Bill Homann, a jelenlegi tulajdonos rengeteget turnézik a koponyával

Kovács Krisztián
2018. július 13. | Becsült olvasási idő: 8 perc

6 rejtélyes tárgy a történelemből, és 6 lehetséges megfejtés

A történelemben akadnak homályos foltok. Ez is egyfajta felhajtóereje az emberi kreativitásnak, a múlt kutatása, mely egyben saját eredetünk kutatása, és örökségünk ápolása is egyben. Az ember mindig is vonzódott a rejtélyekhez, és imádott teóriákat felállítani olyasmikről, amik rendeltetéséről fogalma sem volt. Egyesek szerint ez egyfajta kollektív elhárítási mechanizmus, egyszerűen muszáj mindenre magyarázatot találnunk, különben nem érezzük komfortosnak saját világunkat.

Mégis, az itt felsorolt hét különböző tárgy eredete a felfedezésétől számított időben megszületett elméletekkel együtt sem tisztázott, és elképzelhető, hogy ez már így is marad. Hozzá kell tegyük, hogy amennyiben a kutatók és laikusok nem kötnének újabb és újabb teóriákat hozzájuk, némelyikük emléke talán egy idő után el is halványulna, így viszont évszázadok, évezredek múltán is fel-felkapjuk a fejünket, hogy vajon mire gondolhattak készítőik, mit akarhattak elmesélni rajtuk keresztül, vagy épp mit szimbolizáltak ezekkel a rejtélyes tárgyakkal?

A Voynich-kézirat

A világ talán leghíresebb kézirata, melynek szerzője és eredete egyaránt ismeretlen. A több mint 200 lapból álló szöveg ismeretlen írásjelekkel, de vélhetően héber nyelven alfagramma kódolással íródott valamikor a XV. század eleje környékén, a nevét Wilfrid Voynich, amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került. Sok tucat hivatásos és amatőr kódfejtő foglalkozott a szöveg lefordításával, és a fordításhoz szükséges kulcs megtalálásával, mindmáig sikertelenül, pedig köztük voltak a brit és amerikai haditengerészet többek közt a II. világháborút is megjárt kódfejtői, többek közt a japán rejtjelek rutinos feltörője, William Friedman még különálló munkacsoportot is szervezett a dekódolásra, de hiába. A kéziratot az évek során több tucat embernek tulajdonították, többek közt Leonardo da Vinci-nek is, megint mások azt mondják, maga Wilfrid Voynich készítette, aztán legendáriumot épített köré. A megfejtést nehezíti, hogy a kézirat nem csak kódolt szövegből, hanem különböző állati, növényi és emberi alakokat ábrázoló rajzokból is áll. Egyelőre azt sem tudni, ezek vajon kötődnek-e szorosan a szöveghez, ezáltal segítik-e az értelmezést, vagy csak véletlenszerűen színesítik az oldalakat. Ráadásként a rajzok egy része kimondottan részletes, másik felük egészen gyermeteg, mintha nem is egy kéz alkotta volna őket. A legnépszerűbb teória Nicholas Gibbs, történetkutató nevéhez fűződik, aki állítólag 2017-ben a kézirat első sorát le is fordította, az pedig arra engedi következtetni, hogy egy középkori gyógyszerkönyvről lehet szó, ami leginkább női egészségügyi kézikönyvként funkcionál. Kortársai nem feltétlenül értenek egyet vele a megoldás tekintetében.

A rejtélyes kézirat jelenleg a Yale Egyetem tulajdonában van Cunnecticutban Forrás: wshu.org

Costa Rica-i kőgolyók

Nagyjából 300 darab, különböző méretű kőgolyó sorakozik rendezetlenül a Diquís-deltában Costa Rica déli részén. A golyók mértani szempontból majdnem tökéletes gömb alakot formáznak, a mindössze néhány centiméteres átmérőtől több mint két és fél méter átmérőig terjed a méretük. Túlságosan is szabályosak ahhoz, hogy valamiféle természetes képződményről beszéljünk, noha hasonlók találhatóak pl. Új-Zélandon is, ezek az ún. Moeraki-sziklák, de a Costa Rica-i kőgolyók mégis mesterségesnek tűnnek. Anyaguk szerint gránitból, mészkőből, homokkőből, bazaltból és gabbróból faragták őket, írásjeleket, véseteket nem tartalmaznak. Ma már kevés kőgolyó található az eredeti helyén, legtöbbet középületek közelébe szállítottak kiállításra, sok pedig a kincsvadászoknak hála elpusztult, mikor elterjedt a pletyka, hogy a belsejük aranyat, vagy gyémántot rejt, és a zsákmány reményében a kalandorok egyszerűen felrobbantották őket. Ami igazán furcsa, hogy kőfejtő nincs a közelükben, ráadásul azon a környéken gránitot sem találni, vagyis valahogy oda kellett egy részüket szállítani, ami hasonló rejtélyt szolgáltat, mint a piramisok építésére szánt hatalmas kőtömbök mozgatása. Eredetük vélhetően a kihalt Diquís-kultúrához köthető, keletkezésüket nagyvonalú becsléssel 600 és 1000 közé teszik. Rendeltetésük meglehetősen ködös, egy helyi bribri indián legenda úgy tartja, hogy a kövek az esőisten, Tara ágyúgolyói, aki a hurrikán istenét lőtte velük, hogy az visszatérjen a tengerre. A helyi lakosok úgy tartják, mindössze díszítőelemekként funkcionáltak, ami nehezen hihető, hiszen némelyik golyó 15 tonna súlyú, és annak mozgatása csak azért, hogy pl. egy temetkező- vagy lakóhely esztétikusabbá válhasson tőle, nem hangzik túlságosan logikusnak.

Nagyjából egy tucat golyó áll már csak eredeti helyén Forrás: toursinosa.com

A Mitchell-Hedges kristálykoponya

Bár a világon több kristálykoponya található, többek közt a British Múzeum tárlatában is, de egyik sem olyan híres, mint a manapság Bill Homann tulajdonában lévő egyetlen hegyikristálytömbből faragott rejtélyes tárgy. Frederick Albert Mitchell-Hedges 1924-ben járt a mai Belize területén, az 1903-ban felfedezett Lubaantun romvárosában, ahol nevelt lánya, Anna Le Guillon tökéletesen véletlenül akadt rá egy hasadékban a kristálykoponyára, melyet három hét alatt szabadítottak ki a kövek fogságából. Hedges nagyban hozzájárult történeteivel ahhoz, hogy a tárgy körül ilyen legendárium alakulhasson ki. Ami biztos, hogy ez az egyetlen kristálykoponya, mely különálló, mozgatható alsó állkapoccsal rendelkezik, és ahogy a többit, ezt is egyetlen kristályból faragták ki, szinte mértani pontossággal. A II. világháború alatt állítólag a nácik is vadásztak rá, és el akarták lopni az okkult tanok iránti rajongásból, és mert földöntúli hatalmat tulajdonítottak neki. A nagyjából 15 cm magas, és 20 cm hosszú, megközelítőleg 5 kg súlyú koponya kisebbnek tűnik, mint egy egészséges felnőtt ember koponyája, amit szintén találgatásra ad okot. A polírozás hihetetlen minősége pedig azt mondatja a kutatókkal, hogy minimálisan is 150 évet kellett, hogy igénybe vegyen az elkészítése. Egyik legfurcsább tulajdonsága a szájpadlás kiképzése, hiszen ha a koponyába arra a helyre pl. egy gyertyát helyezünk, akkor az a fényt egyenesen a koponya szemüregébe vezeti, egészen hipnotikus hatást keltve. Ami biztos, hogy bár sokan próbálkoztak ugyanilyen koponyát reprodukálni mai eszközökkel, minden kísérlet kudarcba fulladt. Rendeltetéséről éppen megtalálója szolgáltatta az első lehetséges magyarázatot, szerinte egész egyszerűen a maják főpapjai használták áldozatbemutatások során szellemidézésre, de alighanem esetükben nem is az a kérdés, mire készültek, sokkal inkább, hogy hogyan, hiszen most a XXI. században sem áll rendelkezésre technika, amivel reprodukálni lehet őket.

Bill Homann, a jelenlegi tulajdonos rengeteget turnézik a koponyával Forrás: lemurantis.com

Nasca-vonalak

Őket talán nem is igazán kell bemutatni. A Peruban található, megközelítőleg 2000 éves gigantikus mértani alakzatok, melyek egyetlen meg nem szakadó, folytonos vonalból álló, kizárólag a levegőből látható ábrák, a történelem egyik legnagyobb rejtélyének számítanak. Állatok és növények kontúrjai, geometriai minták sorakoznak egymás mellett egy nagyjából 520 négyzetkilométernyi területen. Van itt kolibri, pók, kutya, majom, kardszárnyú delfin, de akad bagolyfejű emberalak, és kígyócsőrű madár is. Az ábrákat a sivatagi vörös kőzetbe vésték, a földről nem feltűnőek, kizárólag a levegőből mutatják meg magukat, és éppen ez jelenti keletkezésük és rendeltetésük legnagyobb rejtélyét. Kutatók úgy sejtik, hogy a Kr. r. 800-100 közti időszakban születhettek, és talán a Paracas-kultúrához tartozó indiánok készítették őket, vagy talán későbbi rokonaik a nazca indiánok, de mindegy is, hiszen egyik korban sem tudhatták, hogy az ábrák odafentről milyennek látszanak, mivel nem volt légi közlekedésre alkalmas jármű. Az alakzatok ennek ellenére mértanilag tökéletesek. Több száz teória forgott közkézen, vajon miért is készítették ezeket a rejtélyes ábrákat, egyesek azt feltételezik, hogy ősi országutak lehettek, megint mások szerint a földönkívüliek számára készítették afféle útjelzőnek, vagy leszállópályának, megint mások zarándokutaknak tartják őket. A magyar Zelkó Zoltán szerint afféle térkép, leginkább a Titicaca-tó és környékének mása, mely ahhoz kellett, hogy felkészítse a birodalom „távközlési szakembereit”, de egyelőre ez is csak elmélet, ahogy minden, ami a Nazca-vonalakhoz kapcsolódik.

A kolibri Forrás: www.andbeyond.com

Húsvét-sziget kőszobrai

Vagy, ahogy a máig megfejtetlen rapanui nyelven mondják, a moaik, ezek a majd 900 db, átlagosan 4 méter magas, és 13 tonna tömegű szobrok, melyek szinte bástyafalként veszik körbe a szigetet. A legnagyobb közülük majdnem 10 méter magas, tufából, bazaltból, trachitból faragták őket, majd elszállították végső helyükre, ahol talpra állították mindet, és bár elsőre nagyon hasonlónak tűnnek, közelről megnézve pl. a sorba rendezett moaik mindegyike különbözik a mellette állótól. A vélhetően 1200-as években állított szobrokat legtöbbek szerint az ősök emlékének adózva emelték, de aztán valamikor az 1600-as években történhetett valami, mert rövid idő alatt drámaian megcsappant a sziget lakossága 15 ezerről nagyjából 2 ezer főre. Abban több tudós is egyetért, hogy egy-egy moai nagyjából olyan jelentőséggel bírt, mint egy sírkő. Ha a törzs egy tagja meghalt, emeltek egyet a tiszteletére. A teória cáfolata, hogy nagyjából 900 monolit van jelenleg, az pedig nehezen hihető, hogy több száz év alatt mindössze ennyien haltak meg egy szigeten, ahol akadt, hogy 15 ezren is éltek egyszerre. A legtöbb szobornak egyébként van törzse is, melyet mélyen a földbe ástak, a hátukon pedig vésetek találhatóak a máig megfejtetlen rongo-rongo nyelven, ami sokkal inkább egy írásrendszer, semmint valódi nyelv. A legvalószínűbb elmélet persze itt is az istenek tiszteletére állított szobrokról szól, de hiába kutattak híres tudósok, többek közt a norvég Thor Heyerdahl is a szigeten, a moaik pontos rendeltetésére vélhetően sosem derül fény.

A moaik testét mélyen a földbe temették, akár 10-20 méter mélyre is lenyúlnak Forrás: www.easterisland.travel

Az Acambaro figurák

Egy német kereskedő, Waldemar Julsrud 1944 júniusában egy esős napon kilovagolt a mexikói Acambaro melletti mezőre, ahol azt vette észre, hogy a víz kiforgatott valamilyen furcsa tárgyat a földből. Nemsokára helybeli munkásokat toborzott, hogy utánajárjon, milyen leletről is van szó, és hamarosan közel 33.000 db különböző méretű kerámiaszobor bukkant elő a földből. Ez már önmagában furcsa, az azonban még inkább, hogy a figurák többek közt dinoszauruszháton ülő embereket, és furcsa, sosem látott állatokat is ábrázoltak. Éppen ezek miatt, hiába érkeztek jó nevű régészek a helyszínre, amint híre ment a felfedezésnek, egyszerűen nem tudták komolyan venni, hogy itt nem valamiféle tréfáról, és olcsó hamisítványokról van szó, így a kutatómunkák hamar véget értek. Végül a New Hampshire Egyetem antropológiaprofesszorának, Charles Hapgoodnak köszönhetően élénkült meg az élet Acambaroban. Egyrészt a helyi lakosság és a város rendőrfőnöke is támogatta az ásatásokat, ráadásul miután némelyiken szerves anyagokat is találtak, így C14-es módszerrel alá tudták vetni őket kormeghatározásnak a westwoodi Teledyne izotóplaboratóriumban. Ez alapján a dinoszauruszszobrok 6500 évesek lehetnek, ami azért furcsa, mert manapság is csak nagyjából 200 éve tudjuk azt, hogy egyáltalán léteztek ezek a lények millió évekkel korábban. Ha a leletek valódiak, nagy kérdés, miért készítették őket, bizonyos elméletek szerint egyszerű játékok voltak, mások azt mondják, hogy miután némely ábrázolt állatot rendszertanilag képtelenség elhelyezni, ezért mindegyik egyszerűen csak a fantázia műve. Az pedig merő véletlen, hogy a valóság itt egybeesik a fantáziával.