A titkok titkára fél évszázadon át ült az információ birodalmának trónusán

Napjainkban minden a GDPR-szabályok megsértése, az illegális adatkezelés, és a személyes adatokkal való visszaélés körül forog. Amióta mindennapjaink szerves része a Facebook, és életünk egy részét online üzemmódban töltjük, óhatatlanul is ki vagyunk téve az adathalászat veszélyeinek, ám ha történelmi távlatokban kezdünk gondolkodni, ez a folyamat, bár továbbra is felháborító, rögtön nem tűnik olyan egyedinek, mert azonnal feltűnik számunkra, hogy a XX. század második feléből hány és hány olyan történetet sorolhatunk fel, ahol hasonló zajlott, maximum a körülmények változtak.

Gondoljunk csak bele, ott a Watergate, a Pentagon-iratok botránya, a WikiLeaks és Julien Assange-esete, vagy épp a Snowden-fájlok, és csak utána jön valahol a Cambridge Analytica, mely miatt a Facebook néhány éve rekordösszegű büntetést fizetett. A megfigyelés és a lehallgatás mára sajnálatos módon olyan velejárói a mindennapoknak, mint a bevásárlás, vagy a munka, az az ember pedig, aki ezt mindenkinél profibb, mégis botrányosabb módon csinálta, idestova 49 éve halott. Pedig, amit J. Edgar Hoover 1924-ben elkezdett, annak hatásait bizony a mai napig érezzük, ha a politikai rendszerek, vagy a karhatalom egyén feletti befolyásáról diskurálunk.

J. Edgar Hoover (1895-1972)

Mítoszember

Nem hiába neveztem a címben a titkok titkárának, Hoover az az ember, akinek az életéről, mindennapjairól a mai napig számtalan mítosz és legenda kering. Hogy ezt ő tudatosan alakította-e így, vagy szigorú konzervatív értékrendje, viktoriánus beállítottsága, vagy pitbull-természete miatt az emberek pletykáiból táplálkozott, nehéz meghatározni, ami viszont biztos, Hoover olyan birodalmat épített – mert a hivatal, vagy az intézmény szó erre kevés – melynek számtalan országban jártak a csodájára, és mely hivatástudata minden hibája, és korrupt agressziója ellenére is valahol dicsérendő.

Igyekszem nem olyan naiv lenni, hogy Hoover összes létező cselekedetét valamiféle rosszhiszeműségből fakadó, másnak szándékosan keresztbetevő akciónak lássam, és alighanem Hoover valóban nem így volt ezzel. Minden, amit megtett, számtalan célnak volt alárendelve.

Ötven éven át építette a világ első és legjelentősebb nyomozóirodáját, melynek nem csupán politikai befolyását, autoritását, és önállóságát akarta megtartani, de még arra is volt energiája, hogy a kötelékben dolgozó ügynökökről a valódi hősök jussanak az ember eszébe, akik a jóért és a rossz dolgok eltörléséért harcolnak.

Az már egy más kérdés, hogy vajon ez a hihetetlen eltökéltség végeredményben bizonyos szempontból visszájára sült el.

Hoover az 1930-as években

A hírek birodalma

Hoover 1924-ben, mindössze 29 évesen kapta meg a frissen megalakult FBI igazgatói posztját, nem sokkal később tőrbe csalta, és gyakorlatilag ügynökeivel karöltve a nyílt utcán sortűzzel kivégezte a hírhedt gengsztert, John Dillingert. Hoover, és brigádja, a hősök csapata bizonyította, hogy a mesterbűnözők elfogására nem alkalmasak az illetékes hatóságok, szükséges egyetlen felügyeleti szerv, mely képes határok nélkül, összefogottan, mindenki felett állva ténykedni. Ez volt az az időszak, amikor megkezdődött a híres adatgyűjtés, mely végül Hoovert az Egyesült Államok egyik legrettegettebb és legbefolyásosabb emberévé tette.

A kormányzat – bár a regnáló elnökök közül gyakorlatilag alig-alig kedvelték a törtető Hoovert, kivéve talán Franklin D. Rooseveltet – meglátta a lehetőséget a kialakulóban lévő rendszerben, ám Hoover olyannyira ragaszkodott az FBI függetlenségéhez, hogy gyakorlatilag nem volt erő, mely kiragadja a kezéből a hatalmat.

Amikor pedig olyanok, mint Harry Truman, vagy John F. Kennedy mégis csökkenteni kívánták Hoover hatalmát, az FBI feje már rég rendelkezett azokkal az információkkal, melyekkel időben kedvüket tudta szegni az esetleges belpolitikai és intézmények közötti harcok megkezdése előtt.

A Kennedy-fivérek közt

Mindenki ellenség, vagy majdnem az

Az 1950-es években, mikor a háborút követően a helyreálló gazdasági és társadalmi viszonyok közt Hoover hatalma csúcsán volt, Joseph McCarthy szenátor meghirdette híres kommunistaellenes harcát, miután pedig Hoover, neveltetéséből, és saját maga által teremtett intézményének végtelen tiszteletéből táplálkozva minden kisebbséggel szemben erős fenntartásokkal viseltetett, McCarthy kitűnő társra lelt benne. Ádáz harcuknak olyanok estek áldozatul, és lett befeketítve a nevük, mint Dalton Trumbo, Humphrey Bogart, vagy Katherine Hepburn. Hoover persze óriási sakkjátékos volt, épp idejében érezte meg az alkoholgőzt McCarthy körül – szó szerint, a szenátor ugyanis botrányos kijelentéseit általában részegen tette a sajtóban – és még épp idejében kihátrált mögüle.

Ugyanakkor ez az időszak a rendkívül konzervatív vezető számára végleg kijelölte a haláláig követendő irányvonalat. Innentől kezdve Hoover szemében mindenki gyanússá vált, aki kicsit is eltérően gondolkodott ugyanarról a témáról, mint ő maga. A fekete bőrűek, a kommunistaszimpatizánsok, vagy a homoszexuális kisebbség mindennapos megfigyelés és félelemkeltés alatt állt.

Az FBI megközelítőleg 432 000 db aktát tárolt különböző személyekről, akik közt nem egy híresség volt, mint amilyen Martin Luther King, Elvis Presley, vagy épp az az Ernest Hemingway, akinek öngyilkossághoz vezető paranoiáját sokak szerint épp a nyomában loholó ügynökök okozták.

Lyndon B. Johnsonnal

A jelentések tartalma

Hoover arra kérte ügynökeit, hogy a gyanús egyedek múltját minden létező, és rájuk nézve terhelő szegmensében derítsék fel. Az, hogy találjanak valami terhelőt nem feladat volt, hanem elvárás, ennek hatására a kollégák nem csupán hiteles bizonyítékokat találtak vezető tisztségviselők szexuális identitására, erőszakos természetére, vagy függőségeire, de olykor ők maguk gyártottak nem egyet, ha épp el akartak érni valamit az adott egyénnél. Hoover persze azzal takarózott, hogy mindehhez a bűnözős elleni végeláthatatlan harcban van szüksége, valójában sokkal inkább ügynöksége politikai befolyásának és függetlenségének megtartása, és saját pozíciója megerősítése volt a cél.

Hoovert ugyanis időközben Truman, Eisenhower, Kennedy és Richard Nixon is el akarta mozdítani az FBI éléről, de túlságosan féltek tőle mivel hozakodna elő azokból a bizonyos dossziékból.

Hoover nem bízta a véletlenre, a legérzékenyebb fájlokat saját irodájában egy széfben tárolta, és rajta kívül csak helyettese, Clyde Tolson, és titkára Helen Gandy nyúlhatott hozzájuk. Az iratok egy része a Nemzeti Levéltárban ma is megtekinthető, ellenben akadtak olyan dossziék, melyek Hoover halála után közvetlenül Tolsonhoz kerültek, aki nagy részüket megsemmisítette, miután beköltözött a Hoover által ráruházott ingatlanba. Mindazok ellenére, amiket tett, és azon erényeknek, amiket feláldozott saját, rendkívül szűk keretű meggyőződése mellett, meg kell adni Hoovernek azt, ami jár, merthogy kétségtelenül nem kevés eredményt mutathatott fel közel fél évszázados karrierje alatt.

Hoover egy meghallgatáson a sok közül

A gyermek neve, FBI

És ez nem túlzás. Hoover soha életében nem házasodott meg, soha nem született gyermeke, életének egyetlen igazi kapcsolata helyetteséhez, Clyde Tolsonhoz fűzte (erről majd még lesz szó), de Hoover élete a munka volt, ezt soha senki nem vitatta. Hivatalnok családba született, egész életében hivatalnokként nevelték, a hivatali út jelentette a mindenét, így sokak szerint soha nem volt olyan rend és rendszer az FBI működésében, mint Hoover regnálása alatt.

Ne felejtsük el azt sem, hogy azon bűnözői adatbázisok felállítása, melyeket az Iroda manapság is használ, alapvetően struktúrájukban mind Hoover hivatali ideje alatt kezdték meg működésüket.

Hoover konzervatív, viktoriánus elvek szerint kormányozta az FBI-t, felállította az ügynökök számára követendő szabályrendszereket, statisztikai adatbázist, ujjlenyomat-kártyarendszert hozott létre, de a 10 legkeresettebb bűnöző listájának ötlete is tőle származik, és már 1932-ben létrehozta az FBI Laboratóriumot is az ügyek tudományos felderítésének érdekében. Tekintve, hogy az iroda hírszerzési feladatokat is ellátott, Hoover szorgalmazta az ehhez felhasználható technikák fejlesztését, és tesztelését, és elérte azt is, hogy nemzetbiztonsági, társadalmi, vagy gazdasági kérdésekben is döntő szava lehessen az Ovális Irodában zajló megbeszéléseken.

Hoover legnagyobb problémája az volt, hogy az elvek, melyeket gyerekként beleplántáltak, és melyek szellemében 1924-ben átvette az ügynökséget, nagyjából csak az 1950-es évekig tartották magukat, a világ pedig különösen az egyenjogúsági-, és hippimozgalmak környékén villámsebesen száguldott el mellette, ő pedig képtelen volt tartani a lépést, így utolsó éveiben Nixon is inkább már afféle tanácsadóként tekintett rá, semmint jelentékeny hatalom tulajdonosaként.

Nixon és Hoover egy Fehér házi fogadáson

Az ellen harcolsz, ami te magad vagy?

Hoover élete a harc volt, noha ezt soha nem fegyverrel, hanem információval vívta, saját titkait pedig rendkívül érzékenyen óvta, így érte el azt, hogy 49 évvel a halála után sem lehet pontosan tudni, vajon aszexuális volt-e, vagy Clyde Tolsonnal, helyettesével valóban homoszexuális kapcsolatban éltek.

Utóbbi pikantériája épp az lenne, hogy Hoover fenyegetései mögött legtöbbször egyes politikusok homoszexuális kapcsolatai álltak, és ő maga is foggal-körömmel harcolt a másság képviselői ellen.

A 2000-es évek elején aztán felmerült egy teória, miszerint Hoover családfájában, és így felmenői közt feketebőrű ősök is felbukkantak, hiszen Hoover apja családjának gyökerei egészen Mississippi-ig visszavezethetők, ugyanakkor a későbbi FBI főnök életének egyik legnagyobb harcát Martin Luther King, és az őt támogató szélsőséges csoport, a Fekete Párducok ellen vívta – ez volt a hírhedt COINTELPRO-program, mely 1954 és 1971 között futott – fő feladata pedig az volt, hogy feszültséget szítson a kisebbségi csoportosulások berkeiben, mert a hatalom így a visszavágást már a büntetőtörvénykönyv teljes szigorával hajthatta végre.

Helyettese, és egyesek szerint élettársa, Clyde Tolson

Szégyenfolt, vagy legenda?

Egy kicsit talán is-is, ha objektívek akarunk lenni, ugyanis Hoover ténykedése sokat tett hozzá ahhoz, hogy az amerikai állampolgárok elveszítsék bizalmukat a karhatalom igazságra törekvésének valódiságában, és ezt csak tetézte a Watergate-botrány, melynek kiteljesedését Hoover ugyan már nem élhette meg, mégis az a néhány év afféle esszenciáját adta saját hatalommal való rendszeres visszaélésének is.

Ugyanakkor persze az is igaz, hogy öröksége egy erős, hatalommal, és befolyással bíró intézmény lett, melyre a mai napig félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek a tengerentúlon, szakértelmét pedig nem érheti kritika, hiszen még Magyarországról is kérték az Iroda ügynökeinek segítségét, többek közt a 90-es évek végi bolti sorozatgyilkosságok ügyében.

Az mindenesetre saját környezetéről sokat elmond, hogy halála után utódja, L. Patrick Gray információkat szivárogtatott Mélytorok álnéven Bob Woodward és Carl Bernstein újságíróknak, akik végül kirobbantották a Watergate-botrány (igaz, Gray szerepe csak hosszú évtizedekkel később derült ki), az Iroda alapítóokiratának és működési szabályzatának egyes kitételeit pedig igen hamar megváltoztatták, és kikötötték, hogy egyetlen ember maximum két teljes ciklusra, tehát 10 évre választható igazgatóvá. Ez is egy üzenet Hoover személyének és örökségének, ahogy az a tiszteletadás is, hogy jelenleg az FBI washingtoni központja a J. Edgar Hoover Building nevet viseli. Ha valakit, hát őt valóban nehéz megítélni még ennyi év távlatából is.

Kapcsolódó cikkek

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

A Fekete Kontinens hangjai – 10 lehengerlő regény Afrikából

Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.

A sztoikus és a lázadó, avagy a Windsor-nővérek története – Könyvkritika

II. Erzsébet halálával véget ért egy korszak. A világ figyelme a királyi családra szegeződik, mindenki az új uralkodó, III. Károly…

A bátorság emlékezete – 45 éve hunyt el Steve Biko, az apartheid elleni küzdelem élharcosa

Bantu Stephen Biko élete ma is példamutató és tanulságos.