Kovács Krisztián
2021. március 25. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Az igazi James Bond – 4 rejtélyes kém a hidegháborúból

Ian Fleming önéletrajzi ihletésű teremtményét keveseknek kell bemutatni, immáron 15 éve Daniel Craig viseli a szűkített fekete zakót, és számol le az MI6 ellenségeivel, élete kalanddal, veszéllyel és szenvedéllyel teli, a filmvásznon kétségtelenül izgalmas, ahogy egyetlen arcizom rándulás nélkül teszi a dolgát, és bár akadnak a történetek közt hiteles elemek, összességében a filmek sokkal inkább az alkotók fantáziáját tükrözik, semmint a valóságot.

A valóság ugyanis egy fokkal szürkébb, őrjítő paranoia, aprólékos tervezés, sok szerencse, vagy épp balszerencse, és örökké a háttérben lappangó feszültség kombinációja. Egy munka, amiben az átlagember szemével semmiféle vonzó elem sincs, és amely a legtöbb esetben rövid és zaklatott életet, gyors és kíméletlen halált, társadalmi és politikai megbélyegzettséget eredményez. A hidegháború évtizedei alatt kémek és hírszerzők lepték el Európa és az Egyesült Államok területét, tevékenységük, eredményeik egy jó részét a mai napig homály fedi, egyeseket elfeledtek, másokat meg sem jegyeztek, egy részüket kitüntették, másik részüket kiátkozták. Viszontagságos életek a nagyhatalmak XX. századi viszontagságos politikai mechanizmusának árnyékában.

Kémek a hidegháborúban

Arkagyij Nyikolajevics Sevcsenko

Sevcsenko a szovjet oldal legmagasabb rangú diplomatája, aki a hidegháborúban átállt az Egyesült Államok oldalára, és működése során szigorúan bizalmas államtitkokat szivárogtatott ki a CIA összekötői számára. Sevcsenko egészen fiatalon jogot hallgatott, élénken tanulmányozta a marxizmus, és a leninizmus tanait, valamint a sztálinista elméletet, és igen hamar csatlakozott a szovjet Külügyminisztériumhoz, ahol Andrei Gromyko alatt a külügyminiszter egyik legfőbb tanácsadójaként szolgált. 1962-ben részt vett az ENSZ által szponzorált nukleáris leszerelési tárgyalásokban, azaz a genfi bizottság ülésein, aminek kapcsán több hónapot kellett New Yorkban töltenie. Alig egy évvel később immáron az ENSZ Politikai Ügyek osztályának munkatársa volt, a szovjet államvezetés úgy látta, a tehetséges diplomatán csak nyerhet, ha közel engedi a nyugati országok tüzéhez.

A források és interjúk szerint Sevcsenko az 1970-es években, a hidegháború némileg enyhébb, leszerelési és korlátozó tárgyalások időszakában ábrándult ki hazája politikai rendszeréből, mert világosan látta, az miként sérti meg az ENSZ alapokmányában leírtakat, így magas pozíciójánál fogva 1975-ben menedékjogot kért az Egyesült Államokban. A CIA ezt megtagadta tőle, és egy alkutól tette függővé, cserébe Sevcsenko szállította nekik a legfontosabb diplomáciai titkokat. A következő három évet afféle „hármas” ügynökként töltötte, az ENSZ-ben dolgozott, miközben kiszolgálta hazája érdekeit, ám minderről jelentést tett a CIA-nak. 1978-ban a szovjet vezetés hazahívta Moszkvába, hogy csoportos beszámolót tartson a legújabb hírekről, ám ekkor Sevcsenko számára nyílt titok volt, hogy a KGB figyeli, és vélhetően tudnak kettős szerepéről, így arra kérte a CIA-t, teljesítse a menedékjogi kérelmét. Törekvése sikerrel járt, és a marylandi Bethesdában telepedett le. 1998-ban hunyt el májcirózisban.

Arkagyij Nyikolajevics Sevcsenko (jobbra) a CIA igazgatójával

Jurij Ivanovics Nosenko

Az 1927-ben született Nosenko súlyos családi terhet cipelt magával. Édesapja Ivan Nosenko Sztálin uralma alatt szovjet miniszterként működött, háromszor kapta meg a Lenin-rendet, és igazi kommunista hősöknek járó tisztelettel temették el a Kreml falában található nekropoliszba, ahová előtte Makszim Gorkij, utána pedig Jurij Gagarin is került. Nosenko a családi hagyományoknak megfelelően Sztálin halálának évében csatlakozott a KGB elődjéhez, az MVD-hez. Nosenko Sevcsenkóhoz hasonlóan szintén 1962-ben Genfben, a leszerelési tárgyalások közben lépett kapcsolatba a CIA-val, és azt állította, a KGB legbelső köreiből tud megbízható információkat szolgáltatni az amerikai ügynökségnek. Ekkor derült ki, hogy John F. Kennedy amerikai elnök merénylőjét Lee Harvey Oswaldot annak Szovjetunióban eltöltött évei alatt Nosenko többször is kihallgatta, sőt, megpróbálta beszervezni a KGB kettős ügynökei közé, de szellemileg nem tartották elég fejlettnek, érzelmileg pedig elég stabilnak a munkához.

Nosenko folyamatosan tagadta, hogy Oswald szovjet ügynök lett volna, hisz tudta, hogyha ez kitudódik, az könnyen azt sugallhatja, hogy a szovjet államvezetésnek köze van Kennedy meggyilkolásához, akkor pedig a következmények beláthatatlanok. Bár Nosenko végül bevándorolhatott az Egyesült Államokba, nevét pedig George Nosenkora változtatta, a CIA is folyamatosan megfigyelés alatt tartotta, mert korábbi – többek közt a Kennedy-merénylet kapcsán végzett poligráfos vizsgálatok – igen egyenetlen eredményeket hoztak vele kapcsolatban. A CIA tartott tőle, hogy valójában kettős ügynök, és a KGB-nek kémkedik, ezt csak megerősítette Peter Deriabin ügynök – később tévesnek bizonyult – jelentése, aki különös vakfoltokat észlelt Nosenko vallomásaiban, melyek a KGB belső működéséről szóltak. Nosenkot újra és újra kihallgatták, több különböző kihallgatótiszt, és ügynök is járt nála, de nem sikerült rábizonyítani, hogy még mindig kapcsolatban állna a KGB-vel, így 1969-ben végleg elengedték. Életéről és tevékenységről 1986-ban film is készült Tommy Lee Jones főszereplésével, 2008-ban álnéven hunyt el az Egyesült Államokban.

Jurij Ivanovics Nosenko immáron amerikai állampolgárként

David Greenglass

Az 1922-ben New yorki zsidó családban született Greenglass 1942-ben fiatal feleségével együtt csatlakozott az amerikai Fiatal Kommunisták Ligájához, nem sokkal azelőtt, hogy a férfi belépett volna a hadsereghez, mint gépész. Greenglass sógora, Julius Rosenberg már 1939-től szovjet ügynökként dolgozott. Felettese, Alexander Feklisov megbízta, hogy szervezze be Greenglass-it is, akinek jó esélye volt, hogy a hadseregben gépészként eltöltött ideje alatt az amerikai atomtitkok közelébe férkőzhessen, hithű kommunistaként pedig biztos volt benne, hogy megbízhatónak és engedékenynek mutatkozik. A számításai bejöttek, Greenglass előbb a Tenessee-beli Oak Ridge-be került, ahol mindössze két hetet töltött el, onnan pedig egyenesen Los Alamosba rendelték, ahol Robert Oppenheimer vezetésével többek közt Szilárd Leó, Teller Ede, Albert Einstein, vagy épp Richard Feynman dolgozott az első nukleáris bomba elkészítésén.

Greenglass feleségével, Ruth-tal karöltve egy Arany Henry névre keresztelt futárral küldték a Manhattan-projektről szerzett információkat New Yorkba, és onnan tovább Moszkvába. Bár Feklisov bízott benne, a Greenglasstől érkező adatok mégis megszakadtak, amikor a férfit 1946-ban a Bikini Atoll közeli nukleáris kísérleti robbantásokhoz akarták küldeni, ő azonban nem volt hajlandó elhagyni a feleségét, így végül ehelyett visszatért az otthonába, New Yorkba, Rosenberggel együtt alapított egy céget és élte az életét. A probléma akkor jelentkezett, amikor a CIA elfogta és kémkedéssel gyanúsította Klaus Fuchs-ot, aki Greenglass-el együtt dolgozott Los Alamosban, mint elméleti fizikus. Mikor Rosenberg megtudta, hogy kelepcébe kerültek, 5000 dollárt adott Greenglassnek, hogy családjával együtt meneküljenek Mexikóba, ám a férfi megtagadta, és megpróbált jogi úton kitérni a felelősségrevonás alól. 1950 júniusában végül letartóztatták kémkedés vádjával, akárcsak Rosenberget és a feleségét. Utóbbiakat 1951-ben kivégezték, Greenglass-t 15 év börtönbüntetésre ítélték, végül kilenc és fél év múlva szabadult, és 1960-ban feleségével és családjával álnév alatt visszaköltözött New Yorkba. 2014-ben hunyt el, halálát kegyeleti okokból nem jelentették be.

David Greenglass, aki adatokat lopott a Manhattan-tervből

John Anthony Walker

Az 1937-ben született Walker talán a hidegháború alatt a leghosszabb ideig az Egyesült Államokban tevékenykedő szovjet kém volt. Walker különösen prózai ok miatt kényszerült elárulni hazáját, feleségével és négy gyermekével 1967 végére teljesen eladósodtak, ám a szovjet kémhálózat heti 500 és 1000 dollár közti fizetést ajánlott neki, és miután Walker a USS Andrew Jackson fedélzetén állomásozott, volt némi fogalma a ballisztikus rakétákkal kapcsolatos hadmozdulatok tervezéséről, így megköttetett a csereüzlet. A Walker család pénzügyei helyrejöttek, kiváló körülmények közt éltek, a családfőnek rálátása nyílt az Atlanti-óceáni flotta tengeralattjáróinak szigorúan titkos projektjeire, többek közt az éppen telepítés alatt álló SOSUS rendszerre, mely egy az óceán mélyén elhelyezett hangradar hálózat volt, amellyel az Egyesült Államok pontosan követni tudta a szovjet tengeralattjárók mozgását, mindössze azok propellerei okozta kavitáció után. Walker közben elvált feleségétől, és ezt követően egyre agresszívebben vetette bele magát a kémkedésbe, és egy komplett kémgyűrű kiépítésén fáradozott. Bevonta többek közt bátyját, Arthurt, fiát Michaelt, és még saját lányát is beszervezte volna, de az közben teherbe esett.

Walker tetemes összeget ajánlott neki az abortuszért cserébe, fontos szerepet szánt neki a hálózatában, de a lány elutasította az apja ajánlatát. Mint később kiderült, Walkerék válását épp a kémgyűrű kiépítési törekvése, valamint a férfi alkoholizmusa, és agresszív természete indukálta. A nő mintegy bosszúból 1984-ben felhívta az FBI figyelmét volt férje tevékenységére. Az ügynökség poligráfos vizsgálatnak vetette alá az asszonyt, és annak lányát is, az eredmények tükrében pedig megfigyelés alá helyezték John Walkert. 1985 májusában követték a férfit egy találkozóra egy Washington környéki erdőbe, ahol egy csomagot helyezett el a fák közt. A nyomozók a dobozban 124 oldalnyi titkos dokumentumot találtak a USS Nimitz anyahajó fedélzetéről, és ennek alapján elfogatóparancsot adtak ki ellene. Egy nappal később Michael nevű fiával együtt letartóztatták. Miután együttműködött a hatóságokkal, végül 25 év fegyházbüntetésre ítélték, és még elképzelni is nehéz, hogy működésének közel 20 éve alatt mennyi adatot szolgáltathatott Moszkvának. Walker 2014-ben hunyt el a börtönben.