Honoré Daumier, avagy a korabeli karikatúra Michelangelója

„Ebben a fickóban egy Michelangelo lakozik!” – mondta Balzac Daumier-ról. A karikatúra Michelangelója. Az elnevezés mindent elárul erről a kivételes képességű, virtuóz rajztehetséggel megáldott művészről. Jóllehet karikatúrái révén lett ismertté, számos akvarelt, festményt és szobrot is készített. Már gyerekkorában rajzoló szeretne lenni, ezért 1822-ben rajzórákat vesz. Tehetsége hamar kitűnik, és tanárai biztatják, hogy folytassa tanulmányait a grafikai művészet területén. Politikai karikatúrákkal kezdte pályafutását. A politikusokat, képviselőket pellengére állító karikatúrái hamar a figyelem központjába kerültek. Közel négyezer litográfia és mintegy ezer fametszet jelzi hatalmas munkabírását.

Honoré Daumier (1808. február 26.−1879. február 10.)

A Le Charivari  című napilapban teljes körképet ad kora párizsi polgárságának mindennapjairól a karikatúra görbe tükrében. Első karikatúráit Rogelin álnév alatt abban a La Caricature című lapban helyezte el, amelynek alapítói Charles Philippon és Honoré de Balzac voltak. Eközben Daumier mintegy harminchat apró mellszobrot is készít, amelyek a párizsi Orsay múzeumban láthatók.

Daumier: Charles Philipon

Merész társadalombíráló hangneme miatt a La Caricature-t hét alkalommal fogják perbe és négyszer el is ítélik. Azt mondják, hogy a lap főszerkesztője több időt töltött a börtönben, mint irodájában. Magát Daumier-t is elítélik az 1831. december 15-én megjelent litográfiája miatt. A kép a kapzsiságáról híres Lajos Fülöp királyt ábrázolja Rabelais elhíresült alakja, Gargantuaként. A királyt körtefejjel, hatalmas pocakkal látjuk, amint a néptől adóként beszedett aranyzsákokat nyel el.

A karikatúráért Daumier-t hat hónapi börtönre és ötszáz frank bírságra ítélik gyűlöletre uszítás és a kormány becsmérlése miatt.

Daumier: Gargantua

Idézzük fel Charles Baudelaire méltatását Daumier karikatúráiról: „Lapozzák fel életművét és felvonul szemük előtt fantasztikus és megragadó valóságában minden, amit egy nagyváros rejteget élő szörnyűségként. Daumier ismeri mindazt a riasztó, groteszk, gyászos és nevetséges kincset, amit tartogat. Az élő és kiéhezett holttestet, a zsíros és jóllakott hullát a házasélet nevetséges nyomorúságát, az ostobaságot, a gőgöt, a polgárok mindenféle lelkesedését, mindenféle elkeseredését; semmi sem hiányzik. Senki hozzá hasonlóan nem ismerte és szerette (a művészek módján) a polgárt, a Középkor utolsó maradványát, ezt a gótikus romot, akinek oly nehéz az élete, ezt az egyszerre oly banális és oly különc típust.

Daumier szoros kapcsolatban élt vele, éjjel-nappal kémlelte, megismerte a hálófülkéje titkait, közel került feleségéhez és gyerekeihez, ismerte orrának formáját és fejének felépítését, tudja, milyen szellemben élnek a házban a pincétől a padlásig.”

Daumier: Házastársi erkölcsök

Baudelaire Molière erkölcsrajzaihoz hasonlítja Daumier-ét: „Ami az erkölcsöket illeti, Daumier bizonyos mértékig hasonlít Molière-hez. Akárcsak ő, nem kertel. Azonnal látható elképzelésük. Ahogy ránézünk, megértjük. A képaláírások nem sokat mondanak, mert általában anélkül is tudnánk, miről van szó. Komikuma úgyszólván akaratán kívüli. A művész nem keresgél, azt lehetne mondani, hogy az ötlet magától jön. Karikatúrája nagyszerűen gazdag, de minden gyűlölködés vagy rosszindulat nélkül. Minden alkotását a jóindulat és a kedélység jellemzi. Jegyezzék meg jól a következő vonását: gyakran visszautasított bizonyos hálás szatirikus és kegyetlen témát, mert mint mondta, az átlépte a komikum határait és sérthette volna az emberi nem önérzetét. Így amikor lehangoló vagy kegyetlen, az úgyszólván akaratán kívül van. Azt ábrázolta, amit látott, az eredmény pedig megszületett. Mivel szenvedélyesen és természetesen szereti a természetet, nehezen tudna az abszolút komikum régióiba emelkedni. Sőt, gondosan kerül mindent, ami a francia közönség számára ne lenne azonnal világosan érthető. Még egy szót. Amit még hozzá kell tennünk Daumier figyelemre méltó karakteréhez, és ami különleges művésszé teszi, a mesterek illusztris családjához csatlakoztatva, az, hogy rajzai természetes színezetűek. Színesek litográfiái és fametszetei.”

Daumier: „Hagyjátok, angyalkáim, zavarjátok az urat”

Daumier a kor legnevesebb festőivel köt barátságot: Corot-val, Millet-vel. 1860-ban elbocsátják a Charivaritól, hogy ne borzolja a polgárok kedélyeit. Öt évvel később pénztelenül Valmondois-ban telepszik le és a festészetnek szenteli magát. Ekkor készülnek a Don Quijote-témáról szóló alkotásai. Daumier több tucat vázlatot, rajzot, festményt készített Don Quijotéról és Sancho Panzáról.

Daumier: Vázlat egyik festményéhez Don Quijotéról

Jól jellemezte Roger Garaudy Daumier Don Quijotéról készített festményeit: „Senki nem élte át életében és művészetében Don Quijote drámáját úgy, mint Daumier. Mindegyik festményén és rajzán a fények, a színek az ecsetvonások, a kompozíció, mind, mind a hős magányát és ugyanakkor vágyódását fejezi ki afelé a világ felé, amiért felelősnek érzi magát. Körülötte minden semmivé lesz, eltűnik, csupán általa létezik egy éppen megszülető világ kirajzolódó képe. A megszűnő külvilággal szemben egy újfajta erőtér képződik.”

Daumier több képet is festett Don Quijote a hegyekben címmel. Az 1850-ben készült festményen Don Quijotéra esik a hangsúly.

Ezen a képen jól látszik a lovas sisakja, orra, bajusza, vértezete, pajzsa és lándzsája. A ló is részletesen megrajzolt. A szem Don Quijote mereven előre tartott lábaira esik a piros nyergen. A háttérben Sancho elnagyoltan, mintegy a lovag árnyéka látszik.

Daumer: Don Quijote a hegyekben

A második képet 1868-ban festette Daumier. Ekkorra látása erősen meggyöngült. Nyilván ennek tudható be, hogy az előző kép részletei teljesen hiányoznak a festményről. Ugyanakkor egy újfajta szemléletű Don Quijote-ábrázolást kapunk, ami nem kevésbé figyelemre méltó, mint az 1850-ben készült kép. A ló és lovasa betöltik a kép előterét. A táj, a hegy csupán jelzésszerűen van jelen a festményen, csakúgy, mint Sancho Panza. Don Quijote arca és keze barna színű, lába azonban fehér, mint a ló teste. Ezzel mintegy a ló és lovasa azonosulását szuggerálja a festő.

Talán az sem véletlen, hogy a lovas arca csupán egy folt, semmi részletet nem mutat. Mindannyian Don Quijoték vagyunk? − gondolhatjuk tovább Daumier festményét.

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Jean-Luc Godard

A francia újhullám mestere 91 esztendős volt.

A kitüntetés, amit megkapni kiváltság, Bourvil, Bardot, Sartre és Albert Camus mégis megtagadta

Avagy kik és miért nem kértek a Francia Becsületrendből.

Hogyan juthat el valaki Algír nyomornegyedétől az irodalmi Nobel-díjig?

Albert Camus élete csupa izgalom, melyet most az Ectopolis szerzőjének út kötete segít megérteni.

Színpadi adaptációt kapott Göncz Árpád önéletrajzi ihletésű műve

A mű idén már 30 éves múlt.