Kovács Krisztián
2021. február 10. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Ilyen volt az, amikor Moebius Marvel-szuperhősöket rajzolt

Jean Giraud, azaz bizonyos munkáihoz használt és jól ismert művésznevén Moebius immáron lassan kilenc éve nincs köztünk, alakjáról és jelentőségéről sokat elárul, hogy olyan kiválóságok emlegetik a francia képregényirodalom trónján, mint Federico Fellini vagy a 2018-ban elhunyt Stan Lee. Ő az, aki a francia képregény szárnyalásának egyik legfontosabb elősegítője volt, hatásáról és stílusáról generációk emlékeznek meg, és bár a kiváló művész a francia, a belga, és lényegében az egész európai képregénypiacon már ismert névnek számított, mégis az 1980-as években megpróbálkozott betörni az Egyesült Államok akkoriban még bizonyos esetekben kifejezetten kirekesztő képregénypiacára is.

Moebius nevéhez olyan művek fűződnek, mint az Incal, a Blueberry, az Arzach, az Airtight Garage, vagy a The Long Tomorrow, de ő működött közre a Pannónia Filmstúdióban készült Az idő urai című rajzfilm konceptvázlatai kapcsán, jellegzetes, semmihez sem hasonlító stílusa pedig máig népszerűvé teszi örökérvényű műveit. Giraud egész életében élénk érdeklődést mutatott az amerikai képregények iránt, noha vélhetően saját szerzői hangját még véletlenül sem adta volna fel az érvényesülésért, de végül az 1980-as évek közepén tett egy kísérletet, hogy nevét a tengerentúlon is megismerjék.

Moebius és a Marvel szuperhősök

A Starwatcher Comics

Jean Giraud 1983-tól másfél éven át Tahitin élt, ekkoriban alapította második kiadóját, hogy ezáltal megfelelően el tudja különíteni karrierjének két énjét, Jean Giraud-t és Moebiust, így a korábbi kiadónál maradtak pl. a Blueberry című westernképregény jogai, míg a másikkal tervezte saját szerzői albumai megjelentetését. Ez utóbbi kapcsán nem is feltétlenül komplett képregényekben gondolkodott, sokkal inkább művészi nyomatokban, plakátokban, olyan önálló művészi képekben, melyek önmagukban is értékesíthetők lennének. Aztán Moebius tett egy látogatást az Egyesült Államokban, ahol többek közt a Marvel kiadó főnökeivel is találkozott, miközben meglátogatta a grafikusok stúdióját, de még a LucasArts-nál is tett egy kitérőt, és találkozott George Lucas-szal.

A legenda szerint, mikor Jean Giraud-ként mutatkozott be, senki sem reagált, amikor viszont azt mondta, ő Moebius, az emberek állítólag felpattantak az asztal mellől, hogy kezet rázzanak vele.

A Moebius név az Egyesült Államokban sem csengett ismeretlenül, köszönhetően az 1977-es alapítású Heavy Metal képregénymagazinnak, mely nagyban támaszkodott francia elődje, a Metál Hurlant lapszámainak újdonságaira, utóbbi lap pedig létét nagyrészt épp Moebiusnak köszönhette, a népszerűséget pedig csak tetőzte, amikor 1981-ben egy kanadai-amerikai koprodukcióként a Heavy Metal egész estés, epizodikus rajzfilmként is megelevenedett. Moebius az akkori amerikai fogadtatás kapcsán azt gondolta, talán ez lehet az újabb meghódítandó piac, így végül Tahitiról az Egyesült Államokba helyezte át a székhelyét, és feleségével karöltve alighogy megérkezett Kaliforniába, létrehozta saját, immáron harmadik kiadóját, mely a Starwatcher Graphics nevet kapta.

Jean Giraud, azaz Moebius

Találkozás Stan Lee-vel

Kiderült azonban, hogy Los Angelesben nem is annyira egyszerű boldogulni, különösen úgy, hogy Giraud nem igazán ismerte az ottani piaci viszonyokat. Így aztán a San Diego-i ComicCon-on 1985 nyarán felvette maga mellé Jean-Marc és Randy Lofficiert, akik hozzá hasonlóan franciák voltak, de évek óta az Egyesült Államokban éltek, és otthonosan mozogtak az ottani képregénypiaci szokások közt. A Lofficier-házaspár jól ismerte a Marvel Comics akkori főszerkesztőjét Archie Goodwint, akiről azt tartották, hogy kifejezetten szeret kísérletezni (az ő nevéhez fűződik az első afro-amerikai szuperhős, Luke Cage, aki önálló sorozatot kapott 1972 júniusában), így megpróbálták meggyőzni, hogy készítsenek utánnyomásokat a Heavy Metal magazinokból, melyek végül egészen tisztességes hosszúságú sorozatot értek meg 1987 és 1994 között.

Bár Moebius szigorúan tartotta magát a karrierje két énje közti feltüntetett különbségek állandó hangsúlyozásához, a Marvel biztatására úgy döntött, a piac adottságai miatt nem érdemes összezavarni az olvasókat, így ezt követően bármilyen amerikai megjelenés kapcsán a tengerentúlon sokkal ismertebb Moebius név állt a borítókon.

Ekkoriban futott össze egy képregényfesztiválon Stan Lee-vel, aki akkoriban már mondhatni korlátlan úrnak számított a Marvelnél, ellenben temérdek vezetői feladata miatt már ritkán jutott ideje újabb történetek kiagyalására. Lee dobta fel az ötletet Moebiusnak, hogy érdemes lenne egy különálló miniszériát létrehozniuk, és miután megegyeztek benne, hogy a mindkettejükhöz leginkább közel álló Ezüst Utazó lesz a központi karakter, Lee néhány napon belül el is küldte a kész forgatókönyvet a francia zseninek. Moebius nem szokott hozzá ehhez a rendkívül gyors munkatempóhoz, de tudta, hogy alkalmazkodnia kell, Lee viszont egész életében ebben a tempóban alkotott, hisz az amerikai képregények általában havi megjelenésben kerültek piacra.

Moebius és a Marvel: Pókember

Moebius Collector Cards

A végeredmény, a kétrészes Ezüst Utazó: Példabeszéd végül 1988-ban és 1989-ben került az újságárusokhoz a kiadó Epic Comics sorozatában, és bár logikailag nem megy szembe a korábbi Ezüst Utazó képregények történeti fordulataival, lényegében ma is inkább afféle kísérletként, a kánonon kívüli együttműködésként tekintenek rá. A Példabeszéd mutatta meg ugyanakkor azt, hogy Moebius egyedi stílusa kifejezetten egyedien vegyíthető az amerikai szuperhősök világával, így aztán Moebius még inkább kedvet kapott, hogy elmerüljön a Marvel képregénymitológiájában, sőt kikacsintott a DC művek szereplőire is. Ennek kapcsán egy egész sor egyedi nyomatot készített képregénykarakterek Moebius-féle újraértelmezéséből, melyeket aztán plakátok formájában értékesítettek, és a 90-es évek közepén többször is kiadták őket Mœbius Collector Cards címen.

Moebius megközelítőleg öt évet töltött az Egyesült Államokban, mielőtt visszatért volna Franciaországba, és bár minden tervét messze nem sikerült megvalósítania, azt elérte, hogy a neve még szélesebb körben váljon ismerté odaát is. Nem mellesleg az Ezüst Utazó: Példabeszéd elnyerte az Eisner-díjat, és Moebius a további műveiért három Harvey-díjat is begyűjtött, mielőtt felszállt a hazafelé tartó repülőre.