A műfaj jelenlegi egyik leghírhedtebb tagja, a Gorgoroth

Kovács Krisztián
2018. július 19. | Becsült olvasási idő:

Lángoló templomok, és hullasmink – A Black Metal-mozgalom

Minden zenei szubkultúra kitermeli a maga olykor megbotránkoztatónak ható jellemzőit. Ez nem újkeletű történet. A jazz annak idején a new orleans-i bárok alkoholgőzéből és dohányfüstfelhőjéből indult, késdobálók aláfestő zenéje lett, hogy onnan induljon világhódító útjára, a különböző blues és pszichedelikus zenék a hippimozgalom csúcsát jelentették, a szakadt farmerből és a kockás ingből mindenki a grudge-ra következtetett a 90-es évek elején-közepén.

A fémzenék világa ebből a szempontból is kilóg a sorból. Már a Black Sabbath, vagy a Judas Priest, vagyis a zsáner úttörőinek idején is megannyi támadást érte a katolikus egyház részéről, a zenét sátánistának bélyegezték – nem elhanyagolható tény, hogy ezzel kitűnő reklámot szolgáltatva nekik – a koncertjeik betiltását követelték, de még a bandatagok is pontosan tudták, hogy a szegecselt bőrdzseki, és a kemény megszólalású dalok semmi effélével nem azonosítják őket.

A műfaj jelenlegi egyik leghírhedtebb tagja, a Gorgoroth Forrás: www.deviantart.com

Akad azonban egy vállfaja a metálzenének, mely korban az egyik legfiatalabb, nagyjából 30 éves lehet, és melynek képviselői komolyan is vették azt, amit sűrű és nehezen emészthető zenéjük szimbolizált, és amiről dalszövegeik szóltak. A borzalmas és máig hírhedt események miatt a mozgalom kezdetét Norvégiához, azon belül is a főváros Oslo bizonyos kerületeihez, és egy a mozgalom leghíresebb tagja által ott nyitott lemezbolthoz kötik, ám a gyökerek valójában pár évvel korábbra nyúlnak vissza a múltba.

1979-ben Newcastle-ben megalakult a brit Venom nevű banda, mely 1981-ban, majd rögtön egy évvel később kihozta első két lemezét, a Welcome to Hell-t, valamint a Black Metalt, mely utóbbi nem csak zenei stílusában, de nevében is iránymutatónak bizonyult. A 80-as években a fősodorban általában a Metallica és Slayer típusú thrash metal bandák, valamint a glam metal irányzat mozgott, ám az évtized végére előbbiből két nagyon fontos zsáner különült el, vált ki és jött létre. Egyike volt a Possessed és a Death nevével is fémjelzett death metal, ez leginkább az Egyesült Államok keleti felén, Florida környékén terjedt el, míg a másik, a Venom második lemeze kapcsán kialakult black metal stílus, mely Norvégiához köthető.

A Venom stílusa még az eredeti heavy metalban gyökerezett, és noha ők is a brit heavy metal új hullámával tűntek fel, egészen más irányba indultak tovább, mint az olyan kortársak, mint a Saxon, a Def Leppard, vagy az Angel Witch. Gyorsabb, nyersebb megszólalásúak voltak, a dalszövegek pedig kizárólag a sátánnal, a pokollal, és az okkultizmus különböző tanaival foglalkoztak. A Venom célja kezdetben egyértelműen az volt, hogy meghökkentésben felülmúlják a kortársakat, aztán ez a törekvés végül olyan szerves részét képezte zenéjüknek, hogy szinte eggyé vált vele. A banda klasszikus felállása végül még azelőtt szétszakadt, hogy megalakultak volna 1987-ben azok a bandák, melyek végül a norvég black metal mozgalom alapját is képezték. A Samael és a Rotting Christ már egyértelműen a mozgalom előőrsei, azonban sem Görögországban, sem Svájcban, ahonnan e két banda származik, nem hozott magával olyan viszontagságos éveket ez a szubkultúra, mint Norvégiában.

Bal oldalt Euronymous, jobb oldalt Dead Forrás: www.tumblr.com

Az északi black metal mozgalmat alapját a legtöbben Øystein Aarseth-hoz, vagyis művésznevén, Euronymoushoz kötik. Ő volt az, aki megalapította a black metal műfaj alfájának és omegájának számító kultikus Mayhem-et, ezzel párhuzamosan pedig alapító tagja volt a Deathlike Silence Productions kiadónak, valamint tulajdonosa a rövid ideig működő Helvete lemezboltnak, mely a black metalosok egyik legfontosabb találkozóhelye volt a 90-es évek elején. Bár ő a központi alak, már csak közösség szervező ereje és tehetsége miatt is, de mégsem ő az, aki alakjában és státuszában leginkább meghatározza a műfajt. Ez a megtisztelő cím ugyanis Per Yngve Ohlinnak, művésznevén Dead-nek jár, aki mind külsőségeiben, mind dalszerzői kvalitásaiban is felülmúlta az éppen kibontakozóban lévő mozgalom kortárs bandáinak tagjait.

Dead alakja előre determinálta a műfaj elkövetkező néhány évét. A zaklatott lelkivilágú, önmagába temetkezésre hajlamos fiatalembert gyerekkorától furcsaságok sora sújtotta. 10 évesen egy lakhelyéhez közeli tó jegén korcsolyázva beszakadt alatta a jég, és mire kiemelték a testét, már a klinikai halál állapotába került. Az orvosok végül visszahozták, ő pedig különös látomásokról számolt be, melyekben a túlvilág jelent meg előtte. Az érdeklődése a halál felé fordult, tulajdonképpen a Dead művésznév mögött is ennek az élménynek a hatása lapult.

Dead több szempontból is úttörőnek számított a műfaj jellemzőinek alakításában. Bár Gene Simmons a KISS-ből, vagy a Mercyful Fate énekese King Diamond, sőt még Alice Cooper is használt sminket már a hetvenes években, azonban egészen más szimbolikával, és hangulati háttérrel tették mindezt. Dead halotti sminkje valóban úgy született, hogy egy hullára akart hasonlítani, azóta pedig, hogy először jelent meg a színpadon fehérre mázolt arccal, és feketére pingált szemekkel, a black metal zenekarok egyik alapvető jellemzőjét honosította meg. A fiatalember persze nem csak külsőségekben alkotott jelentőset, hiszen az irányzat legfontosabb albumának tartott, a Mayhem által felvett, ám csak 1994-ben megjelent De Mysteriis Dom Sathanas dalszövegeinek nagyobbik részét is ő írta, és azóta sincs olyan zenész a műfajon belül, aki ne emlegetné alapvető hatásaként.

A mozgalom tulajdonképpen akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, mikor ez a zaklatott fiatal 1991. április 8-án főbe lőtte magát egy lefűrészelt csövű puskával. A holttestet Euronymous találta meg, és rögtön ki is használta az helyzetet. Mielőtt még értesítette volna a rendőrséget, jó néhány fotót készített halott barátjáról, a tetthelyet pedig átrendezte a hatás kedvéért, és az így készült fotó rá is került a Mayhem 1995-ös Dawn of the Black Hearts koncertalbumának borítójára. Euronymous állítólag összegyűjtötte barátja néhány koponyadarabkáját is, melyekből később nyakláncot készített, és azon zenésztársainak ajándékozta, akiket erre méltónak talált.

Felirat a Helvete lemezbolt falán

A black metal mozgalom ekkor került be a rendőrség és a titkosszolgálatok látómezejébe, egy évvel később pedig már kiterjedt nyomozás fojt velük szemben. A black metal alapvetően a sátánizmus eszméiből táplálkozott, és elutasított mindenféle társadalmi és vallási konvenciót, leginkább a keresztény vallásét. 1992 és 1996 között a mozgalom hívei legalább 50 keresztény templomot rongáltak meg vagy gyújtottak fel szerte Norvégiában. A rongálások fő alakja Varg Vikernes volt, aki szintén Euronymous és Dead bandájában, a Mayhemben zenélt. Többek közt az oslo-i Holmenkollen kápolna felgyújtásában már maga Euronymous is részt vett.

Mindezt tetézte, amikor egy másik norvég black metal zenész, Faust 1992 augusztusában 37 késszúrással végzett egy homoszexuális férfivel a Lillehammer szélén található erdőben. Ez épp a holmenkolleni kápolna felgyújtása előtti napon történt, de a rendőrség a gyilkosságot nem kötötte össze sem a mozgalommal, sem a gyújtogatásokkal, amikor viszont Varg Vikernes mintegy tréfából és névtelenül interjút adott a Bergens Tidende nevű lapnak, a leközölt cikk végérvényesen a mozgalomra irányította a figyelmet, hiszen Vikernes többek közt a templomgyújtogatásokat is magukra vállalta. Euronymous a cikknek hála be kellett zárja a Helvete lemezboltot, a mozgalom tagjainak gyülekezőhelyét, mert a rendőrség figyeltetni kezdte, ám a bezárás vitát generált közte és Vikernes közt, aminek az lett a vége, hogy a két zenész összeverekedett, Vikernes pedig 23 késszúrással végzett alkotótársával. 1993. augusztus 29-én tartóztatták le, a mozgalom több tucat követőjét kihallgatták, a nagy médiafigyelem közben pedig Vikernest afféle közellenségnek kiáltották ki, a gonosz megtestesítőjének. A bíróság végül alig egy évvel később a Norvégiában kiróható maximális büntetést ítélte meg, 21 év fegyházbüntetést kapott egy gyilkosságért, és három templom szándékos felgyújtásáért.

A legfurcsább együttállás, hogy az ítélet hónapjában jelent meg a nagy hatású De Mysteriis Dom Sathanas album, rajta a már halott Dead dalszövegeivel, a szintén halott Euronymous gitárjátékával, és az épp elítélt Vikernes basszusával. Áldozat és gyilkos tehát egy lemezen szerepeltek.

Insahn, az Emperor alapítója, akit zeneiségéért ma már olyan zenészek is tisztelnek, akik alapvetően megvetik a black metal mozgalmat Forrás: pl.wikipedia.org

Jól látszik, hogy Dead öngyilkossága után a black metal miként távolodott el a zenétől, és vált társadalom és vallásellenes mozgalommá. Dead halála után egészen az 1994-es ítéletig igen kevés szó esett magáról a zenéről, a mozgalom pedig mindeközben folyamatosan alakult és formálódott, mígnem eljutott odáig, hogy a tagok már saját gyökereiket is megtagadták. A kezdetben a sátánizmus ideológiáját követő mozgalom a sátánista vallást is elutasította azzal az indokkal, hogy túlságosan emberi, nem elég bestiális, nem tükröz és közvetít elég bánatot és félelmet. Az olyanok, mint Euronymous, Faust, vagy Blackthorn, nem beszélve Vikernesről, mind úgy vélték, hogy az ideológia kevés, ha nem társul tettekkel, többek közt ezért is akarták kifejezni hitvallásukat a templomok, a keresztény vallás szimbólumainak eltörlésével.

A korai, norvég és svéd black metal mozgalom szerencsére nem teremtett divatot, és a műfaj hangsúlya, mely vérben és lángok közt született, végül újra áttevődött a zenére, és ott is maradt. Az elkövetkező években számtalan album született a műfajon belül, melyet a kemény ám szélsőséges zenék rajongói a mai napig szeretnek, és ezek egy része valóban olyan album, mely a durva, zajos hangszerelésen, és a végtelenül komor és sötét hangulaton kívül nem kevés zeneiséget, és művészi értéket is magában foglal. Az Emperor kihozta a Prometheus: The Discipline of Fire and Demise-t, a Dimmu Borgir a Stormblastot, és az Enthrone Darkness Triumphant-ot, és kijött a Behemoth is a Grommal.

A műfaj a mai napig létezik, az Immortal, a Satyricon, a Gorgoroth, az Enslaved, vagy épp a Darkthrone a mai napig alkot, a tematika tulajdonképpen változatlan, a háttér azonban átalakult. Az, hogy a szakma olykor viccként hivatkozik a black metal műfajra, és annak művelőire, vélhetően még mindig erősen táplálkozik a 90-es évek elejének brutális eseményeiből. A sátánista tematika persze ma már nem igazán viszi át senki ingerküszöbét, a fordított kereszt, vagy a hullasmink elveszítette megbotránkoztató voltát. Az a véres mozgalom, melyet Vikernesék ámokfutása jellemzett, ma már csak tragikus emlék, a black metal pedig az, ami, egy szélsőséges zenei stílus, aminek egykoron – még a Helvete előtti időszakban – indult.