Magyar Miklós
2021. július 21. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Bűn és erény – Alkimista allegóriák a Notre-Dame katedrálison?

Akik jártak már Párizsban, találkozhattak a „visite alchimique” (alkimista látogatás) felhívással, amely arra invitálja a turistákat, hogy egy idegenvezető segítségével fedezzék fel a Notre-Dame katedrális kőbe vésett alkimista üzeneteit. Ám valóban alkimista szobrokat, üvegablakokat látnak a kíváncsi látogatók? Erre a kérdésre legalább annyi az igen, mint a nem válasz. Induljunk ki Robert Halleux Typologie des sources du Moyen Âge occidental (A nyugati középkor forrásainak tipológiája) című könyvéből, amelyben a szerző kifejti, hogy az első alkimista magyarázatok Nicolas Flamel nevéhez fűződnek, aki 1612-ben megjelent Le livre des figures hiéroglyphiques (A hieroglifás jelképek könyve) című művében a párizsi Ártatlanok temetőjében lévő, kőbe vésett alakok alkimista magyarázatát adta.

Nicolas Flamel könyve

Halleux megemlíti még a Notre-Dame katedrális Szent Marcel szobrát a főhomlokzat déli portálján, amit egy Pierre de Laborde nevű történész alkimista szoborként elemez.

Esprit Gobineau de Montluisant ugyancsak érdekes alkimista magyarázatokat fűz a Notre-Dame szobraihoz. Halleux cáfolja ezek alkimista értelmezéseit: „A katedrálisok szimbolizmusának semmi köze az alkímiához. A hermetikus magyarázat olyan korban született, amikor a szimbólumok vallásos jelentése olyan volt, mint maguk a kövek, erodáltak.”

A Notre-Dame-ot viszontagságos története során többször megrongálták, kifosztották. 1843-ban Eugène Viollet-le-Duc francia építész irányításával mélyreható restaurálási munkákba kezdtek, amelyek során nem csupán helyreállították a katedrális lepusztított részeit, de a zseniális építész új szobrokkal is gazdagította a székesegyházat. Viollet-le-Duc is érdeklődött az alkímia iránt, aminek egyik bizonyítéka, hogy megalkotta a Notre-Dame Alkimistáját. Egy frígiai sapkás öregember egyik kezével a mellvédnek támaszkodik, a másikkal szakállát simogatja.

Viollet le Duc: Az alkimista

Victor Hugo a Notre-Dame székesegyházat „az okkult jelenségek legmegfelelőbb, tömör útmutatójának” nevezte. A legendák szerint összes ablaka, a főbejárat és maga az épület az ősi alkímia vagy hermetikus filozófia allegóriája. Hugo hosszú ideig gyűjtötte a székesegyház titkait és legendáit, aminek eredményeként született meg regénye, A párizsi Notre Dame. A gonosz megtestesülése a regényben Claude Frollo pap, aki megpróbálta feltárni a katedrális központi részének, a szimbolikus portálnak rejtélyét. Frollo „még a lelkét is kockára tette annak érdekében, hogy részt vegyen az asztalnál lévő misztikus alkimisták, asztrológusok és hermetikusok étkezésén, amelyet a középkorban Averroes, Guillaume Párizs és Nicolas Flamel vezettek” – olvassuk a regényben.

Ezek az előzmények inspirálták a legnagyobb hatású alkimista, Fulcanelli megfejtéseit. Hogy ki rejtőzik a Fulcanelli név mögött, máig nem derült ki. Eugène Canseliet, aki tanítványának vallja magát, azt állítja, hogy Fulcanelli 1952-1953-ban, 113 évesen Sevillában volt. Mesterének életkora Canseliet-t nem lepte meg, hisz az birtokában volt a halhatatlanság titkának. Tekintsünk el az állítás hitelességének kérdésétől, az biztos, hogy Fulcanelli 1926-ban kiadta a Le mystère des cathédrales et l’interprétation ésotérique des symboles hermétiques du Grand-Œuvre (A katedrálisok titka és a Nagy Mű alkimista szimbólumainak ezoterikus értelmezése) című könyvét, amely többek közt a párizsi és amiens-i katedrális és a Sainte-Chapelle szobrainak alkimista üzeneteit boncolgatja. (A könyv teljes terjedelmében olvasható a neten IDE kattintva.)

Fulcanelli könyve

A Notre-Dame legtöbbet emlegetett alkimista szobra Az alkímia allegóriája. A szobrot Fulcanelli így írja le: „A bejárati ajtónyílást kettéosztó faragott oszlop a középkori tudományok allegorikus ábrázolásának egész sorát kínálja. A templomtérrel szemben – a díszhelyen – az alkímiát jelképező női alak foglal helyet, homloka a felhőket éri. Trónon ül és baljában jogart tart – az uralkodás jelképe –, míg jobbjában két könyv van, az egyik csukva (ezotéria), a másik nyitva (exotéria). Térdei közé szorítva és mellkasának támasztva áll a kilencfokú létra – scala philosophorum – a türelem jelképe, amire a híveknek a hermetikus munka kilenc egymást követő művelete során szükségük van.” A női alak Cybele, az ókori Görögországban a frígek nemzeti istenasszonya, a nagy Anyatermészet megtestesítője, ezért is választották a filozófusok az alkímia szimbólumául.

Az alkímia allegóriája

A Notre-Dame középső kapuja a Királykapu, amelyen az apokalipszis és az utosó ítélet jelenetei láthatók. A kapu jobb és bal oldalán az alkotók huszonnégy domborművet faragtak ki két sorban. A művészettörténészek a Bűn (alsó sor) és az Erény (felső sor) allegóriáit látják ezekben az ábrázolásokban.

A Királykapu a Bűn és az Erény allegóriáival

Részlet a Bűn és az Erény allegóriáiból

Fulcanelli alkimista üzenetként értelmezi mindkét sor figuráit: „A sztülobates alkimista témája két egymás feletti soron bontakozik ki, a kapu jobb és bal oldalán. Az alsó sorban tizenkét medália, a felsőben tizenkét alak látható. Ez utóbbiak hornyokkal díszített talpazaton ülnek, homorú vagy szögletes profilokkal, háromkaréjos ívű oszlopokkal körülvéve. Valamennyien az alkímia munkálataival kapcsolatos korongot tartanak a kezükben.”.

Lorent Ridel történész egyenként elemzi az erény szimbólumait, és cáfolja Fulcanelli értelmezéseit, így a hollóét is. Ismeretes, hogy a holló az alkímia első fázisa, a „fekete mű” megvalósítása. Ebben a szakaszban az anyag szimbolikusan meghal, hogy azután megtisztulva újjá szülessen.

Ridel felteszi a kérdést: „ez valóban egy holló? A kép nem eléggé pontos. Szerencsére a katedrális belsejében látható kép útbaigazít bennünket. Valójában a 13. századból származó rózsaablak a párizsi Notre-Dame nyugati oldalán, reprodukálja a medáliák motívumait. Ha azt mondjuk, üvegablak, azt is mondjuk, színek. Nos, milyen a rózsaablak festett madara? Fehér! A holló-hipotézis elrepül.” Azt gondolom, Ridel cáfolata nem megalapozott. Először is, a szóban forgó madarat valamennyi forrás a hollóval azonosítja. Másodszor, az a téy, hogy a rózsaablakon lévő „holló” nem fekete, hanem fehér, csak azt jelenti, hogy az alkotó nem a hollót, hanem a kőből kifaragott madarat reprodukálja, ami ugyebár nem fekete.

A holló

Mint láttuk, Lorent Ridelen kívül Robert Halleux is megkérdőjelezi Fulcanelli értelmezéseit. Hozzájuk csatlakozik Didier Kahn, aki szerint „nem igen ismerünk műemléket, amit alkimistának nevezhetnénk. A legtöbbjük, amelyeket a századok folyamán ilyennek minősítettek, egyfajta szimbolizmus, jelkép megjelenítése, amiknek sokkal egyszerűbb magyarázatuk van.” A kétkedők sorához tegyük még hozzá Jean-Marc Mandosio nevét, aki nemes egyszerűséggel a fantázia szülötteinek nevezi az alkimista magyarázatokat: „Rabelais művei vagy a katedrálisok nyomán teljesen a fantázián alapuló alkimista értelmezések láttak napvilágot.”

A legújabb alkimista magyarázatok az 1956-ban született Patrick Burensteinas nevéhez fűződnek, aki maga is alkimista, de nem a bölcsek kövét keresi: „Az alkímia számomra egy eszköz ahhoz, hogy az Ember megtalálja helyét, kapcsolatot teremtsen a természettel és önmagával, nem egy mágikus-lírai látomásban, hanem a való világban.” Burensteinas hét filmet készített az alkímia témájában Georges Combe-bal, ennek a sorozatnak utolsó része a párizsi Notre-Dame alkimista üzeneteiről szól.

Burensteinas rámutat arra, hogy a Királykapu két oldalán sorakozó Bűn és Erény allegóriái a katedrális nyugati oldalán lévő rózsaablakon megismétlődnek: „Lássuk a bűnöket és erényeket, egyiket a másik után a baloldali elsőtől kiindulva a Királykapu bal oldalán. Valójában ezek a párok ugyanebben a sorrendben szerepelnek a nyugati rózsaablak felső részén”.

A türelem és a türelmetlenség szimbólumai a Királykapun és a rózsablakon:

Türelem és türelmetlenség

Burensteinas végigveszi a Bűn és az Erény allegóriáit, és valamennyinek alkimista üzenetet tulajdonít. A Notre-Dame szobrainak értelmezése még sokáig izgalomban fogja tartani az alkimistákat és ellenlábasaikat. Egy dolog bizonyos: ha valaki behatóbban tanulmányozta a középkor művészetét és irodalmát, tudja, hogy minden középkori alkotásnak többféle magyarázata lehetséges.