Kovács Krisztián
2021. március 5. | Becsült olvasási idő: 6 perc

A cserkész, aki vászonra vitte az amerikai hétköznapokat – Norman Rockwell művészete

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Norman Rockwell az a festőművész, akit az Egyesült Államokban az is ismer, aki soha nem járt múzeumban, vagy galériában, és egyetlen múzeumi prospektust, vagy festészeti kézikönyvet és katalógust sem vett a kezébe. Nem hiába, hiszen Rockwell évtizedeken át illusztrálta a The Saturday Evening Post című lapot, 1952 és 1972 közt pedig az ő kitüntetett feladata volt, hogy portrét fessen minden számottevő politikusról, tevékenysége miatt sokan egyenesen a „pletyka” művészeként tartották számon.

Norman Percevel Rockwell azonban nem csupán erről híres. Mint festőművész, gyakorlatilag ő volt az, aki leginkább a második világháború utáni években megteremtette a modern, és még ma is használatban lévő amerikai reklámgrafikát, így akár akaratán kívül sem csupán a tengerentúli képzőművészet alakulására, de a marketing, a reklám, a média és ezzel együtt a tömegtájékoztatás vezérévé is vált. Ha rockzenében Bruce Springsteen szól az amerikai polgárok, és leginkább a munkásosztály nyelvén, akkor ugyanezt festészetben az idehaza is nagy népszerűségnek örvendő Norman Rockwell teszi meg.

Forrás: wikipedia.org

A csenevész fiú, aki a XX. századi Amerika krónikása lett

Rockwell 1894-ben született New Yorkban, ám mindössze kilenc éves korában a család vidékre költözött. Ez az élmény már tudatalatt meghatározta a csenevész, sportban meglehetősen ügyetlen, ám rajzban egészen kiemelkedően tehetséges fiú világlátását. A vidéki levegő, és az ottani egyszerűségében csodálatos élet szemben a nagyvárosi lét bonyolultságával hamar Rockwell vérévé vált, miközben megfogalmazta magának a jövőjére vonatkozó ambícióit. Illusztrátor akart lenni, ezért pedig mindent meg is tett. A szerkesztőknek, laptulajdonosnak imponált Rockwell megkérdőjelezhetetlen tehetsége, elszántsága, és látásmódja, így már 16 éves korában a Boy’s Life cserkészmagazinnak dolgozott.

Az eltökéltség kifizetődött, Rockwell két évvel később, 18 évesen a lap művészeti igazgatója lett, innentől pedig a kor legnagyobb lapjai keresték meg őt, hogy időszakos munkákat vállaljon a számukra. A Country Gentleman, a Literary Digest, vagy a St. Nicholas gyerekmagazin is szerződtette, mert érezték, hogy Rockwell egészen egyedi, mégis szeretetteljes módon képes festményein át megragadni a gyermeki ártatlanságot, és azon át ábrázolni Amerikai társadalmának jelenkorát. Karrierje gyakorlatilag 1916-ra, 22 éves korára révbe ért. Leszerződött a The Saturday Evening Post-al, és az elkövetkező évtizedekben összesen 321 címlapot festett a számukra, melyet naponta több tízmillió amerikai forgatott a kezében.

Rockwell, ha csak képzeletében is, de ott volt minden fontos amerikai eseménynél, és gyakorlatilag mind meg is jelenik számolatlan műveinek egyikén.

Készített festményt a nők első szavazásáról, a rádió megjelenéséről, az automobilok térnyeréséről, Charles Lindbergh történelmi repüléséről, a háborúból hazatérő katonákról, de illusztrálta többek közt Mark Twain híres regényét, a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjait is.

Hogy a Post eladott példányszámain túl miért volt képes Rockwell műveit minden amerikai magáénak érezni, annak oka vélhetően modelljeihez is visszavezethető.

Forrás: wikipedia.org

Akinél a modell nem eszköz, hanem maga a tartalom

Már életében legendák keringtek róla, Rockwell milyen kitűnően bánik – motiválja, és kezeli – modelljeit. A készülő festmények általában a modellből, és Rockwell fantáziájából táplálkoztak, ám miután szerette gyerekek alakján keresztül bemutatni az amerikai hétköznapok változásait, látszólag nehéz dolga volt, hogy meggyőzze a gyerekeket, vállalják el a modell szerepét.

Rockwell még egy olyan korban is, ahol nem volt jelen az előítélet, odafigyelt arra, hogy a gyermekek szüleitől engedélyt kérjen, és akár ők maguk is jelen legyenek az adott mű elkészültekor. Talán azért is szerették annyian, mert mindig ferr játékos volt, és egyenes ember.

Rockwell számára az adott modell sosem csak egy eszköz volt, melyre fantáziája építhet. Olyan gyerekeket, felnőtteket keresett, akiken át hatékonyan, és leginkább hitelesen ábrázolhatta, milyen is amerikainak lenni, nem hiába versengtek érte az emberek, hogy szerepelhessenek egy-egy újabb Rockwell-festményen, képeslapon, vagy borítón. Ez a szeretet volt az, ami gyakorlatilag egész pályafutására kihatással volt, és ami miatt egy egész társadalom kezelte az ország legfontosabb művészeként. Ez a támogatás pedig nem csupán a békés hétköznapokon, de akkor is kitartott, mikor Rockwell életét sötét felhők árnyékolták be.

Forrás: wikipedia.org

A társadalom fia, aki ikonná vált

1943-ban leégett a művész arlingtoni műterme, számtalan készülő és kész festmény, grafika, fotó, valamint a beállításokhoz szükséges eszközök, kellékek váltak a tűz martalékává. Rockwell legendás jókedvét és életigenlését azonban ez sem befolyásolta. Ez a hozzáállás tette naggyá őt magát, és ez áradt a képeiről, az amerikaiak pedig nem felejtették el neki, milyen szeretetteljes módon szólt hozzájuk a festményeken át, és milyen idillben ábrázolta olykor kifejezetten nehézkes életüket. Mindössze néhány hét alatt Rockwell több ezer levelet kapott, javarészt rajongóktól printeket a korábbi munkáiból, lelkesítő üzeneteket, kitartásra buzdító röplapokat, sőt, több tucat pipát (merthogy kedvenc pipája is odalett a tűzben.)

Rockwell ekkora már az Egyesült Államok legnagyobb festőikonja volt, és alighanem ez az esemény mutatta meg neki magának is, micsoda hatalommal bír a festményeinek hála.

Manapság gyakorlatilag nem tudsz úgy végigmenni egy amerikai kisvároson, hogy ne találj valamit, amit Rockwell egyik képe díszít, ő tényleg tudta, hogyan férkőzzön be Amerika szívébe, és ott is maradt a mai napig.

Forrás: www.nrm.org

„A négy szabadság”

Mielőtt még mutatnánk Nektek egy galériát Rockwell leghíresebb műveiből, érdemes megemlíteni azt a sorozatát, melyet valóban világszerte ismernek tőle. Az 1943-as olajfestmény-szériát az elnök, Franklin D. Roosevelt két évvel korábban elmondott beszéde ihlette, melyekben azokról az alapvető emberi jogokról beszélt, melyek védelme a kormányzat, és egyenként is minden ember feladata. A festményeket végül a The Saturday Evening Post, és az amerikai pénzügyminisztérium közös kiállításán mutatták be, a látogatók pedig összesen 132 millió dollárt költöttek, hogy láthassák a festményeket az egész országot behálózó vándorkiállításon.

Rockwell idillikus és nosztalgikus megközelítése persze sokak számára tűnt puszta művészi naivitásnak, ugyanakkor kevesen ragadták meg ennyire egyértelműen, és közérthetően mindazt, ami emberré kell, hogy tegyen mindannyiunkat.

A négy szabadság, vagyis a szólásszabadság, a vallásszabadság, a félelemhez, és a gondtalan élethez való szabadság joga az amerikai képzőművészet egyik leghíresebb, és legtöbbször kiállított sorozata, a mai napig viszontlátni őket képeslapokon, kulcstartókon, prospektusokon, és bár a művész 1978. november 8-a óta már nincs velünk, ha öröksége csupán e négy festményen át élne, már eleget alkotott volna ahhoz, hogy az amerikai társadalom ne engedhesse ki őt a szívéből.

Most pedig következzék egy válogatás, mely megmutatja, miért is nevezik Rockwellt az amerikai társadalom legfontosabb krónikásának.