Pablo Picasso-t ma a XX. század egyik legnagyobb festőjeként tisztelik

Magyar Miklós
2021. április 1. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Guillaume Apollinaire szerint Pablo Picasso nagy művész, de nincs lelkiismerete

A homo moralisok világán kívül élő, skrupulusok nélküli, nevenincs hazudozók legfeljebb azokban hagynak mély nyomokat, akiknek csalódást vagy kárt okoznak etikátlan tetteikkel. Más a helyzet a hasonló jellemgyengeséggel „megáldott” világhírű írókkal, költőkkel, festőkkel kapcsolatban. Az ő botlásaik bekerülnek életrajzukba, beárnyékolják életművüket. Mondják, el kell választani a művész magánéletét alkotásaitól. Ám legyen! Ettől azért még nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy például Simone de Beauvoir vagy Jean-Paul Sartre kiskorúakat rontott meg. És elnézhetjük-e Pablo Picassónak azt, hogy két legjobb barátjával szemben is etikátlanul, minden skrupulus nélkül viselkedett?

Pablo Picasso-t ma a XX. század egyik legnagyobb festőjeként tisztelik

Amikor Picasso megtagadja legjobb barátját

A cikk címében olvasható keserű megállapítását Apollinaire 1915-ben, egyik szerelmével, Madeleine Pagès-szel osztotta meg. De lássuk a történetet. 1904 körül Apollinaire megismerkedik egy Géry Piéret nevű fiatalemberrel, akit titkárként alkalmaz. A férfi 1907-ben két szoborral jelenik meg nála, mondván, a Louvre-ból lopta el azokat. Apollinaire barátját, Picassót ajánlja vevőnek, mivel ismeri annak vonzalmát a primitív művészetek iránt.

Picasso kedvenc szobraival

A véletlen úgy hozza, hogy néhány nap múlva valaki ellopja a Mona Lisát. Ezzel is Piéret-t gyanúsítják, aki a rendőrég látókörébe kerül, és eljutnak Apollinaire-ig és Picassóig.

Az utóbbi pánikba esik. Hova tegyék a szobrokat? Bedobják a Szajnába? Végül Apollinaire-rel beviszik a műkincseket a Paris-Journal szerkesztőségébe azzal a kéréssel, hogy juttassák vissza azokat a Louvre-ba, természetesen a legnagyobb diszkrécíó mellett. Ám Drioux vizsgálóbíró, akit a sajtó folyamatosan támad tehetetlensége miatt a Mona Lisa-ügyben, szagot fog és szeptember 7-én házkutatást tartanak Apollinaire lakásán. A költőt Drioux bíró lopás bűnében való cinkossággal vádolja, és hosszasan kihallgatja a Palais de Justice-ben. Ezután a Santé börtönébe kísérik a költőt.

A Santé börtön

Egy labirintikus folyosón elvezetik cellájáig, ahol rémülten olvassa a vaságyra vésett szöveget: „Dédé Mérilmontant gyilkosságért”. Letartóztatása hírére barátai hamar összefogtak. A Paris-Journalban petíció jelent meg, tiltakozásul a botrányos fogva tartás miatt.

A költő azonnali szabadon bocsátását követelték, mert az csupán „jószándékkal befogadott egy tolvajt, és lehetővé tette, hogy az ellopott tárgyak visszakerüljenek a helyükre.”

Ezt követően Apollinaire-t ideiglenesen szabadlábra helyezték. Hátramaradt szembesítése Picassóval. A festő olyan pánikban volt, hogy Fernande-nak, kedvesének kellett segítenie, hogy fel tudjon öltözni. A szembesítéskor kijelentette: „nem ismerem ezt az embert”, és mindent tagadott. Ekkor Apollinaire-en volt a sor. Kérdéseket tehetett fel a festőnek, aki sarokba szorítva kénytelen volt elismerni a tényeket. Picasso szerencsésen megúszta az ügyet minden következmény nélkül, barátja pedig megbocsátott neki.

A fogságban töltött napjairól a Szeszek-be is felvett Börtönben című versében emlékezik meg Apollinaire. Az első versszakban a megalázó vetkőztetést, az utolsóban pedig a börtön magányát írja le:

Mielőtt a zárkába mentem
Ott kellett állnom csupaszon
S mint baljós hang üvölti bennem
Mi lett belőled Guillaume-om
…
Elmúlt a nap A börtön éjén
Lám lámpa gyullad fényesen
Magunk vagyunk a zárka mélyén
Szép fényem Édes értelem

(Rónay György fordítása)

Az ideiglenesen szabadlábon lévő Apollinaire izgatottan várta a bíróság döntését, amely tisztára moshatná, és elősegíthetné a francia állampolgárság megszerzését. 1912. január 17-én ügyvédje jelezte a költőnek, hogy Drioux bíró javasolta a vád elejtését. Eközben a Mona Lisa tolvaját még mindig nem sikerült kézre keríteni. Hivatalosan január 21-én tették közzé az Apollinaire elleni eljárás megszüntetését. A Mona Lisát egyébként 1911. augusztus 21-én egy Vincenzo Perugia nevű kőműves lopta el, aki a Louvre-ban dolgozott. Tettét úgymond „hazafias szándékkal” indokolta: a lopás révén Párizsba került festményt vissza akarta juttatni Olaszországba. Felróható-e neki, hogy nem tudta: Leonardo világhírű művét a franciák nem lopták, hanem I. Ferenc francia király vásárolta meg. A Mona Lisa két évvel később, 1913. december 12-én került elő Firenzéből. A festményt ünnepélyes keretek között mutatták be a közönségnek.

A tolvaj, a festmény és a megtalált Mona Lisa

Picasso „árulása” nem hagyott nyomot a festő és a költő kapcsolatában. Egészen Apollinaire haláláig különleges barátság fűzte őket egymáshoz.

Amikor Picasso lefekszik öngyilkos barátja kedvesével

Picasso életének egyik legfájóbb eseménye barátja, Carlos Casagemas öngyilkossága volt. A szintén festő fiatalember Barcelonában találkozik Picassóval 1900-ban. Hamar barátságot kötnek.

Picasso és Casagemas

Mivel Casagemas tehetősebb, mint Picasso, ő fedezi az év végén párizsi útjukat az 1900-as párizsi világkiállításra. Egy stúdiót bérelnek a Montmartre-on. Laure Germaine Cargallo, Antoinette Fornerot és Louise Odette Lenoir a két festő modelljei és állandó kísérői lesznek. Casagemas halálosan beleszeret Laure-ba, míg Odette Picasso szeretője lesz. Laure nem viszonozza Casagemas szerelmét, aki az alkoholba menekül depressziója elől. Január végén Picassóval Madridba utazik, ám egyedül visszatér Párizsba, és 1901. február 17-én meghívja néhány barátját, köztük Laure-t, a boulevard de Clichyn lévő L’Hippodrome nevű kávéházba.

Vacsora közben feláll, mond néhány szót, majd előveszi revolverét és rálő Laure-ra, utána maga ellen fordítja fegyverét. A lány túléli a merényletet, de Casagemas belehal sérülésébe.

Picasso Spanyolországban értesül a tragédiáról. Megrázza barátja halála. Azt mondta, kék korszakbeli festményei ezt a gyászt tükrözik.

Picasso: Casagemas halála

Casagemassal való megismerkedésekor Laure Germaine már házas volt, Vital Florentin felesége. A Montmarte festői jól ismerték a kicsapongó asszonyt. Casagemas halála után rövid ideig Picasso szeretője volt, majd barátok lettek. 1905 körül újból férjhez megy, ezúttal egy Ramon Pichot Girones nevű a katalán festőhöz, és megnyitják a La Maison Rose-nak nevezett vendéglőt. Az 1850 körül épült kis ház akkoriban Montmartre falusi környezetében, vidéki házak és szélmalmok között foglalt helyet.

A Maison Rose 1870-ben

A ház színét Laure Germaine találta ki, amikor festő férjével Katalóniában jártak, és az asszonyt elbűvölték a rózsaszínű spanyol házak. A mai Maison Rose nem sokban különbözik 1910-es állapotától.

A Maison Rose ma

A Saules, a Cortot és a l’Abrevoir utcák kereszteződésében található vendéglő olyan művészeket látott vendégül, mint Jean-Baptiste Corot, Théodore Géricault, Auguste Renoir, Edgar Degas, Paul Cézanne, Max Jacob, Guillaume Apollinaire, Juan Gris, Maurice de Vlaminck, Georges Braque, Pablo Picasso, Suzanne Valadon, Maurice Utrillo. Ez utóbbi több festményén is megörökítette a Maison Rose-t.

Utrillo: La Maison Rose

1925-ben Ramon Pichot Girones meghal, ezután Laure egyedül vezeti a vendéglőt. Az évek múltával a valaha szépasszony idő előtt megöregszik, fogai kihullanak. Ekkor már csak a „fogatlan Laure”-ként emlegetik ismerősei. Picasso haláláig látogatja, pénzt ad neki. Laure 1948. december 3-án hal meg szifiliszben.