Képregény

Képregényes mérföldkő, avagy álommanó Neil Gaiman-módra

Hirdetés

Neil Gaiman a modern kor meseírója, aki bármihez is nyúl, biztosan valami egyedit alkot, amely percek alatt képes beszippantani olvasók millióit. Az író ’80-as években futott Sandman című alkotása nemes egyszerűséggel megreformálta a képregények világát, középpontjában egy olyan titokzatos, mindenek felett álló teremtménnyel, aki isteni mivolta ellenére is éppoly esendő, mint mi emberek.

Neil Gaiman vitán felül beírta magát a képregények nagykönyvébe, ám nem csak oda, hiszen erről az alkotásáról általában még azok is hallottak, akik nem mozognak otthonosan a kilencedik művészet világában. Ennek pedig egészen prózai oka van: a Sandman képi miliőjén túl egy olyan kiforrott fantáziavilágot és atmoszférát álmodott meg, amelyet csak kevés regény tudott, és tud ma is. És, hogyan sikerülhetett ez neki? Erre keresem most a választ.

A Sandman nagyot fordított a képregények szélkörű megítélésén

A Sandman nagyot fordított a képregények szélkörű megítélésén

Akinek a fejéből mindez kipattant

Sokat gondolkoztam azon, hogyan ragadhatnám meg a Sandman lényegét, végül arra jutottam, hogy mindenekelőtt magával a szerzővel, Neil Gaimannel kell kezdenem. Az író valóságos ikon a fantasy-rajongók körében, és bár elsősorban regényeiről és novelláiról vált ismerté, kezdetben képregényíróként kereste a kenyerét, éppen egy olyan korban, amely fordulópontot jelentett a műfaj számára.

Az 1980-es években Alan Moore-ral, Frank Millerrel és Art Spiegelmannal kezdetét vette a képregények modern kora, amelyben a műfaj olyan alapvető változásokon esett át, amelynek hatása még a mai napig is tart.

Gaiman tehát éppen egy sorsdöntő időszakban alkothatott: Alan Moore-ral kötött ismeretsége révén került kapcsolatba a DC-vel, ahol néhány képregényes próbálkozása után lehetőséget kapott Sandman karakterének újraformálására. Morpheus tehát nem Gaiman fejéből pattant ki, bár ha jobban tetszik, akár tekinthetünk rá így is: a korábbi karakter sokkal inkább hajaz egy hagyományos szuperhősre, mint az általunk is ismert mitikus istenre, Gaiman ugyanis egészen új megközelítéssel kezdte átformálni Sandman történetét, a napjainkban szinte teljesen vállalhatatlan maskarás figurából egy misztikummal átitatott, komor főszereplőt alkotott.

Az író szerződtetése ráadásul igen kifizetődő ötletnek is bizonyult: az 1989-1996 között futott képregényt mind a kritika, mind az olvasóközönség elismerte, sőt külön érdekesség, hogy a képregények iránt kevésbé fogékony női tábort is magával rántotta – erre mellesleg én vagyok az egyik legjobb példa.

Neil Gaiman maga adott engedélyt a felolvasásra

Neil Gaiman

A sztori

A Gaiman-féle Sandman nyitása leginkább egy horrorisztikus ponyvához hasonlítható: okkultisták egy csapata igyekszik megidézni a Halált, – a neccharisnyás gót csajként ábrázolt, Mary Poppins-rajongó Halált –, helyette azonban az Álmok fejedelmét, Morpheust sikerül csapdába ejteniük. Az emberi ostobaság többnyire határtalan, és ez ezúttal sincs másképp: a halálimádók, mivel nem tudják kit ejtettek fogságba, biztos, ami biztos alapon 70 éven keresztül fogságban tartják az idegent. Ám míg Álom – akit Morpheus néven is ismerünk – az emberek rabságában sínylődik, birodalma, az Álombirodalom lassan sorvadásnak indul. Mindez természetesen az emberek világára is hatással van, hiszen míg valaki inszomniában, addig más kóros aluszékonyságban kezd el szenvedni.

Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy Álom végül kiszabadul, és kegyetlen bosszút áll elrablóin. Mivel kénytelen újraépíteni birodalmát, útnak indul, hogy visszaszerezze a kormányzáshoz szükséges eszközeit, és begyűjtse az olyan meglógott álmokat, mint a sorozatgyilkos Korinthoszit. A nagy epikus összecsapások azonban rendre elmaradnak, hiszen ez nem egy szuperhős-sztori, ahol csitt-csatt, a jó máris győzedelmeskedett, a rossz pedig elnyerte méltó büntetését.

A Sandman „akciójelenetei” leginkább egy zavaros, elmosódott, szürrealisztikus eseményfolyamra emlékeztetnek, ahol sokszor nehéz eldöntenünk, mi igaz, és mi csupán a képzeletünk szüleménye.

Bár a képregény központi cselekménye mellett a sorozatban sok, többnyire önálló sztorit is találunk, Gaiman világának központjában egy különös család, a Végtelenek állnak: Végzet, Halál, Álom, Pusztítás, Vágy és Kétségbeesés (ők ikrek) és Delirium olyan entitások, akik a világ kezdete óta együtt vannak, és lesznek is, míg világ a világ. Bár hol az egyik, hol a másik kerül középpontba, többnyire azért Álom a történet főszereplője.

Halál és Álom

Halál és Álom

A mitológia az új popkultúra

Gaiman történeteiben könnyen megférnek egymás mellett az istenek és az emberek, a misztikum és a könyörtelen valóság. Az író a mitologizálás nagymestere, az írónemzedék nagy különce, aki Sandman képregényében ismét nem egy egzakt karaktert állított a középpontba, hanem egy sokszor zavaros, álomszerű, ám mégis nagyon emberi figurát.

De mégis kicsoda ő, az álmok misztikus fejedelme? A nyugat-európai folklórban Sandman az álmokért felelős lény, akit magyarra a nem feltétlenül szerencsés „álommanó” kifejezéssel fordíthatunk le, és több formájában is ismert: van például egy kicsi antropomorf lény, aki homokot, vagyis álomport szór az emberek szemére (innen a Sandman, azaz Homokember elnevezés), de akad egy olyan teremtmény is, aki képes az embereknek az álmaikon keresztül megmutatni a jövőt. Ám, hogy bonyolítsuk a dolgot a Gaiman-féle Sandman alakja a görög mitológiából is eredeztethető, Morpheus ugyanis Hüpnosznak (aki egyébként Tanathosz, a halálisten testvére) és az éjszaka istennőjének, Nüxnek a gyermeke, és egyben az álmokért felelős isten.

Azonban nem csak a képregény központi karakterén keresztül köszönnek vissza a mitikus szálak, hanem lényegében az egész történetben, hiszen az író végig elképesztő tudatossággal nyúlt a több kultúrkörből visszaköszönő elemkehez.

Tulajdonképpen egy abszolút profi meseépítés zajlik a szemünk előtt, amely nemcsak a karakterekben, de magában a történetekben is visszaköszön: a posztmodern történetmesélés kimaxolása volt például a World Fantasy-díjjal kitüntetett Szentivánéji álom, amely a Sandman képregény-gyűjtemény 19. darabja. A színdarab a színdarabban technikáján keresztül az író egy egészen egyedi Shakespeare-értelmezést tár elénk: előadás formájában köszön vissza a jól ismert komédia, amit egy korabeli Shakespeare társulat ad elő a nézőközönsége számára, amit Tündérország meseszerű, ám kissé horrorisztikus lakói alkotnak – tehát éppen azok, akikről a darab szól.

Sandman

Sandman

A főszereplők, azért mégiscsak mi, emberek vagyunk

Mitikus lények ide, fantáziavilág oda, a Sandman képregények főszereplői ennél sokkal prózaibb szereplők: bármily meglepő is, a sok természetfeletti lény mellett a képregényben folyamatos reflexiót láthatunk önnön, emberi világunkra, amelyen könnyen elsikkadhat a felszínes szemlélő, aki csak a Sandman grandiózus meseépítését látja.

A Sandman-képregényekben míg kezdetben többnyire a különleges, természetfeletti lények dominálnak, addig a végére a halandók szép fokozatosan átveszik a stafétát. A történet több esetben, sokszor csak apró mozzanataival, de folyamatosan reflektál az emberek mindennapjaira, sőt a komolyabb dolgokra is, mint a halandóság vagy a halálfélelem. Bár sokan, sokféleképpen képzelik el a halált, szinte egészen biztos, hogy Gaiman az egyedüli, aki mosolygós, tizenéves gót kislányként tekint rá. A Szárnyak suhogása című epizódban Sandman húgával, a huncut mosolyú Halállal tart, hogy megnézze, hogyan telik egy „munkanapja”.

Az író Halál alakjával valami olyasvalamihez nyúlt, amely a nyugati kultúrában közel sem megszokott: megfogható, emberi arcot adott annak, amitől rettegünk.

Minden nagyszerűsége ellenére, néha azért kritika is éri a Sandmant, főleg illusztrációját illetően, a mű kaotikus képi világa ugyanis sokak számára zavaró lehet. Bár tény, hogy nem a legszebb képregény a Földön, a sztori és az atmoszféra annyira lehengerlő, hogy ez számomra messze feledtette a rajzok olykori esetlenségét. A Gaiman által megálmodott világ remekül keveri a mitológiát az aktualitásokkal, olyan bizarr, ugyanakkor lírain szép mágiát hozva létre a lapokon, amelyben akár még hinni is tudnék.

A Fumax Kiadó lenyűgöző Sandman-gyűjteményes kötete

A Fumax Kiadó lenyűgöző Sandman-gyűjteményes kötete

Kapcsolódó cikkek

Robin Cook 80 évesen is évről-évre jelentkezik új regénnyel

Robin Cook 80 évesen is naprakész, és eszében sincs leállni

Az évi egy regényt még a cége, és az orvosi praxisa mellett manapság is tudja tartani.

Hírek

2020. 09. 30.

Spiró György idei második kötete érkezik hamarosan

Spiró György Kádárról írt drámákat a járvány alatt

Spiró György hosszú kutatás végére tett pontot a karantén alatt idei második kötetével.

Hírek

2020. 09. 30.

Ernest Hemingway első világháborús regénye

Irodalmi balszerencsék – 5 világhírű író, és az elveszett kéziratok esete

Avagy az irodalmi balszerencsék kevésbé ismert epizódjai.

Irodalom

2020. 09. 29.

Roy Lichtenstein, Amerika legrosszabb művésze és a pop-art királya

Szőke nők, replikák, és egy teljesen új irányvonal a művészetekben.

Képzőművészet

2020. 09. 29.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Történetek Rívai Geraltról

Vaják legendák kötve-fűzve – Történetek Ríviai Geraltról

Kedvenc vajákunk a képregények útjára lépett, szélesítve saját világát.

Képregény

2020. 07. 29.

Zagor végre magyarul is elérhető

Tisztelgés, múltidézés, ötletszerű műfajkavalkád – A Zagor képregények

Avagy egy igazi és jóleső kuriózum a magyar képregénypiacon.

Képregény

2020. 07. 17.

YKX, az egyik legígéretesebb magyar képregény /Forrás: nerdblog.blog.hu/

YKX képregények – Egy kotnyeles kalandor az elveszett ereklyék nyomában

Igazi békebeli kalandregényes hangulat egy csipetnyi Indiana Jones és Leslie L. Lawrence utánérzéssel.

Képregény

2020. 06. 24.

Képregények és alternatív történelem

Alternatív idősíkok – 7 képregény, mely újragondolta a történelmet

A kilencedik művészet, mely ezúttal egy másik valóságba kalauzol.

Képregény

2020. 06. 11.

Facebook közösség