Kovács Krisztián
2022. április 25. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Átfestett telefonfülkék New Yorkban – 90 éves Richard Estes, a fotórealizmus mestere

Valamikor az 1960-as évek vége felé a Pop Art, valamint az absztrakt expresszionizmus és a különböző szárba szökkenő minimalista mozgalmak ellen fiatal művészek egy csoportja afféle művészeti forradalmat hirdetett. Olyan festmények létrehozását tűzték ki célul maguk elé, melyek újszerű módon kombinálták a festészetet, és az egyre nagyobb és markánsabb divathullámot produkáló, és egyre inkább valódi művészetként kezelt fotóművészetet.

A mozgalom persze hangos és nem éppen dicsérő kritikák kereszttüzében találta magát, hiszen tekintve, hogy az általuk alkalmazott realizmus a valóság tökéletes mását képezte, a legtöbb elismert művész mégis egyszerű és nem túl fantáziadús kópiáknak tartotta az elkészült műveket, hiszen azok keletkezése megkövetelte az alapanyagul szánt fotót, amit a művész gyakorlatilag egy rácstechnika alkalmazásával másolt a vászonra. Az 1970-es évek elején a mozgalom aztán kiterjedt, hála többek közt Louis K. Meisel amerikai szerző és művészeti kereskedő hatékony támogatásának, melynek hála az olyanok, mint John Beader, Audrey Flack, vagy Chuck Close immáron a Smithonian Múzeum művészeti galériájára is eljuttathatták műveiket. Közülük azonban talán senki sem ért el akkora népszerűséget, mint jelen cikk alanya, a jelenleg 90. életévét taposó Richard Estes.

Megszólít a város

Estes 1932-ben az Illinois állambeli Kewanee-ben látta meg a napvilágot, a család pedig hamar áttette székhelyét Chicagóba, ahol a rendkívüli kézügyességével kitűnt fiú már 20 évesen a The School of the Art Institute of Chicago hallgatója lett, és hatalmas buzgalommal fogott bele a saját korában ünnepelt realista festőművészek műveinek részletes tanulmányozásába. Kedvencei közé tartozott Edgar Degas, és az általunk is igencsak kedvelt, és itt az oldalon is korábban már bemutatott Edward Hopper.

Estes azonban bármennyire is tisztelte a fenti művészeket, úgy érezte, amit tettek, még mindig kevés a valóság tökéletes megragadására, és az 1960-as évek végén új technikával kezdett gyakorlatozni. Kevés szabadidejét a kísérletezésre szánta, miközben különböző magazinok és folyóiratok számára dolgozott szabadúszó grafikusként, és 1962-ben még Spanyolországban is megfordult egy hosszabb tartózkodás erejéig.

Gyakorlatilag ez utóbbi kirándulás határozta meg végleg az általa képviselt, és társaival együtt alapított stílusirányzatot, a lakóhelyéül választott New York, a művészetek fővárosa pedig tökéletes táptalajt biztosított, hogy végtelen ihletét formába öntse.

Az idős művész www.forbes.com

Radikális szuperrealizmus

Estes legfőbb törekvése, hogy valódibbat alkosson a valóságnál, amennyire csak azt a festőművészet megengedi. Képei általában üres, vagy gyéren látogatott egyszerű nagyvárosi élettereket jelenítenek meg, mintegy kísérletet téve rá, hogy egy 2D-es vásznon valódi 3D élményt adó életképet jelenítsenek meg. Estes különös vonzódása a tükröződő felületekhez, és a tükörképekhez jól megfigyelhető minden egyes festményén, és gyakorlatilag ez a vonása emeli ki a fotórealisták tömegéből.

Nem hiába, a kritika számtalan besorolást használt, hogy leírja, mit művel ez a férfi a vásznon, technikáját hiperrealizmusnak, szuperrealizmusnak, újító szándéka miatt neorealizmusnak, és az 1968-as talán leghíresebb műve, a Telefonfülkék után radikális realizmusnak nevezték.

És az elnevezés nem túloz, Estes képeinek láttán valóban azt gondoljuk, hogy egy fotót nézünk, az egyetlen feltűnő momentum a terek gyér emberi jelenléte lehet, mely tökéletesen tudatos lépés a művész részéről. Estes szerint minden képe egy afféle álmos, nagyvárosi, vasárnap reggelen játszódik, egy olyan arcát mutatja az egyébként sosem pihenő metropolisznak, melynek tapasztalása csak keveseknek adatik meg, és ezáltal a város gyakorlatilag önálló életre kel a maga ember nélküliségében.

Richard Estes (1932-) www.forbes.com

A másik igen fontos vonása, hogy hiába ábrázolja a világ egyik leghíresebb városát, tudatosan kerüli a tipikus New York-i látnivalók megjelenítését. Ahogy ő mondja, ezek a festmények nem New York ismeretlen, ugyanakkor nyugodt arcát mutatják, hanem bármelyik nagyvárosét a világon.

Festményei valóban valamiféle megfoghatatlan, és kíméletlen nyugodtságot sugallnak, miközben tudatosítják bennünk, hogy amit ott látunk, a legapróbb részleteiben is csupán véges állapot, és amint megindul a tömeg, azonnal szertefoszlik.

Estes stílusának hála az egyik leginkább tisztelt élő, amerikai festőművésznek számít, művei New Yorktól, Budapesten át Madridig sok helyütt megtekinthetőek, és olyan világhírű múzeumok büszkélkednek velük, mint a Metropolitan, vagy épp a Guggenheim Múzeum. Előrehaladott korára való tekintettel ma már ritkán ragad ecsetet, de a 2010-es évek elején még tökéletesen aktívnak vallotta magát.