
- Kovács Krisztián
- 2021. április 7. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Az álomgyár szuperprodukcióiból mi általában a rendező, esetleg a forgatókönyvíró, még inkább a színészek nevére, alakítására emlékszünk, talán bevillannak extrém vágóképek, izgalmas kamerakezelés, de viszonylag ritkán jut eszünkbe azon szakemberek neve, akik abban segítenek, hogy az írók fantáziája alakot ölthessen a filmvásznon, és bizarr fantáziatermékeik életre kelhessenek.
Közülük az egyik legkiemelkedőbb, az a Stan Winston, aki épp ma ünnepelné 75. születésnapját, de már 13 éve nincs köztünk, és akinek művei az álomgyár elmúlt negyven évének meghatározó alkotásaiban szerepeltek, mintegy észrevétlenül beleolvadva a popkultúra termékei közé. Winstont életében 4 Oscar-díjjal jutalmazták a sminkek és maszkok terén, műveit pedig garantáltan az is pontosan ismeri, akinek a kiváló művész és szakember neve elsőre semmit sem mond.
A Jurassic Park III. részén munkálkodva Forrás: www.stanwinstonschool.com
Winston 1946-ban zsidó szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, 1964-ben festészet és szobrászat szakon végzett a Virginiai Állami Egyetemen, öt évvel később pedig Hollywoodba költözött, és megpróbálkozott a színészettel. Saját bevallása szerint sem volt túlontúl tehetséges, így aztán végül a Walt Disney-nél találta meg a számításait, ahol fizetett sminktanfolyamra iratkozott be, hogy addig is, míg meghallgatásokra jár, szert tegyen némi jövedelemre.
Pályája akkor ugrott jelentőset, mikor 1978-ban George Lucas felkérte a wookie jelmezek megtervezésére és létrehozására a meglehetősen vitatott színvonalú Star Wars Holiday Special című televíziós filmhez. Innentől pedig nem volt megállás.
A Terminátor 2. forgatása közben Forrás: www.stanwinstonschool.com
Winston világéletében vonzódott a gyermekkora, vagyis az 1950-es években divatos hidegháborús paranoiából építkező szörnyfilmekhez, a horror, mint műfaj, pedig különösen kedves volt a számára, így a 80-as években érkező felkérések nem csak szakmai maximalizmusát táplálták, de elősegítették, hogy Hollywood legfontosabb és legelismertebb maszk és sminkmesterévé váljon egy olyan korban, amikor még nem fertőzött meg mindent a féktelen CGI-őrület.
Winston saját nézetei szerint is ragaszkodott a kézzelfogható technikákhoz, bár pályája és élete vége felé már engedett némileg a speciális effektek alkalmazásának, mindig is úgy tartotta, hogy sosem válhatnak olyan valósághűvé, mint a kézzel épített szörnyek és teremtmények. Winstont a legnagyobb rendezők kérték fel közös munkára, olyanok, mint Steven Spielberg, John Carpenter, James Cameron, Robert Zemeckis, vagy épp Tim Burton, akik az első közös film után általában már ragaszkodtak hozzá, hogy Winston dolgozzon a további rendezéseiken is. Nem hiába, hiszen az általa épített robotok, maszkok aprólékos, profi munkát mutattak, a storyboardok elképzeléseit maximális hűséggel ültette át a gyakorlatba. Feltétlen tehetségét a szakma is elismerte,
A 4. Oscar-díj a Jurassic Park dinoszauruszaiért Forrás: www.stanwinstonschool.com
Nem véletlen a megnevezés, Winston saját szörnyein át valóban popkultúrális ikonokat teremtett, a teljesség igénye nélkül neki köszönhetőek a Jurassic Park dinoszauruszai, többek közt a kultikus T-Rex jelenet, de ő öntötte formába H. R. Giger konceptrajzait az Alien xenomorfjáról, ő építette fel a Predator félelmetes alakját, és a Terminátor acélrobotjait is. Dolgozott az A. I. – Mesterséges értelem című filmen, a Ghoston, a Batman visszatér sminkjein, különös tekintettel Danny DeVito Pingvinemberére, sőt, élete vége felé a legelső Vasember-film páncéljait is elkészítette.
Winston négy alkalommal nyerte el az Oscar-díjat, legelőször A bolygó neve: halál című filmért 1986-ban, aztán az 1991-es Terminátor 2: Az ítélet napja című kultikus moziért két aranyszobrot is hazavihetett, az egyiket kifejezetten Arnold Schwarzenegger félig ember-félig robot sminkjéért ítélték oda neki, majd néhány évvel később a szörnyfilmeket forradalmasító Jurassic Park robotdinoszauruszai újra meghozták neki az elismerést. Bár Hollywood a költséges robotépítések, és aprólékos smink helyett ma már 90%-ban a jóval egyszerűbb és gyorsabb vizuális effektek megközelítését alkalmazza, véleményem szerint ugyanazt a valósághű érzést képtelen ezzel visszahozni, amit Winston teremtményei mutattak. Tegyük bátran egymás mellé a Transformers gépóriásait, és az eredeti Terminátor robotokat, vagy épp az esőben a terepjárót szétcincáló T-Rexet, és rögtön megértitek, miről is beszélek.
Terminátor 3 – A gépek lázadása Forrás: www.stanwinstonschool.com
1988. Pumpkinhead Forrás: www.stanwinstonschool.com
Robert Patrick a T-1000-es műfejjel Forrás: www.stanwinstonschool.com
Galaxy Quest – Galaktikus küldetés Forrás: www.stanwinstonschool.com
Terminátor 2 – Az ítélet napja Forrás: www.stanwinstonschool.com
Jurassic Park Forrás: www.stanwinstonschool.com
A majmok bolygója Forrás: www.stanwinstonschool.com
Az Oscart érő smink Forrás: www.stanwinstonschool.com
Az első Predator film Forrás: www.stanwinstonschool.com
Winston munkában Forrás: www.stanwinstonschool.com
Terminátor 2 – Az ítélet napja Forrás: www.stanwinstonschool.com
Jurassic Park 2 – Az elveszett világ Forrás: www.stanwinstonschool.com
A 2008-as Vasember páncélok Forrás: www.stanwinstonschool.com
Jurassic Park Forrás: www.stanwinstonschool.com
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A stop-motion keresztapja, aki átformálta Hollywood látványfilmjeit.
Különleges tárlat várja a Kassák Múzeum látogatóit augusztus végéig.
A Cthulhu-kultusz a popkultúra és a művészetek újabb rétegét vett birtokba.
Elrabolt ritkaságok, melyek még mindig várják a megtalálójukat.
A világhírű festőt fiatalkora óta lenyűgözte a Biblia.