Tisztelgés, múltidézés, ötletszerű műfajkavalkád – A Zagor képregények

Emlékszem, életem első tudatosan választott olvasmánya általános iskola harmadik osztályában akadt a kezembe, ez volt a legendás Delfin-könyvek sorozatban megjelent A kétéltű ember, Alexandr Beljajev tollából, melyet H. Rider Haggardtől a Salamon király kincse követett. Állítólag az első meghatározó olvasmányélmények valóban meghatározzák a későbbi ízlésvilágunkat, így aztán ahogy e művek távoli, ezerszínű kultúrák és vidékek terepére vezettek, úgy maradt meg rajongásom az egzotikus tájak iránt is.

Persze időközben felfedeztem magamnak Nádas Pétert, Ernest Hemingwayt és William Faulknert, Stephen Kinget és H. P. Lovecraftot, olvastam számtalan ponyvát, és posztmodern nagyregényt, epikus fantasyt és nagyívű családregényeket, Tolkient és Franzent, Lőrincz L. Lászlót és David Foster Wallace-t, mígnem nemrég fülembe jutott a hír, hogy az Anagram Comics magyarul is kihozza a népszerű olasz képregényhős, Zagor kalandjait, bennem pedig rövidúton felidőzött mindaz, amit Beljajev regényének olvasása közben huszonhárom évvel ezelőtt éreztem.

Zagor végre magyarul is elérhető

A bátor kevesek

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a hazai képregénykiadás a bátor kevesek földje. Ők azok, akik tudják, hogy sem széleskörű elismertségre, sem számottevő vagyonra nem tesznek majd szert a munkájuk által, miközben a szűk képregénypiac egy maroknyi, de lelkes olvasójának szerezhetnek csak örömöt. Ez nem az a munka, amit muszájból végzel, mert épp nem találtál mást, ez a munka csak akkor működik, ha hivatásként tekintesz rá, ha nem csupán kiadó vagy, de olvasó is, valódi rajongó, mert ez az attitűd egyértelműen átjön majd a kiadványaidon keresztül is.

Az Anagram Comics Horváth Antal Balázs vezetésével éppen ezt a vonulatot erősíti, és bár korábban már a Diabolik kalandokkal elismerést szereztek, most, a Zagor képregényekkel nálam végérvényesen betaláltak.

Ez a beszámoló kétségtelenül elfogult lesz, ugyanis nem egy harminchárom éves felnőtt, hanem ugyanaz a 10 éves kölyök írja, aki a tűző napon olvasta augusztus közepén A kétéltű embert, aki rajongott Indiana Jonesért, aki Broken Sword kalandjátékokkal játszott, és Ian Livingstone játékkönyveit kereste a boltban. Ha valaki kíváncsi rá, miként tudnám röviden körbeírni, milyen élményt is okozott nekem Zagor, akkor azt felelem, felébresztett egy szeletkét a látszólag elfeledett múltból, és újra eszembe juttatta, miért nem szabad degradáló éllel használni a ponyvairodalom kifejezést.

Menekülés az Ősvilágból

Bonelli klasszikusa

De miről is van szó? Zagor a Guido Nolitta álnév alá bújó kiadóvezető, Sergio Bonelli, és a kiváló rajzoló és illusztrátor Gallieno Ferri teremtménye, aki az olasz képregény – vagyis, ahogy hívni szokás, a fumetti – egyik legfontosabb alakja, egy ódivatú hős, egy XIX. századi Batman, szűk ruha és köpeny nélküli igazságosztó, aki immáron 1961 óta jelen van a piacon, és akit most végre a magyar olvasók is a szívükbe zárhatnak. Zagor a szó legklasszikusabb, ám semmiképpen sem degradáló értelmében vett ponyvaképregény. A magam részéről sosem értettem, miért ódzkodunk a ponyva fogalmától, hiszen hány olyan szerzőt ismerünk, akikre manapság is világhírű írók hivatkoznak Edgar Rice Burroughs-tól Edgar Wallace-on át Rejtő Jenőig, és akiket hivatalosan manapság is ponyvaírónak titulálnak.

Mintha elfelejtettük volna, hogy a ponyvairodalom hány és hány emberrel szerettette meg az olvasást, hány ember esetében működött kapudrogként az olvasás világába való belépésnél.

Talán elfelejtettük azt is, mit is ad nekünk a ponyva, és mi az elsődleges és máig aktuális feladata: felhőtlen szórakozás. A Zagor ennek szellemében fogant, és ahogy a Delfin-könyvek annak idején csokorba gyűjtötte Karl May, H. Rider Haggard, Jules Verne, vagy épp Beljajev kalandtörténeteit, a Zagor úgy még ennél is ékesebben idéz meg egy látszólag már letűnt korszakot, olyan egyedi és észrevételen műfajkavalkáddal tisztelegve előtte, amilyenre nem igazán látni más példát.

A mélység istene

Nagy elődök lábnyomán

Márpedig az ilyen irányú tisztelgés veszélyes irány lehet: ha az ember eltúlozza, egyszerű majmolásként hat, ha vékonyan méri, nem éri el a kellő hatást, ám Bonelliék első két magyarul megjelent A4-es méretű kötete, A mélység istene, és a Menekülés az Ősvilágból tökéletes arányérzékkel tapint rá egy rendkívül ingatag egyensúlyi állapotra. Akad itt minden, a már említett Haggard, Robert H. Howard, Sir Arthur Conan Doyle és H. P. Lovecraft, akik motívumai mintha egy hatalmas üstben főttek volna így össze, mert nem csupán ehető, de kifejezetten ízletes elegyet alkotnak, kiegészülve a rendkívül letisztult, és jól követhető fekete-fehér rajzokkal.

A magam részéről a képregényt a színek teszik képregénnyé, de a Zagor esetében még ezt az alapvetésemet is felül kellett bírálnám, mert bár kétségtelenül megnézném rendíthetetlen főhősünk kalandjait színesben (és úgy tudom, Olaszországban létezik némelyik történetből ilyen verzió is),

a fekete-fehér világ nem hogy nem válik zavaróvá, sokkal inkább még jobban kiemeli, és regényszerűvé teszi a nagy elődök előtt mesterien tisztelgő történeteket.

A magyarul megjelent köteteket az Anagram Comics gondozza

Szórakozás mindenekfelett

Minden történetet a karakterek kell, hogy eladjanak, ők azok, akikkel azonosulunk, akikért izgulunk, akikkel együtt nevetünk, vagy sírunk, és bár természetesen egy ponyva esetében az eltúlzott karikatúrák mindig is jól működtek, előfordult, hogy egy idő után zavaróvá váltak. Zagor esetében erről szó sincs, akár a főhős rendíthetetlensége, és igazságvágya, az állandó társ, a túlsúlyos mexikói, Chico esetlensége, és hűsége, vagy épp a nemezis, Hellingen professzor James Moriartyra hajazó kérlelhetetlen és rendkívüli intelligenciával párosuló ördögi természete kötelező kellékek egy jól megírt ponyvában, itt ráadásul a karakterek közti dinamika is kiváló.

A Zagor a szórakoztatás mintapéldája. Kikapcsol, kiránt a mindennapokból, ugyanakkor hagyja, hogy elmerülj a történet vizualitásában, a történetek távlataiban, hagyja, hogy időről-időre megállj, és mosolyogj, mikor rájöttél egy újabb popkulturális, vagy irodalmi utalásra, és összességében valóban azt teszi, amit az a bizonyos Beljajev kötet adott nekem a kopott, zöldes borítója alatt megbúvó sztorijával: szórakoztat. A magam részéről csak abbéli reményemet tudom kifejezni, hogy Zagor ízvilágára még sokan éreznek rá itthon, az Anagram Comicsnak pedig megadatik a lehetőség, hogy még számtalan egzotikus tájra, veszélyes kalandok közé kalauzoljon el minket, és

ezt nem csupán a Zagor képregény, vagy a kiadás minősége, de a kiadó bátorsága is megérdemelné.

Zagor 1961 óta van jelen a képregénypiacon

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.