Kovács Krisztián
2020. október 19. | Becsült olvasási idő: 7 perc

5 zseniális festőművész mentális betegségeik árnyékában

Október 13-án az ország talán leghíresebb toxikológusa, dr. Zacher Gábor volt a vendégünk egy rendhagyó online előadáson, ahol egy egyeztetés alkalmával felmerült a kérdés, vajon mennyiben működhetnek katalizátorként egyes művészek életében a személyiségzavarok, mentális problémák, és a függőségek.

Így aztán összegyűjtöttünk most 5 világhírű festőművészt, akiket minden bizonnyal Ti is jól ismertek, és megvizsgáltuk életükön keresztül, vajon saját problémáik hatással voltak-e alkotásaikra. Érdekes példákat találtunk, akad, aki korlátait leküzdve is ugyanolyan termékeny maradt, másokat azonban egy életre meghatároztak a gyermekkorból hozott élmények, többen pedig rövid és viszontagságos, és festményeiken is megjelenő életüknek rendkívül korán vetettek véget, mielőtt betegségeik elhatalmasodtak volna rajtuk.

Vincent Van Gogh

Van Gogh képzőművészeti jelentőségére kitűnő példa, hogy New Yorkban, a Museum of Modern Art galériáján kiállított Csillagos éj című festményére külön biztonsági őr vigyáz, és nem hagyja, hogy egy méternél közelebb merészkedj hozzá. A festőművész hányatott életéről sokszor és sokan megemlékeztek, több életrajzi film készült róla, azt pedig mindegyik megfelelően kidomborította, hogy Van Gogh már egészen fiatalon meglehetősen hullámzó lelkivilágú és hangulatú ember volt, akivel nem lehetett egyszerű szót érteni. Manapság már pontosan tudjuk – és ebben kortársai beszámolóinak leírása is megerősít minket – hogy harminc éves korában Van Gogh már mániás depresszióval küzdött, vagy ahogy szakkifejezéssel illetik bipoláris affektív zavarral. Sajnos a segítség későn jött, pontosabban Van Gogh későn folyamodott hozzá, és akkor is a Paul Gaugiunnal történt durva veszekedés, és az azt követő híres öncsonkítás szükségeltetett hozzá. Van Gogh mindössze 37 éves volt, mikor az auvers-i vár környékén, egy búzatábla közepén szíven lőtte magát. Eltévesztette a célt, így a lövedék a hasába fúródott, vélhetően kínok közt hunyt el kétnapi haldoklás után.

Vincent Van Gogh

Csontváry-Kosztka Tivadar

A patikusból lett művész kétségtelenül a magyar művészettörténet egyik legfantasztikusabb alakja, és ki merem jelenteni, hogy nemzetközi szinten is a valaha volt egyik legtehetségesebb festő, aki meglehetősen furcsa pályát járt be, hiszen bár ugyanazon évben született, mint Van Gogh, csak akkor kezdett el alkotni, 41 évesen, mikor holland kortársa már rég nem is élt. Az általa csak „nagy motívumnak” nevezett megfoghatatlan jelenség nyomában Csontváry gyakorlatilag egész Európát, a Közel-Keletet, és Észak-Afrika egy részét is beutazta, és sajnos, ahogy Van Gogh-ot, őt is üldözte valamilyen mély lélektani korlát, mely a művészete nyelvén öltött testet. 1904-ben készült, a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című festménye alapján rengetegen kritikus és elemző a skizofrénia egyértelmű jeleit vette észre rajta, ugyanakkor nincs egyetértés a kérdéskörben. A népszerű orvos-genetikus Czeizel Endre például határozottan cáfolta, hogy Csontváry valamilyen személyiségzavarban szenvedett volna, ugyanakkor dr. Kőváry Zoltán, klinikai szakpszichológus szerint három traumatizáló élmény is végigkísérte az életét: anyjával való kapcsolata, akit soha még szóra sem méltatott önéletrajzában, az átélt szegedi árvíz élményéből fakadó pszichotikus tünetek, és az ezzel összefüggő, utazásai során szerzett vallásos élményei.

Csontváry-Kosztka Tivadar

Salvador Dalí

A szürrealizmus alfájának és omegájának életével és művészetével foglalkoztunk már behatóbban korábban, jelen cikk írójának pedig élete egyik legnagyobb képzőművészeti élménye volt, mikor láthatta saját szemével kedvenc Dalí-festményét, Az emlékezet állandóságát a New York-i Museum of Modern Artban. Ugyanakkor művészetének, életfelfogásának, és attitüdjének igencsak sokat köszönhet az anyja által nem feltétlenül szándékosan rá mért traumának. Dalí 1904-ben született, bátyja már születése előtt három évvel meghalt gyomorproblémák miatt, Dalí így sosem ismerhette meg. Ugyanakkor anyjuk soha nem tudta feldolgozni a gyászt, heti két alkalommal végigsírt egy-egy napot a temetőben, halott fia sírjánál. A pszichológia hozta létre az ún. „helyettesítő gyermek” fogalmát, amikor valaki azért születik, hogy valaki mást pótoljon. Ez volt Dalí szerepe anyja életében, és állítólag azért kezdett a bohóc szerepében tetszelegni, mert el akarta távolítani saját magát attól a személytől, akit anyja vizionált a helyébe. Ez a trauma aztán egész életére mély kihatással volt, ugyanakkor vélhetően ez indukálta művészetének törekvéseit és esszenciáját, extravagáns életmódját és megjelenését, mely miatt sokan úgy tekintenek rá, mint az egyik első, klasszikus értelemben vett sztárra.

Salvador Dalí

Paul Gauguin

Van Gogh kortársa az örök nyughatatlan természet mintapéldája, kalandos élete során megfordult többek közt Peruban, és kétszer is hosszabb ideig élt Tahitin, ahol leghíresebb művei is születtek, többek közt a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdonában álló Fekete sertések 1891-ben. Gauguin egész életében a gyönyört, és még inkább a megnyugvást keltő szerelmet kereste, élete tragédiája, hogy ezt végül egy olyan nőben találta meg, aki az akkor már ismert, de még nem túlságosan hatékonyan értékesíthető festőt csupán saját életének gazdasági szempontjai, a pénz miatt tisztelte, ha egyáltalán ez a jó szó rá. Művészeti törekvéseinek halvány sikerén túl, megromló emberi viszonyai juttatták el az egykor jól menő üzletembertől nincstelen festőművésszé, aki utolsó fillérjeiből olyan helyet keresett magának a világban, ahol a pénz jelentősége jóval csekélyebb. Az egyébként is rossz egészségi állapotúnak leírt Gauguin azonban a világ túlsó felén sem szabadult meg rendkívül hideg, dán feleségének, Mette Sophie Gadot-nak az emlékétől, és görcsösen, kényszeresen menekült a legalapvetőbb emberi örömök, leginkább a szex, és a különböző tudatmódosítók világába. Ahogy Dalínál az anyjával való kapcsolat, úgy Gauguinnál házasságának mély gyásza volt az, mely végül művészetét a legmagasabb szintre emelte Tahiti tartózkodása alatt.

Paul Gauguin

Edvard Munch

A világhírű norvég expresszionista festő talán örökölt is némi hajlamot a mentális betegségekre, ugyanis, miután a fiatal Edvard anyja tuberkulózisban elhunyt, apja visszavonult a világ elől, és minden egyes nap szorongásos rohamok kínozták. Később maga Munch mondta azt, hogy világ életében úgy érezte, rosszul bánnak vele, és a pokol mindig a feje felett lebeg. Munch egész életében küzdött az alkoholizmussal, viharos és olykor szó szerint puskaporos szerelmi életének fájdalmát tompítandó, ugyanakkor művei nagy részét is részegen készítette, míg végül 1908-ban függősége idegösszeroppanáshoz vezetett. Munch bevonult egy Koppenhágában lévő klinikára, hogy a szakembere kikezeljék alkoholizmusából, és végül 8 hónappal később absztinensként hagyta el a kórházat, majd végleg letelepedett hazájában. Miután művészi hangja gyakorlatilag semmit sem változott, rájött, hogy az alkoholnak nem volt szerepe alkotásai minőségében, így gyakorlatilag a második világháborúig zavartalanul alkothatott. Adolf Hitler hatalomra jutásával azonban pl. Otto Dixhez hasonlóan őt is degenerált művésznek nevezték, műveit pedig mindennemű kiállításról és galériából kitiltották. Munch végül megtörten, Norvégia náci bombázása közben, saját, kitört ablakú házában hörghurutban halt meg