A hidegháború tudománytechnológiai szempontból termékeny időszak volt

Kovács Krisztián
2018. augusztus 6. | Becsült olvasási idő: 8 perc

4 szigorúan titkos projekt a hidegháborúból

1947 és 1991 közt a világtörténelem egyik legkülönlegesebb és legellentmondásosabb időszaka zajlott. A két, látszólag mindenre elszánt szuperhatalom, vagyis az Egyesült Államok, és Szovjetunió közel fél évszázados, olykor pattanásig feszült szembenállása alapjaiban határozta meg az egész világ működését, ennek kiterjedése pedig elképesztően széles spektrumon mozgott.

Befolyásolta az emberek gondolkodását (hidegháborús paranoia), kiterjedt fegyveres konfliktusokat eredményezett a harmadik világbeli országokban, ahol rezsimek dőltek meg, majd sarjadtak ki a semmiből, sok százezres emberáldozat árán, miközben Washington és Moszkva is saját nukleáris fegyverarzenálját fitogtatva forgatta előre a fizikusok által felállított Végzet Órájának mutatóit. A hidegháború azonban, bár kétségtelenül deficitet hozott az élet számos területén, a technikai fejlődés katalizátora is volt egyben.

A hidegháború tudománytechnológiai szempontból termékeny időszak volt Forrás: express.co.uk

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió a tudomány és a technika minden területén igyekezett túltenni a másikon, kémek dolgoztak a hatalmi hierarchia minden egyes fokán, hogy időben tájékoztassák hazájukat, ha az ellenség mozgolódni kezd. A hidegháború alatt, ahogyan a később nyilvánosságra került dokumentumokból tudjuk, számtalan szigorúan titkos projekt indult el mindkét oldalon, egy részük megfeneklett a megvalósulás egy bizonyos fázisában, míg mások létrejöttek, és bár mindegyik úgy hangzik, mint egy sokadik Robert Ludlum regény címe, ezek is kellettek ahhoz, hogy a világ a XXI. századi technikai fejlettség azon fokára jusson, ahol ma is áll.

Jégféreg-projekt

A Camp Century nevű fedőprojekt építése 1960-ban indult a dán fennhatóság alatt álló Grönland szigetén. Egyszerű katonai bázis lett volna, mely a sarkvidéki építési lehetőségek tanulmányozására jött létre – ezt az állásfoglalást kapta meg a dán kormány is – de az Egyesült Államok védelmi minisztériuma ennél jóval komolyabb célt tűzött ki maga elé. Ez volt az ún. Jégféreg-projekt, melynek dokumentumait csak 1995 után oldották fel a titkosítás alól. A terv lényege egy végleges formájában nagyjából 130 000 négyzetkilométer területű, összességében 4000 km hosszú alagútrendszer telepítése a grönlandi jégpáncélba, melyben 600 közepes hatótávolságú nukleáris rakéta silója, és indítóközpontja kapott volna helyet, mindegyik szovjet taktikai célpontokra irányítva. A felületes geológiai felmérések miatt azonban a megvalósulás hatodik évében, a jégtakaró bizonytalan voltára hivatkozva törölték a programot, és a létesítmény már elkészült részeit, a veszélyes hulladékokkal együtt hátra hagyták, gondolván, hogy a jég és hó úgyis elfedi majd. Most azonban úgy fest, a klímaváltozásnak hála olvadásnak induló grönlandi jégtakaró a század végére a teljes alagúthálózat infrakstruktúráját felfedi majd, felszínre hozva a veszélyes biológiai és kémiai hulladékokat. A projektnek kétségtelenül volt azonban pozitívuma is, hiszen a jégmag vizsgálatával olyan tudományos információkhoz jutottak a tudósok, melyeket klimatológiai szakemberek hosszú évtizedekig használni tudtak.

A grönlandi silórendszer bejárata Forrás: www.stufftheydontwantyoutoknow.com

A MOL-program

A Manned Orbiting Laboratory egy felderítő űrállomás terve volt, melynek építését és telepítését 1965-ben, tehát még jóval az első sikeres holdexpedíció előtt hagyta jóvá a kormány. A kivitelezést eredetileg az Egyesült Államok Légiereje végezte volna. Az űrállomást a Gemini-program keretében állították volna Föld körüli pályára, feladatául pedig a teljes keleti blokk megfigyelését jelölték ki, melyen alkalmanként 30 napos turnusokban folyt volna az asztronauták munkája. Az első tesztrepülést 1966 novemberében indították, és megkezdődött az első három űrhajóscsoport kiképzése is, ám alig három évvel később a programot törölték. Ennek oka, hogy a kémműholdak alig néhány év alatt olyan hatékony és gyors fejlődésen mentek keresztül, melyek megingatták az űrállomás légjogosultságát, hiszen emberes küldetés nélkül is hozzájutottak azokhoz az információkhoz, melyekre szükségük volt a Szovjetunióval kapcsolatban. Bár a programot törölték, manapság mégis él egy összeesküvés-elmélet arról, hogy ez csupán figyelemelterelés volt, és a Spider névre keresztül űrállomást valóban Föld körüli pályára állították, azóta pedig ez felügyeli teljes körűen az USA meglévő atomfegyver arzenálját. Ezt a viszonylag légből kapott teóriát tovább erősítette néhány, annak idején a programon dolgozó technikus nyilatkozata, miszerint építés közben nem tájékoztatták őket arról, mi is épül pontosan a kezeik alatt. Állítólag annak idején a MIR-ről, és később a Nemzetközi Űrállomásról is megfigyeltek asztronauták egy furcsa, hengeralakú tárgyat, de persze ezeket a híreket sosem erősítették meg.

A tervezett űrállomás leginkább egy kólásdobozra hasonlított volna Forrás: www.nationalmuseum.af.mil

A Jennifer-akció

A hidegháború időszakának egyik legvakmerőbb és legköltségesebb hírszerzési küldetése, melynek technikai előkészületeit maga a legendás milliárdos üzletember, Howard Hughes vezette. 1968 márciusában egy szovjet tengeralattjáró, vélhetően fedélzeti hidrogénrobbanás miatt közel 5 ezer méter mély hullámsírba temette a legénységét Hawaii partjaitól nagyjából 1700 tengeri mérföldre. A szovjet hírszerzés és haditengerészet képtelen volt megtalálni a roncs helyét, ellenben az Egyesült Államok, hála az ún. SOSUS tengeralatti hidrofonhálózatának, pontosan bemérte, hol történt a robbanás, és egy egészen eszelős tervet dolgoztak ki a mentés kapcsán. Rájöttek, hogy a tengeralattjáró fedélzete hírszerzési szempontból igazi aranybánya lehet, kódkönyvek és kódképek, technikai és kommunikációs információk, indítókódok, melyek együtt lépéselőnybe hozhatják az Egyesült Államokat a hidegháborús hadászat területén. Nixon elnök hagyta jóvá a tengeralattjáró felszínre emelésének több száz millió dollárt felemésztő tervét, melyet végül maga Howard Hughes dolgozott ki. A Glomar Explorer névre keresztelt hajó feladata lett volna a tengeralattjáró teljes titokban történő kiemelése, de a művelet közben hiba történt, a tengeralattjáró kettétört, és így végül csak az elülső felét sikerült a hajó gyomrába húzni. A mai napig nem világos, hogy pontosan, mit találtak a roncsok közt, és ebből származott-e bármiféle előnyük, ugyanis innentől jobbára tagadniuk kellett, hogy történt bármi is, miután a Los Angeles Times egy Howard Hughes luxuslakásából eltűnt dokumentum nyomán megszellőztette a Jennifer-akciót. Ami viszont biztos, hogy 1992-ben Robert Gates CIA-igazgató átadott Boris Yelcinnek egy videófelvételt, melyen az látható, ahogy az amerikaiak hullámsírba temetnek hat szovjet tengerészt, akik földi maradványait abban a bizonyos orr-részben találták meg.

A Glomar Explorer, közepén a hatalmas daruval, mely a hajó nyitható gyomrán át nyúlt a vízbe Forrás: wikipedia.com

A Stopper-hadművelet

Az Egyesült Államok, és a Szovjetunió számára a hidegháború kellős közepén nem számított a pénz, bármit és bármennyit feláldoztak volna pozíciójuk megerősítéséért, és a verseny megnyeréséért. Ennek az évtizedeken átívelő tervnek egyik állomása volt az amerikaiak által Arany-hadműveletnek, az angolok által Stopper-hadműveletnek nevezett projekt, melyen a CIA és az MI6 közösen dolgozott. A cél, mint mindig, most is a hírszerzés erősítése. Ehhez pedig 1954-től közel 1500 méternyi alagutat fúrtak Berlin utcái alá, melynek célja a szovjetek telefonkommunikációjának lehallgatása volt, és alig egy év alatt 443 000 különböző beszélgetést sikerült rögzíteniük, melyekből aztán 1750 db hírszerzési jelentés készült. Az amerikaiak és az angolok számtalan nehézségbe ütköztek az előkészületek során, egyrészt nem tudták, hogyan áshatnának ki több ezer köbméter földet, és hogy tüntetik el úgy, hogy arról a szovjetek ne szerezzenek tudomást, illetve tartottak attól is, hogyan juttatják majd le az acél tartógerendákat úgy, hogy az senkinek sem tűnik fel. Akkor még mit sem sejtettek róla, hogy egy Blake nevű kettősügynök van a soraikban, aki folyamatosan szivárogtatta az építkezésről szóló információkat a KGB-nek, így mire az alagút megkezdte működését, a szovjetek már mindenről tudtak, ezért a beszélgetéseket is úgy alakíthatták, hogy abból a nyugatiaknak semmiféle előnye sem származhatott. A KGB végül informálta a kelet-német rendőrséget, akik az alagút keleti felén betörve rajtaütöttek a CIA és MI6 ügynökökön. Csupán a szerencsének köszönhetően nem történt komoly fegyveres konfliktus Berlin utcái alatt úgy, hogy arról lényegében odafent, a német lakosság mit sem sejtett. A szivárogtatást végző Blake ügynököt hazaárulásért végül 42 év börtönre ítélték, végül azonban nem tudni, miként, kegyelemben részesült, állítólag a Szovjetunióba szökött, és ott telepedett le.