• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
A hajó kifut

Történelem

Az acélóriás emlékei – Gondolatok a Titanic-kiállításról

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Egyszer egy baráti társaságban a Titanicról beszélgettünk, elemezgettük kicsit a magunk módján James Cameron 1997-es a tragédiát egy szerelmi történetbe ágyazó, és kasszát robbantó filmjét, amikor valaki azt mondta: „ha láttad a filmet, mindent tudsz a hajóról is.” Akkor nem törődtem vele, csak egy elejtett megjegyzés volt, amit száz másik előzött meg és követett, de aztán a Király utca 26-os szám alatt újra eszembe jutott, ízlelgettem, és rájöttem, hogy rossz a megfogalmazás. A hajóról lehetséges, hogy tudsz mindent, de a tragédiáról messze nem.

A 106 éve elsüllyedt acélóriás megbabonázza az ember fantáziáját. Akkoriban gigantikusnak számító méretei, és ijesztően hamar véget ért tragikus pályafutása, ötvözve a 4000 méteres mélységben fekvő ronccsal, a hullámsírból idővel eltűnő holttestek tudatával, valamint a róla és a sorsáról fennmaradt legendáriumok ígéretével egészen különleges színezetét adja a XX. század eleji történelemnek. Nem igazán volt kérdés, hogy a Magyarországra második ízben érkező tárlatot ezúttal meglátogatjuk-e, az viszont érdekes, mennyire különös érzésekkel hagyja el az ember aztán a Király utcát.

A hajó kifut

A hajó kifut Forrás: www.history.com

Kezdjük az elején, és kicsit tegyük rendbe az elvárásokat. A Titanic 106 éve nyugszik olyan mélységben, ahova a fénynek esélye sincs eljutni, egy hatalmas roncs a végtelen és mély sötétségben. Egészen 1985-ig senki nem is tudta, merre található az óriás hullámsírja, míg Robert Ballard, élvezve az Amerikai Haditengerészet támogatását, két másik elsüllyedt atomtengeralattjáró után kutatva rábukkant a kettészakadt hajó maradványaira. Közel négyezer méter iszonyatos mélység, a nyomás, a baktériumok, és a víz együttesen dolgoznak azért, hogy a Titanicból a 2030-es évek közepére semmi ne maradjon, így aztán minden egyes tárgy, amit az ellenőrzött merülések és mentési munkálatok során a felszínre hoznak, valódi kuriózum. Az pedig, hogy ezeket a több mint száz éves eszközöket mindössze egy vitrin üvegjének oltalma alatt alig pár centiről bámulhatjuk meg, valahol maga a csoda. (Ezt csak azért tartom fontosnak elmondani, mert néhány negatív felhang a közelükben arról szólt, hogy kevés a kiállított tárgy.)

És tulajdonképpen ez az, ami a tárlat igazi varázsát adja, és ez az, amire az első bekezdésben is utaltam. A hajót ismerjük, fizikailag, képekről, ismerjük a hozzá kötődő monumentális vállalkozást, az Olympic osztály az arisztokráciát szimbolizáló luxusarcát, ismerjük annak az áprilisi éjszakának a krónikáját, láttuk a roncsot Cameron, vagy Ballard dokumentumfilmjeiben, de nem éreztük annak valódi tragédiáját, mert nem volt megfogható a számunkra. A Titanic-kiállítás éppen ezt az űrt hivatott betölteni, olyan közelségbe hozza hozzánk, aminél közelebb a látogatók 99%-hoz, de talán 100%-hoz sosem kerülhet.

Ezért inkább értékelendő, hogy egyáltalán látjuk azt, amit látunk, mert a kiállítás legizgalmasabb része kétségtelenül nem a hajó egykori tereinek épített rekonstrukciója, a vízzáró rekeszek súlyos ajtajainak mása, vagy a hajó teraszának életnagyságú, bejárható makettje. A tárlatnak két fontos eleme van, és ezek teszik igazi élménnyé a látogatást. Az egyik részen szemezgethetünk a hajó roncsai közül felhozott személyes használati tárgyakban. Pénzérmék, szemüvegek, különféle papírvaluták, fogkefék, parfümös fiolák, piperetükrök, és ruhadarabok mind-mind olyan eszköz, amiket most, több mint száz évvel későbbi mindennapjainkban is használunk, és a tudat, hogy ezek a tárgyak a távoli múltból, és a sötét mélységből kacsintanak ránk, egészen hátborzongató.

Az ember el-eltöpreng, vajon, aki a ruhát hordta, akinek a zsebében a bankók lapultak, vagy, aki reggelente ebben a tükörben igazította meg a frizuráját, hol lehet most? Talán egy volt a kevés túlélő közül, vagy a hajó hatalmas teste lehúzta magával a mélybe, hogy ott a baktériumok sejtenként lebontsák a testét, esetleg ott fagyott halálra a mindössze pár fokos vízben, miközben arra várt, hogy az egyik mentőcsónak visszaforduljon érte? Ezek a tárgyak hirtelen túlságosan is valóságossá válnak, és a Cameron-féle 1997-es film egycsapásra nagyon távolinak és mesterkéltnek tűnik, amint szembejön a kézzelfogható valóság.

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Erre erősít rá a tárlat egy másik része, ahol a túlélők beszámolói szerepelnek azok döntéseiről, és sorsáról, akik nem jutottak ki a hajóról, a legénység elszánt mentési munkáiról, vagy épp saját gondolataikról, melyek az ütközés, és a Titanic süllyedése kapcsán eszükbe jutottak. A szavak, keveredve a személyes tárgyak látványával alighanem azt is magába szippantják, aki igyekszik távoltartani magát az élménytől.

A Titanic katasztrófája egyike a XX. század legtöbbet emlegetett, legtöbbször hivatkozott epizódjainak, már-már a popkultúra része, egy a XXI. század emberétől távoli esemény, úgyhogy igencsak fontos a JVS Group kezdeményezése a kiállítás kapcsán, mellyel tulajdonképpen a hajót kiszabadítják a rárakódott legendárium súlya alól, és élővé, lélegzővé teszik. Ha még nem lett volna világos, a Titanic-kiállítás éppen emiatt meglehetősen nehéz és súlyos, ez nem diadalmenet, sokkal inkább az emberi nagyravágyás kudarcának emlékműve, és mint ilyen, nem könnyű fogyasztanivaló, de ha rászánunk másfél-két órát, rendkívül egyedi és aktív élményt nyújt majd. Bátran ajánlom!

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Titanic-kiállítás

Kapcsolódó cikkek

Charles Dickens az íróasztalánál

Olvasási szokásaiba engednek betekintést Charles Dickens elveszettnek hitt levelei

Elmondja véleményét a megszűnő postai szolgáltatásokról is.

Nemes hölgyek és urak tenyérjátéka

Tudtad, hogy a teniszt középkori francia szerzetesek „találták fel”?

Az első szenvedélyes királyi játékos X. Lajos volt.

Látogatás a Kassák Múzeumban

A trombitakezű fiú és a szemfedélgyári lány meséje, avagy epizódok a magyar avantgárdból

Különleges tárlat várja a Kassák Múzeum látogatóit augusztus végéig.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Tiszeker Dániel (forrás: filmklubpodcast.hu)

    Tiszeker Dániel: A célunk az volt, hogy a bennük élő gyermeket szólítsuk meg

    Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. szeptember 12.

    A bátorság emlékezete – 45 éve hunyt el Steve Biko, az apartheid elleni küzdelem élharcosa

    Bantu Stephen Biko élete ma is példamutató és tanulságos.

    • 2022. augusztus 16.

    Tudtad, hogy a teniszt középkori francia szerzetesek „találták fel”?

    Az első szenvedélyes királyi játékos X. Lajos volt.

    • 2022. július 19.

    Véreskezű luxusfeleségek, avagy hogyan élj pompában a néped pénzéből

    Vannak varázslatos tündérmesék és vannak kevésbé varázslatosak, mint ezek itt.

    • 2022. július 5.

    A kitüntetés, amit megkapni kiváltság, Bourvil, Bardot, Sartre és Albert Camus mégis megtagadta

    Avagy kik és miért nem kértek a Francia Becsületrendből.

    • 2022. április 22.

    A kisember diadalútja – Basil Brown, a sutton hoo-i kincs felfedezője

    Nem mindennapi életéről Ralph Fiennes főszereplésével készült film nemrég.