Magyar Miklós
2021. április 29. | Becsült olvasási idő: 6 perc

A Vasarely-ügy – Az optikai festészet pápájától még a családja is lopott?

Ha André Breton „a szürrealizmus pápája”, Victor Vasarely (született Vásárhelyi Győző, 1906-1997) az optikai festészeté, az „op-art”-é. Képlopás volt, van, lesz. Ám olyan szövevényes, máig átláthatatlan, bűnvádi eljárásoktól hemzsegő, valóságos és feltételezett képlopássorozat, mint az akkor már világhírű Vasarely Aix-en-Provence-i korszakában történt, aligha fordult elő a festészet történetében.

Victor Vasarely alkotásaival

A Vasarely Alapítvány és Múzeum

Paul Cézanne városához, a dél-franciaországi Aix-en-Provence-hoz közeledve, már messziről feltűnik a colline de Bouffannak nevezett dombon épült Vasarely Alapítvány és Múzeum. A területet a város adományozta a művésznek, míg maga az épület Vasarely magánvagyonából készült el 1973 és 1976 között. A tizenhat, hatszög alakú elemből álló, 87 méter hosszú és 40 méter széles építmény formájában is hangsúlyozza az építészet és a képzőművészet kapcsolatát, és kifejezi Vasarely művészi világát. A Vasarely által megálmodott Alapítványt az akkori köztársasági elnök, Jacques Chirac avatta fel 1976. február 14-én.

A Vasarely Alapítvány és Múzeum

Lopott vagy nem Vasarelytől az Alapítvány elnöke?

1981 és 1992 között az Aix-Marseille III egyetemének rektora, egyben az Aix-en Provence-i Jogi Kar dékánja, Charles Debbasch volt a Vasarely Alapítvány elnöke. A művész halála után felesége, Claire és az örökösök egy jogi eljárás során megfosztották Debbascht funkciójától, és feljelentést tettek ellene okirathamisítás, hárommillió frank (450.000 euro) és több festmény eltulajdonításának vádjával. 1994 novemberében a rendőrök le akarták tartóztatni a dékánt az egyetemen. Ezt elkerülendő, Debbasch felöltötte dékáni talárját, és abban állt ki az intézmény kapujába. Ezzel megakadályozta letartóztatását, ugyanis az egyetemi autonómia védte a hivatalukat gyakorló egyetemi méltóságokat.

Charles Debbasch

A véletlen úgy hozta, hogy pontosan akkor volt egy hónapos vendégprofesszori meghívásom az egyetemre, és egyik előadásom után André Baldous professzor társaságában jöttem ki az épület kapuján, és láttuk, ahogyan a rendőrök tehetetlenül álltak az események előtt.

Ám ezzel a történet nem ért véget. 1994. november 27-én Gallo bíró elfogatási parancsot adott ki, és ezúttal Debbasch a következő év február 15-ig előzetesben maradt a Baumettes nevű börtönben. Hosszas jogi procedúrák során végül 2005. május 11-én két év börtönre ítélték − amelyből egy év felfüggesztett volt −, valamint egymillió ötszázezer euro megfizetésére, és öt évre megfosztották jogainak gyakorlásától. Az igazságszolgáltatás elől Debbasch a nyugat-afrikai Togóba menekült, ami megmentette a börtöntől, mivel az országnak nem volt Franciaországgal kiadatási egyezménye. Togo állampolgára lett, aminek előzménye az volt, hogy 1990-től először az őrmesterből katonai puccsal hatalomra kerülő és magát tábornokká kinevező Eyadéma Gnassingbé, utána pedig fia, Faure Gnassingbé elnök jogi tanácsadójaként tevékenykedett.

Debbasch sohasem nyugodott bele az ítéletbe, és húsz év huzavona után 2014. május 27-én a Párizsi Fellebbviteli Bíróság megszüntette ellene az eljárást a képek eltulajdonításának ügyében.

Togo megvédi Charles Debbascht

Togo információs felületén, a republicoftogo.com-on olvasható egy hosszú, 2015. november 6-án kelt írás, amelyben a szerző védelmébe veszi az „ártatlanul elítélt” Charles Debbascht. A cikk azzal kezdődik, hogy 1981-től a Vasarely Alapítvány Debbasch dékánnak köszönhetően „jótékonyan és kiegyensúlyozottan” működött. A továbbiakban „Vasarely mohó örökösei” médiahadjáratot indítottak Debbasch ellen, „minden rosszat elmondva róla, jóllehet azok a panaszok, amik elhangzottak, a Vasarelyek bűntényei voltak.” A cikk szerzője az Edouard Balladur által vezetett kormányt marasztalja el, amely 1993 decemberében „utasítást adott Debbasch dékán megvádolására.”

Vitriolos bosszú

Hetvennyolc éves korában Charles Debbasch elérkezettnek látta az időt, hogy bosszút álljon a rajta esett „sérelmeken”. Az Éditions de Moment kiadónál megjelentette A L’affaire Vasarely. Art, mensonges et manipulations (A Vasarely-ügy. Művészet, hazugság és manipuláció) című könyvét. Ebben az amerikai szappanoperához, a Dallashoz hasonlítja a Vasarely-képek történetét, amennyiben a pénz felülírta az érzelmeket.

Szerinte felesége halála után Vasarely egy szenilis művész volt már, menye, Michèle Taburno, aki korábban egy éjszakai mulatóban dolgozott, kapzsi manipulátor, míg a két fiú, André és Jean-Pierre tehetségtelen tucatember, az unoka, Pierre pedig szánalmas haszonleső. Debbasch a maga nézőpontjából felidézve az eseményeket, mindenkivel leszámol, akik egyetemi, politikai, jogi környezetéből alaptalanul megvádolták, ám mérgezett nyilait főképpen az őt elítélő bíróra, Le Gallóra lőtte ki.

Charles Debbasch könyvével

Vasarely menye a vádlottak padján

2008. június 20-án Vasarely menyét, a 61 éves Michele Taburno-Vasarelyt tetten érték, amikor egy chicagoi műkereskedő raktárából 575.000 dollár értékű Vasarely-festményeket akart elvinni. A dolog előzménye, hogy az asszony négy évvel azelőtt letelepedett Chicagoban, és megismerkedett egy Thomas Monahan nevű műkereskedővel, akire tizenöt Vasarely-festményt bízott. Egy idő után a képek tulajdonosaként kérte a festmények árát, majd amikor a műkereskedő még a képek közelébe sem engedte az asszonyt, az egy lakatossal felnyittatta a zárat, hogy egy másik raktárban helyezze el a műkincseket.

Miután a rendőrség konstatálta, hogy feltörték a raktár zárját és elvitték a képeket, betöréssel és képlopással vádolták meg az asszonyt, aki természetesen tagadta a vádakat: „Azzal érkeztem (az Egyesült Államokba), ami az én tulajdonomat képezte, és egy raktárban helyeztem el azt, ami az enyém.”

Ugyanakkor feljelentést tett a műkereskedő ellen, aki időközben galériájába szállíttatta a képeket. Itt foglalta le azokat a rendőrség, és elrendelte visszaszolgáltatásukat jogos tulajdonosának. A dolog pikantériája, hogy a galéria tulajdonosa Vasarely unokáját, Pierre Vasarelyt, a vagyon legális örökösét nevezte meg a történtek felelősének.

Az örökösök is loptak?

Az örökség nagy részének nyoma veszett, ugyanis a Vasarely által az Aix-en-Provence-ban létrehozott Alapítványra hagyott 1300 mű nagy része eltűnt, miután egy döntőbírósági határozat 1995-ben felosztotta a képgyűjteményt a művész két fia és Michèle Taburno-Vasarely között, akik egymást vádolták a képek ellopásával. Vasarely menye így védekezett a lopás vádjával szemben: „Ez teljesen igazságtalan, (…) Most engem vádolnak az Alapítvány képeinek ellopásával, holott ez fizikailag képtelenség, mivel nem is voltam akkor Franciaországban.”

Michèle Taburno-Vasarely

A Párizsi Elsőfokú Bíróság 2014. december 31-i határozatában arra kötelezte Michèle Taburnót, hogy a férje halála után az Egyesült Államokba szállított kétszáz Vasarely-művet juttassa vissza a Vasarely Alapítványnak. Az asszonynak ugyanakkor kártérítést kellett fizetnie a művész fiai számára az engedélyük hiányában eladott képek után. „A bíróság elrendelte, hogy a képek kerüljenek az Alapítvány birtokába, annak a személynek a kezei közé, aki tizenkét év óta üldöz. Ez elfogadhatatlan” – jelentette ki Michèle Taburno. Vasarely unokája, Pierre erre így válaszolt: „Felháborító, hogy nem tesz eleget a jogerős bírói ítéletnek.”

Egy internetes portálon Yann Philippin 2015. április 15-én így foglalja össze a szövevényes történetet: „Az igazságszolgáltatásnak sok dolga lesz még, hogy kibogozza ennek a családi-jogi zűrzavarnak a szálait, figyelembe véve a gyűlölet, mondhatni paranoia légkörét Pierre és Michèle között. (Vasarely unokája és menye) Mindkét fél okirathamisítással vádolja egymást.”

Epilógus

A szomorú történések után örömteli volt ötven év után először látni Vasarely 300 képének, szobrának és dokumentumoknak retrospektív kiállítását a párizsi Pompidou Központban 2009. február 6. és május 6. között, Victor Vasarely, Partage des formes (Victor Vasarely, a Formák megosztása) címmel.