Magyar Miklós
2022. április 4. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A csúfság művészete, avagy esztétikai minőségek a festészetben

Edvard Munch: A sikoly

A szépség és a rútság esztétikai minőségek. Az ókorban a szép a formák és az arányok harmóniája. Kant szerint „szép az, ami érdek nélkül tetszik”. Hegelnél a szépség a művészet végső célja. A rút a felvilágosodás századában került az esztétikai vizsgálódások középpontjába. 1766-ban írt Laocoonjában Lessing hangsúlyt helyez a csúf által keltett érzelmekre. A 18. és 19. század esztétikai tanulmányai a modern érzékenység két kategóriájává teszik a fenségest és a rútat.

A csúf a kellemetlen, az undort kiváltó kép vagy személy jelzője. Tudjuk, hogy a csúfság érzetét az aránytalanság, a diszharmónia váltja ki, szemben a szépség arányosságával, harmóniájával. Megszámlálhatatlan azoknak a festményeknek a száma, amelyek a visszataszítót, a rútat teszik meg témául. Az alábbiakban néhány, hozzám közel álló művész képeiről szólok.

A csúf Jérôme Boschnál

A csúf ábrázolása egyetlen festőnél sem öncélú. Jérôme Bosch Keresztvitel című képe egyfajta pedagógiai célzattal a gonoszság által eltorzult arcokat mutatja meg. Az ábrázolt személyek a karikatúrákra jellemző arckifejezéssel veszik körül a keresztet vivő Krisztust.

Bosch: Keresztvitel

A festményről Père Miguel Roland-Gosselin, jezsuita pap rendkívül részletes és tudományos igényű elemzést ad. A kép felső részén egy katona, aki Krisztust vezeti egy kötéllel, hátán egy pajzsot visel, rajta egy undorító varangyos békával. Erről az alakról RolandGosselin ezt írja: „a sisak szemellenzője gonosz, de főként idióta kinézetet kölcsönöz neki. Nem lát, nem hall, engedelmeskedik.”. A kép alsó részén a két lator, a jó és a rossz látható. A jobb oldalon a jó lator egy papnak gyón, imára kulcsolt kezekkel.

A festmény részlete: a jó lator

A „rossz lator” „összezárja állkapcsát, lenyelve indulatait, minden izma megfeszül, a félelemtől és haragtól görcsbe rándulva. Mert tehetetlen, elítélt. (…) a keserűségnek nincs más útja, mint a szívbe hatolni, mint egy méreg.” – olvassuk a tanulmányban.

A festmény részlete: a rossz lator

A cikk szerzője megjegyzi, hogy Krisztus, Veronika és a jó lator kivételével egyik alak sem portré, hanem egy-egy maszk, amik mögött nincs lélek. Ezekkel a maszkokkal Bosch a dühöt, az irigységet, a birtoklásvágyat, a gonoszságot, a bűnt ábrázolja. Jegyezzük meg, hogy ezek a maszkok emlékeztetnek a Passiójátékok alkalmával viselt maszkokra. Umberto Eco Bosch művészetének lényegét ragadja meg, amikor ezt írja: „egyike azoknak a művészeknek, akik le tudták leplezni pszichénk sötét oldalát.”

„Memento mori” Goyánál

Francisco Goya 1800 körül festett Öregek vagy az idő című képén egy arisztokrata nő és szolgálója látható. Az elegáns ruhával éles kontrasztban álló, csúf arcú öregasszony egy kis tárgyat fog a kezében, ami egyes művészettörténészek szerint valószínűleg ifjúkori portréja lehet. Szolgálója egy tükröt tart eléje, ami a „Qué tal?” (Hogy van?) felirat olvasható. A kérdés groteszk és gúnyolódó, hisz szemmel láthatólag egyáltalán nincsenek jól. A hátuk mögött Kronosz, az idő istene áll egy seprűvel.

Goya: Az öregek vagy az idő

Ezt a típusú festményt a művészettörténet „a hiábavalóság” festményeinek kategóriájába sorolja, amiknek célja, hogy a középkor „memento mori” (emlékezz a halálra) jelszavával arra figyelmeztesse a nézőt, hogy a fiatalság múlandó. Ha irodalmi párhuzamot akarnánk vonni, sok más példa között François Villon balladáit említhetnénk. A hajdanszép csiszárnénak vénségén való siralma című versében olvashatjuk:

„Emberi szépség – ez a véged!

A kar s a kéz is összeszáradt;

A váll legörnyedt, ösztövér lett;

A mell, csipő s a többi tájak

Mind ráncosak, aszottra váltak…

Fuj, régi kertje ott az ölnek!…

Hisz már a comb is vézna, vánnyadt,

S mint száraz kolbász, csupa görcs lett.”

(Mészöly Dezső fordítása)

A csúf a modern korban

A 19. század a romantika beköszöntével radikális fordulópontot jelent a csúf ábrázolásában. Victor Hugo a Cromwell előszavában szakít a klasszikus esztétikával, amikor a csúf ábrázolásának jelentőségét emeli ki: „A modernek gondolkodásában a groteszknek hatalmas a szerepe. A szépnek csak egy, a csúfnak számtalan típusa van.”

A ma már teljesen elfogadott naturalizmus a 19. században felhördülést váltott ki a közönségben. Emlékezzünk csak Manet Olympiájának fogadtatására, amikor a kritikusok és a tárlatlátogatók is csúfnak tartották a festményt.

Manet: Olympia

Toulouse-Lautrec csúf dívája

Toulouse Lautrec, Francisco Goya és Honoré Daumier csodálója az előzőtől kora társadalmának groteszk ábrázolását, az utóbbitól a politikai hatalmasságok, köztük a király visszaéléseinek tükrét ülteti át saját, dekadens társadalmának karikatúráiba. Lautrec annak ellenére, hogy szereti és tiszteli a nőket, akiket megfest, nem habozik azokat csúfnak ábrázolni, ha mondanivalója úgy kívánja. Ennek jellemző példái a szép és híres dizőzről, Yvette Guilbert-ről készített festményei és rajzai. Amikor a lány meglátta portréját, így kiáltott fel: „De az ég szerelmére, ne csináljon belőlem ilyen borzalmasan csúnyát!”

Yvette Guilbert

Edvard Munch csúf Piètája

Edvard Munch 1899-ben keletkezett Örökség című festményén egy padon ülő síró asszony egy sovány, nagyfejű, csúf gyermeket tart az ölében, akinek nyakán és testén piros foltok láthatók. A nő fekete blúzt, zöld, hulló levelekkel díszített ruhát visel, a fején piros tollas kalap van. A művészettörténészek kikutatták, hogy Munch személyes élményét festette meg, amikor egy kórházban látott egy anyát haldokló gyermekével. A képen látható gyermek valószínűleg örökletes szifilisztől szenved. Mivel Munch korában az emberek azt feltételezték, hogy a szifiliszt csak a prostituáltak kapják meg, az asszony prostituált lehetett.

A nő ruhája szimbolikus jelentésű, mivel a hulló levelek a halál szimbólumai. Ugyancsak a halálra utalnak a festmény sötét színei. Munch festménye olyan tabukat érint, mint a szexualitás, a vérbaj, a prostitúció, amiket a festő korában illő lett volna kerülni.

Munch: Örökség

Munch hagyományromboló festményének forradalmiságát akkor értjük meg igazán, ha felidézzük az anya és a gyermek hagyományos ábrázolását, ami Mária és Jézus megörökítése. Gondoljunk csak Michelangelo Pièta-szobraira, El Greco, Van Gogh Piètájára. De magyar Pièta-szobor is van. Tóbiás Klára: Magyar Pièta 1956 ,amit a szegedi Dóm téren láthatunk.

Michelangelo: Pièta

Van Gogh: Pièta

Tóbiás Klára: Magyar Pièta 1956

Pablo Picasso felismerhetetlen Dora Maarja

A 19. század végén, a 20. század elején az európai művészet olyan forradalmi áramlatokat produkált, mint a fauvizmus, az expresszionizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus és a kubizmus. Ezek az „izmusok” a csúf új arculatait mutatták fel.

Picasso művészetében 1937-től a Guernicával egy nyomasztó korszak kezdődött el, amelyben a tragédia, a monstruozitás, az erőszak uralja képeit. Ezek közül a festmények közül talán a legmegrázóbb akkori szeretőjéről, Dóra Maarról 1937-ben festett A könyörgő című képe. A festményen nyoma sincs a modell szépségének, a csúf arckifejezés ugyanazt a borzalmat tükrözi, mint a Guernica egyik vázlata.

Picasso: A könyörgő

Picasso: Guernica részlete. Vázlat

Salvador Dalí rút Picassója

Salvador Dalí először 1926-ban, Párizsban találkozott a nála huszonhárom évvel idősebb Picassóval. Megmutatta neki a Fiatal lány Figueresben című festményét, és ezt mondta a már neves művésznek: „Eljöttem önhöz, mielőtt a Louvre-ba mennék.” Picasso válasza: „jól tette.”

Ezek után ragaszkodása jeléül Dalí minden évben, ugyanazon a napon egy levelezőlapot küldött Picassónak, aki egyikre sem válaszolt, ám azokat megőrizte. Aki járt már a párizsi Picasso Múzeumban, láthatta ezeket a küldeményeket. Dalí a mellőzés elleni egyfajta lázadásként 1947-ben megfestette a Pablo Picasso portréja a 21. században című képét.

Dalí: Pablo Picasso portréja a 21. században

Dalí a maga önimádatával és sajátos humorával ismerte el Picasso nagyságát: „Picasso spanyol, én is az vagyok. Picasso egy zseni, én is az vagyok. Picasso kommunista, én sem vagyok az.”