Magyar Miklós
2021. szeptember 28. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Adolf Hitler és az elfajzott művészet – Avagy egy kiállítás margójára

Hitler festői „karrierje”

Hitler apja akarata ellenére festő szeretett volna lenni, és annak halála után tizenhat évesen érettségi nélkül megpróbált bekerülni a Bécsi Szépművészeti Akadémiára. Erről így ír a Mein Kampfban (Harcom): „Anyám halála részben már el is döntötte jövendő sorsomat. A gyászesetet követő keserű napok vége felé utaztam Bécsbe, hogy letegyem az akadémiai felvételi vizsgát. (…) Most tehát másodszor voltam itt ebben a szép városban, és nagy nyugtalansággal, de büszke önbizalommal vártam felvételi vizsgám eredményét. Annyira meg voltam győződve a sikerről, hogy a visszautasítás villámcsapásként sújtott reám. Kihallgatásra jelentkeztem a rektornál, aki kérésemre készséggel közölte velem visszautasításom okát. Munkámból ,mondotta, minden kétséget kizárólag kitűnik az a körülmény, hogy nem festőnek, hanem inkább építésznek való vagyok, számomra tehát semmi esetre sem az akadémia festészeti, hanem annak építészeti osztálya jöhet tekintetbe. (…) Az akadémia építészeti szakosztályának látogatása feltételezte az építésztechnikai iskola elvégzését. Ehhez pedig érettségire volt szükség, ami nálam hiányzott. Emberi megítélés szerint ez a körülmény tehát művészi álmaim végét jelentette.”

1907-ben és 1908-ban is sikertelen felvételi vizsgát tett, ám a festészettel nem hagyott fel, sőt, tucatszámra gyártotta akvarelljeit és olajfestményeit, és ezekből közel kétezret el is adott. Ízlése megrekedt a német romantikánál. A modern művészetet nem értette meg, ennélfogva érthetetlennek tartotta. Nem kell ahhoz művészettörténésznek lenni, hogy Hitler festményeit a legjobb indulattal is középszerűeknek tartsuk.

Adolf Hitler: Neuschwanstein kastélya

Hitler egyik cím nélküli festményéről Vittirio Sgarbi, olasz múzeumigazgató ezt mondta: „Ez egy hülyeség, egy reményvesztett ember műve, ami sokat elárul pszichéjéről: nem a nagyságot, a nyomort látjuk benne.”

Hitler cím nélküli festménye

Az „elfajzott művészet elméletének kitalálója

Az elfajzott művészet kifejezés az osztrák-magyar állampolgárságú, lengyelországi zsidó családból származó orvos, író, filozófus Max Simon Nordau (1849-1923) tollából született. 1892-ben megjelent Entartung (Elfajzás, degeneráció) című művében orvosi szempontból vizsgálta a kortárs művészeti alkotásokat. Úgy vélte, hogy kétféle művészet létezik, az egészséges, normális és a beteg, degenerált. Mint írja, nem mindegyik elfajzott ember bűnöző vagy prostituált, vannak köztük művészek is. Azt vallotta, hogy az orvosnak erkölcsi kötelessége az emberek felvilágosítása, ha úgy látja, hogy egyes művek alkotói a degeneráció betegségében szenvednek, ami az egész emberiséget megfertőzheti. Ezek az „elfajzott művészek” teremtették meg a modern művészetet. Könyve sikerét bizonyítja, hogy szinte azonnal lefordították angol, francia és olasz nyelvre is.

Max Simon Nordau

A „hősies” és az „elfajzott” művészet” Németországban

A húszas évek Németországa az avantgárd hazája volt. A festészetben és a szobrászatban az expresszionizmus volt az uralkodó irányzat. A nemzetiszocialisták számára viszont csak az úgynevezett „hősies művészet” volt elfogadható, a konzervatív esztétikai szemlélet, amely csak a pozitív emberi tulajdonságokat engedte bemutatni a művészetben.

Hitler már a Mein Kampfban előkészítette a terepet későbbi propagandájának: „Weimar művei elmebetegek alkotásai (…) semmi közük német népünkhöz.” – írja. Hatalomra kerülése után szinte azonnal parancsot adott arra, hogy a művészetet meg kell tisztítani az „elfajzott elemektől”.

1937. július 18-ám Hitler megnyitotta Münchenben „a német művészet nagy kiállítását”. Beszédét azzal kezdte, hogy egyszer s mindenkorra végezni kell mindazzal a „sártömeggel és szeméttel, amivel az 1918-as évek elárasztották világunkat.” Azután fel is sorolja a német népre veszélyes izmusokat: „egyik nap az impresszionizmus, másnap a futurizmus, a kubizmus, miért ne éppen a dadaizmuas.” Az izmusok alkotóinak műveit pedig így méltatja: „És mit alkottok? Hülye nyomorékokat és idiótákat, csak undort keltő nőket, férfiakat, aki közelebb állnak az állathoz, mint az emberhez, gyerekeket, akikhez hasonlók, ha léteznének, azonnal Isten büntetéseként kellene őket kezelnünk!”.

Hitler a kiállítás megnyitásán

A nácik hivatalos festője, Adolf Wissel leghíresebb festményén, A kahlenbergi parszacsalád című képén a boldog, jólétben élő falusi embereket akarja ábrázolni.

Adolf Wissel: A kahlenbergi parszacsalád

Hitler kedvenc festője, Adolf Ziegler nemzetiszocialista funkcionárius, a modern festmények berlini múzeumokból való eltávolításának kezdeményezője és az „elfajzott művészet” című kiállítás egyik főszervezője volt. Monumentális (180×300 cm) triptichonja, A négy elem a görög szobrokra emlékeztet és a tisztaságot hivatott sugallni.

Adolf Wissel: A négy elem

1937. július 19 és november 30 között rendezték meg Münchenben az Entartete Kunst (Elfajzott művészet) kiállítást, ahol azokat a festőket mutatták be, aki „beszennyezték” a művészetet: Kandinszkij, Klee, Picasso, Matisse, Manet, Cézanne, Gauguin, Van Gogh, Munch, Chagall, Cézanne , Signac, stb.

Néhány kiállított, „elfajzott” festmény:

Vincent Van Gogh: Búzamező varjakkal

Marc Chagall: Marhakereskedő

Paul Klee: Senecio

Az Elfajzott művészet című kiállítás 1937. november 30-áig volt nyitva, és a négy hónap alatt több mint kétmillió látogatója volt. A következő három év során tizenegy osztrák és német városban rendezték meg ezt a kiállítást, amit további egymillió látogató nézett meg.

A falakon mindenhol a modern művészeket lejárató feliratok szerepeltek, mint például: „a természet, ahogy egy beteg elme látja”, vagy „a zsidó lélek megnyilvánulása” avagy „az őrület válik módszerré”