Kovács Krisztián
2019. október 14. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Túra a Halálhegyre – 60 éves a szovjetek X-aktája, a Dyatlov-incidens

1959-ben egy mindössze három hónapos felületes nyomozás zárta le a KGB részéről a később az évszázad szovjet X-aktájává váló különös ügyet. Kilenc túrázó meghökkentő körülmények közt lelte halálát a manapság már csak Dyatlov-hágónak nevezett helyen egy furcsa és viharos éjszakán. A holttestek állapota, a helyszínen talált nyomok, a dilettáns és kapkodó nyomozás tényei végül 1990-ig, a Szovjetunió felbomlásáig titkosítás alatt álltak, később azonban az egész világ megismerte őket. A haláltúra 60. évfordulóján túl most mi is felelevenítjük a történteket.

Februárban, épp a kerek évforduló táján jött a hír, hogy az orosz hatóságok újranyitják az üggyel kapcsolatos bűnügyi aktákat, és három különböző teória köré csoportosítják majd a nyomozás szálait, az adott témacsoportokban jártas kutatók és tudósok bevonásával. Más kérdés, hogy eleve három olyan szálat választottak, melyek egyike sem ad teljes magyarázatot a kilenc holttest állapotával, és lehetséges halálával kapcsolatban. No, de előbb nézzük, honnan is indult ez az egész.

A Dyatlov-incidens

A túra

1959. január 23-án a szverdlovszki Uráli Műszaki Főiskola hallgatóiból és néhány végzőséből álló turistacsoport vonattal indult útnak egy különlegesnek ígérkező sítúrára az uráli Vizsajtól északra, ahol négy nappal később kezdtek bele a túrába, de addigra már egyik társuk, Jurij Jugyin kénytelen volt visszafordulni az időközben a lábában jelentkező makacs ideggyulladás miatt. Ő volt az egyetlen, aki emiatt életben maradt, és hazajutott a családjához. A csoport további tagjai Zinaida Kolmogorova, Jurij Dorosenko, Ljudmila Dubinyina, Alekszandr Kolevatov, Rusztyem Szlobogyin, Georgij Krivinyiscsenko, Nyikolaj Thibeaux-Brignolles, Igor Zolotarjov, valamint a túra vezetője, Igor Gyatlov.

A kilenc tagúra fogyatkozott csoport február 1-én kísérelte meg az átjutást az 1096 méteres Holatcsahl-hegy melletti hágón. Az eredeti tervek szerint vélhetően a hegy túloldalán, és ezáltal a szélvédett oldalon terveztek éjszakázni, de a mostoha időjárási körülményeknek köszönhetően (erős havazás, és rossz látási viszonyok), végül eltértek a kijelölt úttól, és nyílt terepen, a hegy lejtőjén kényszerültek éjszakára felverni a tábort, mikor végül rájuk esteledett. Másra reggelre mind a kilencen halottak voltak, esetük pedig egyértelműen a szovjet rendszer legnagyobb, és máig megoldatlan rejtélyét szolgáltatta.

Az utolsó fotó az indulás előtt (a kép bal szélén Igor Dyatlov)

A „tetthely”

A holttestekre csak közel három hét múlva bukkantak, miután az egyetlen túlélő, Jugyin már jelezte azt, amit Gyatlov-tól hallott még az elköszönésükkor, azaz, hogy a túra néhány napot biztosan csúcsni fog, így a megérkezés tervezett időpontja, vagyis február 12-e után még vártak pár napot, és miután február 17-e környékén sem kaptak hírt a túrázókról, megindult a keresés. A kutatócsapatok az egyik legiszonyatosabb tetthelyre bukkantak, amit csak életükben láttak, és később többen nyilatkozták, hogy az idegösszeroppanás környékezte őket, mintha csak egy horrorfilmből léptek volna ki.

A kilenc túrázó holttestét egy közel egy kilométeres körben találták meg a hegy lejtőjén, ám számtalan zavaró körülmény ütötte fel a fejét. A sátruk, az egyetlen menedékük oldalát belülről felhasították, két túrázó cipő nélkül, és többen alsóneműben fagytak halálra, öten a sátortól közel egy kilométerre, egy öt méteres magasságig lecsupaszított fa alatt lelték halálukat. Egy másik holttest mellett olyan vérnyomokat találtak, mely nem egyezett egyikőjük vérével sem. Az egyik áldozatnak valaki, vagy valami kitépte a nyelvét, egy másiknak az orra hiányzott, ám vadállatokra utaló nyomokat nem találtak. Az áldozatok bőrszíne narancssárgás árnyalatban játszott, négyen közülük hetven méterre a többiektől feküdtek, belső sérülésekkel, összezúzott testtel egy vízmosásban, hat holttesten pedig radioaktivitás jelei voltak kimutathatóak.

Az egyik holttest

A magyarázatok

A hivatalos nyomozás a halál okaként „ismeretlen kényszerítő erőt” adott meg, ez került elfogadott magyarázatként az aktákra is, az más kérdés, hogy meglehetősen ködös kifejezés, ugyanakkor mégis jól összefoglalja az igazsághoz talán a leginkább közel álló lehetséges teóriákat. Persze a Gyatlov-incidenst nem véletlenül illetik a szovjet X-akták kifejezéssel, az összeesküvés-elméletek hívei számtalan kapaszkodót találtak az történetben, így sokan UFO-jelenséggel, vagy épp jetitámadással magyarázzák a tragédiát, (utóbbi cáfolata lehet, hogy a csoport tagjain kívül egyetlen idegen lábnyomot sem találtak a helyszínen.)

Akadnak egyéb lehetséges magyarázatok is, melyek felötlöttek a kutatókban az elmúlt évtizedekben, egyesek szerint lavinaveszély okozta a hirtelen jött pánikot, ami arra ösztökélte a csapatot, hogy egyetlen menedéküket felhasítva meneküljenek, ám az egymás után, katonás rendben vezető nyomok ez esetben nem mutatják a pánikban menekülő ember jelét, ráadásul nincs jelentős hómennyiség, ami indokolná a lavinát, ezen túl pedig a hőmérséklet sem volt megfelelő egy csuszamláshoz.

Orvosszakértők megerősítették, hogy a hipotermia beállta közben létezik egy fázis, amikor az alany úgy érzi, hogy borzasztó melege van, ez tehát magyarázat lehetne arra, miért indultak el az éjszaka közepén hiányos öltözetben a -18 fokos hidegben. Ugyanakkor ez a teória magára pánikra, a menekülésre, sem a további fizikai sérülésekre nem ad magyarázatot. Az újonnan indult nyomozás érdekes módon most három olyan irányban indul el, melyekből kettő biztosan nem, és a harmadik is csupán érintőlegesen adhat magyarázatot az esetre.

A széthasított sátor

Az új nyomozás

Az újranyitott akta a lavina, a hócsuszamlás, és a hóvihar teóriáit dolgozza fel. Ahogy említettem, előbbi kettő nem ad magyarázatot, utóbbi is csak értelmezés kérdése, hogy kapcsolatban állhat-e a csoport furcsa végzetével. Az egyetlen logikusnak tűnő (hangsúlyozom, tűnő) magyarázatnak a nyomozás utóbbi szálához kapcsolódó ún. Kármán-féle örvénysor jelensége tűnik, mely bár rendkívül ritka, és keveset dokumentált (a dokumentációk egy része Kínából származik), de elvileg megfelelő körülmények, azaz rendkívül erős hóvihar esetén lehetséges.

Ennek lényege, hogy egy hatalmas viharban olyan széláramlatok jönnek létre, melyek sebességüknél fogva egyfajta infrahangot hoznak létre, mely az emberi fül számára olyan tartományban mozog, hogy az kihatással van az elmeállapotra, azaz hirtelen jött magatehetetlen pánikrohamot generál, ami aztán teljesen irreális viselkedéssel jár együtt. Igen ám, de ha a széthasított sátortól rendezett sorokban vezető lábnyomokat vesszük elő, akkor nem feltételezhetünk pánikrohamot, ráadásul ez a verzió sem ad magyarázatot a kitépett nyelvre, valamint a radioaktivitás nyomaira (utóbbit már a KGB is megpróbálta annyival elintézni, hogy a diákok radioaktív anyagokkal dolgoztak az iskolában, ám a későbbi szakvélemények cáfolják, hogy ennek ilyen jelentőségteljes nyomai lettek volna a holttestükön.)

Szintén magyarázat lehet továbbá a kályha, amit a csoport a rettentő hideg miatt magával cipelt, és amit a sátorban állított fel. Ez az összeácsolt szerkezet egyesek szerint olyan füstöt okozott, mellyel hamar megtelt a sátor, fojtogatni kezdte a túrázókat, így sebtiben felhasították a ponyvát, hogy mielőbb levegőhöz jussanak, és nem volt idejük belebújni a ruháikba. Ezúttal nincs pánikroham, ami megmagyarázza a rendezetten vonuló nyomokat, de azt nem, hogyha kijutottak a sátorból, miért nem fordultak vissza, mikor pár perc múlva eloszlott a füst a szélben, és vették magukra a ruháikat? Ráadásul ismét ott van a kitépett nyelv, valamint az egyik holttest mellett talált ismeretlen eredetű vérnyomok esete is.

Az egyik holttest

Az egyetlen „túlélő”

Jurij Jugyin, akit az ideggyulladás miatt magas láza végül arra kényszerített, hogy feladja a túrát, és visszaforduljon, akkor vélhetően bánta, hogy nem lehet ott társaival, aztán csak elképzelni tudjuk, mit érezhetett, amikor a kilenc rejtélyes halálról szálingózni kezdtek a hírek. Magáról Jugyinról is téves elképzelések láttak napvilágot, egyesek azt mondták róla, hogy elmegyógyintézetbe került az eset után, de persze ebből egy szó sem igaz. Jugyin feldolgozta a tragédiát, nem segítség nélkül, de túljutott a túlélők bűntudatán, sőt, szép, hosszú élet adatott meg neki. Megélte a szovjet rendszer széthullását, és 2012-ben hunyt el. Tekintve, hogy már rég nem volt ott a csoporttal, mikor azok feljutottak a hegyre, még a KGB is békén hagyta.

Kérdés, van-e értelme valóban újra nyitni a Dyatlov-hágó rejtélyével kapcsolatos aktákat? Vajon kereken 60 évvel az esetet követően, mikor már a szemtanúk, az egykori nyomozók, bárki, akinek köze lehetett az ügyhöz, sincs köztünk, felbukkanhat-e olyan tudományos, vagy épp természetfeletti magyarázat, mely kiengesztelhetné a tragédia összeesküvés-híveit? Vélhetően nem. Rejtélyek léteznek, az emberek pedig imádni fogják az ismeretlent, amíg világ a világ, köztük pedig kiemelt helyet kap a szovjet rendszer X-aktája, Igor Dyatlov és társainak rejtélyes végzete.