Kovács Krisztián
2021. május 12. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A képregényponyva, amit a Star Wars le sem tagadhat, George Lucas mégis megtette

Jómagam a 90-es éveket, vagyis általános iskolás korom nagyobbik részét a képregények bűvöletében töltöttem, számolatlanul hordtam haza a buszmegálló melletti újságárustól az anyámtól kapott pénzen vásárolt, havonta megjelenő Semic Interprintes lapokat, Pókember, az X-Men, Robotzsaru, vagy Superman és Batman kalandjait tartalmazó, rossz minőségű papírra nyomott darabjait. Azt gondoltam, ennél nincs is tovább, a DC és a Marvel a lehető legtöbb, amit képregény címszó alatt elkövethet alkotó ember. Aztán valahogy – őszintén szólva, már nem emlékszem, pontosan miként – megismerkedtem egy sor Kockás magazinnal, és rajta keresztül a francia és belga képregények szemkápráztató világával.

Ha azt kérdezitek, miért vagyok rajongója a kissé bugyutácska történetekkel, és elavult sci-fi toposzokkal operáló Valerian & Laureline képregényeknek, elég, ha annyit felelek, az egyik örök kedvenc sci-fi filmem a Tiltott bolygó, a fiatal Leslie Nielsennel a főszerepben 1956-ból. Nem tudom, honnan hozom magammal a feltétlen rajongást a retró sci-fi történetek iránt, de engem a mai napig ugyanúgy szórakoztat Thomas Pynchon posztmodern agymenése, David Foster Wallace művészi körülményessége, ahogy Isaac Asimov gyakorlatilag gyerekeknek íródott Űrvadász-ciklusa is. Tudom, furcsa kettősség, de ha ez nem lenne, az ectopolis.hu sem szólhatna ennyi mindenről. És vélhetően nem született volna cikk a valaha volt egyik legnépszerűbb francia sci-fi képregényről sem.

Valerian & Laureline

Hamisítatlanul francia

Tudom, idehaza a francia képregények világát javarészt Asterix & Obelix, no meg Lucky Luke jelenti, és bár ezek a figurák is alkalomadtán elszórakoztatnak, mégis messze esnek azoktól a valóban szenzációs, és műfajformáló remekektől, melyek miatt a francia képregényipar ott van a világ elitjében. Tudom, persze, a Marvel-filmuniverzum sikere ismét ráirányította a fókuszt a cég képregényire, melyeken a kultusz eleve felépült, és révbe ért, és talán ennek hatására az érdeklődés mechanizmusa is elkezd úgy működni, mint annak idején a Harry Potter sikerének kapcsán. A varázslótanonc története tökéletes belépőirodalom volt, és javaslom mindenkinek, ha tetszik A csodálatos Pókember, a Prédikátor, vagy az Y – Az utolsó férfi, akkor itt az ideje kiterjeszteni a horizontot.

Merthogy érdemes. Az Alejandro Jodorowsky és Moebius együttműködéséből született Incal egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az európai képregény bőven felér tengerentúli társaival, a Blacksad pedig egyenesen túl is szárnyalja már azt. El sem hinnétek, hogy bár idehaza még mindig alig-alig jelenik meg magyarul francia képregény (bár egyre több szerencsére) odakint hihetetlen módon virágzik az ipar.

A francia képregény ízre egészen más, mint a megszokott amerikai stílus, nem kapkod, nem nagyzol, nagyívű történeteket alkot, melyek olykor hosszú-hosszú évtizedekig futnak alig két tucat számot megjelentetve, mégis jóval koherensebb egészet alkotnak, mint a Marvel, vagy a DC sorozatai. Ebbe a sorba illeszkedik a Valerian & Laureline, mely 1967-től 2010-ig jelent meg időszakosan, összesen 21 kötetet megélve, és melynek kiadását részletekben a néhány éve új életre kapó Kockás magazin kezdte meg.

Valerian & Laureline

Képregényponyva, de annak kiváló

Nem tudom, létezik-e ez a fogalom, de most tegyük fel, hogy igen, a Valerian pedig ennek tökéletesen megfelel. A két téridő ügynök kalandjait bemutató közel 50 oldalas kötetek látszólag fittyet hánytak a tudomány fejlődésére, és ezáltal a sci-fi irodalom változásaira, és sokkal inkább visszanyúltak a XX. század eleji, Jules Verne és H. G. Wells nyomán kisarjadó sci-fi kalandok világához. Az alkotópáros, a már gyerekkorukban is kitűnő barátságot ápoló Jean-Claude Mézières és Pierre Christin alighanem jól döntött, mert ezáltal nem volt semmi, ami fantáziájuknak gátat szabhatott volna, a Valerian pedig nem csupán az ötletekkel bánt rendkívül szabadon, de sikeresen kacsintott ki más műfajok felé is.

Ne gondoljuk azonban azt, hogy Jean-Claude Mézières és Pierre Christin közel negyven évig futó sorozata ettől a legcsekélyebb mértékben is öncélúvá vált volna, hiszen önmagában mindennek megvolt a logikája saját világán belül, ráadásul, ahogy haladt előre a sorozat, úgy érintett egyre komolyabb témákat, hűnek maradva saját hangjához.

A pusztán a jó és a rossz harcáról szóló történetek kibővültek politikai, szociológiai, néprajzi, vagy épp ökológiai szálakkal, és miután a Valerian egyébként is főleg a fiatalabb generációkhoz szólt, ezáltal tudattalanul képes volt átadni valamit az olvasóknak a világunkat működtető mechanizmusok hátteréről.

Valerian & Laureline

Sci-fi, pont, ahogy szeretem

Ahogy fentebb is írtam, a Valeriantől nem kell tudományos és technológiai fejtegetéseket, mindfuck sztorikat, vagy a műfaj megújítását várni, olyan ő, mint a sajtburger, ami ahhoz kell, hogy épp ne maradj éhesen. Számtalan sablont érint, van itt minden, időutazás, üresbolygó-elmélet, csillagközi utazások, idegen fajok, politikai cselszövések, multiverzumok, naprendszereken átívelő kalandok és nyomozások a lehető legegyszerűbb, mégis igencsak szórakoztatót formában.

A francia képregény legnagyobb erénye számomra mindig is maga a rajz volt. Az olykor kissé elnagyolt, sablonkövető amerikai képregényekkel szemben a rajz itt mindig rendkívül színes, részletes és aprólékosan kidolgozott, az egész képnek lelke van, mondhatni lélegzik, egy valódi festmény benyomását keltve, melyből sokkal erőteljesebben érződik az adott történet atmoszférája is.

A Valerian ennek prototípusa – bár kezdetben igencsak karikatúraszerűen indultak a kötetek, nagyjából a negyedik-ötödik történet táján az egész megtalálta a maga hangját – hiszen rávilágít, hogy itt messze nem a történet maga a fontos, a rajz önmagában is elvinné a hátán az egészet. És ez számtalan francia és belga képregénynél megfigyelhető, mindegy, hogy a Moebius-féle Blueberry hadnagy kalandjairól, vagy éppen Philippe Druillet szürreális agymenéseiről beszélünk.

Valerian & Laureline

Éljen a Kockás!

Ahogy az írásomból nyilván kitűnik, a Valerian persze messze nem tökéletes, sőt, történetét, vázát, vagy karaktereit tekintve meglehetősen távol áll tőle, de mégis annyira szórakoztató, hogy képtelen vagyok ezt felróni neki. És nem csak én vagyok így ezzel, hiszen ne feledjétek, hogy a popkultúra több tucat termékét sorolhatnánk fel, mely ha csekély mértékben is, de merített Valerian ezerszínű világából.

Elég, hacsak a Riddick-filmekre, vagy Az ötödik elemre gondolunk, de hogy ne menjünk messzebb, ott van mindjárt George Lucas és a Csillagok háborúja, mely több ponton is gyanús áthallásokat mutat a téridő ügynökpáros történetével. Lucas persze sosem erősítette meg – sőt, inkább igyekezett elhatárolódni tőle -, hogy vizuális ötleteket kölcsönzött volna a francia sorozatból, de egyik-másik áthallás enélkül is meglehetősen gyanús egybeesésre vall.

Akad itt a Millenium Falconra hasonlító űrhajó, Watto-hoz hasonló szárnyas lények, Laureline aranybikiben, Han Solo-hoz hasonlóan jégtömbbe fagyasztott Valerian, Jabba palotájának tökéletes mása, és még sok egyéb. Bár az alkotók megpróbálták felvenni a kapcsolatot Lucas-szal, végül az ilyenkor szokásos plágiumbotrány, és kártérítési pereskedés helyett rendkívül intelligens és stílusos módon saját terepükön intettek be neki, ahogy az alábbi képen is látszik.

Valerian & Laureline

Sajnos magyarul alig-alig érhető el Valerian történet, pedig már csak popkulturális hagyatéka és kultikus státusza miatt is megérdemelné. Szerencsére a Kockás magazin igyekszik behozni némi lemaradást, és bár sajnos így nem önálló kötetben érkeznek hozzánk a téridő ügynökök történetei, adjunk hálát, hogy egyáltalán olvashatjuk őket magyarul. Ugyanakkor néhány éve gyűjteményes kötetben, angolul is újra kiadták Valerian történeteit, amerikai könyrendelő oldalakról pár ezer forintért gyönyörű, keményfedeles kiadásban beszerezhetőek. Ha szeretnétek nosztalgiázni egyet egy felhőtlen sci-fi kalanddal, nem hiszem, hogy létezik jobb választás Valerian és Laureline retro történeteinél. Ha George Lucas-nak bejött, nekünk miért ne jönne be?