Magyar Miklós
2021. június 9. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

François Villon törzskocsmája és az elevenen megfőzött barát

Villon törzshelye, a Pomme de Pin

Amikor Villon nem valamelyik bordélyházban volt, egy kocsmában nagy valószínűséggel meg lehetett találni. A korabeli Párizsban több mint kétszáz kocsma működött. Ezek többnyire a város kapuinál, illetve a terek környékén helyezkedtek el. Mivel a középkor embere sokat ivott, elsősorban ivóhelyként funkcionáltak. (A látogatók átlagosan napi két liternyi bort ittak meg, igaz, hogy ezek kisebb alkoholtartalmúak voltak, mint a maiak.) A vendégek itt intézték el üzleti ügyeiket, és itt beszélték meg nézeteltéréseiket is. Látogatták papok, akik tanácsot adtak vagy beadványokat, leveleket fogalmaztak megbízóiknak. Ugyanakkor a kocsmákban, amelyek némelyike szállodaként is működött, könnyűvérű lányok várták a törzsvendégeket. Nemcsak férfiak, nők is jártak a kocsmákba, és ugyanúgy ittak, mint az erősebb nem tagjai. A kocsmákban kis tétre szerencsejátékokat is játszhattak a vendégek.

Mivel ezek szerény jövedelmű emberek voltak, a veszteseknek hamar kölcsönt kellett kérniük; a kocsmák tulajdonosai ilyenkor a kocka- vagy kártyajátékosok segítségére siettek, egy cseppet sem önzetlenül.

Kocsmai jelenet a középkorban

A kocsmárosok gyakran felvizezték a bort. Ezt Villon a Nagy Testamentum LXXXVIII. strófájában természetesen ironikusan említi, ugyanakkor – szintén ironikusan – hasznosnak tartja ezt a gyakorlatot, hisz a bor árthat az egészségnek:

Item, jó Hesselin uram meg,

Párizs város nemes követje,

Tizenégy hordó bort igyon meg

Turgis-éknál az én zsebemre.

(Ha őkegyegyelme úgy vedelne,

Hogy esze vész, se hall, se lát:

Kapjon vizet… A bor – hitemre! –

Sok jobb családban is megárt.)

(Mészöly Dezső fordítása)

Villon kedvenc kocsmája a rue de la Juiverie-ben lévő Pomme de Pin volt. Ezt a kocsmát két alkalommal is a nagyivó Jacques Raguier-ra hagyja örökségül. A Raguier család számos tagja volt ismeretes Villon korában. Jacques Raguier, VII. Károly főszakácsa szakmailag rendkívüli elismertségnek örvendett, ugyanakkor a Pomme de Pin törzsvendégeként olthatatlan szomja tette híressé. Ezért hagyja rá Villon Popin ivóját, amely a Szajna felé lejtő utcában helyezkedett el. A magyar fordításból nem derül ki, de Villon itt megjelöli magát a kocsmát is: „Le trous de la Pomme de Pin”.(A Pomme de Pin zuga):

Jaques Raguier-ra azonképpen

Marad Popin itatója,

S barack, körte; a Fügében

Övé legyen mind a nagyja,

S a Toboz; ott installálva,

Egy kis lyukban melegedjen,

Jakobinus-mód elázva;

Ki tekerne, ott tekerjen. .

(Süpek Ottó fordítása)

Léopold Flameng: Villon a Pomme de Pin kocsmában

Valószínűleg ez volt Párizs legjobb kocsmája; Robert Turgis apjától, Arnoulet Turgistől örökölte. 1454-től volt tulajdonában. Feleségével, Marguerite Jolival jól menő borkereskedésük is volt, ezenkívül három házuk és egy szállodájuk. Így könnyen megengedhették maguknak, hogy a nincstelen Villon hitelben igyon kocsmájukban. A Nagy Testamentum LXVII. nyolcsorosában a költő többek közt Robert Turgis kocsmároshoz küldi örökségükért azokat, akik „még nem kapták kézbe”:

S ha néki járó örökségét

Valaki még nem kapta kézbe:

Csaplárokon behajtsa részét!

Akad nem egy, hogy tőle kérje,

Ha már szegény fejem nem élne.

Kik ők? Moreau, Turgis, Provins.

Övék – egész ez ágyig itt-e,

Amelyben fekszem – mindenem.”

(Mészöly Dezső fordítása)

Robert Turgis halála után neje, Colette Turgis vitte tovább az üzletet. Később a kocsmát megvásárolták a Gruyon testvérek, és Villon törzshelyét olyan híres vendégek is látogatták, mint Racine, Molière vagy La Fontaine.

Villon és a kagylósok

Villon életét megannyi bizonytalanság övezi. Az egyik megválaszolatlan kérdés, vajon tagja volt-e az elátkozott költő az úgynevezett kagylósok bűnbandájának. A százéves háború végén a munkájukat elvesztett zsoldosok közül mintegy százan lopásra, pénzhamisításra, prostituáltak futtatására adták fejüket. Csatlakoztak hozzájuk nincstelenné vált kézművesek, de még diákok és papok is. Leginkább Dijonban és környékén portyáztak.

Kagylósok. Illusztráció

1453-ban a város bordélyházában a rendőrök lecsaptak rájuk. 1455. október 3-án kezdődtek a tárgyalások A kagylósokról vannak pontos információink. A dijoni per jegyzőkönyvének másolatából ismerjük a banda tevékenységét. A vádiratban „a Kagyló gyermekei” elnevezéssel szerepelnek a vádlottak. Egy Perrenet le Fourrier nevű borbély hatvannégy gonosztevőt nevezett meg kihallgatásán. Maguk a bűnözők két hónapnyi kihallgatás alatt sem tettek vallomást. Végül a legfiatalabb fogoly, Dimenche le Loup, a mai vádalkunak megfelelő egyezkedés után felfedte a betörőkből, rablókból, pénzhamisítókból, hamiskártyásokból, fosztogatókból álló banda tevékenységét. Az eljárás végére kiderült, hogy a Kagylósok bandája egy jól szervezett, belső hierarchiával rendelkező csoportosulás volt, élén a „Kagylósok királyával”. A dijoni per iratai között van egy lista, ami a Kagylósok zsargonjából mintegy ötven szót és kifejezést sorol fel. Ezekből Villon mintegy húsz terminust használ a Jargon et Jobelin címszó alatt zsargonban írt balladáiban. Ez a tény arra a következtetésre juttatott néhány kutatót, hogy életének valamely szakaszában költő is a bűnbandához tartozott.

Ám erre semmi bizonyíték nincs, neve nem szerepel a periratokban sem. Annyi biztos, hogy Villon ismert egy Christophe Turgis nevű kagylóst a Pomme de Pin nevű kedvenc kocsmájából, amit a Turgis család tartott fenn. Christphe valószínűleg barátja lett Villonnak, hisz a költő tőle és gyerekkori barátjától, a szintén kagylós Colin de Cayeux-től tanulhatta meg a kagylósok nyelvét.

Christophe Turgis több éven át volt a bűnbanda tagja. A pénzhamisítás volt a specialitása, és egy Pierre Corneille nevű szövetkereskedő vallomása nyomán bukott le. Christophe műhelyében házkutatást tartottak, és lefoglalták a pénzhamisításra szolgáló szerszámokat, amiket a jegyzőkönyv részletesen felsorol, és amiből megtudjuk, mi minden kellett a középkorban a pénzhamisításhoz. A lista hosszú, az ékszerészkalapácstól az üllőn át az aranyozásra és ezüstözésre szolgáló eszközökig. Christophe Turgist 1455. december 5-én bebörtönzik, miután bevallja, hogy az előző évben Dijonban ezüstöt vásárolt hamis pénz gyártásának szándékával. A középkorban a pénzhamisítókat elevenen megfőzték, így ez a sors várt Christophe Turgisre is. Miután 1456. szeptember 17-én kivégezték, holttestét elrettentő példaképül közszemlére kitették a hirhedt montfaucon-i vesztőhelyen.

A bűnös megfőzése a középkorban