Benke Éva
2021. február 2. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Pirográfia, avagy a tűzfestés évezredes, impresszív művészete

Bár nem volt számomra teljesen ismeretlen fogalom a pirográfia, közelebbről csak néhány hete ismerkedtem meg vele egy születésnapi ajándék apropóján, és ha már így hozta az élet, gondoltam elmélyedek kicsit ennek a különleges, számomra misztikus művészeti ágnak a világában. Szerencsémre, egy pirográfiával foglalkozó művész, Hurguly-Szabó György is a segítségemre volt ebben, így valóban hiteles forrásból ismerhettem meg a Magyarországon is ősi gyökerekkel bíró kézműves technika csínját-bínját.

Aki esetleg nem tudná, röviden azt érdemes tudni a pirográfiáról, hogy egy olyan képzőművészeti ágról van szó, ahol az alkotó szabad kézzel fára, vagy más, erre alkalmas anyagra égetéssel viszi fel az adott mintázatot. Természetesen a dolog azért nem ilyen egyszerű, ugyanis művészi minőségű képek megalkotása csakis a technika és az anyagok beható ismeretével lehetséges. Nézzük meg közelebbről, mire is gondolok!

Fotó: Hurguly-Szabó György

Egy kis történelem

Mivel a pirográfia egy teljességgel belülről jövő, impresszív képzőművészeti ág, ahhoz, hogy valódi szellemiségét megértsük, a technikai dolgokon túl nem árt tisztában lennünk kialakulásának történeti hátterével sem. Bár sokan új művészetként tekintenek rá, nagyon is messzire kell visszautaznunk hozzá a történelemben, hiszen

az egyiptomiak és az afrikaiak már ősidők óta égetnek fára, Kínában pedig a Han-dinasztia idejéből is maradtak fent pirográfiára utaló jelek.

Bár az égetés technikájának régre nyúló hagyománya van, a kézműves eljárás fellendülését csak a viktoriánus kor hozta el igazán, miután a pirográfiai gépek feltalálása széles körű érdeklődést váltott ki a mesterség iránt, olyannyira, hogy ekkoriban jött létre maga a pirográfia kifejezés is a görög „pur” (tűz) és „graphos” (írás) szó összeolvadásából. Végül a 19. században egy melbourne-i építész, Alfred Smart reformálta meg a stílust, amikor észrevette, hogy a vízbázisú festéket hőhatással is fára lehet vinni, ezzel kínálva új és hatékonyabb módszert a pirográfia gyakorlására. A 20. században az elektromos pirográfia kifejlesztése tovább segítette a műfaj fejlődését, olyannyira, hogy napjainkra számos európai országban népművészetté vált, elég csak a házi áldásra gondolnunk, és már biztos mindenkinek beugrik, miről is van szó.

Fotó: Hurguly-Szabó György

A faégetés fortélyai

A pirográf technika esetében magas szintű eszközhasználatra van szükség, hiszen míg rajzolásnál a radír, festésnél pedig a rétegzés segíthet a hibák kijavításában, addig a pirográfiánál nincs ilyen. Nem ez azonban az egyetlen nehézség ezzel a műfajjal kapcsolatban:

mivel a fa erezete befolyásolja a minták megjelenését – hiszen a különböző felületetek különbözőképpen is égnek -, rendkívül fontos, hogy az alkotó megfelelő anyagismerettel rendelkezzen.

Az alkotás maga többlépcsős folyamat: a rajzok mindegyike ceruzával készül el, elsőként többnyire papírra, bár ez az alkotótól is függ. A fa gravírozása tehát a motívum előrajzolását követően kezdődik meg, amikor egy forró fém eszközzel beleégetjük a mintát a fába. Az égetéshez mindenekelőtt szükségünk van egy olyan eszközre, amellyel égetni lehet: ez lehet égetőtű, vagy akár lencsével összegyűjtött napfény is, ám mind közül a legegyszerűbb az erre kifejlesztett pirográf készülék, amely nagyban hajaz a forrasztópákára. Ezzel az elektromos készülékkel könnyűszerrel égethetünk fába, a cserélhető fejeknek és az állítható hőfokozatnak köszönhetően pedig kényelmesen igazodhatunk a különféle minták rajzolási igényeihez. Számtalan különleges tárgy készíthető ezzel a technikával, a használati eszközöktől elkezdve, a dísztárgyakon át, az ékszerekig, nem is beszélve a komolyabb művészeti értékekkel bíró portrékig.

Fotó: Hurguly-Szabó György

Égetett emlék

A pirográf alkotások nagyon impresszívek, talán azért is, mert megszületéséhez két olyan ősi elemre van szükség, mint a tűz és a fa. Éppen ez a természetesség és meleg tónus ragadott magával akkor is, amikor Hurguly-Szabó György munkáival találkoztam, aki már több mint 20 éve foglakozik művészi szinten a pirográfiával.

Mint oly sokan mások, György is rajzolással kezdte, majd kipróbálva magát a festészetben, úgy érezte, hogy egyik sem adott számára elegendő kihívást. Ezután ismerkedett meg a tűzgrafikával – azaz a pirográfiával -, ahol kezdetben forrósított szöggel, majd forrasztópákával alkotta meg munkáit.

Később egy erre kifejlesztett Toolcraft típusú forrasztóra váltott, amelynek használata elképesztő odafigyelést igényelt az alkotó részéről, hiszen ez az eszköz egyetlen hőfokon, 650 °C-on képes leadni a hőt, éppen ezért az árnyékolás is sokkal nehézkesebben valósítható meg általa. Az utóbbi pár évben már György is áttért egy professzionális hőfokszabályzós gépre, amivel szebb és részletesebb képek születhetnek a keze alatt, sőt a jövőre nézve tervben van, hogy híres festmények minél monumentálisabb képeit is elkészítse.

Fotó: Hurguly-Szabó György

A pirografikus megrendeléseinek nagy részét portrék teszik ki (mellesleg én is azt vásároltam tőle), de sokszor készít háziállatokról és vadállatokról készült képeket is. Amikor megkérdeztem tőle, hogy melyek a saját kedvenc alkotásai, elmondta, hogy azok, amelyek a legnagyobb kihívás elé állították – ilyenek például a Mona Lisát és Charlie Chaplint ábrázoló képek, de az afrikai stílusú gepárdos alkotás elkészítése sem volt egy sétagalopp. Ezeket a műveket láthatjátok ti is a cikkben egy-két másik alkotással kiegészülve.

Bár manapság már számítógép vezérlésű gravírozógépekkel is lehet találkozni, semmi nem lesz egyedibb és különlegesebb annál, mint amit az emberi kéz alkotott. A pirográfia a népművészet azon részébe tartozik, amely időkön és földrészeken átívelve formálódott, hogy a tűz és fa találkozásából egy egészen kivételes, megismételhetetlen alkotás jöhessen létre.