Magyar Miklós
2020. december 14. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

A párizsi Notre-Dame, avagy a festők múzsája

A Notre-Dame számos festő múzsája volt. Hogy csak a legismertebbeket említsük: Henri Matisse, Maurice Utrillo, Pablo Picasso.

Matisse: Notre-Dame

Utrillo: Notre-Dame

Picasso: Notre-Dame

Az, akinek a szívéhez a legjobban hozzánőtt a katedrális, az 1887. július 7-én, az oroszországi Vityebszkben született Marc Chagall. A heringkereskedő apa és a bolti eladó anya fia gyerekkorára mint szegény, de boldog időszakra emlékszik vissza. 1910 és 1914 között ösztöndíjasként él Párizsban, a Méhkasnak nevezett művészotthonban. Csak rövid időre akart visszatérni Vityebszkbe, ám a háború közbeszólt. Katonai szolgálata után Lunacsarszkij kinevezi a szépművészetek komisszáriusává Vityebszk körzetében. Chagall nagy lelkesedéssel kezdett munkájához, ám csakhamar keserű csalódások érték. 1920-ban a vele szorosan együttműködő Kazimir Szeverinovics Maleviccsel nézeteltérése támadt a jövő művészetének meghatározása terén.

Malevics meggyőzte a bolsevik funkcionáriusokat, hogy Chagall „nem eléggé forradalmi”, mert embereket ábrázol képein, az igazi „forradalmi művészet” viszont teljesen absztrakt, tehát minden tárgytól mentes. Az igazi ok az volt, hogy Malevics egyszerűen át akarta venni Chagall funkcióit és meg akart szabadulni riválisától. 1923 őszén Chagall családjával Párizsba költözött. 1937-ben megkapta a francia állampolgárságot. Pablo Picasso és Marc Chagall voltak a Franciaországban letelepedett leghíresebb külföldi festők. Chagall már első párizsi tartózkodása alatt beleszeretett a művészetek fővárosába. Egy „szerelmes levelet” is írt Párizshoz:

„Párizs

Valamennyien a vagon sarkában kuporogva Párizs felé igyekeztünk, nem azért, hogy karriert csináljunk, mert akkoriban igen kicsi volt az esélye annak, hogy befussunk, hanem azért, hogy szabadon tudjuk magunkat kifejezni és mindenekelőtt azért, hogy megtaláljuk művészi kifejezőeszközeinket belső érzéseink megmutatásához. (…) 1910-ben hagytam el szülőföldemet. Ekkor határoztam el, hogy szükségem van Párizsra. Azért jöttem ide, mert a fényt kerestem, szabadságát, kultúráját és annak lehetőségét, hogy tökéletesítsem művészetemet. Párizs világosságot adott sötét világomnak, ahogyan a nap tette volna. Egész nap a Concorde téren vagy a Luxembourg-kert környékén kószáltam. Dantont és Watteau-t szemléltem és letéptem néhány levelet. Ó, ha egyszer meglovagolhattam volna a Notre-Dame egyik vízköpőjét, hogy akárcsak egy lovon, utat nyissak az egekben, karjaimmal és lábaimmal. Itt vagy Párizs. Te vagy második Vityebszkem.

Marc Chagall”

Chagall nem lovagolta meg ugyan a Notre-Dame vízköpőjét, ám megfestette azt. A mítikus és szörnyalakokhoz vonzódó festő nem tudta magát kivonni a Notre-Dame szörnyei, a vízköpők hatása alól. Ezek a vízköpők a legkülönfélébb mitológiai lényeket mintázzák a kiméráktól a sárkányokig, de létező állatok is vannak köztük. Chagall újraértelmezi a Styrgának nevezett vízköpőt, amely emberszerű lénynek tűnik, azonban hátán szárnyak, feje tetején pedig szarvak vannak, és unottnak tűnő helyzetben ül, állát tenyerébe támasztva, nyelvét a város felé kiöltve.

Notre-Dame. Styrga

Chagall festményén maga a szörnyalak póza felismerhető, ugyanakkor egy hibrid lénnyé formálta azt a művész, egy félig nő, félig kecske foglal helyet a kép közepén, és álmodozón tekint le a városra, amit a holdfény sötétkékre fest. Mellette egy kakas köszönti a közelgő reggelt, amit egy aranyszínű madár jelent be. Egy szerelmespár lebeg a kép felső részén.

Chagall: A Notre-Dame szörnyetege

„Párizs! Egyetlen más szó sem hangzik fülemnek ily kedvesen.” – írja Chagall. önéletrajzi regényében, amely Marc Chagall. Életem címmel magyarul is olvasható. Ecsetje nyomán a Fények városa a szerelem és a boldogság elvarázsolt színházává lesz, mint A Notre-Dame látványa című festményén, amelyen a székesegyház egy meztelen fiatal lány és egy mitikus lény, félig ember, félig madár között látható. A szerelmes alak egy virágcsokrot nyújt a nő felé.

Chagall: A Notre-Dame látványa

A Jessze fája és a Notre-Dame című festmény Chagall bibliai képeinek sorába tartozik. Jessze fája Jézus családfája, Dávid apjától, Jesszétől kiindulva. Chagall festményeken és a reimsi katedrális üvegablakain is megörökítette Jessze fáját.

Chagall: Jessze fája és a Notre-Dame

Chagall egyik legendás önarcképét az Uffizi családnak ajánlotta fel. A festményen a kék szín dominál, Chagall „lelkének színe”. A festőpalettáját kezében tartó művész mellett látható felesége, Bella, a kakas, ami gyermekkori emléke és oly sokszor szerepel festményein, a háttérben Párizs, a Notre-Dame katedrálissal, egy Szajna-híddal valamint az együtt jelen lévő Nappal és Holddal.