Kovács Krisztián
2022. január 28. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Az absztrakt expresszionista, és az action painting úttörője – 110 éve született Jackson Pollock

Bár a vélemények a mai napig megoszlanak, abban azért a legtöbb szakember egyetért, hogy a művészet bölcsője kétségtelenül Európa, kiegészülve a Távol-Kelettel, és hacsak nem bizonyos törzsi művészeti formákról van szó Dél-Amerikából, Afrikából, vagy az óceániai szigetvilágból, akkor biztosan állíthatjuk, hogy a XX. század elei amerikai művészek is kétségtelenül az európai mesterek művészetéből, módszertanából, technikáiból inspirálódtak elsősorban, ezek a hatások pedig a legtöbbjük műveiben tetten is érhetőek.

A második világháború után azonban sok minden alapjaiban változott meg az amerikai kultúrában, és ez tulajdonképpen annak minden szegmensére igaz. Az 50-es évektől virágzott a beat mozgalom az irodalomban, a filmek szembesítették társadalmukat az amerikai álom bukásával, a zene hangosabb, és agresszívebb lett, egy wyomingi születésű festőművész pedig egyedi technikáival azon dolgozott, hogy az új amerikai képzőművészeti mozgalmakat minél inkább eltávolítsa az európai gyökereitől.

Jackson Pollock (1912-1956)

Európa gyökerei

Ahogy gyakorlatilag minden XX. századi amerikai művész Norman Rockwelltől Roy Lichtensteinen át Richard Estes-ig bezárólag, úgy az 1912-ben Wyomingban született Jackson Pollock is kezdetben az európai mesterek munkáinak hatását szívta magába. Pablo Picasso pointilista művei, a spanyol Joan Miró az 1920-as években jellemző klasszikus szürrealista alkotásai, és az utóbbi munkáival jelentős párhuzamot mutató amerikai muralista művész Thomas Hart Benton nyomdokain járt, mely kiegészült a korai Salvador Dalí festmények hatásával, és az olyan képzőművészek törekvéseivel, mint amilyen Man Rey volt.

Pollock második világháború előtt született munkái még csak nyomokban tartalmazták a későbbi absztrakt expresszionista művészeti világképét, a szürrealizmus a stílusában még meglehetősen direkten jelent meg, kiegészülve szexuális és mitológiai tartalmú témákkal, melyek később – leginkább Lee Krasnerrel kötött házassága után, és a nő feltétlen támogatására – valami jóval súlyosabb, és egyedibb tartalommal töltődtek meg.

Pollock előszeretettel tanulmányozta a törzsi, dél-amerikai művészeket, olyan utakat keresett, melyek nem az európai képzőművészetben és festészeti nézőpontokban gyökereznek, ehhez pedig jól tudta, hogy nem csupán szemléletén, de alapvetően ábrázolási technikáin is változtatnia kell.

A festő munka közben

Action painting

Pollock a 40-es években feleségével házat vásárolt Long Island-en, melyhez tartozott egy pajta, tágas tér, melyben a festő szerint a mű lélegezni tudott, és ami nem mellesleg számára is tökéletes teret adott az új technikák kikísérletezésére. Ekkoriban botlott bele az ukrán származású amerikai művész Janet Sobel munkáiba, akitől a csepegtetési technikát is elsajátította.

Ehhez vegyült még az indiai homokfestés, a dél-amerikai őslakosok totemista művészete, amiből egy egészen egyedi egyveleget kreált, ami végül saját értelmezésében az action painting megnevezést kapta.

Pollock technikája a spontaneitás mintaképe, a folyékony festéket csöpögtette, fröcskölte, olykor fecskendőből spriccelte a vízszintesben, pajtája talajára terített vászonra. A gigászi vásznak lehetővé tették, hogy mind a négy oldalról megközelíthesse a művet, olykor újabb és újabb nézőpontokat fedezve fel, nem ritkán pedig a festékhez homokot, üvegtörmeléket, vagy bármilyen egyéb épp rendelkezésre álló anyagok kevert, melyeket egészen új textúrákat hoztak létre. Sokan úgy hitték, hogy Pollock saját ösztönös énjét hívta elő alkotás közben, de ő maga többször is megerősítette, hogy mielőtt egy-egy festménynek nekiállt, megközelítőleg már összeállt a fejében annak koncepciója, a spontaneitás sokkal inkább abban öltött testet, hogy ezeket az előzetes, és egyébként is felületes terveket a műnek alárendelve bármikor felrúgta.

Jackson Pollock művészete

A néző, mint partner

Pollock magát a művet helyezte a középpontba, ezért minden a néző számára „hátráltató tényezőt” igyekezett kiiktatni a képből. Nem hiába határolódott el az emberalakok és ismert formák ábrázolásától, hisz tudta, hogy ezek alapvetően is vonzzák a tekintetet, és ugyanezen oknál fogva döntötte el azt is az 1940-es évek végétől, hogy nem ad címet a festményeknek, inkább egyszerűen csak számozza őket, mert a néző képzettársítása rögtön hozzárendeli a festményt a címhez, és fordítva, ezáltal nem engedi mélyebbre merülni a mondanivalóban és a motívumokban. Ahogy számára felfedezés volt egy-egy festmény elkészítése, úgy azt akarta, hogy a néző számára is felfedezéssé válhasson, ennek elősegítése pedig egyértelműen a művész feladata volt.

Volt szerencsém megcsodálni Jackson Pollock 1950-ben született 31-es szám című festményét New Yorkban, a Museum of Modern Art galériájában.

A gyakorlatilag a terem egész falát elfoglaló mű már csak méreteinél fogva is egészen egyedi élményt nyújt, színeivel, hangulatával pedig valamiféle furcsán hipnotikus hatást képes kifejteni, megadva a lehetőséget, hogy a festmény értelmezésében a nézőnek minden esetben önmagából kelljen kiindulnia, a magával hozott emlékek, élményanyagok, aktuális hangulatok felhasználásával, és úgy vélem, ez volt az, amiben Pollock igazán úttörőnek számított.

A nézőt a mű részévé tette. Hogy ezzel valóban eltávolította-e az európai gyökerek évszázados befolyását az amerikai művészetből – leginkább saját művészetéből – azt nehéz megítélni, de kétségtelen tény, hogy tragikusan korai, 44 éves korában bekövetkezett halálát követően az öreg kontinensen is számos követője akadt.

Pollock műveinek eszmei értéke kapcsán manapság is heves viták dúlnak művészettörténész berkekben. Hiába becsülik egyes festményeit 130-140 millió dollárra, még mindig akadnak, akik művészetére egyszerű viccként, fricskaként tekintenek, ugyanakkor mások egész lényében egyfajta komplex entitásként látnak, melyben összesűrűsödik a vászon, a festék, a mozgás, a művész és a mű, a mű és a néző; a globális művészet szószólójaként tisztelik, akit még a CIA is elismert, és akit sokan a hidegháború fegyverének tekintettek, és ezáltal a XX. század egyik emblematikus időszakának ikonikus művésze válhatott belőle.