csalva felszínre. Azért is számít talán gotham-i alvilág legszörnyűbb és legfélelmetesebb gonoszának, mert Joker nem önmagáért, vagy a nyereségvágy kedvéért teszi, amit tesz, ő a teljes társadalmat akarja eltörölni, átformálni, annak talapzatát a politikai és gazdasági rétegekben megbontva.