Magyar Miklós
2022. április 22. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Boszorkányok márpedig léteznek – Francisco Goya víziói a sötétségről

Vicent López Portaña: Francisco Goya portréja

Boszorkányok márpedig nincsenek

Az Árpád-házi király, Könyves Kálmán 1110 körül keletkezett, latin nyelvű törvénykönyvében ez olvasható „De strygis vero quae non sunt, nulla amplius quastio fiat”. Ezt a mondatot így fordították magyarra: „Boszorkányokkal szemben, akik nincsenek, semmiféle kereset ne legyen”. A törvénycikkely ezen értelmezése alapján a királynak haladó gondolkodást, a babonákkal való leszámolás szándékát tulajdonították. Az igazság az, hogy Könyves Kálmán ugyanúgy hitt a boszorkányok létezésében, mint bármelyik alattvalója. Csupán a strigákról, a seprűs boszorkányokról szólt, akik a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudták felvenni, és varázserővel bírtak.

A középkori törvényekben sokféle boszorkányt és boszorkányságot különböztettek meg. A rontást hozó és a jövendőmondó boszorkányok büntetése Kálmán törvényében továbbra is érvényben maradt. „A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe.” – olvasható a törvénykönyv egy másik cikkelyében.

A tévhittel, miszerint Könyves Kálmán betiltotta a boszorkányégetést, nap mint nap találkozhatunk a Hősök terén, ahol a király szobra alatti jelenet felirata: „Kálmán király betiltja a boszorkányégetést”. Szegeden még 1728-ban is volt boszorkányper, aminek során tizenkét embert égettek meg. Ezeket az eljárásokat csak 1768-ban szüntette meg véglegesen Mária Terézia.

Könyves Kálmán szobra a Hősök terén

A reneszánsz paradoxona

Az első boszorkányperek az 1430-as években kezdődtek és a 16.-17. században váltak mind gyakoribbá. 1430 és 1630 között Európában száztíz ezer boszorkányper zajlott le, amik közül negyvennyolc százalékuk halálos ítéletet vont maga után.

A kutatók egyrészt azzal magyarázzák a női boszorkányok üldözését, hogy a gyermektelen házasságokban az asszonyt azért tartották boszorkánynak, mert abban a korban az impotens férfi elképzelhetetlen volt. De a boszorkányok nagyobbik részének az volt a bűne, ősi gyógymódokat gyakoroltak, amit a reneszánsz teológusai, akik a tudományokban hittek, nem ismertek el.

Ám mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy elevenen égessenek meg embereket. A harmincéves háború Európában társadalmi krízist váltott ki. Franciaországban a feudális urak torzsalkodásai, a fosztogató bandák kártevései tetőzték be a katolikusok és protestánsok vallási háborúját.

A középkor végén a gyakori pestisjárvány, a nagyon hideg telek és a forró nyarak, az árvizek, a háborúk mind hozzájárultak a nők boszorkánnyá való kikiáltásához, mivel minden bajt az ördög művének tekintettek, a démoni cselekedetek pedig természetesen csak a nők közreműködése által jöhettek létre.

A francia renaissance (újjászületés) szóból származó tudományos forradalom és művészeti megújulás másik arca a boszorkányüldözés és a máglyák nyomasztó jelenléte. Ma számos történész és filozófus azt vallja, hogy a boszorkányüldözés bizonyos fokig annak az ára, amit a modern, racionális és felvilágosult világ megszületéséért kellett fizetni; a régi nők elpusztítása révén született meg az új ember.

Három boszorkány a máglyán a 15. században. Illusztráció a 19. századból

Goya boszorkány-festményeinek hercegi megrendelője

Doña María Josefa Alonso Pimentel y Téllez Girón, Osuna hercegnéje rendkívül intelligens és elegáns asszony volt, aki jelentős szerepet játszott a spanyol társasági életben és sokat jótékonykodott. Madrid egyik legnevesebb irodalmi szalonja volt az övé, és megtestesítette a 18. század végi nemességet. Férjével elsők között támogatta Goyát, és megrendelt tőle egy festménysorozatot a boszorkányság témájában. A festmények Az „Osuna szeszélye” elnevezésű palotájába kerültek. A hely onnan kapta nevét, hogy a hercegné szeszélye alapján alakították ki a tizennégy hektáron elterülő pompás palotát, parkot, labirintussal, Bacchus templomával, tavakkal.

Osuna szeszélye

A kitűnően restaurált Osuna szeszélye csodálatos parkjával ma is az egyik legkedveltebb Madrid-környéki kirándulóhely. Goya többször megfestette a hercegné portréját.

Osuna hercegnéje

A hercegné közbenjárására Goya a király hivatalos festője lett. A művész egyik levelében megemlíti, hogy az asszony meglátogatta műtermében, és azt kérte tőle, fesse ki arcát. Goya szerint ez több örömöt okozott neki, mint amikor egy képet festett meg. Férje halála után, 1796-ban a hercegné meghívta Goyát Sanclúr de Barramedában lévő palotájába, ahol a művész portrékat festett a hercegnéről. Azóta is sok tinta folyik arról, mi is történhetett közöttük. A kutatók egyöntetűen állítják, hogy Goya rajongott az asszonyért, aki „hagyta magát szeretni”.

Goya boszorkányai

A boszorkányok repülése című festményen három, meztelen felsőtestű alak látható, hosszú, hegyes sapkában, amit kígyók díszítenek. Ez a sapka az úgynevezett ’sambenito’ öltözék része volt, amivel a spanyol inkvizíció megjelölte a vallási bűncselekmények miatt elítélteket. A Goya bonyolult szimbólumait kutató művészettörténészek arra is felhívják a figyelmet, hogy a sapkák kettős csúcsa a püspöki süvegekre is utalnak, ami Goya egyházellenességének kinyilvánítása. A három személy egy negyediket tart karjaik között, akire ráfújnak, mintegy életet lehelve belé. A kép alsó felében két parasztember látható egy hegy tetején. Egyikük a földön fekszik, befogja fülét, hogy ne hallja a fenti három ember által csapott zajt. A másik előre megy, fején egy lepellel, amivel a fénytől óvja a szemét.

Újabb szimbólum, újabb támadás Goya részéről, ezúttal a vallási vakság ellen, amit megerősít az ember mögött haladó szamár, ami köztudottan a tudatlanság szimbóluma.

Boszorkányok repülése

A Boszorkányszombat egy boszorkány-szertartást mutat be, amit a Nagy kecskebak, az ördög egyik megjelenítője celebrál. Körülötte fiatal és öreg boszorkányok, akik a legenda szerinti kedvenc eledelét, gyerekeket nyújtanak át neki. Egyes művészettörténészek szerint a kép előterében lévő nő feje, ami eltakarja a kecskebak nemi szervét, pozíciójánál fogva arra enged következtetni, hogy valamiféle szexuális kapcsolat van a boszorkány és az állat között, ahogyan azt a babonák és a népi ábrázolások mutatják. Az éjszakai égen a hold világít, a levegőben pedig denevérek röpködnek. A feltételezések szerint Goya egy 1610-ben lezajlott valóságos per, a zagarramurdi boszorkányok perének leírása alapján készítette el festményét. A történet szerint María Presona és María Joanato meggyilkolták gyermekeiket, hogy „eleget tegyenek a démonnak”, aki elégedettnek tűnt az áldozat láttán.

Boszorkányszombat

Boszorkányszombat annak a festménynek is a címe, ami a művész a Quinta del sordo (Süketek háza) nevű házának falát díszítette. A Madrid közelében lévő házban lakott a művész 1819 és 1823 között, mielőtt a franciaországi Bordeaux-ba költözött. A kétemeletes ház falain helyezte el Goya úgynevezett Fekete festményeit. A házat 1909-ben lerombolták. Jóllehet öregkorára Goya maga is megsüketült, a közhiedelemmel ellentétben a ház nem az ő, hanem az előző tulajdonos süketségéről kapta a nevét. A Boszorkányszombatot Goya élete egyik legnehezebb szakaszában festette, amikor kezdte elveszíteni hallását és lidérces álmok gyötörték. Ezeket a rémségeket örökítette meg házának falán.

A helyiségbe belépők megrökönyödve látták meg a sötét tónusú, szürrealista hatású festményt. A kép ovális kompozíciója azt a benyomást kelti, mintha a csúf, egymás hegyén-hátán ülő alakok körben forognának.

Goya: Boszorkányszombat

A Süketek háza és a képek elhelyezése

A Fantasztikus vízió, avagy Asmodée egyike a Süketek háza falaira festett Fekete festményeknek. Goyának ez a legenigmatikusabb képe, amit a művészettörténészek a mai napig különbözőképpen értelmeznek. A kép bal oldalán két titokzatos alak repül. Ezekről semmiféle magyarázat nem maradt fenn, egyes feltételezések szerint két repülő boszorkányt látunk. Az alattuk lévő csatajelenetnek is több interpretációja létezik, az egyik szerint a spanyol függetlenségi háború szimbóluma lenne.