Kovács Krisztián
2021. november 10. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Reneszánsz festészet a fantasztikum ezüstkorában – Josh Kirby és részletek művészete

Saul Bass kapcsán megemlékeztünk már arról, milyen rendkívüli jelentőséggel bírt a filmművészet arany- és ezüstkorában egy az adott film hangulati összegzéseként működő poszter, mely nem csupán alátámasztotta a mondanivalót, de plusz értékkel gazdagította azt. A ponyvaregények, és alapvetően a nyugati ponyvairodalom csúcsidőszakában, az 1920-as évektől különösen az olyan magazinok, mint a Weird Tales, az Amazing Stories, vagy az Analog egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a kiadványaik borítóinak minőségére. Nem véletlenül.

Az akkor még az újságos standokon árult lapok egyedi, és színes, önmagukban is történetet mesélő festményekkel a borítón voltak csak képesek felhívni magukra a figyelmet, ami nem mellesleg kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a horror, sci-fi és fantasy történetek olykor hajmeresztő, de a valóságtól a legtöbbször kétségtelenül elrugaszkodott motívumait felhasználják, melyeket egyetlen jól elkapott fotó sem lett volna képes hatékonyabban megmutatni. Mégis, e képek legtöbbje – bár ma már igazi kincsnek számít – művészi értéket viszonylag ritkán képviselt, és kevesen tartották többre, mint a korabeli western- és kalandképregények borítóit. A trend a második világháború után látszott változni, többek közt az olyanok megjelenésével, mint a most tárgyalt Josh Kirby.

Josh Kirby

Aranyifjú az ezüstkorban

„Hat éves koromban eldöntöttem, hogy én már művész vagyok.” – mondta pályafutása vége felé egy interjúban Ronald William Kirby, azaz, ahogy mindenki ismert: Josh. A Liverpool külterületén 1928-ban született angol grafikus sok tekintetben egészen új iskolát nyitott a fantasztikum borítótervezésében. A második világháború után valami megváltozott a sci-fi, vagy épp a fantasy, és a horror irodalomban, mely különösen előbbiben volt tetten érhető.

A korábbi – leginkább a kalandokat kidomborító – történetek helyett a tudományt, vagy az embert kutató sztorik születettek az olyanok tollából, mint Ray Bradbury, Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, Frederik Pohl, Robert H. Heinlein, de új alapokra helyeződött a horror is Richard Mathesonnak, vagy a fantasy Ursula K. Le Guinnak hála.

Az új irányvonal új ábrázolásmódot kívánt, és itt lépett a képbe Kirby. A fiú, aki hat évesen már művésznek nevezte magát, 20 évesen végzett a Liverpool City Művészeti Iskolában, ahol kimagasló tehetsége hamar megmutatkozott, és a társak egyenesen Joshua Reynolds, 18. századi portréfestőhöz hasonlították. Kirbyt vélhetően a sors is művésznek szánta, életrajzírói megjegyzik, hogy furcsa mód összesen körülbelül 4-6 órát dolgozott életében alkalmazottként, első és egyetlen hivatalos munkahelyét ugyanis fél nap után otthagyta, hogy aztán ezt követően 60 éves, rendkívül termékeny pályafutását végig szabadúszóként töltse.

Josh Kirby művészete

Reneszánsz mesterek öröksége

Kirby filmplakátok tervezésével kezdte – egyébként megközelítőleg párhuzamosan a már említett Saul Bass-szel – ám végül főleg az 1970-es évek végétől inkább a könyves borítótervezésben és illusztrálásban találta meg önmagát. Kirby egyéni hangja és stílusa réges-rég túlmutatott a fantasztikum aranykorának olykor elnagyolt, máskor karikatúraszerű fantáziarajzain, az angol mester ugyanis egészen más hatásokat hozott magával az alkotáshoz, és alapvetően más munkamorállal, és technikával fogott hozzá a munkához.

Ha megkérdezték, Kirby általában hangsúlyozta azon mesterek nevét, akiket irányadónak tekintett pályafutása kezdetén és végén egyaránt. Köztük szerepel a dél-németalföldi születésű Hieronymus Bosch, a képzőművészet egyik leginkább vitatott festőművésze, akárcsak a reneszánsz flamand festészet mágikus alakja, Pieter Bruegel, valamint a walesi falfestő, Frank Brangwyn.

Kirby a klasszikus reneszánsz festészet hatását egyesítette a fantasztikum motívumaival, miközben lassan, kimérten dolgozott, ugyanakkor látva műveit, értjük is, miért volt szükség ennyi időre. A mester egy-egy festményen hat-nyolc hétig bíbelődött, leginkább különböző olajfestékeket, akrilt használva, mely ismét csak távol állt az akkor már a tömegtermelésre hangolódott magazinkiadás kapkodó vonalvezetésű, és emiatt olykor a nagy sietségben kifejezetten elnagyolt műveitől. Kirby precizitása hamar szemet szúrt a kiadóknak, nem hiába, a kiváló művész a bűnügyi történetektől kezdve a horroron és sci-fin át egészen a klasszikus irodalom különböző darabjaiig számtalan kötet borítójáért felelős. Illusztrálta Asimov, Clarke, Le Guin, vagy Matheson és Terry Pratchett műveit (utóbbival legendás együttműködése 26 kötetre rúgott), újraalkotta a fantasztikum klasszikusainak kinézetét Jules Verne, H. G. Wells, vagy Edgar Rice Burroughs esetében, de festményei ugyanúgy megtalálták az összhangot Jack Kerouac és Guy de Maupassant mondanivalójával is.

Josh Kirby művészete

A fantasztikumban élek

Kirbyt sosem lehetett bérművésznek nevezni. Nem csupán azért választotta a fantasztikumot, mert jól fizetett; a művész a nyilvánvalóan klasszikus festészetben gyökerező hatásai ellenére is rajongott a sci-fiért és a fantasyért: „A fantasztikumban élek, ez egy életmód, mely áthatol a társadalmunkon. Egy gondolkodásmód, mely lehetővé teszi, hogy másként tekintsek a dolgokra, és mely folyton igazolja számomra, hogy az egyetemes kultúra része.” Kirby sosem készített egyetlen borítót sem úgy, hogy ne olvasta volna a kész regényt, sőt, ha egy szerzőt először illusztrált, igyekezett minél gyorsabban, minél több művét elolvasni.

Gyakran kérdezett egyenesen az írótól, érteni akarta a gondolatait, melyek mentén a regény született, hitt benne, hogyha ebben a formában kapcsolódni tudnak, az megérződik majd a borító és a mű kapcsolatán is.

Kirby sajnos immáron tizenkilenc éve nincs köztünk, 2001. október 23-án hunyt el, de öröksége máig érződik, nem hiába hivatkoznak rá a fantasztikum tematikájának kiváló művészei, mint Stephane Martiniere, Francois Baranger, vagy épp az immáron magyarul is elérhető Mesék a Hurokból, és az Elektronikus állam című kötetek svéd szerzője, Simon Stalenhag. Kirby talán épp azért válhatott legendává a saját területén, mert egészen más közegből érkezett, más hatásokat hozott magával, melyeket mégis tökéletesen képes volt saját érdeklődési körével egyeztetni, rendkívüli aprólékossággal, nagy műgonddal megalkotott festményei pedig ma is akár órákig tartó gyönyörködnivalót kínálnak részletgazdag, komplex világukkal, mellyel a művész minden korábbinál hatékonyabban volt képes kapcsolódni a fantasztikum ezüstkorában alkotó írók világaihoz.