Kovács Krisztián
2021. június 17. | Becsült olvasási idő: 7 perc

A világ végéig ment, de csak önmagát találta ott – Paul Gauguin-portré

Gauguin kétségtelenül a modern festészet egyik legkiemelkedőbb, iskolateremtő alakja, az egyik olyan művész, akinek eredeti festményeivel Budapesten is testközelből találkozhatunk, akit hazájában az óceániai szigetvilág ismerőjének, a világ kalandorának, egzotikus világok képi krónikásának adtak el, miközben ő maga valóban Óceánia szigetvilágában élt, kellemetlen betegségek, megnyomorító nélkülözés közepette, aminek azért nagyobbik részét kizárólag önmagának okozta azzal a makacssággal, melynek hála halála után a század egyik legnagyobb festőművészeként tisztelik.

Gauguin Cézanne mellett kétségtelenül a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb alakja volt, stílusával, színhasználatával nagyban befolyásolta a szintetista stílusforma kiteljesedését, és olyan egyedi módon vegyítette a különböző gyökerű motívumokat műveiben, amire manapság is kevés példa akad csupán. Gauguin bizonyos szempontból a saját társadalmi rangját, életstílusát, biztos megélhetését álmaiért feladó művész prototípusa is egyben, az ember, aki a berögzült konvencióktól mentes szabadságot kereste, és akit végül ez a vágya vitt a sírba.

Paul Gauguin művészete

A nagypolgári kezdetek

Gauguin 1848. június 7-én született Párizsban, tisztes polgári családban, és már kisgyermekként magába szippanthatta az óceán, és egy egzotikus új világ illatát, hiszen édesapja, tartva III. Napóleon hatalomra jutásának következményeitől, úgy döntött, elhagyva hazáját, felesége nagybátyjához költözteti a családot Peru fővárosába, Limába. Talán éppen ez az élmény határozta meg végül, hogy Gauguin már egzisztenciával rendelkező felnőttként sem volt képes soha egy helyben maradni, élete végéig vonzotta valamiféle megfoghatatlan egzotikum, aminek a nyomában kajtatott, és amit leginkább világhírű festményein keresztül igyekezett megragadni, és megmutatni a nagyérdeműnek.

A Gauguin-család 1854-ben tért vissza Franciaországba, a fiatal fiú pedig a nagyívű kalandok ígéretével jelentkezett a Tengerészeti Akadémiára, de végül nem nyert felvételt, így 17 évesen képzettség nélkül állt tengerésznek, és kereskedelmi hajókon szolgált, a Norvégiát és Dániát körülvevő vizeken. Gauguin egész életében az alkotás megszállottja volt,

de korai éveiben még ő maga is ragaszkodott azokhoz az általános társadalmi elvárásokhoz, melyek a kor meghatározói voltak, így végül megházasodott, öt gyermeket nemzett, és gyámja, Gustave Arosa segítségével jól fizető tőzsdeügynöki állást szerzett Paul Bertin ügynökségénél.

Paul Gauguin művészete

A töréspont

Gauguin 35 éves koráig képes volt ellenállni mindazon érzelmeknek, melyek időről-időre megkörnyékezték. Tisztes polgári életet élt, egzisztenciája egyre nőtt, családjának jómódú mindennapokat biztosított, ám lelkében végig ott motoszkált egy különös kétely, vajon ez-e a boldogság. Gauguin mindenkit kiszolgált a környezetében, csak épp ő maga volt boldogtalan saját egyhangúnak látott életében. 1883-ban végül a társadalmi események oldották fel helyette a problémát, amikor az általános fegyverkezés megingatta a tőzsdét és a gazdasági piacokat, így bár családja, barátai ellenezték, végleg otthagyta az üzleti életet, hogy teret adjon festészete kiteljesedésének.

Gauguin néhány képét már korábban is kiállították időszakos tárlatokon, de azok nagyrészt visszhang nélkül maradtak, ő maga pedig szilárdan hitt benne, hogy ennek oka a visszafojtott ambíciója volt, így eltervezte, hogy kizárólag a művészetéből tartja majd el a családját a jövőben.

Ma már tudjuk, hogy ez a terv sosem valósult, és Gauguin egy igen különös fordított spirálba került, mert, ahogy ő maga társadalmilag egyre mélyebbre süllyedt, úgy teljesedett ki művészete a vásznakon.

Gauguin szerencsét próbált Rouenben, Pont-Avenben, Párizsban, Koppenhágában, de sehol sem találta meg a boldogulást, előfordult, hogy plakátragasztóként kellett fillérekért dolgoznia, hogy legalább valamicske jövedelmet hazavihessen, miközben felesége, a Gauguin művészetét tulajdonképpen sosem pártoló, Mette Sophie Gadot műfordítással, és francia nyelvleckékkel tartotta fent a családot, türelme pedig egyre inkább fogyott az általa léhűtőnek, és nem is túl tehetséges művésznek tartott férje iránt.

Paul Gauguin művészete

Egy egzotikus világ

Ezen élmények összessége, csalódottsága a pénzorientált világ szürke kietlenségében vezetett végül oda, hogy előbb jóbarátjával, Charles Lavallal kirándulást tett Panamába, ahol a csatorna építésén dolgozott, aztán továbbhajózott Martinique szigetére, és ott is maradt, míg végül maláriát nem kapott, és ennek okán meggyengült egészségét féltve visszatért Franciaországba. Ez az út elégnek bizonyult hozzá, hogy Gauguin megérezze, hol kell keresnie a valódi inspirációt. Bár közben festményei több kiállításon is bemutatkoztak, és a fiatalok a szimbolizmus úttörőjét látták benne, ő maga pedig új területek, többek közt a japán festészet, és ábrázolásmód felé kacsintgatott, egyetlen célja az maradt, hogy pénzt gyűjthessen, és szó szerint elhajózhasson a Paradicsomba.

1891 februárjában a Hotel Drouot-ban kiállított képei közül 30 festményt adtak el, ő maga pedig fogta a teljes bevételt, április 4-én hajóra szállt, hogy tervei szerint végleg maga mögött hagyja a civilizációt. Az úti cél Francia Polinézia legnagyobb szigete, Tahiti volt, ahol Gauguin számításai szerint megtalálni vélte azt a helyet, ahol az élet könnyedebb, a pénz pedig elhagyagolható szerepet játszik. A művész látszólag a keveset látott európai ember naivitásával közelített az egzotikus sziget várható élményei felé, ugyanakkor nagyot kellett csalódnia. Tahitin virágzott a korrupció, a vezetés mostohán bánt a bennszülöttekkel, betegségek ütötték fel a fejüket, ügyet intézni pedig csak zsíros kenőpénzek árán lehetett.

Gauguin tovább kereste, amit itt nem lelt meg, átköltözött Mataiea-ba, a maorik földjére, többször esett szerelembe, és fantasztikus képeket vetett vászonra, ám közben sokszor az éhség sanyargatta, és egy idő után legszívesebben menekült volna. Elintézte hát, hogy alig két évvel Franciaországból való indulása után visszatelepítsék hazájába, ahol talán életében utoljára még a szerencse is rámosolygott. Kiderült, hogy 13 000 frankot örökölt nagybátyjától, Edgar Degas segítségével pedig nagyszabású kiállítást szervezhetett.

Az örökség végül egy teljesen tévesen felhasznált párizsi műteremre ment el, a kiállítás pedig teljes anyagi csődnek bizonyult, így rákövetkező évben Gauguin még egyszer meglátogatta családját Koppenhágában, majd visszatért Tahitire.

Paul Gauguin művészete

Az utolsó lélegzet

Az egyre inkább bennszülöttpárti Gauguinnek ezután sem alakult könnyen a sorsa. Egy 14 éves bennszülött lányt vett maga mellé élettársnak, és mintegy múzsának, és bár rendíthetetlenül dolgozott (ekkor született szintén világhírű Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? című festménye is), 1896-ra már konkrétan nem volt mit ennie, alultápláltsága okán pedig szervezete is egyre inkább legyengült. 1901 novemberében átköltözött a Marquise-szigetek egyikére, Hiva-Oa-ra, ahol megépítette a hírhedt Örömök házát, de miután hírt kapott egyik fia, Clovis, valamint lánya, Aline haláláról, családja pedig minden kapcsolatot megszakított vele, a lejtő érezhetően az aljához közeledett.

Gauguin megpróbált öngyilkosságba menekülni, de végül megmentették, aztán tett még egy gyenge kísérletet arra, hogy hazatérhessen hazájába, de erre már sosem került sor. Halála előtt nem sokkal mint az őslakosok pusztulásának szemtanúját, a hatóságok meg akarták félemlíteni, és koholt vádak alapján három hónapi börtönre és 1000 frank bírságra ítélték. A fellebbezésre már nem került sor, mert a végzetesen legyengült művész 1903. május 8-án meghalt. Egy kis dombon temették el Tahitin, sírját egy apró kőlap jelzi.

Gauguin élete talán nem példaértékű, egy férfi, aki látszólag önzésből elhagyta feleségét, és öt gyermekét, hogy oltárt emeljen saját szabadságából önnön művészete előtt, ugyanakkor ezen törekvések végül egy olyan szerteágazó életművet hoztak létre, melynek sokszínűségére meglehetősen kevés példát látunk a képzőművészet történetében. Gauguin festett impresszionista stílusban, aztán ettől eltávolodva elsősorban a színek segítségével történő képalkotás technikáját és a kiegyensúlyozottabb képszerkesztést igyekezve elérni belekóstolt a szintetizmusba, melybe számtalanszor vegyült szimbolista kompozíció, miközben elévülhetetlen hatással volt a fauvizmus és a kubizmus fejlődésére, valamint olyan, szintén legendás művészek munkásságára, mint Pablo Picasso vagy épp Henri Matisse.