Magyar Miklós
2020. október 27. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Pablo Picasso titokzatos utazása Elefántcsontparton

A Le Monde című napilap 1919. április 1-én egy cikket közöl ezzel a címmel: Elefántcsontpart: Picassót mi inspiráltuk! A cikk felidézi az Elefántcsontpart északi részén fekvő, néhány száz lakosú falu, Fakaha hatvanéves festőjének, Soro Navaghinak kitörését, amikor nem hiszik neki el, hogy Picasso járt Fakahában: „Biztos vagyok benne! Mondom, hogy itt volt, láttam!” A cikk írója azt is megemlíti, hogy az interneten és turisztikai prospektusokban gyakran olvasható, hogy Picasso valóban járt a faluban. Fakaha arról nevezetes, hogy lakosai közül számosan festenek képeket vászonra, amit a helybeli asszonyok szőnek.

Fakaha a helyi lakosok által készített képekkel, vászonszövő nő és egy festő

Soro Navaghi, aki állítása szerint ismerte Picassót, elmondja, hogy Korhogóba tartva, a festőt cserben hagyta autója, és tizenöt kilométert gyalogolva „meztelen felsőtesttel és mezitláb” érkezett Fakahába. Néhány napig maradt a faluban, és még tanácsokat is adott nekik: „Ő tanította meg nekünk a szivacs és a fogkefe használatát, hogy pontosabban és gyorsabban haladjunk. Addig nem csináltunk keretet, ő tanácsolata, hogy fessünk kereteket.” Soro Navaghi előveszi a „legfőbb bizonyítékot”, egy Picasso-festményt. Ezen egy kopasz fehér ember látható több változatban, hol sortban, hol rafia ruhában, ceruzával, ecsettel meg ágas botokkal a kezében. Ez a mester önarcképe – mondta Navaghi.

Valóban ez a legfőbb bizonyíték, ám arra, hogy nem Picasso festette a képet.

A „legfőbb bizonyíték”

Valami alapja azért lehet annak, amit Fakaha lakosai mesélnek, de nagy a valószínűsége, hogy egy szélhámos adta ki magát Picassónak. Ugyanis 1968-ban Picasso a nyolcvanhatodik évét taposta, így kevéssé elképzelhető, hogy nekivágjon egy gyalogos útnak egy vadidegen tájon, azután egy afrikai faluban víz és áram nélkül napokat töltsön. Ráadásul minderről senki sem tudott. Ahhoz, hogy Picasso eljusson Fakahamába, először hajón Abidjanba kellett volna utaznia, azután még ezer kilométert Elefántcsontpart északi részéig. A többhónapos útról bizonyára olvashatnánk valamelyik életrajzában.

A Le Monde azt állítja, hogy az Agence France-Presse megkereste a Picasso Múzeum muzeulógusait, akik elzárkóztak az állítólagos utazás kommentálásától. Ha ez így volt, nagy valószínűséggel a komoly szakemberek nem akartak véleményt nyilvánítani egy nyilvánvaló legendáról. Az újságíró azt is hozzáteszi, hogy „az életrajzírók nem hajlandók kategorikusan állást foglalni, nyitva hagyva az ajtót a titokzatos utazás ügyében.” Ez nem igaz, elegendő itt idézni Gilles Plazyt, Picasso életrajzíróját, aki „mesének” tartja a történetet: „Fakahalába történő állítólagos utazása ihlető mágusként egy csodálatos mese, ami bizonyára tetszett volna neki. Pablo Picasso legendás személyiség. Vannak róla szóló történetek, amelyeknek sok humorral helyt adott.”

Picasso és a néger művészet

Picasso vonzódása az afrikai művészethez viszont nem legenda. Igaz ugyan, hogy egyszer kijelentette: „Néger művészet? Nem ismerem.” Ezt a sokat idézett mondatot kiragadva a kontextusból jószerével félreértelmezték. Az inkriminált mondatot Picasso az újságíró és művészettörténész Florent Fels 1920-ban írásban feltett kérdésére válaszolta, ami úgy hangzott, hogy mi a véleménye a művésznek a „néger művészetről”. Ekkor üzente neki Picasso, hogy nem ismeri a néger művészetet.

Csakhogy ez csupán azt jelentette, hogy nem érdeklik a történelmi és etnológiai vonatkozásai, csupán ezeknek az alkotásoknak esztétikai és szimbolikus oldalai foglalkoztatják. Afrikai szobrokból pedig egy egész gyűjteménye volt.

A fiatal Picasso szobraival műtermében

Picasso 1907-ben a párizsi Néprajzi Múzeumban fedezte fel a „primitív művészetek” gyűjteményét. Ez az élménye meghatározó volt művészi fejlődésére. André Malraux-nak, Charles de Gaulle kulturális miniszterének mesélte később: „Megértettem, miért én voltam az egyedüli festő ebben a förtelmes múzeumban, maszkokkal, indián babákkal, poros bábúkkal. Ezen a napon születhettek meg Az avignoni kisasszonyok, de nem a formák miatt, hanem azért mert ez volt az első ördögűző vásznam.” Az ugyenebben az évben befejezett leghíresebb képe a festőnek egyfajta tisztelgés az afrikai művészet előtt. A művészettörténészek kimutatták, hogy Az avignoni kisasszonyok bal oldali női arca egy elefántcsontparti a jobb oldali pedig a kongói Etoumbiból való maszk mintájára készült.

Az avignoni kisasszonyok és a maszkok

Picassóra olyan nagy hatással voltak az afrikai művészek alkotásai, hogy egy levélben ezt írta barátjának, Guillaume Apollinaire-nek: „Legmélyebb művészi élményeimet Afrika névtelen művészei által alkotott szobrok fenséges szépségét felfedeztem. Ezek a jámbor, szenvedélyes és szigorúan logikus művek a legnagyobbak és a legszebbek, amelyeket az emberi képzelet alkotott.” Apollinaire pedig az elsők között volt, akik felhívták a figyelmet „Picassso merész ízlésére”, amivel az addig mellőzött afrikai művészetet felfedezte. 1909-ben azt írja, hogy a „néger művészetnek” a Louvre-ban van a helye, ahonnan addig kitiltották.

Picasso Dakarban

Picasso első afrikai kiállítására csupán halála előtt egy évvel, 1972-ben került sor Dakarban, a Musée Dynamique-ban. Az eseményt a szenegáli költő és államfő, Léopold Senghor kezdeményezte. A kiállítás a párizsi Picasso Múzeum anyagából tevődött össze.

Picasso és Senghor barátsága az 1943-44-es évekre nyúlik vissza, amikor a festő a „a néger művészet” rá gyakorolt hatásáról beszélt Senghornak, aki erre így emlékezik vissza:

„Emlékszem Picassóra, a Saint-Germain negyedben lévő lakására, ahol ezt mondta, amikor hazakísért: «vadaknak kell maradnunk.»”

Picassóhoz verset is írt Senghor:

NÉGER MASZK

Pablo Picassónak

Alszik pihen a homok együgyűségén

Kumba Tam alszik. Hajának lázát pálma zöldje fátyolozza, rézbevonja

homloka ívét

Két vágás két lehunyt szeme lepecsételt forrás

Újhold sarlója, feketedő, könnyülő ajkak – hol van a cinkos asszony

mosolya?

Aranytál-orcák rajzos áll néma akkordja énekel

Mulandóság előtt bezárult maszkarc, szem nélküli, anyagtalan

Tökéletes bronz ábrázat időtől patinás

Nem mocskol festék, ránc, pirulás, sem könnyek vagy csókok nyoma

Ó arc a korok emlékezete előtt Isten ilyennek alkotott

Világ hajnalának arca te, ne indítsd meg testemet fénylő édes

nyakaddal

Imád ó szépség rád szegzett szemem (Tóth Éva fordítása)

Dakar. Musée Dynamique és a Picasso-kiállítás plakátja

Afrikai szobrok által ihletett Picasso-festmények

1907-ben mondja Picasso az afrikai maszkokról és szobrokról: „Ezek a maszkok, mindaz a műtárgy, amit emberek alkottak szent, mágikus céllal, azért, hogy közvetítőként szerepeljenek köztük és az őket körülvevő ellenséges erők között, színekkel és formákkal megkísérelve felülkerekedni félelmeiken. És akkor megértettem, hogy ez maga a festészet értelme. Nem egy esztétikai eljárás, hanem a mágia egy formája, ami az ellenséges külvilág és közöttünk helyezkedik el, egyfajta hatalom, amely formába önti félelmeinket és vágyainkat.”

2017-ben a Musée du quai Branly-Jacques Chirac múzeumben kiállították azokat az afrikai szobrokat, amelyek Picasso festményeinek mintáiul szolgáltak. A hasonlóság meglepő és az első pillantásra feltűnő.