Kovács Krisztián
2021. június 1. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Alternatív panelek – 7 képregény, mely újragondolta a történelmet

Megoszlanak a vélemények róla, vajon az alternatív történelmi regények egészen pontosan milyen zsánert is képviselnek a szórakoztatóirodalmon belül. Egyesek szerint valójában történelmi regényekről van szó, mások nemes egyszerűséggel a sci-fihez sorolják őket, akkor is, ha a megváltozott társadalmi viszonyokon kívül tulajdonképpen semmiféle tudomány- vagy technológiai fejlődéssel kapcsolatos utalás sem található bennük. Egy dologban azonban egyetért a két tábor: újrateremteni a történelmet izgalmas vállalkozás.

És nem csupán az irodalomban, de a kilencedik művészet darabjaiban is, a képregények ugyanis még – bár kevesebbet bíznak a fantáziára – képi világuknál fogva plusz dimenzióba képesek eljuttatni a mi-lett-volna-ha kérdéskörét, és nem hiába, ebbe a területbe már a képregényszakma olyan kiválóságai is belekóstoltak, mint Alan Moore, Warren Ellis, vagy Mark Millar, és nem feledkezhetünk el arról sem, hogy az egyetlen képregény, mely bekerült minden idők 100 legjobb angol nyelvű műve közé, éppen azon alkotások sorából került ki, melyek újragondolták a történelmet.

Képregények és alternatív történelem

V mint Vérbosszú

Vérbeli klasszikus az 1982 és 1988 közti időből, mely Alan Moore és a rajzoló, David Lloyd elképesztő együttműködéséből született. A diktatúra fenyegetése alatt sínylődő Egyesült Királyság, és a magányos forradalmár harcának krónikája olyan, mintha George Orwell 1984-ének grafikus továbbgondolása lenne, ám még annál is mélyebb, bizarrabb, és megkapóbb. A fikció ködén át is tűpontos kép az elnyomás alatt élő emberek, és a hatalom eszközeivé váló polgárok lelki világáról, elnyomásról, bátorságról, vívódásról, és az élet és a szabadság értékéről. Olyan időtálló disztópia, melyet a szintén Moore által írt Watchmenhez hasonlóan nagyon nehéz úgy olvasni, hogy önkéntelenül is ne keresnénk benne aktuálpolitikai összefüggéseket, ennélfogva aktualitása szinte örökérvényű. Rendkívül intelligens, és irodalmi alkotás, számtalan filozófiai kikacsintással, emiatt talán az egyik legnehezebb és legmegterhelőbb olvasmány a Moore-műhely termékei közül, ám minden egyes ráfordított percet sokszorosan meghálál.

V mint Vérbosszú

Ministry of Space

Warren Ellis, a Transmetropolitan írójának egyik kevésbé ismert története is eljátszadozik a mi-lett-volna-ha kérdéskörével, egészen a második világháború záróetapjáig repítve vissza az olvasót. A lenyűgöző retrofuturisztikus ábrázolásmódon át egy olyan világba kapunk felvillanó epizódokon át bepillantást, melyben a nácik tudósait, és tudományos eredményeit nem az amerikaiak, hanem a britek vették magukhoz a háború lezárultát követően, így az űrkorszak beköszöntével az Egyesült Államok, és a Szovjetunió messze kullogott Nagy-Britannia nyomában. A Ministry of Space nagymértékben támaszkodik a sci-fi aranykorának Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, vagy Robert E. Heinlein fémjelezte megközelítéséhez, ugyanakkor felfedezhető benne Tom Wolfe regényének, Az igazaknak hatása, akárcsak a Tom Hanks főszereplésével készült Apollo 13 című filmnek is, egy mű, melynek igazi erejét nem az epizódokból épülő története, se nem a főszereplője, sokkal inkább a hangulata, és nosztalgikus képi világa adja.

Ministry of Space

Superman: Red Son

Mark Millar gondolt egy merészet, és a DC Elseworlds című világába írt egy háromrészes történetet, melyben elképzelte, mi lett volna, ha Superman nem Kansasban, hanem Ukrajna egy távoli mezején ér földet, mikor szülei a Földre küldték a Krypton pusztulása után. Így a kis Kal-El a Vasfüggöny másik oldalán állna az igazság szolgálatába, az Egyesült Államok pedig, felkészülve arra, hogy vesztes félként zárhatja a hidegháborút, szövetkezik Lex Luthorral. Millar rövid szériája igazi ötletbörze, számomra, aki sosem kedvelte Superman mindenható karakterét, ebben a formában egészen elfogadhatóvá teszi a szuperhőst. A Red Son a DC egyik üde színfoltja, mely kiválóan beszél az idealizmus torzulásáról a háttérben munkálkodó rendszer észrevételen manővereinek hatására, a környezet meghatározó szerepéről a személyiségfejlődésben, mindezt letisztult képi világgal, ami úgy emelkedik ki a DC felhozatalából, hogy stílusát tekintve tökéletesen belesimul a kiadó többi kiadványa közé.

Superman: Red Son

Baker Street

Ha nem mond semmit a képregény címe, az vélhetően nem a te hibád, Gary Reed és Guy Davis műve 1989 és 1991 között futott, és Reed saját kiadójánál, a michigani illetőségű Caliber Comics-nál jelent meg. A tíz epizódból álló történet szintén egy érdekes alternatívát kínál a XX. század történelmére, itt ugyanis a második világháború egyszerűen nem történt meg, emiatt a XIX. végi viktoriánus korszak berendezkedése, értékei és hagyományai a XX. század végén is élnek, persze némileg átalakulva, Sherlock Holmes pedig egy a néhai Hasfelmetsző Jack ténykedésére kísértetiesen hasonlító gyilkosságsorozat nyomába ered. Reed és Davis műve kiválóan keveri össze jelenkorunk ismerős alakjait a viktoriánus London sokat olvasott karaktereivel, ráadásul a rendkívül letisztult rajzoknak köszönhetően a kombináció egyetlen pillanatig sem tűnik idegennek, és bár maga a nyomozás kevésbé részletes, mint mondjuk a From Hell esetében, és a karakterek sem annyira emlékezetesek, mégis egy független kiadó rendkívül üde színfoltjává válhatott a sorozat, mely később több gyűjteményes kötetben is napvilágot látott.

Baker Street

Ignition City

Ismét a zseniális Warren Ellis az író, aki Gianluca Pagliarani mesteri, pasztellárnyalatú rajzaira írta meg 2009-ben az egyik legjobb steampunk képregényt. Bár a zsáner meglehetősen szűkre szabott, és manapság már igen kevés kiemelkedő történetet szül (ezek egyike magyar), Ellisnek a fantasy, és a sci-fi toposzait sikerült olyan kiválóan keverni, hogy az öt részes sorozat minden képkockája izgalmasnak hasson, ami persze sokat köszönhet Pagliarani kiemelkedő rajztechnikájának. A történet 1956-ban indul, a visszaemlékezések szerint a második világháborút egy a Marsról érkező invázió szakította meg, az űrutazás később aztán mindennapossá vált, a történet pedig egy az utolsó űrkikötőbe, Ignition Citybe érkező nő sztoriját követi, aki elhunyt apja halála ügyében nyomoz. Ellis műve olyan kiválóságokat idéz meg, mint Fritz Lang Metropolisa, a 20-as, 30-as évek ponyvamagazinjai, és Ray Bradbury novellái.

Ignition City

Templar, Arizona

Az eddigiektől talán némileg elüthet a furcsa címre hallgató, Templar, Arizona képregény, mely a többiekkel ellentétben nem nyomtatott, hanem webes verzióban látott napvilágot, és amit Charlie Trotman, a független Iron Circus Comics alapítója és tulajdonosa egy személyben írt és rajzolt 2005-től kezdődően egészen 2014-ig. Trotman műve az egyik legfurcsább képregény az utóbbi 10-15 évben, egy alternatív valóságban létező Templar nevű városka és lakóinak krónikája, egy városé, mely semmiben sem hasonlít mindarra, amit megismertünk. Szokatlan mű, kiváló, és humoros párbeszédekkel, melyen érződik Terry Pratchett és Neil Gaiman hatása, és ami mégis képes egyedivé válni. Olykor önfeledt, olykor kifejezetten mély történet, melyet Trotman még a Kickstarter elterjedése előtti időben volt képes független közösségi finanszírozással elkészíteni.

Templar, Arizona

Watchmen – Az őrzők

Mivel is zárhatnánk, ha nem Moore műfajformáló művével, mely egyszerre forgatta ki az addigi szuperhősdivatot, és frissítette fel a zsánert, mindezt egy ezerszínű, és számtalan réteggel és szerteágazó szimbólumrendszerrel rendelkező alternatív univerzumba helyezve. Nem hiába a Hugo-díj, elsőként a képregények közt, és a betonbiztos hely minden idők száz legjobb angol nyelvű regényének listáján. A Dave Gibbons-szal közös munka a modern képregény abszolút csúcsteljesítménye, már-már új, felmagasztaló jelzőt követelő alkotás, és mintegy annak határa, mikor kezdte az irodalom igazán komolyan venni a képregényeket. Tipikusan az a történet, melyet évente-kétévente érdemes újraolvasni (szerencsére a Fumax Kiadónak hála gyönyörű gyűjteményes kötetben), mert az ember még sokadszorra is képes valami újat, valami finomat, valami egyedit felfedezni benne, frissességéről pedig sokat elmond, hogy hihetetlen kimondani, de idén már 33 esztendős lesz, ami egyáltalán nem érződik rajta.