Kovács Krisztián
2022. március 2. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

A legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert szépek – Csontváry Kosztka Tivadar, a Napút álmodó

Ma már megkérdőjelezhetetlen tény, ha a magyar képzőművészetről esik szó világos a kinyilatkoztatás: Csontváry-Kosztka Tivadar a valaha volt egyik legnagyobb festőművészünk, gigászi vásznakon terpeszkedő, színkavalkádban tobzódó festményei a Közel-Kelet spiritualitását hozták el hazánkba, melyek mindegyike mintha maga lenne a testet öltött isteni szikra lenne, ahogy annak mennyei sugallatát az egykori széles érdeklődési körű gyógyszerész magáévá tette.

Csontváry viszonylag tűrhetően dokumentált élete jóval többet mutat, mint amit a magyarok számára leghíresebb festménye, A magányos cédrus enged láttatni belőle, ez az ecsetjét egészen különleges érzékkel és látásmóddal kezelő művész ugyanis a született és szerzett intelligencia mintapéldája volt, aki érdeklődéssel fordult minden és mindenki felé, ami a világot jelentette, és olyan az emberen túlmutató tartalmakat tett magáévá, melynek manapság, művei nyomán millióan járnak a csodájára. Idén már 103 esztendeje, hogy nincs köztünk, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ennek kapcsán hozunk nektek néhány érdekességet kalandos életútjából.

Önarckép

A származás, és a név kötelez

Csontváry, aki egyébként Kosztka Mihály Tivadarként látta meg a napvilágot, és ő maga magyarosította a nevét, hiszen a Kosztka a szláv „csont” szóból ered, szerencsésnek mondhatja magát apai öröksége nyomán. Kosztka Lászlótól ugyanis a fiatalember nem csupán a gyógyszerészet és kémia iránti érdeklődését örökölte, de megtanulta azt is, hogy új utakat felfedezni, kísérletezni a minket körülvevő világ dolgaival nem csupán lehetőség, de szinte kötelező elem létünk kiterjesztése érdekében. Apja legszívesebben robbanóanyagokkal kísérletezett, Csontváry pedig választott szakmáján túl is számtalan tevékenységbe kóstolt bele.

A festészet ebből csak az egyik és legkésőbbi kísérlete volt, előtte beállt már önkéntes vízimentőnek, sőt, még arra vonatkozóan is kidolgozott egy végül a kormányzat által elutasított tervet, miként lehetne fellendíteni a magyar gazdaságot a selyemhernyó tenyésztéssel.

Végül festő is állítólag csupán egy véletlen folytán vált belőle, mikor egyik nap csak magában firkálgatott a patika előtt ülve, főnöke pedig az ökrösszekér rajzát látva annyit mondott: „Hisz maga festőnek született.” Csontvárynak nem kellett több, már elmúlt negyven éves, de feladva addigi életét, festői ambícióit felfedezve egy rendkívül tudatos képzőművész karriert kezdett építgetni.

2015-ös kiállítás a Honvéd Főparancsnokágon

Párhuzam Van Gogh és közte, és a kémia segítsége

Csontváry 1853-ban született, akárcsak a neves holland festő, Vincent Van Gogh, és érdekes, hogy Csontváry még bele sem kezdett festői pályájába, mikor híres kortársa már rég nem is élt, és ahogy Van Gogh-t, úgy egyesek szerint Csontváryit is számtalan lélektani tényező hátráltatta, vagy épp segítette egyéni látásmódjának kiteljesedésében. Csontváry mindemellett teljesen tudatosan készült a festőművész karrierjére, ennek érdekében pedig számtalan utazást ejtett meg Európában, Észak-Afrikában, és a Közel-Keleten, és lényegében az ott magába szippantott hangulat adta műveinek igazi esszenciáját.

Persze ő maga – és emiatt gyanították sokan a skizofrézia lehetőségét – isteni sugallatokról számolt be, melyek műveit formálták, és bár ezt nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy festményei ábrázolásmódja, az általa elnevezett „Napút”-festés is ezt az eszmeiséget szolgálták.

Csontváry szerette volna, ha a képek tökéletesen és maradandóan jelenítik meg a napszakok ezerszínű változásait, ennek fényében pedig – akár csak apja a pirotechnikával – új festői módszereken, és eszközökön kezdett kísérletezni, ehhez pedig visszanyúlt gyógyszerészi tanulmányaihoz. A művek időtállóságának megőrzését végül egy saját maga által kevert speciális, temperaalapú festékkel, és a korábban a szemfáradtságra is használt anilin nevű anyag összetevőjével hozta létre. Ennek a különleges elegynek köszönhető, hogy Csontváry képein a mai napig alig látni az öregedés jeleit.

Gerlóczy Gedeon szobája, tele Csontváry-festményekkel

Az utazó

Csontváry úgy tartotta, azzal, ha egy helyben marad, nem szolgálja kreativitása felszabadítását, így aztán gyógyszerészi pályája után rövidebb-hosszabb utazásokba fogott, melynek eredményeképp bejárta Európa legfontosabb művészeti központjait, járt a Vatikánban, hogy a levéltárban Raffaello festményeit tanulmányozza, de végigjárta Olaszország, Németország, Görögország és persze Franciaország leghíresebb tárlatait is. Festőként mégis a Közel-Keleten, és Észak-Afrikában tett kirándulásai voltak rá a legnagyobb hatással, és legjelentősebb festményei is ekkoriban születtek.

Csontváry az 1900-es évek első éveiben megfordult Egyiptomban, Palesztinában, Marokkóban és Libanonban is, ekkoriban születtek leghíresebb festményei, többek közt a minden magyar által ismert, A magányos cédrus is, melynek replikája számtalan hazai otthon falán lógott, és talán ott lóg még ma is, de ekkor készült el az Esti halászat Castellamaréban,

Az Olajfák hegye Jeruzsálemben, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, és a saját maga által kedvenc festményének tartott, 1906-ban készült Naptemplom Baalbekben.

Az országban számos helyen található emlékmű a tiszteletére

Az utókor tette naggyá

Ahogy a bevezetőben is utaltam rá, Csontváry megítélése nem mindig volt ennyire egyértelműen pozitív. 1907-ben már saját kiállítása nyílt Párizsban, ugyanakkor Magyarországon, érdekes módon mértéktartó életvitele, és filozofikus megnyilvánulásai miatt sem fogadta be a művészetpártoló társaság. 1919-es halála után örökösei kis híján elkótyavetyélték fantasztikus örökségét, amikor egy Gerlóczy Gedeon nevű férfi közbelépett.

A teljes gyűjteményt először 1930-ban mutatták be a nagyközönségnek, ám még további 33 évre volt szükség ahhoz, hogy Csontváry művészete megkapja a megérdemelt figyelmet, melyet végül egy 1963-as székesfehérvári tárlat alkalmával érdemelt ki.

Csontváry képei ritkán cserélnek gazdát, az eddigi legnagyobb összeg, amit egy festményéért adtak (Traui tájkép naplemente idején) 240 millió forint volt. Alig 100 darabos életművének legnagyobb része ma is Magyarországon található, leginkább a pécsi Janus Pannonius- és a miskolci Herman Otto Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Galéria osztozik rajtuk, egy részük pedig magángyűjtők személyes tulajdonát képezi. Rockenbauer Pál azt mondta róla: „Csontváry legendás, és a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert szépek.” A világutazó tökéletesen összefoglalta Csontváry kalandos életét, ambícióinak mozgatórugóit, profetikus kinyilatkoztatásait, melyek mind egy páratlan, és csodálatos életműben öltöttek testet.