Sötét titkok egy sötét korban – Az okkultizmus és a Harmadik Birodalom

Bár suttogták sok helyütt, és a szövetséges hatalmak lényegében már nem sokkal a második világháború európai hadszínterén kötött békék után tisztában voltak vele, mégis egészen meglepő annak ténye, hogy a Harmadik Birodalom politikája, hadviselése, sőt, társadalmi berendezkedése és jövőbeni törekvései is milyen jelentős részben támaszkodtak az okkult áltudományok tanításaira, és ködös elméleteire. Mégis, 1985-ig, azaz Nicholas Goodrick-Clarke angol történész A nácizmus okkult gyökerei című tényirodalmi kötetéig mondhatni jótékony homály fedte a népírtásokat és a háborút meghatározó ideológia baljós eredetét.

Manapság persze az okkultizmus és a második világháború kapcsolata sok szempontból nem csupán ismert történelmi tény, de már sokat hivatkozott popkultúrális adalék is, mely a filmeken és regényeken át egészen a képregények világáig megihlette az alkotókat, sőt, pl. Mike Mignola gyakorlatilag ennek alapjain építette fel világszerte népszerű, és több filmes feldolgozást is megért Hellboy-történeteit, ugyanakkor kétlem, hogy sokaknak lenne részletes ismerete mindarról, miként kezdődött, és hogyan fejlődtek egy nemzeti ideológia szintjére a korábban eretnekségnek titulált okkult tanok.

A Harmadik Birodalom és az okkultizmus

Földi és földöntúli erőkkel a harcban

Ma már köztudott tény, hogy Adolf Hitler minden lehetséges eszközt igyekezett bevetni hatalma megszilárdítása érdekében, az ellenségre mért csapás ugyanakkor nem csupán a német haditechnika átütő erejét, vagy épp a propaganda az embereket megszállottságig űző hatását jelentette, de olyan földöntúli dimenziókat is, melyeket az 1930-as években még messze nem övezett az a jótékony és megmosolyogtató légkör, mint manapság.

Jól jelzi mindezt a tény, hogy a Harmadik Birodalom a legkülönbözőbb mágiák, átkok, jövendőmondások, mitikus ereklyék megismerésére, vagy felkutatására egy időben többet költött, mint az Egyesült Államok az atombomba kifejlesztésére, ám ezek a harcokkal párhuzamosan futó projektek – akárcsak a munka- és megsemmisítő táborok léte – teljes ködbe burkolózott a nyugati hatalmak előtt.

Pedig a nácik ideológiájának gyökerei már a kezdetektől a földöntúli, sötét dimenziók felé mutattak. A Wotan, germán kígyóisten kultuszát felelevenítő, és annak tanait a rúna-mágia hagyományival kombináló Guido von List már az 1900-as évek elején, de főleg az 1910-es években foglalkozni kezdett egy kiválasztott, felsőbbrendű faj tökélyre fejlesztésével, később a Harmadik Birodalom törvényei közé is beemelt antiszemita kijelentései közt pedig elsőként használta mai értelmében az „árja” kifejezést, vonatkoztatva ezt arra az ősgermán, erős és túlélő fajra, melyre aztán nagymértékben épített Joseph Goebbels propagandája is. Von List tanainak végső formába öntése nagyjából egy időbe esett az okkult tanok széleskörű elterjedésével, melyek egy fiatal osztrákhoz is hamar eljutottak.

A főideológus, Alfred Rosenberg (balra)

Adolf Hitler, a megváltó

Mielőtt rátérnénk a náci ideológia további okkult gyökereire, érdemes letáborozni egy kicsit Adolf Hitlernél, aki később a teljes – többek közt általa, és az általa mozgatott gépezet által kreált – mítosz központi alakjává vált. Hitler az első világháborúban ismerkedett meg Joseph Greinerrel, aki bevezette az okkult tanok gyakorlatias oldalába, a manipuláció, azaz az emberek befolyásolhatóságának mágikus művészetébe. Hitler érdeklődése és a Greinertől, valamint kortársától, Adolf Lanztól tanultak fényében ismerkedett meg többek közt von List, illetve egy az okkultisták által tisztelt cisztercita szerzetes, Lanz von Liebenfels tanaival, melyek egyébként a később fogságban írt Mein Kampf-ban is visszaköszönnek.

Számtalan történész és irodalmár mutatott rá arra is egyként, hogy Hitler botrányos főműve nem más, mint már divatban lévő elméletek egymásra dobálása a kreativitás teljes hiányában, de az tény, hogyha tüzetesebben olvassuk, pontosan kirajzolódnak a most tárgyalt okkult gyökerek is.

Ezekben már megjelenik az árja faj felsőbbrendűségének kinyilatkoztatása, a fajok közti szexuális kapcsolatos elítélése, a bűnösök kényszermunkára kötelezése, vagy megsemmisítése, és a kapitalizmus lélekromboló erejének, és társadalmi kizsákmányolásának eltörlése is. Ahogy Hitler egyre mélyebbre merült az okkult társaságok mindennapjaiba, találkozott többek közt Alfred Schulerrel, aki személyes jelképeként használta már akkor a horogkeresztet, valamint Dietrich Eckarttal, aki szentül hitt benne, hogy Németország hamarosan egy olyan szellemi vezetőt választ majd az ország élére, aki képes lesz az árja fajt visszavezetni gyökereihez, ahhoz az erőhöz, mely az ősgermánokat egykor a kontinens vezetőjévé tette. Eckhart már ekkor, az 1910-es évek végén megérezte az erőt Hitlerben, és többek közt a Thule Társaság soraiba is beválasztotta.

A legenda szerint ez Longinus dárdája

Az okkult kombinációk

A náci ideológia az okkultizmus, és a korai fajelméletek számtalan összetevőjének korcs kombinációjává vált, melyben megtalálható volt von List, Lanz von Liebenfels, Friedrich Nietsche filozófiája, Aleister Crowley tanai, valamint Otto Weininger Szex és jellem című műve is, melyeket a náci párt későbbi főideológusa, az észtországi születésű Alfred Rosenberg gyúrt össze egy minden társadalmi réteg számára érthető, és a gyakorlatban is kezelhető útmutatóvá. Rosenberg végletekig hitt az árja faj fentebb felvázolt, thulei eredetében, szenvedélyesen gyűlölte a zsidókat, a nőket alacsonyabb rendűnek tartotta, és minden erejével azon dolgozott, hogy egy az alsóbbrendű fajok felett uralkodó fajt hozzon létre. Hitler nagyra becsülte Rosenberget, tanait iránymutatónak vélte, Rosenberg pedig kitartóan táplálta Hitler nárcizmusát, aki egy idő után szintén meg volt győződve róla, hogy ő lehet az ógermán legendákban keringő földöntúli megmentő.

Ráadásul Hitler esetében minderre az események láncolata is megerősítést adott. 1939-ben, az Anschluss idején állítólag a Führer saját kezűleg vette magához Bécsben Longinus dárdáját, az egyik olyan, az okkult közösségek által mélyen tisztelt ereklyét, mely a legenda szerint legyőzhetetlenséget biztosít birtoklójának. Ez az a dárda, mely állítólag sebet ejtett a keresztre feszített Jézus Krisztuson, és a mai napig nyomokban őrzi a Messiás vérét.

Hitler hihetett benne, hogy ez az esemény valóban mágikus hatással bír saját hatalma kiterjesztésére, hiszen innentől Európa az elkövetkező évek alatt lassan-lassan a Harmadik Birodalom teljes befolyása alá került, néhol egyetlen puskalövés nélkül. Hitler azonban nem elégedett meg ennyivel, és helyettese, a szintén többek közt az okkultisták legelitebb, és legzártabb csoportjába vele együtt tartozó Heinrich Himmler vezetésével további kutatásokba fogott.

Himmler, aki maga is több okkult társaság tagja volt

Ereklyék nyomában

Himmler maga katolikus volt, ugyanakkor számtalan spirituális, vagy mondhatni okkult elméletben szilárdan hitt, így a lélekvándorlás, valamint a történelmi ereklyék mágikus erejében is. Ennek nyomában már a világháború kitörése előtt megbízott egy SS-tisztet, Otto Rahnt, hogy utazzon Tibetbe, és igyekezzen a nyomára bukkanni a Szent Grálnak. Himmler persze e kérdésekben nem egyedül döntött – noha Hitlertől szabad kezet kapott – igénybe vette ugyanis tanácsadója, Karl Maria Willigut, az okkult tudományok mesterének tanácsait is. Willigut önmagát Thor isten kiválasztottjának tartotta, náci körökben pedig úgy hivatkoztak rá, mint Himmler saját Raszputyinjára.

Többek közt neki köszönhetőek azok a rendelkezések, melyekre a hadsereget is érintő kérdésekben később Himmler adott utasítást.

Így például az ellenség útvonalait, és jövendőbeli támadásai pontos helyét mágikus imák segítségével próbálták kikalkulálni, parapszichológusokat foglalkoztattak, és persze továbbra sem álltak le az okkult ereklyék utáni hajszákkal sem, melyeket olyan kiválóan megörökítenek többek közt az Indiana Jones-filmek és regények is. Himmler saját, közel 13 ezer darabos magángyűjteményt tartott fent okkult könyvekből és iratokból, olyan művekből, melyek java részét kivégzett, vagy megvádolt boszorkányok vetettek papírra, és melyet mindössze 2016-ban fedeztek fel újra a Cseh Nemzeti Könyvtár egyik elhanyagolt raktárában.

A nácizmus rengeteget merített okkult tanokból

Vétségek és véletlenek

A második világháború végkimenetelét jól ismerjük a történelemkönyvekből, filmekből, regényekből, sorozatokból. Jól körülhatárolt, és messzemenőkig részletesen dokumentált időszak ez, mégis – hiszen a történelmet a győztesek írják – bizonyos szegmenseiről meglehetősen kevés szó esik. Hitler végül 1945. április 30-án többedmagával öngyilkosságot követett el a szövetséges csapatok által ostromolt Berlin utcái alatt kialakított Führer-bunkerében, éppen ugyanazon a napon, amikor a szövetségesek a dokumentumok szerint megtalálták, és lefoglalták Longinusz-dárdáját. Azok az okkultisták, akik az elmúlt években sorra támogatásukról biztosították Hitlert, és segítették a náci ideológia fejlődését, és kiterjesztését, az elkövetkező években sorra meghaltak, némelyikük meglehetősen rejtélyes körülmények közt.

A szövetségesek hónapokkal a háború befejezését követően szereztek tudomást a meglehetősen kétes és ködös tudományok és eszmék felhasználásáról, és ők maguk is igyekeztek úgy tenni, mintha mindez valamiféle kártékony vicc lenne. Ennek pusztán gyakorlati oka volt, a nürnbergi per kapcsán ugyanis több vádlott is említést tett a Vril Társaságról, és annak működéséről, sőt, beszéltek a mágiáról, a sötét tudományok alkalmazásáról is, ám a vallomások ezen epizódjait egyszerűen töröltették, mert attól tartottak, a bíróság a végén még beszámíthatatlannak minősíti a vádlottakat, akik kötél helyett megússzák szanatóriumi kezeléssel, miután több millió ember haláláért voltak felelősek.

Két év telt el a háború vége óta, mikor aztán a többek közt Werner von Braunnal, a később az Apollo-program egyik atyjával is együtt dolgozó rakétatudós, Willy Ley kiadta A náci rezsim és az áltudományok című könyvét. Ekkortól lett világos mindenki számára, hogy milyen mélyen gyökerező, és olykor rémisztően ellentmondásos sötét tanok is táplálták ennek a rendkívül sötét kornak az eseményeit.

Kapcsolódó cikkek

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

A Fekete Kontinens hangjai – 10 lehengerlő regény Afrikából

Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.

A sztoikus és a lázadó, avagy a Windsor-nővérek története – Könyvkritika

II. Erzsébet halálával véget ért egy korszak. A világ figyelme a királyi családra szegeződik, mindenki az új uralkodó, III. Károly…

A bátorság emlékezete – 45 éve hunyt el Steve Biko, az apartheid elleni küzdelem élharcosa

Bantu Stephen Biko élete ma is példamutató és tanulságos.