Kovács Krisztián
2021. október 26. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Igazság vagy manipuláció? – Egy legendás Robert Capa-fotó születése és utóélete

1936. szeptember 5-én egy Robert Capa nevű magyar fiatalember egy spanyol köztársasági milicista, Federico Borrell García társaságában az ellenséges tűz elől egy lövészárokban keresett menedéket. Borrell García azonban türelmetlen volt, azt javasolta, induljanak el, kockáztassák meg, holott akkor még javában lövedékek süvítettek el a fejük felett. Végül nem habozott, nem várt magyar bajtársára, kilépett az árokból, és elindult, ám egy vélhetően géppuskából leadott golyó fejen találta. Abban a pillanatban kattant Robert Capa Leica II típusú hordozható fényképezőgépe, és elkészült a világ egyik leghíresebb háborús fotója.

Legalábbis széleskörben a mai napig így szól a történet. Robert Capa, a pesti vagány legalább két interjúban, két különböző módon mesélte el a fotó születésének krónikáját, aztán 1954-es halála után felbukkantak tanúk, akik máshogy látták, máshogy tudták, és ahogy gyakorlatilag mindent – többek közt később Capa normandiai partraszállás során készült fotóinak nagy részét is – úgy e világhírű fotó hitelességét is kétségbevonták. Manapság is viták dúlnak róla, vajon a milicista akkor, ott, és úgy halt-e, meg, mint ahogy a fotón látszik, sőt, felmerül a kérdés, meghalt-e egyáltalán?

A milicista halála

Két történet

Napra pontosan 84 évvel ezelőtt készült Robert Capa legendás fotója, amihez ő maga semmiféle magyarázatot sem fűzött kezdetben, és a többi fotójával együtt repülőgép vitte Párizsba, ahol aztán hamarosan a Vu magazinban jelent a következő képaláírással: „Lojalista milicista a halál pillanatában, Cerro Muriano, 1936. szeptember 5.” Maga Capa csak egy évvel később, 1937-ben beszélt a fotóról, akkor a bevezetőben is leírt történetet mesélte el a New York World Telegram nevű lapnak, ám pontosan tíz évvel később, 1947-ben egy rádióinterjúban már egészen mást mondott. Akkor azt állította, hogy legalább húszan tartózkodtak a lövészárokban, miközben egy géppuska folyamatosan szórta rájuk a lövedékeket, de a köztársaságiak ki akartak törni, így időről-időre egyikőjük rohamra indult. Capa az árok fedezékében a feje fölé nyújtotta a gépét, és vakon elkattintotta néhányszor. E szerint a világ leghíresebb háborús fotója tulajdonképpen egy egyszerű véletlen szüleménye.

Ez a történet egyébként abszolút Robert Capa-ra vall. Aki olvasta a fotós önéletrajzát, a Kissé elmosódva című háborús emlékiratot, az pontosan érzi, hogy az ehhez hasonló, már-már burleszkfilmbe illő momentumok nagyon is jellemzőek a pesti vagány elbeszélésére. Háborús memoárjában mesél róla, hogyan hívta csatába Ernest Hemingway, aztán hogyan rendezett fogadást a tiszteletére, ahogy azt is, miként ebrudalta ki John Steinbeck a madridi szállodaszobájából, mert már így is túl sokan voltak odabent.

Hogy e történetek melyike igaz, és melyike nem, azt vélhetően sosem tudjuk meg, az viszont biztos – és kortársaitól fennmaradt beszámolók is bizonyítják – hogy Robert Capa szerette meglehetősen nagyvonalúan kezelni a valóságot.

Robert Capa

A kétségbevont igazság

A milicista halála kapcsán a találgatások azután erősödtek fel, hogy Capa 1954-ben elesett Indokínában. Phillip Knightley ausztrál újságíró hosszú kutatást szentelt a témának, végül 1975-ben önálló kötetben ment szembe azzal a képpel, melyet általánosságban a haditudósítókat övező misztikus hősiesség jellemzett, és tulajdonképpen rávilágított arra, hogy mekkora hatalommal bírnak, mikor az igazság, és így a történelem befolyásolásáról van szó.

Knightley idéz egy bizonyos O’Down Gallaghert, aki saját állítása szerint 1936 táján Capa szobatársa volt Madridban a polgárháború alatt, és maga Capa mesélte el neki, hogy a kép egy előre beállított kompozíció része.

Kétségtelen tény, hogy talán a spanyol polgárháború volt az egyik első hadszíntér, melyet fotókkal rendkívül részletesen dokumentáltak, a mindenhol jelen lévő tudósítóknak pedig a katonák, a civilek egyaránt szívesen álltak modellt vállra vetett puskákkal, harci szerelésben, és ezek a fotók manapság is az interneten keringenek. 2013-ban aztán Kotaro Szavaki japán dokumentumfilmes már azt mondta, a milicista nem meghal, hanem csupán megbotlik a fotón, ráadásul hozzátette azt is, hogy hosszú kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a fotót nem Capa, hanem akkori élettársa, Gerda Taro készítette, aki valóban elkísérte a fotóst Spanyolországba, igaz ugyanakkor az is, hogy Taro és Capa folyton cserélgették a fényképezőgépeiket.

A fotó a Life magazinban

Évtizedes viták

Knightley könyve után több mint húsz évig zajlott a vita, vajon Capa megrendezte-e világhírű fotóját, aztán 1996-ben felbukkant egy Mario Brotóns nevű egykori milicista, aki egy spanyol történésszel karöltve bizonyítani tudta, hogy valóban Federico Borrell Garcia van a képen, addigra ugyanis már ezt is kétségbe vonták. Brotóns ugyanis rátalált Borrell Garcia öccsére, aki a fotó alapján azonosította a bátyját, ráadásul akkoriban levéltári iratok kapcsán arra is fény derült, hogy 1936. szeptember 5-én Cerro Murianonál mindössze egyetlen halálos áldozatot regisztráltak a köztársaságiak oldalán: Federico Borrell Garciát.

Richard Whelan 2002-ben aztán részletes életrajzot jelentetett meg Robert Capáról, amiben szerepelt egy rész, ahol bűnügyi szakértők bevonásával megállapították, hogy a testtartása alapján a milicista valóban halottnak tűnik a fotón. 2007-ben aztán egy spanyol dokumentumfilm ment szembe Whelan, és a kép valódiságában hívők állításaival, amikor azt a megállapítását közölte,

hogy a fotó a fények alapján reggel 9 óra tájban készülhetett, nem pedig délután 5-kor, ahogy azt Capa állította. A probléma azonban ezzel csupán az, hogy Cerro Murianonál 1936. szeptember 5-én reggel 9 órakor semmiféle csata sem zajlott.

Erre kontrázott rá két évvel később a baszk származású José Manuel Susperregui professzor, aki 50 kilométerre Cerro Murianótól, Espejo mellett megtalálta azt a helyet, ahol valóban készülhetett a fotó. Susperregui nem cáfolta a milicista halálának valószínűségét, mert bár Espejo-nál sem zajlott csata akkor éppen, a katonával akár egy mesterlövész is végezhetett.

Hasonló kompozíció ugyanazon a helyen

Egy második milicista halála

A milicista halálának valódiságába vetett hitet aztán egy Mexikóból előkerült fotó ingatta meg leginkább, melyen egy másik katona látható esés közben pontosan ugyanazon a helyen, ahol a milicista, ami még inkább azt erősítette, hogy Capa megrendezhette a fotót. Richard Whalen ugyanakkor, kiegészítve korábbi állításait, azt mondta, szerinte mindenki téved, és mindenkinek igaza is van. A bűnügyi szakértők szerint egyértelműen a halál látható a fotón, ugyanakkor lehetséges, hogy Capa valóban megrendezte a jelenetet: tehát megkérte az egyik milicistát – Federico Borrell Garciát – hogy fusson felé a dombról lefelé fegyverrel a kezében, hogy készíthessen róla egy jól sikerült propagandafotót, ám miközben ez megtörtént, valahonnan éles géppuskatűz zúdult rájuk, és az egyik lövedék valóban megölte a férfit, miközben elkattant Capa gépe.

Az egyébként inkább a beállított fotó teóriáját erősítő táborhoz tartozó Sebastiaan Faber fogalmazta meg aztán 2010-ben, hogy miért nincs különösebb jelentősége a Capa fotója köré évtizedeken át csoportosult vitának: “Mi van, ha a milicista halála tényleg megrendezett? Vajon a tudat, hogy az ember, akit a kép ábrázol, nem is abban a pillanatban halt meg, megváltoztatja, hogyan gondolkodunk Spanyolországról, a polgárháborúról, vagy a 20. századi történelemről? A válasz az, hogy nem. Capa nem egy történelmi eseményt rögzített Espejóban. A kép nem attól lett ennyire erős, hogy egy történelemformáló, megismételhetetlen eseményt ábrázolna, mint a holdraszállás vagy egy elnökgyilkosság. Látjuk egy ismeretlen férfi halálát egy ismeretlen helyen Spanyolországban, és tudjuk, ahogy Capa első olvasói is tudták, hogy akkoriban több száz spanyol férfi és nő halt meg hasonló módon minden nap.”