Kovács Krisztián
2019. június 12. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A mindent kiforgató képregénykirály – Az 5 legjobb Alan Moore képregény

Alan Moore a csicsás ékszereivel, gyűrűi tömkelegével, extrém öltözködésével, hosszú hajával, és még hosszabb, már őszülő szakállával, mogorva arckifejezésével maga a modern képregényirodalom rocksztárja, akitől mindenki tanult egy kicsit, akinek merészségét, egyéni látásmódját és hangját számtalan utód próbálta utánozni, és még többen igyekeztek meríteni belőle, idén betölti 65. életévét, és noha pályája minden bizonnyal túl van a legfényesebb időszakán, olyan elementáris hatást gyakorolt a képregényiparra, hogy amellett nem lehet csak úgy elsétálni.

Moore különlegességét talán az adja, hogy a nyilvánvaló képregényes hatásokon túl – ahogy tette azt Frank Miller is például – számtalan világirodalmi előképhez nyúlt, kezdve William S. Burrougs, a beatirodalom fenegyerekének művein át egészen a posztmodern legegyedibb hangjának tartott Thomas Pnychonig, de ugyanígy érződik művészetén Michael Morcock, vagy Stephen King is. És itt a lényeg, Moore valóban művész, nem egyszerű megélhetési iparos, ami az ő keze alól kikerül, nagy valószínűséggel nyomot hagy a piacon, úgyhogy íme a mi 5 kedvencünk a mester komor, mégis ezerszínű műhelyéből.

Alan Moore Forrás: cbc.com

Watchmen – Az őrzők

Mivel is kezdhetnénk, ha nem Moore műfajformáló művével, mely egyszerre forgatta ki az addigi szuperhősdivatot, és frissítette fel a zsánert, mindezt egy ezerszínű, és számtalan réteggel és szerteágazó szimbólumrendszerrel rendelkező alternatív univerzumba helyezve. Nem hiába a Hugo-díj, elsőként a képregények közt, és a betonbiztos hely minden idők száz legjobb angol nyelvű regényének listáján. A Dave Gibbons-szal közös munka a modern képregény abszolút csúcsteljesítménye, már-már új, felmagasztaló jelzőt követelő alkotás, és mintegy annak határa, mikor kezdte az irodalom igazán komolyan venni a képregényeket. Tipikusan az a történet, melyet évente-kétévente érdemes újraolvasni (szerencsére a Fumax Kiadónak hála gyönyörű gyűjteményes kötetben), mert az ember még sokadszorra is képes valami újat, valami finomat, valami egyedit felfedezni benne, frissességéről pedig sokat elmond, hogy hihetetlen kimondani, de idén már 33 esztendős lesz, ami egyáltalán nem érződik rajta.

Watchmen – Az őrzők Forrás: wallpapersafari.com

A pokolból

Moore óriási tehetsége abban is rejlik, hogy meglévő történelmi tényeket, és rejtélyeket képes felhasználni, és továbbszőni úgy, hogy egyetlen pillanatig sem kételkedünk benne, mindaz nem úgy történt a valóságban, ahogy ő megírta. Jó példa erre az eredetileg a Taboo horrorantológiába szánt From Hell, vagyis A pokolból című történet, mely Hasfelmetsző Jack alternatív sztoriját meséli el nekünk a megszokott, kliséktől mentes komor atmoszférával. Az Eddie Campbell fekete-fehér rajzain át megelevenedő történetet át és átszövik a politikai és gazdasági intrikák szövevényes szálai, ráadásul egy igazán meghökkentő és eredeti magyarázatot ad a valóságban soha el nem fogott gyilkos kilétére, és a kriminalisztika tudományának egyik legnagyobb rejtélyére is. Letaglózó erejű összeesküvés-történet, mely közel 600 oldalon át hömpölyög, és minden egyes oldaláról a Moore-tól megszokott mesteri társdalomkritika árad.

A pokolból Forrás: fandomfactory.com

V mint Vérbosszú

Egy újabb, igazi klasszikus az 1982 és 1988 közti időből, mely Moore és a rajzoló, David Lloyd elképesztő együttműködéséből született. A diktatúra fenyegetése alatt sínylődő Egyesült Királyság, és a magányos forradalmár harcának krónikája olyan, mintha George Orwell 1984-ének grafikus továbbgondolása lenne, ám még annál is mélyebb, bizarrabb, és megkapóbb. A fickció ködén át is tűpontos kép az elnyomás alatt élő emberek, és a hatalom eszközeivé váló polgárok lelki világáról, elnyomásról, bátorságról, vívódásról, és az élet és a szabadság értékéről. Olyan időtálló disztópia, melyet a Watchmenhez hasonlóan nagyon nehéz úgy olvasni, hogy önkéntelenül is ne keresnénk benne aktuálpolitikai összefüggéseket, ennélfogva aktualitása szinte örökérvényű. Rendkívül intelligens, és irodalmi alkotás, számtalan filozófiai kikacsintással, emiatt talán az egyik legnehezebb és legmegterhelőbb olvasmány a Moore-műhely termékei közül, ám minden egyes ráfordított percet sokszorosan meghálál.

V mint Vérbosszú Forrás: thepopculturestudio.com

Különleges Úriemberek Szövetsége

Talán mindenkinek beugrik a legendás Sean Connery pályafutásának legutolsó filmje, A szövetség című borzalom, nos, íme a mű, mely azt a filmet ihlette. Nyugalom, a kettőnek szerencsére az alapötleten túl semmi köz egymáshoz, a film egy fércmű, Moore alkotása pedig maga a tömény zsenialitás. Moore és a rajzoló Kevin O’Neill műve egy viktoriánus Anglia különleges szupercsapatának története, akik egy világrengető elnyomás ellen veszik fel együttes erővel a harcot. A sztori telis-tele van popkulturális és világirodalmi utalások armadájával, személyes kedvencem, és talán a Moore-életmű egyik legszórakoztatóbb fejezete, mely ugyanúgy nem mentes a társadalomkritikától és a humortól, ahogy a mester korábbi és későbbi művei sem. Elmebeteg karakterek, jóleső ötletparádé, egy elsőre talán némileg meghökkentő rajzstílusba ágyazva, megintcsak a történelem fontos mozzanatainak kicsavarása, és megcsócsálása.

Különleges Úriemberek Szövetsége Forrás: www.midnightfreemasons.org

Swamp Thing

Tudom, a legtöbben hiányolni fogják a listáról a Brian Bolland rajzaival kiegészült Batman-történetet, A gyilkos tréfát, de én a magam részéről most egy olyan sztorit húzok elő, amit idehaza kevesebben ismernek, hiszen egyáltalán nem jelent meg magyarul. Ez a Mocsárlény története, melyen Moore 1983 és 1987 között dolgozott több turnusban, történetét pedig többek közt Stephen R. Bissette és Rick Veitch rajzai egészítették ki. Moore akkoriban kezdett dolgozni beugróként a különös figura történetén, mikor még neve viszonylagos ismeretlenségben leledzett, bőven a Watchmen elsöprő sikere előtt, mely gyakorlatilag rocksztárt csinált belőle. Moore volt az, aki eredettörténetet adott az egyébként meglehetősen gyermetegnek tűnő lénynek, akit ettől kezdve vett igazán komolyan a szakma, és ami nem elhanyagolható, hogy a számtalan, ezidőtájt nekiítélt díjnak hála a korábban meglehetősen veszteséges sorozat eladási mutatói is emelkedtek. Sötét, bizarr, mégis különösen emberi történet ez, és érdekes látni benne a szárnyait próbálgató Moore későbbi vezérmotívumainak kezdeti megjelenését.